Az Üstökös, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-03 / 49. szám
ÜSTÖKÖS. Deczember 3. 1882. AZ „ÜSTÖKÖS“ ARCZKÉPCSARNOKA. Pulszky Guszti. Mottó : Szaladj magyar, itt a német, Lásd, mily okos, tudós féreg ; Hidd meg, hogy ha elér megcsap, Félre bogzott hajadba kap Bus magyarom. Nézd meg az apját s mondj ítéletet fiáról, Gusztiról. Az apja Ferencz ur, a Pulszky dynasztia megalapítója, volt az életben minden, végig szolgált minden rendszert és kormányt, és végre bekerült méltó helyére a múzeumba. Fiatalkorában liberális volt. Tagja a közcsendi bizottságnak a negyvennyolczas napokban, Nyáryval, Rottenbillerrel és Klauzállal, majd Kossuth mellett pénzügyi titkár, azután Eszterházy miniszternek az adlatusa Bécsben. A szabadságharcz lezajlása után emigráns, conspirator, garibaldista, karbonárs, hosszabb ideig Kossuth teljhatalmú megbízottja Angliában és Olaszországban, később Croug Chanel magyar trónkövetelő belső titkos tanácsosa, a dunai confederate tervének megpendítője, s legkésőbb kegyelemért rimánkodó hit alattvalója annak a dynastiának, mely ellen oly sok ideig conspirált. S mikor az amnesztiát megkapta, akkor egyikévé lett a leghűségesebb tányérnyalóknak. Beállott a Deákpártba s szorgalmasan szidalmazta azt a Kossuth Lajost, a kinek oly sokat köszönhetett. Nem csoda, ha ily apának oly fia termett, aminő a területileg meglehetős magas emberkévé felfanyalodott Gusztika, a ki megüti a tiz tökmag hosszát. Szellemét ne bántsuk! Arról emberfiának nincs joga ítéletet mondani, — hisz ő is Pulszky. Már pedig, amily veszedelmes és káros a halandóknak a napba tekinteni, és úgy kell óvakodnunk attól, hogy egy Pulszky észbeli birtokviszonyai fölött ítéletet formáljunk. Ki merne Jupiter menydörgő villámainak útjába állani ? Ki merné a vén Pulszky haragját magára vonni az által, hogy fiát, elsőszülöttjét kritizálni akarná? Nézzük tehát mint politikust, nézzük mint vezérét annak a generalstaakból összealakított pártnak, melynek harczképességéhez csak hadserege közkatonái hiányoznak. Ha a mérsékelt ellenzéket, vulgó habarékpártot, egy compact testnek tekintjük, akkor Pulszky Ágost okvetlen csak a csörgő sapka a habarékpárton. S miután magyar képviselő, a sapka maga talán nemzeti szinti, de az a böjt, mely szellemét teszi, — ez már sárgafekete. Ez azért van, mert a kis figurát az osztrák ármádiában Hardinand számba veszik. S jóllehet nem nálunk, de a franczia hadseregnél jött divatba a nagy forradalom után, hogy minden önérzetes közvitéz a marsall botot táskájában hordozta magával. Pulszky Guszti, már a hatvanas évek végén, egy éves önkényes korában úgy jobb, mint bal mellény zsebében három arany csillagot viselt, s tározójában egy darabot abból a szövetből, melyből a pléhgallérokat szokás készíteni. Hihetőleg álmaiban az osztrák tábornoki lisztes zsák jelent meg előtte, sőt ünnepnapokon lovastábornoki álmai is voltak. Ez igen valószínű, mert a szerb-török háború után boldogult Márkus Pista a harcztérről egy izmos kis fekete hegyi lovat hozott magával, s azt később itthon Pulszky Gusztikénak adta el. Amikor erre felült s a Károly-kaszárnyai rárcsalban lovagolt, akkor valóságos Laudonnak, Savoyai Jenőnek, Radeczkynek, Benedeknek, vagy pláne Windischgrätznek képzelte magát. Nem csoda tehát, ha ez a magyar születésű individium, — aki üres óráiban országgyűlési képviselő is — nem tudja megérteni.