Az Üstökös, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-08 / 45. szám

Már most ha tisztünk egy múlt századbeli musquetier tiszt lett volna, kötelessége lesz­ vala e kisértet-csóktól halálra betegedni, és bele­halni; — minthogy azonban mai időkben a katonatisztek chemiát és opticát is tanulnak, annálfogva a főhadnagy nem érte be azzal a kisértetlátással, hanem vizsgálódni kezdett a folyosó ajtajain, ablakain,s egyszer egy ablakán a folyosónak kitekintve, észrevette, hogy a Burggal átellenes ház egyik harmadik emeleti ablaka szokatlan fényesen ki van világítva. Rögtön lesietett az étterembe, maga mellé vett két katonát, átment az átelleni házba s kérdezé a házfelügyelőtől, hogy ki lakik ott, a­hol az ablak ki van világitva? Egy fényképész. A tiszt rögtön sietett ennek a szállására: nem csenge­t­t tett be, hanem betörette az ajtót s szépen ott lepte az egész kisértet-csináló apparátust. A nagy tükörüvegtáblát, melynek segélyével és villanyvilágítással a kísérletes nőalakot a Burg KRÓNIKÁS ADOMÁK, Ilaynail czíme. A napokban hunyt el Szattm­ár megyében egy derék ügyvéd, Boros Ádám, a­ki telőtü­l talpig magyar ember volt, és nagy ellensége a német szónak. Hogy hogy nem, az ötvenes években va­lami alkalmatlan alkalmatosság többek jelen­létében összehozta őt Haynauval, a­ki ott birto­kos volt, még­pedig olyan formán jöttek össze,­­ a­mit összeütközésnek is lehetne nevezni. Hay­­nau parancsolólag követelt valamit, Boros pe­dig nem akart rá hederíteni. Ezért végre hara­p­n­gosan riadt rá Haynau : — Aber Sie,kennen Sie mich, wer ich bin? Boros nagy alázatosan h­ajta meg fejét és felelé becsülettudással: — Excel­lenz, Sie sind ein gro­sz­e­r Ochs! Haynau rá akart rontani a vakmerő gú­­nyolódóra, alig tarthatták vissza kitörésében. Csak­is arra csendesült el, mikor kimentették előtte Borost, hogy ő a »groszer Ochs«-szál épen Haynau nagyuraságát akarta kifejezni, s ablakán át annak folyosóján végig sétáltatták, sőt magát a fehér asszonyt is, a­kinek még ak­kor is be volt a képe mázolva krétával. De most már csakugyan megfoghatta, ha a csókjából nem kívánt is. A dologból inquisitió lett; a fényképész azt a merész tréfát nem a maga mulatságából rendezte, hanem aztán annyi magas állású sze­mély keveredett bele a vizsgálatba, hogy jónak látták azt abba­hagyni, s az egész kisértet-his­­tóriát meghazudtolni. Az ultramontán párt manővere volt az egész: ilyen együgyű hókuszpókuszszal akarták az uralkodót a szabadelvű iránytól elfélemlíteni. Azoknak, a­kik e dologról tudtak, megha­gyatott, hogy ne beszéljenek róla. De hogy nem jól tartották meg a titkot, annak bizonysága az, hogy mi is megtudtuk. K—s 31—n, vagyishogy őexcellenciája »nagy marha« — az ütött ki oly­an olyan furcsán a fordítás­ban. _______ -n!«. Kár a chirismáért. W . . . egykori deficientiatus pap eltévesz­tette élete pályáját, midőn pappá lett; 1848- ban, mikor annyian felcserélték a papi talárt a honvéd ruhával, ő is ott hagyta a szent berke­ket, s beállott közh­onvédnek. Az is maradt az egész forradalom alatt. Mikor azután vége lett a háborús időknek,­­ ... visszatért Győrbe s jelentette magát a kanonoknál, hogy újra hajlandó elfoglalni előbbi állomását. A kanonok mint valami portentumot azon sárosán és porosán, elvivé IV ... t a püspök­höz, Karnerhoz, ki mikor meglátta a honvéd­ruhás vén csontot, összecsapta kezeit s azt mondta neki: — No ugyan magára is kár volt a szent chirismát kenni. W . . . nem maradt adós, s azt felelte: — Ette volna hát meg méltóságod, salá­tában.

Next