Út és Cél, 1983 (35. évfolyam, 3-9. szám)

1983-03-01 / 3. szám

1946 Március 12 Fiatal ember voltam.­« Fiatal ahhoz, hogy megértsem Szálasit, a Hungarizmus, a Fax Hungarica nagyszerű koncepcióját; de idős ahhoz, hogy 1946 március 12.-én megértsem, hogy Budapesten ezen a napon a történelemben eddig ismeretlen gazemberség történt « Ordenáré csőcselék ítélkezett sátáni palástban és kéjelegve élvezte sa­ját ítéletének végrehajtását. A nyomorult hóhér is sápadt volt. Emlékszem, az emberek is réveteg szemekkel kószáltak a városban és az a Budapest, amely oly hamar lelkesedik és olyan végtelenül gyorsan nyugszik meg, a mai napig is nyughatatlan maradt. - Az átkozott fasiszta szellem uralkodik ebben a városban! - mondotta a Budát ostromló szovjet csapatok egyik vezénylő tábornoka. Nagyszerű volt ezt a szellemet érezni éveken át, a kommunista terror köze­pette. A volt munkaszolgálatos párttitkár keze ettől remegett meg oly sokszor amikor az erőszak jogán beletúrt az évszázados magyar erkölcsbe. Ez a szel­lem bátorította az évek folyamán megkínzottak tízezreit és ez a szellem tette hadseregnél erősebbé a gyászruhában felvonuló magyar anyákat. Ahogy az évek teltek, megtanultam látni, felismerni az igazságot. Sok­szor tekintettem öreg édesanyám fáradt arcára, összehasonlítva őt, a neme­set a hivatalokban festett hajjal futkározó pártmaskarákkal. Erotikus, sze­­ndta nők kerültek utamba és lidércnyomásként ismertem fel bennük azokat, a­­kiik azon a napon hisztériásan tapsolták a hóhérnak. Nyomorultak! Azt hitték hogy megállítják, letagadják, elsikkasztják az igazságot. A történelmet csak ideig-óráig lehet hamisítani. Nem állítom, nem is állíthatom, hogy ma már megértem Szálasit. Bizonyos azonban, hogy közel kerültem hozzá. Amit a gondolatok nagyszerűségével ránk hagyott, úgy érzem, kellemesen simogató, úgy érzem, megszámlálhatatlan erőt ad, úgy érzem, kifogyhatatlan bölcsességet sugároz. Megvetem a személyi kultuszt, hiszen valamennyiünket gondolkodóvá te­remtett a Mindenhatót. De Szálasi nagysága meghajlásra késztet. Csodálom a mély előrelátást, a hosszú időkre fennmaradó építőerőt és a szellem azon nagyságát, amely mélységes hittel szereti az életet, de van ere­je megvetni a halált • Ismerem az októberi utcákat Budapesten, mohó vággyal ittam be a szel­lemét. Ott hallottam és magam is megrettentem, hogy kimerik mondani: - Bárcsak egy vezérünk lennel... - Istenem, ha élne Szálasi!... Fiatal ember és őszhajú öregasszony voltak. Suttogták és azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor megértettem Szálasit, mi­nt vezért és mint prófétát. Fiatal ember voltam... Ak­kor még túlságosan fiatal, ma már talán túlságosan öreg, de úgy ér­zem, tisztán látok. Abban a szellemben, amit Szálasi ránk hagyott, szeretnék élni és kérem a Mindenhatót, hogy ebben éljen a halál... "Új Menek­ült"

Next