Az Üstökös, 1904 (47. évfolyam, 1-51. szám)
1904-09-11 / 37. szám
492 kimagyarázta magát. Tiszai Dezső jól szervezett színtársulata mulattatta Kassa városának műpártoló közönségét a múlt század nyolcvanas éveiben. Egy Kiss nevű tenorista volt szabatos éneklése miatt a férfikarból a publikum kedvence. Egyszer ez a színész néhány fiatal hivatalnok társaságában mulatott egy kávéházban. Mikor a kedélyek már arra a pontra emelkedtek, hogy a nóta is megjárja, elkezdték kérni, hogy daloljon már ő is egy szépet. De Kiss, miért, miért nem, — ő tudja, — sehogysem akart erre vállalkozni. Addig vonakodott, míg egyszer egyike a mulatóknak e szavakkal próbált a kérengélésnek véget vetni: — Ugyan mit tudtok annyira rimánkodni, mikor úgyis 50 krajczárba kerül az egész s hallhatjátok. ÜSTÖKÖS 1904. szeptember 11. I Ambrus sógor benéz egy szóra az alvégi körbe. Adj’ Isten mindközönségesen! No, hallják keetek, olyan bolond dógot is csak a mesébe hall az ember, a holyant most gyüttömbe láttam. Találkozok a hangyási árendás szekereivel, a méh közül mindegyiken egy nagy hordó vót. Messziről piókereseknek néztem őket, de hogy összeértünk, megtudtam tülök, hogy két mérfődnyivül, a folyóból vizet hordanak a tanyasi kútba. Szépen vagyunk, gondolam magamba, ha már még a kútba is vizet ke hordani. Dehát szépen vagyunk mi másképen is ám. Mióta Tisza Istvány, a magyar minisztérium elnöke, ebéd alatt elhúzatta a rezes bandával azt a híres Gotterhaltét, úgy zúg a nép mindenfele, akár a köpübe a méh, ha büdösköt gyúranak meg alatta. Igaza is van, mer attól a furcsa nótától úgy irtózik minden magyar, akár a hideglelős ember a jeges víztől. Dehát Tisza Istványt még a kálvinyisták is igen megelégelték már, és a méz rájuk terítette a vizes pokróczot, oda szeretnék küdeni, ahol a bors terem. Igazuk is van, mer ígért nekik fűt-fát, most meg, mikor látja, hogy itt nem negyven grajczárról van szó, avval biztatja őket, hogy most esztendőre majd meggondolja, mit is csináljon hát. De ugyan, mondják csak meg keetek, hun van az megírva, hogy most esztendőre is az ő kezében lesz még a gyeplő? Hát okos ember léttire ő még azt se tudja, hogy ha a mát adták is, de a hónapot nem ígérték. Egy pipát szi ő is az Albort meg a Beck gyenerális urakkal. Bezzeg ezek is, kiknek egyike tizenkilencz, másika egy híján húsz, most kezdik már érteni, mit tesz az a paraszti mondás : ne szólj szám, nem fáj fejem. Én csak ammondó vagyok, hogy nem ártana még őkeméket feladni a bécsi hadiskolába, mer rájuk fér igen a tanulás. Vagy ha már csakugyan olyan nagy legények, hogy nem bírnak a kedvekkel, esküdeni Port-Arturba, hadd tanítja meg őket a japán keztyűbe dudálni. Úgy lévén. A színész e nem várt csípős megjegyzésre sértődötten követelte, hogy magyarázza ki magát, mert ő ezt a sértést se el nem tűri, se meg nem érdemelte. — Eszem ágában sem volt nekem az urat megsérteni, — felel a hivatalnok. Én a dolgot úgy értelmezem, hogy mikor látni fogom a színlapon, hogy uraságod is játszik, váltok a földszintre egy állójegyet 50 krajczárért és akkor hallgatom meg a dalolását, mikor akarom. Kendszer Hansi meginterjúvolása. Az idei uborkaszezonnak is megvan a maga clouja, mely határozottan felülmúlja az eddigieket. Hansiról, az okos lóról a németek annyi mindent kisütnek, hogy ha ez így folytatódik, még megérhetjük, hogy ma, midőn rabbi Akiba szavaival élve, semmi se ül a nap alatt, a tudományos Hansit ki fogják nevezni valamelyik német katedrára egyetemi tanárnak. Egyébiránt egy vállalkozó szellemű újságíró már meginterjúvolta Hansit és erről az alábbiakban számol be: Midőn beküldött névjegyemet a Hansi elolvasta örömmel intett, jeléül annak, hogy szívesen lát. Beléptemkor e lába, én pedig kezet nyújtottam. — Oly sok szépet hallottam már uraságodról, hogy alig vártam az ünnepélyes alkalmat, hogy szemtől-szemben láthassam. Hansi szerény mozdulatot tett és mosolygott. — A tudomány bizonyára éretbe fogja önteni nemes alakját a drága kincsekért. Tehát a tudományos pályát méltóztatott élete hivatásául választani ? Hansi büszkén igent intett. — Háládatlan pálya, ma már a túrfon sokkal jobban fizetik a tehetséget és a népszerűség is gyorsabban terjed. Hansi sértve érezte magát erre a kijelentésre és komolyan rám szegezte okos, nagy szemeit. — Nem volna kegyes egy-két darabot eljátszani a zongorán? Hansi méltóságos léptekkel a zongorához ment, gazdája kótát tett eléje és mondhatom, hogy nincs az a zeneművész, aki különben tudna játszani. Nem is maradtam hálátlan. — Igazán ennél szebben már csak az önműködő zongorák játszanak — válaszoltam. Hansi gazdája kijelentette, hogy a nemes paripa, egy operette komponálásra készül és a világ meg lesz lepve annak a sikerével. — És mit szól kérem a takarmányhiányhoz ? fordultam Hansihoz. Egy fájdalmas nyerítés rezgett a levegőben, azután pedig olyasmi adta elő magát, ami ugyan tudományos férfiúnál is elő szokott fordulni, de nem a szalonban és interjú alkalmával. Jónak láttam elkotródni. Klofácz elveszett. Klofácz Venczel, a véresszájú cseh radikális képviselő, a mandzsuriai orosz sereghez való alartában nyomtalanul eltűnt. Azt hiszik, hogy útközben elfogták a tungúzok. Nagyon meglehet tehát, hogy a tungúzoknak most van egy Klosácz Venczeljük. Szegény tungúzok!