Az Üstökös, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-18 / 38. szám
September 18.1875. Megjelenik minden szombatnapon másfél ivén sokféle képekkel ellátva. Eloíixet£si fir : Egész évre jan. decz. 8 frt, 6* hóra 4 frt, 3 hóra 2 frt. Egyes szám 16. kr Előfi.ethetus minden postahivatalnál és könyvárusnál. Kiadó-hivatal : Pest barátosí te e Athenaeum épület. Hirdetések dija : 4 hasábos nompareille sor 10 kr. Hirdetések felvételnek: egyedül Bány lipót és társa. I. nemzetközi hirdetések felvételi hivatal Budapesten, FÜRDŐ-UTCZA 1-S. SZÁM. XXVII kötet. Elbeszélés. Irta Jókai Mór. evés időre ezután nagytiszteletü Tóbiássyné aszólviszonyság azt a hibát követte el, hogy meghalt. De ne tessék komolyan venni a dolgot; nem igazán halt meg, hanem csak úgy félig meddig. Meghütötte magát a nagy szapuláskor s másnapra úgy megmeredtek a tagjai, hogy egyet se tudott megmozdítani. Feküdt, mint egy darab fa. A chirurgus, akit odahivattak, hogy aligha meg nem halt a nagytiszteletű asszony délután »bene sonantibus« lévén, csak azt kérdezte, hogy »tudja e mozdítani a nyelvét?« — »Nem.« — »Akkor meghalt.« Mert Tóbiássyné asszonyságnak a nyelve még Nemtóbiássyné korából is arról a nagy életerőről volt emlékezetes, hogy a közvélemény szerint azt még majd a holta után külön kell kivégeztetni. El is bántak aztán vele annak szokott rendi szerint, felöltöztették, koporsóba tették s harangoztattak rá. Annyi emberséget azonban tegyen fel rólam minden ember, hogy nem engedek egy derék kálvinista asszonyságot élve eltemettetni s hogy furcsa lesz ennek a vége. A jó Veronka kisasszony e tekintetben egészen a kezemre működik, a menynyiben zokogva és sikoltozva borul édes anyjára s menynyre földre esküszik, hogy nem halt az meg, s ő nem engedi semmi áron, hogy eltemessék , ha csak ötét magát is el nem temetik vele együtt. Ezt pedig nagyon jól esett hallani a nagytiszteletű asszonyságnak. Mert az elrejtőzés állapotában hallottam mindent, amit körülötte beszéltek. Annál kevésbbé volt rá nézve épületes, amit mások beszéltek fölötte A Veronkát kituszkolták a halottas szobából, azt mondták neki, hogy ilyenkor a leánynak nem az a dolga, hogy sírjonzítjon, hanem hogy lásson a gyászruha után, hogy meglegyen holnapra. A két nagytiszteletű úr magára maradt a szobában s következő gyászbeszédet tartotta az elhunyt felett. — Várjon mely rejtekbe dughatta el a lelkem a pénzecskéjét? monda Tóbiássy úr. — Nem azért, w------ ------- g? 38. szám. U_________________A DEBEECZEn^TI