Út és Cél, 1975 (27. évfolyam, 2-4. szám)

1975-04-01 / 2. szám

UT És CÉL 1975 április-május XXVII. évfolyam,2.szám 2 nem fogadott el,teljes és feltételnélküli* fegyverletételt,azonnali had­üzenetek és a honvédség harcbavetését a németek ellen követelte? Ebben az estben a német haderők védekezésükben a magyar honvédséget is ellenségnek tekintve éppen a Dunántúl területe még súlyosabb és pusztítóbb harcok színhelyévé vált volna.Nem tudta a püspök,hogy u­­gyanezt tették a hónapokkal korábban átállt Romániával és Bulgáriá­val is és akkor már román és bolgár erők is harcoltak Magyarország területén a magyar és német haderők ellen ?Nem tudta a püspök,hogy a nemzet nagy többsége kifejezetten bolsevista ellenes volt és az ipari munkásság igen jelentős tömegei éppen a hungarizmus és a nyi­lasok felvilágosítása nyomán álltak át a nemzetközi marxista alapról a nemzeti és marxista-bolsevista ellenes alapra ? Nem vette figyelem­be a püspök,hogy mikor a végső ellenállásra riadóztuk a nemzetet/mert az ősi föld volt veszélyben,mi nyilas hungaristák nemcsak az egyéni tulajdonban lévő földbirtokokat értettük az ’’ősi föld’­ alatt, hanem az egész Kárpátmedencét képező egész Magyarországot és ebben a Du­­­nántúlt is ?Elfelejtette a püspök,hogy egykor a magyar katholikus egyház főpapjai "Zászlós Úr"-ak voltak,de nemcsak a szépen hangzó címet viselt­ék, hanem az ezzel járó súlyos kötelezettségeket is, mely arra kötelezte őket,hogy háborús veszélyben, ha a király hadba szólí­totta a nemzetet,a zászlós urak nagybirtokaikon élő jobbágyaikat szin­tén a zászlójuk alá hívták,de nemcsak kiküldték az ellenség elé,hanem az élükre is álltak és maguk vezették harcba az agy felállított harc­­egységeiket .Az így hadbaszállt zászlóurak szintén az egész ország ér­dekeit védve harcoltak és gyakran hősi halált halva el is estek a har­cok során.May­halt hősi halált a püspök egyik elődje, Beriszló Péter veszprémi püpök 1526-ban,a török elleni háborúban, a várnai csatában hősi halált haltak az akkori kalocsai érsek,az egri érsek,a pécsi püspök,majd Mohácsnál 1526-ban Tömöri Fal kalocsai érsek és több pap­ja, Perényi Ferenc váradi püspök,Lépes György erdélyi püspök stb.szin­tén a harcok közben estek el . A toborzott,­ majd az általános védkötelezettség alapján felállí­tott haderők miatt a "zászlósúri" intézmény is megszűnt.Az egykori zászlósurak utódai sem szólítják fegyverbe a nemzetet,henem célsze­­­rűbnek tartják a fegyverletételt és megadást az istentelenséget és hitetlenséget akaró marxista-bolsevista ellenséggel szemben . A hatósági körök sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonítottak ennek az eleve megvalósíthatatlan levélnek,mint amit azóta utólag pro­paganda szempontból hozzátoldottak.A püspök 1998.november 27.-én tör­tént letartóztatásának semmi összefüggése sem volt a levéllel és min­den mártír-rom­antika nélkül lényegesen egyszerűbb okai voltak. A harctéri helyzet súlyosbodása miatt számolni kellett azzal, hogy az államvezetés szervei nem tudják munkájukat a Fővárosban vé­gezni és ezt figyelembe véve elő kell készíteni ezeknek a szerveknek a kitelepítését az ország nyugati részébe,tehát a Dunántúlra. Ennek megfelelően a veszprémi főispán utasítást kapott fölöttes hatóságétól, a Belügyminisztertől,hogy a Nemzetvezető részére biztosítson átmeneti szállást Veszprémben arra a rövid időre, míg Bakony nyugati oldalán lé­vő Farkasgyepűben/Veszprémtől ényá­ra/elkészül a már munkában lévő tar­tózkodási helye.A főispán mint veszprémi lakó, ismerve a viszonyokat erre az ideiglenes szállásra a püspökvárat tartotta a legalkalmasabb­nak és elküldte két közegét,hogy ezt a feladatot végezzék el.A két sze­mélyt a püspök kiutasította és azok dolguk elvégzése nélkül tértek vissza jelenteni a főispánnak az eredménytelenséget.Ilyen előzmények után ment a főispán személyesen a várba ahol hasonló fogadtatás és szóváltás után a püspököt rendőri őrizet alá helyezte,az alábbi vég­­határozat szerint : VÉGHATÁROZAT Veszprém vármegye főispánjától.1615/1944»Tárgy ! Mindszenti József , Veszprém,Var­ u.12.sz.a.lakos rendőrhatósági őrizetbevétele. Véghatározat.Az 1566/1944.M.1.sz.rend.7.Paragrafusában biztosított jo­gomnál fogva,figyelemmel a 766/1939 B.M.rendelet 1.paragrafusának 2 . bekezdésére,az 1939.évi II.t.-c.156.Paragrafusa alapján Mindszenti József csehimindszenti születésű,Veszprém,Vár­ u.12.szám.a#lakost azért, mert 1944 november 27-­én a katonai beszállásolás érdekében folytatott

Next