Az Üstökös, 1892 (35. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)

1892-02-14 / 7. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. ker., Kecskeméti­ utcza 6. szám. (Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság.) Előfizetési árak: egész évre (két kötet) 8 frt; félévre (egy kötet) 4 frt; negyedévre 2 frt. Egyes szám ára 16 krajczár. UJ FOLYAM XIII. KÖTET. 7. BUDAPEST, 1892. FEBRUÁR 14. ÚJ EMBEREK.­ ­ Bobula János. Képzelhető, milyen jó ember, ha még a jelenlegi kormánynyal is meg van elégedve. S ha az a lublói kerület csakugyan létezik és man­dátuma volt, akkor az nagyon helyesen cselekedett, hogy Bobulát küldte fel a képviselőházba. Mert ipar­ügyekben eddig is mágnás öntötte a harangot: Zichy gróf, most meg újra annyi a mágnás a ház­ban, hogy minden szakban ők lesznek a szakértők, ha csak el­bük nem áll egy-egy olyan szakember, mint Bobula. Azt mondják, hogy Bobula tót, meg lehet, hiszen minden építész az; legalább olyan házat Budapes­ten senki sem tud mutatni, a­melyet nem tótok építettek. De bárcsak tudnák a többi tótok is, hogy­­ Bobula tót és megtanulnák tőle, hogyan kell ma­gyarnak lenni. Ö nem ver ki bennünket a há­­­­zunkból, hanem inkább házakat épít nekünk ! Reméljük, hogy ipar­ügyekben ő lessz a for­umfac. Régi vágya volt, hogy képviselő lehessen. Ma pedig már képviselőség dolgában úgy va­­­­gyünk, mint Victor Emanuel volt a rendjelekkel, mondván, hogy egy kurta szivart és egy Szt.­Lázár­rendet senkitől sem lehet megtagadni.. Nálunk is épen így: egy kurta szivart és egy mandátumot senkitől sem lehet irigyelni.

Next