Út és Cél, 1978 (30. évfolyam, 1-9. szám)

1978-01-01 / 1. szám

1978. január ŰT ÉS CÉL 5 X problémák hajtórugója a félelem] Valamit elvesztett a fehérember s félelmében keresésére indult. Csak a tévelygő ember eshet vissza olyan eszközök próbálgatásához, amely eszközök történelmünk hajnalán már helytelennek és túlhaladottnak bi­zonyultak. Egy Chardin és egy Congar, egy Lenin és egy Kissinger minden brill­iáns érvelése a ki­indul­ó­ po­nt­jában, a kérdéshez való hozzáállás­ban téves, hamis, ezért csak növelni tudja a félelmet a lelkekben. A félelem különösképpen a zsi­dókat tartja hatalmában. De itt is különböznek tőlünk, mert sokkal kevésbé félnek az ismeretlentől, a kozmikustól, egyszerűen attól fél­nek, hogy a "gojok" előbb-utóbb rájönnek valamire. Ezért amikor hatalomra jutnak, terrorral vágnak vissza. Egészen másképp nehezedik a fé­lelem a proletárra. A Végzet elől számára Isten már nem menedék, biztonságát a közösségben, az ál­lamban keresi. Sőt, mindazt, amit elődei, a nemesség és polgárság alkottak, rossznak hiszi, úgy látja, hogy ezek az alkotások okai boldog­talan helyzetének. Ezért gyújtja fel a templomokat, palotákat, ha forradalomba keveredik, ezért ta­posták a szovjet katonák a felbe­csülhetetlen értékű műtárgyakat a vagonokba hadizsákmány és jóvátétel címén, ezért fordul el a régi gon­dolkodóktól, tanítóktól, mesterek­től, ezért helyettesíti a régi tanításokat "modern", zsidó áligaz­­ságokkal. A proletár rombolása sokkal sú­lyosabb, mint a zsidó rombolás. A proletár a régi, nagy kultúra te­metkezési vállalkozója. Rombolási törekvésének oka mélyen kozmikus: a félelem kényszeríti rá. Félelem a feltörő tudatalatti erőktől. Mi sem mutat rá jobban erre a jelenségre mint az, hogy egy időben otthon a május elsejére kiválasz­tott propaganda jelszavak egyike így szólt: "Félelem nélküli éle­tet.­", amit a hazai humor találóan így formált át: Élet nélküli félel­met! A nemzetiszocializmus világosan fölismerte a félelemben fogant rom­bolásnak, forradalomnak és káosznak okát. Az orvosságot a hősi élet­­szemlélet elterjedésében és a val­lásélet újjászületésében látja. Ezért mondta Szálasi, hogy nem tűr­­­jük az atheizmust és megköveteljük, hogy mindenki valamely vallásfele­kezetbe tartozzék. Mindaz, amit eddig mondtunk egy pont felé mutat: a világ torkig van napjaink pándémonikus káoszával, még a legvadabb marxista forradal­már is (feltéve, hogy nem zsidó),, az áhított forradalomban a belső feszültségtől, a félelemtől kíván megszabadulni. A világ tele van egy Szabadító­ utáni vágyakozással, újjá akar születni, hiányát érzi egy Tanítónak, aki új, "modern" formába tudja önteni a régi tanítást. Az új Vezér elsősorban eszmei, spirituá­lis értelemben veendő é­s csak vég­sősorban politikai vonatkozásban. A nyugati embernek ezzel az ide­alisztikus vágyával párhuzamosan jelenik meg a zsidó millenarizmus, és cionizmus. Ez az oka annak, hogy a világ a cionizmusban a maga meg­újhodási vágyával rokon áramlatot lát s nem veszi észre annak nagyon is anyagi-politikai szörnyűségét. Mert mást értünk mi Isten országán és mást a zsidók. Hogy erről meg­győződjünk, elég a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvét elolvasni. Mást ér­tünk mi békén és mást a kommunista. Itt újra arra kell rámutatnunk, hogy a kiindulási pont, a világné­zet szabja meg, hogy emberen az összes embert értjük-e, vagy csak a proletárt. ( A nyugati embernek a Szabadító utáni vágyát nyergeti meg a zsidó­ság ragyogóan értelmes érvekkel és logikával akar meggyőzni minket arról, hogy ez az új "ember-tavasz", a nagy "konvergencia" a Világkor­mányban valósulhat meg csak. Az áhított Szabadító pedig nem lesz más, mint Izrael Királya. (Lásd: Cion Bölcsei XXIX. tkv.) Ebben a túlfűtött, buja légkör­ben fogant az a kommunista költe­mény, amely szerint új Krisztus jött el, de oly közel ma még, hogy fel nem éri ez a nemzedék s nem suttogja szent érzések percein: Lenin, Lenin... Említsük meg itt mind­járt,­­ hogy Jókai a XX. századról szóló "A jövő század regénye" c. munkájában lát­noki sejtéssel azt írja, hogy ennek a századnak misztikus betegsége a morbo leninensis lesz! Hogy a Gondviselésnek mi a terve a világgal, senki sem tudja. De nekünk kötelességünk az emberért, Isten képmásáért küzdenünk, akkor is, ha a pokol összefog ellenünk. E küzdelemnek egyik színtere a világnézeti sík, s ezen belül a politika. A nemzetiszocialista felfogás szerint a világban mutatkozó vál­ságnak két oka van: egy belső és egy külső. A belső, a súlyosabb, a nyugati, fausti szellem természetest tehát elkerülhetetlen hanyatlása .

Next