Út és Cél, 1985 (37. évfolyam, 2. szám)
1985-02-01 / 2. szám
XXXVII. évfolyam, 2.szám. ÚT és CÉL 1985. február hó. JAPÁN NÉPE ÉS CSÁSZÁRA A BUDDHISTA BEFOLYÁSOK Meiji császár, a nagy reformátor 1890-ben intézte népéhez ezeket az emlékezetes szavakat, amelyek a japán nép főerényeit foglalják magukban az odaadó alattvalói hűséget a császár és a birodalom iránt, a gyermeki kötelezettség feltétlen teljesítését és a családnak, mint egységnek tradicionális tiszteletét és szeretetét ami az ősök tiszteletének szelleméből következik. Az a rendkívüli jelentőség, amelyet Japánban a család a császár iránti hűség mindenekfölött való érzelme mellett elfoglal, csak a japán birodalom fejlődéstörténetével magyarázható meg. A japánok uralkodó családjuk származását isteni eredetűnek tartják. A Felkelő Nap Országának mithológiája szerint a császári család egyenes leszármazója a Napistennőnek, aki egyenesen megbíza gyermekét, hogy a japán szigetország felett uralkodjék. A Nap-istennő óhajtása még ma is döntő jelentőségű Japán politikájában, mert az az akarat, amelyet a Nap-istennő áldozat közben tudomására hoz a Tennonak földi leszármazottjának. A japán császár rendeletei ennek következtében isteni jelentőséggel bírnak, hiszen alapjában véve nem egyebek, mint a Nap-istennő parancsai. A Tenno mintegy közvetítő szerepel a Nap-istennő és a japán nép között, egy óriási családot alkot, minden törzs és minden szorosabb értelemben vett család egy-egy része ennek a népközösségnek. A császár tehát nemcsak istentől kijelölt vezére népének, hanem egyúttal atyja is minden alattvalójának. A császár vitathatatlan tekintélye minden japán előtt, egészen önmagától értetődő és ez a tekintély kizár minden ellenállást. Természetes, hogy a császári ház isteni őse élvezi a legnagyobb tiszteletet, de ez a tiszteltetés becsülés kisugárzik a császáron és az ősidőkön keresztül minden egyes törzs és család vezetőjére is. E mellett minden törzsnek meg van a maga védőszentje és minden családnak meg van a házioltára, ahol az ősökhöz imákat intéznek és ahol neki áldozatot mutatnak be és ahol legfontosabb ügyekben tanácsokat kérnek tőlük. A japánnak egyik legfőbb vallásos kötelezettsége, hogy megtartsa az ősök ünnepeit, amelyek minden családban nyilván vaannak tartva egy úgynevezett ősnyilvántartásban. A japánoknak földöntúli ősöktől való származása és a földöntúli ősöknek állandó tisztelete nagymértékben hozzájárul a japán nép önbizalmának kifejlődéséhez. Ez az önbizalom és a császári házhoz való abszolút hűség oly egységet alkot, amit semmiképpen megdönteni nem lehet. A család adja a szigetlakók szociális egységét is. A család a szó legigazibb értelmében a nép sejtessége. Ezzel a család mintegy ősforrásai úgy az összetartozás gondolatának, mint az etikai parancsoknak. A japán embernek a Tenno az ősök és a szülők iránti alárendeltségi érzése, a szülőknek a családban elfoglalt előjogaikra vezethető vissza. Ennek a családnak karaktere pedig a nyugateurópai befolyások ellenére is máig is érintetlen maradt. A japán történelem első periódusában a társadalmi tagozódottságot az uji-egységek jellemezték. Uji, tulajdonképpen nemzedéket jelent, mindamellett tulajdonképpen egy nagy családnak a megjelölésére szolgál. Mindegyiknek megvan a maga vezetője az ouji, amelyet abszolút hatalom illeti meg a nemzedékhez tartozók fölött. Ez az ouji azonban épp úgy felelős ténykedéseiért az ősöknek, mint ahogy felelős hozzátartozóinak, akikkel állandó érintkezést tart fenn. Hatalma alatt nem csak a család tagjai és azok felmenő, lemenői és oldalági tagjai állnak, hanem azoknak hozzátartozói is a legmesszebbmenő értelemben, sőt idetartoznak a véridegen hűbéresek is. Az idők folyamán ezek a nagy családok aztán kisebb egységekre bontódtak. A legősibb időben a császár a legelőkelőbb családnak volt az oujije. Természetesen mint ilyen a többi "törzsfő" fölött előjogokkal rendelkezett. Ilyen volt az a joga, hogy minden törzsfő között ő képviselte a törzsfők összeségét az ősi istennő előtt, továbbá a döntést a külügyi kérdésekben, a háború és béke kérdésében, végül döntés a többi törzsfő viszálykodása esetén, így a Tenno a maga személyében főparancsnok a legfőbb biró és a főpap hivatalát egyesítette. Mint főpapnak jogában állott, hogy a védnökistennő részére adókat vessen ki, ami olyan előnyt jelentett a császárra nézve, ami gazdasági tekintetben fel sem becsülhető, bizonyos változásokat idéztek elő és némileg meggyöngítették a császár helyzetét különösen az istenek iránt tartott felelőség és közvetítő szerepe tekintetében. A személyiség elméletének hangsúlyozása pedig a japán történelem folyamán első ízben csökkentette a családfő jelentőségét. A régivágású társadalmi rendben bizonyos átalakulás állott elő. A Kr. előtti VII. századbeli alkotmány a császár abszolút uralmát alapította meg. Később azonban amikor a nagycsalád, vagy mondjuk törzs helyére a kis család lépett, mint gazdasági egység, a törzs jelentősége erősen csökkent. A kis család mintegy gazdasági egység teljesen a családfő hatásköre alatt állott. Az ő akarata volt az irányadó, ő képviselte a családot, mint vagyonjogi egységet és ő képviselte a családját az ősökkel szemben is. A családfő most már a törzsfő rovására nagyobb tekintélyt és megbecsülést kezd élvezni. Aki a családfőnek ellenszegül, azt úgy vették mint aki semmibe sem veszi az ősök akaratát. Amint a Tenno a nagy népcsaládnak az ura és családfője, úgy a családapa tejhatalmú kormányzója a maga családja a képviselője. A családtagok bármilyen irányú tevékenységében tekintettel kell lenniök a családfőre. A családtagoknak egymásközötti viszonyában pedig az életkor játsza döntő szerepet. Nem véletlen tehát az, hogy a japán nyelv az idősebb és a fiatalabb testvér megnevezésére teljesen különálló szót használ. A japán családnak ez különleges alakulása igen érdekes következményekre vezetett az örökbefogadás szempontjából. -3-