Az Üstökös, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-16 / 38. szám

1JLT 446 ÜSTÖKÖS. September 16.1876. Bem, a mint meglátja ezt a verespofáju alakot a tű­zbe rohanni, rákiált. — Was wollen Sie, Feldwebel? Nagy Pista odakiált neki. — Stürmen, Herr Generál, — azt a vén pólyák Istenedet! S perez múlva visszafoglalták a hidat, s ezzel az ütközet meg lett nyerve. Nagy Pista visszakerült épkézláb. Bem odament hozzá s megveregette a vállát. — Lehr brav, Feldwebel! — Aber fluchen Sie nicht meinem Herren Jézus Christus! A honvágy. T.. y Sándor és K ... y Gyuri két kiváló ve­zér tagja a magyar emigrationak, azokban a vigasz­talan napokban, a mik majd felköltötték majd elal­­taták a reménységet, a hazába ismét visszatérhetni; együtt időztek Genfben, s ott segítettek egymásnak­­ építeni a fellegvárakat. Minden érzékenység gyöngeség, így a hon­vágy is az; férfiak nem szokták azt megvallani egy­másnak, hogy fáj a szívük , inkább elütik tréfával. Egyszer künn sétálnak többed magukkal a mezőn s intézik a magas politikát. T.. y Sándor e közben észreveszi, hogy K .. y Gyuri el-elmaradoz a társaságtól, s valamit felszed a gyeprül s azt alat­­tomban, hogy senki észre ne vegye, a zsebébe csúsztatja. Rálesett, hogy mi az, a­mit gyűjtöget, s meg­ütközve látja, hogy az semmi sem más, mint száraz tehéntrágya. Megvárta hogy egyedül maradjon vele s meg­kérdezhesse tőle: — Hát te mi a tatárnak szeded fel a mezőről a tehéntrágyát ? K... — Gyuri fülig pirult e szóra, mint a tetten kapott szerelmes. — Bolondság! — Már csak megvallom neked. — Mikor haza megyek, bezárkózom a szobámba, tányérra halmozom ezt az öszszeszedett trágyatőze­get, meggyújtom. —■ s aztán annak a bűze mellett azt képzelem, hogy odahaza vagyok, az én kedves alföldemen. Mind a kettőnek a szeméből kicsordult egy­­szere a könyny... .... Erre a bolondságra ! TITKOS SZERELEM. — Grün Ansa­td^. — papnak szép szeretője vagyon. qg£Ezt jól elrejtve tartja, Mint gyöngy a kagyló rabja, Mint őzikét föd a berek, Miként a bánya érczeket, Hogy kém fel ne találja, És senki meg ne lássa. Egykor hazajött onnan vidoran, De hattyú dalolt a habokban: »A páter már otthona van! Nyert édes pillantásokat, Csókolta a piros ajak, És isteni volt élve, De halgatnom kell végre ...« A háztetőn a fecske beszélt: »Hol lakik a pap babája ? Zöld erdőn van kis háza, A kapunál két hárs susog, Ugrókutban a hab locsog; Az ablakon rózsa terem S az ablakfüggöny zöld selyem !« Pap udvarán a fülmile szól: »Nem csókol a pap bibliát, De igen: szép szöghaju lányt! Rejti, mint ezet a berek, Mint a bánya rejt fémeket! De tudja hattyú tó színén, És fecske is háztetején !« S a fülmile igy folytatá: »Szent atya, maradj vidoran, S csókolj, szeress minduntalan. Hisz sorsodban osztozik márma, Sokk keresztény jámbor barátka. S ki szerelmükről zeng, talán Nem lesz az mindig csalogány!« Békés Artur.

Next