Az Üstökös, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-09-12 / 37. szám
_ 2£0 Tallórossy Zebulon levelei Mindenváró Adómhoz. Tekintedezs barátom uram! Most van mar jól. Öszevesztek balok. Most mar van bal, balabb, legbalabb. Böszörményi öszeveszte Böszvajdaval, most mar persze, hogy Böszörményi is pecsovics lesz. Nip Szazlonak Magyar Újság pecsovics, Magyar Újságnak A Hon pecsovics; A Honnak a Hazank pecsovics, sőt mar Hazánknál is megvan, hogy Bi- I harmegyei Hazank fiának let Komarom varmegyei Hazank fia pecsovics. Hogy ne volunk hat in akor büszke, hogy in izs az vagyok ? Azok pedig csak kinevezet pecsovicsok : in izs vagyok pedig népszavazas által megválasztot pecsovics. Nem az a Pecsovics, a ki újság , hanem ere nivre nem érdemes. Mar most ezek sorba most fognak eni egymást, sorba egyik másikát lenyeli. Mar most csak az kirdizs , concatenatio melyik extremuma lesz, ki töbit valamenyit megeszi. Mert ha az egyik extremuma lesz, ki valamenyit megeszi, azt azután majd megeszünk Az „Üstökös” okmánytárából. *) I. Tarjánka-Markaz és Domoszló között csudagyógyerejű hidegvizfürdő ritkítja párját csudás gyógyhatásai által, ugyanis a domoszlói lakos Zuzel János ki is a már őszült hajfürtéit ezelőtt több évvel végképen elveszíté, a nevezett fürdővíznek természetben naponkint kétszeri használata által — fejbőrt mosva — valódi fekete dús növényzetű hajfürtöket nyert, mit most már mindenkinek kétkedve mutogat. Zimányi József, ki hasonló mód szerint használt e vizet, világos-veres szinü haját pár hónap alatt valódi feketévé varázsolta. Vitális Mór, kinek vele született fekete foltok — anyajegy — lévén lábszárain , ezeket a víznek két havi használata után végképen elveszített. X. Y. fürdő-igazgató. Szedő mink, de ha a másik extremuma lesz, ki töbit megeszi, azt egyen meg a — már megmontam, mi? Interdum had hadakozanak. Mindig montam nekik, hogy nem jó nekik olyan sok újságot alapitanyi, ha újság iróik nem volnának, nem veszninek esze, mert az újság olyan, mint a puska, mig ha disznolabizs, elsül. Minden fertályban, mikor gyan praenumeratio, egyik talalja másikát ujjában, sok kánál egy falban természetesen hogy öszevesz. Lám mink milyen szipen megvagyunk egymással; öszefszünk szipen a mi kizs hivatalocskáinkban , megosztozunk szipen a mi kizs subventiocskainkon, s dicsirünk egymást, meg a magas kormányt a mi kizs ujsagocskainkban, s legfeljebb egymazs hata mögöt mondogatunk, hogy az a másik menyivel nagyob pecsovics. Mert most mar, hala Istenek, minden ember pecsovics, csak ipen gradatio különbözteti meg. Alazatozs szolgája tallérossy Zebulon. II. Kettség számíttős. Folyosó 13-án, a Losonczi Tekintetes Polgármesteri hivatal felsöb rendelet föl tán. Tekintetes G. L. ur postájára Egy Elesett tehén megvisgállására kiküdettem , a boncsolási alkalom alkalmával Semmi ragadványos nyaralát nem találtam, csupán a vékony bele Gyulladásos az abbul következett megfenesedése által Elesett. Orvosi fáradságom napi dijja . . 1 f. 20 pp Gyalog ki és be, elöfogati díjul . . 30 Osvoson téson 1 f. 50 pp r Losonczon, 14 okty. 857 Ev. Szolgáltatni kérem alázatos szolgája S- 1 o k 1 e v e s , Baromorvos A történelemből. — Ki volt az első pápa ? — Második Kelemen. Megtörtént. Mind a két okmányt a „Hon“ ba küldték, de véletlenségből ide tévedt.