Út és Cél, 1994 (46. évfolyam, 2-6. szám)

1994-03-01 / Különkiadás

HAZULRÓL érkezett; 1JJA3B TUSKE A MmGYaR )$Rn­| ALA t Ujsághjrs "Veszélyben a zsidó egyháznyelv? Héberül a T. HAzgan., „Ha minden~a RÉGIBEN MARAD, AZ IDŐS KOROSZTÁLY PEDIG KIHAL, AKKOR ME­GS­ZTÍNIK A ZSIDÓ HITÉLET, HISZEN M|, FIATALABBAK NEM ÉRTJÜK MAJD AZ imat ÉS NEM TUDJUK OLVASNI SENI ” NYILATKOZTA ÉRDEKLŐDÉSÜNKRE SUCHMAN TamáS MSZP-S ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, EGYÚTTAL KESZTHELYI HITKÖZSÉGI EL­NÖK. A HONATYA TÖRVÉNYMÓDOSÍTÓ INDÍTVÁnyÁNAK NAPIRENDRE TŰZÉSÉT TEG­NAP ELFOGADTA A T. HÁz." (PESTI HÍRLAP, 1993 szeptember 20.) HÁt PERSZE, HOGY ELFOGADTA A T. HÁZ! HISZEN A SZABADSÁG ÉS A DEMOKRÁCIA EGYIK SÚLYOS SÉRELME, HOGY A HONATYÁK TEKINTÉLYES CSOPORTJA KÉNYTELEN A HÉBERÜL ELKÉ­SZÍTETT INTERPELLÁCIÓIT, FELSZÓLALÁSAIT MAGYAR NYELVRE LEFORDÍTANI ÉS MAGYARUL FELOLVASNI! Ez pedig nemcsak a zsidó nemzetiségű honatyák jogait sérti, hanem az olyan "magyar származású" világhírességek érzékeny lelkét is, mint például Soros György és Tom Lantos. Ez a jogtiprás önmagában is bizonyítékul szolgálhat a Ma­­gyarországon"Tomboló" antiszemitizmusra! HÁt nem?... Csak azt nem tudom, hogy mit szólna a T. HÁz-ban oly nagy számban virgonckodó liberális szürkeállomány, ha például felállna egy képviselő, bejelentené, hogy­­ a BOGARAS­ GÖRÖGKELETI EGYHÁZKÖZSÉG ELNÖKE ÉS MÁTÓL KEZDVE ÓSZLÁV NYELVEN FOG BESZÉLNI, MERT AZ EGYHÁZKÖZSÉG ÖREGEI MÁR LASSAN KIHALNAK, A FIATALSÁG PEDIG NEM FOGJA ÉRTENI AZ IMAt. A T. HÁZ FELADATA PEDIG AZ ÓSZLÁV EGYHÁZI NYELV MEGŐRZÉSE, tehát módosítsák a törvényt... Azt hiszem, nem kell különleges fantázia a magyar ÉS A ZSIDÓ NEMZETISÉGŰ HONATYÁK REAKCIÓJÁNAK ELKÉPZELÉSÉHEZ... De gondolatban lépjünk túl a határokon. Elképzelhetetlen, hogy mekkora bot­rány törne ki az izraeli Knesszetben, ha egy képviselő, aki az Abu Nidal csoport TAGJA, MELLÉKESEN MÜEZZIN AZ EGYIK MECSETBEN,­­ ELŐTERJESZTENÉ, HOGY A KORA­ KLASSZIKUS ARAB NYELVEZETÉNEK MEGŐRZÉSE ÉRDEKÉBEN A KnESSZET HOZZON TÖRVÉNYT AZ ARAB NYELV VÉDELMÉRE, JAVASLATÁT PEDIG AZZAL INDOKOLNÁ, AMIVEL A T. HÁz-BAN IN­DOKOLTA Suchman Tamás MSZP-S ZSIDÓ NEMZETISÉGŰ MAGYAR honatya! De végül is mindez nem tüske a magyar köröm alatt. A magyar UGYANIS TOLERÁNS, a sok-sok hazugság ellenére sem kirekesztő! SŐT...! A fájdalmas tüske ebben az EGÉSZ ÜGYBEN AZ, HOGY A ZSIDÓ KISEBBSÉG EGYES CSOPORTJAI, MINDEN TOLERANCIA EL­LENÉRE, A GAZDA­SÁG­I ÉS POLITIKAI HATALOM BIRTOKÁBAN (1) "FASIZÁLÓDÓ, ANTISZEMI­TA Magyarország"-ról harsognak itthon és külföldön egyaránt! Besorozva az őket BEFOGADÓ, HATALOMBA ENGEDŐ NÉPET ÉS ORSZÁGOT. ' /1993 OKTÓBER 17./ VÁRHEGYI SÁNDOR i$TvAY6ruk­^t x ytO.^Ss \ NTi &.1 ufK/uLA ^ j NYILATKOZAT Magyarországon állítólag rendszerváltozás történt, a szovjet hadsereg kitaka­rodott az országból, de minden jel arra mutat, hogy az "ötödik hadoszlop" még MINDIG MUNKÁBAN VAN SZÜLŐHAZÁNK TERÜLETÉN CSAKÚGY, MINT AZ EMIGRÁCIÓBAN. AUSZT­RÁLIÁBÓL RÖPPENT FEL AZ A "HÍR", HOGY 1993 TAVASZÁN VÉGZETT ÉSZAKAMERIKA­I KÓRU­SAM ALKALMÁVAL TÖBB ÚJSÁGBAN C­I­K­K­ET K­ÖZÖLT­EM "ÉRTHETETLEN" FOGALMAZÁSSAL ÉS OLYAN KIJELENTÉSEKET TETTEM, HOGY AZ AUSZTRÁLIAI HUNGARISTÁK ENGEM AKARNAK A MOZGALOM VEZETŐI TISZTSÉGÉBEN LÁTNI. ÉSZAKAMERIKAI TESTVÉREINK TANÚSÍTHATJÁK, HOGY EZ NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK. A FÉLREÉRTÉSEK ÉS FÉLREMAGYARÁZÁSOK ELKERÜLÉSE VÉGETT LE KELL SZÖGEZNEM, HOGY ÉSZAKAMERIKAI KÖZÍI­M NEM EGYÉNI AKCIÓ VOLT, HANEM A HUNGARISTA MOZGALOM KÖZPON­TI MEGBÍZÁSÁBÓL HAJTOTTAM VÉGRE. Merredin, 1993 december 28. Kántor Béla s.k. --------------------------------------------------*_______________________________ "Magas erkölcsi nívón álló, jellemes, felelősségtudattól átitatott társadal­mat KELL FELNEVELNÜNK ÉS CSAK AZUTÁN GONDOLHATUNK ARRA, HOGY FOKOZATOSAN BEVE­ZESSÜK AZ IDEÁLIS NEMZETI SZOCIALISTA ÁLLAMRENDET! SZOCIÁLIS ÁLLAMREND ERKÖLCSI ALAP NÉLKÜL A BIZTOS PUSZTULÁS ELÉ NÉZ!" /HÍDVERŐK, 1954 VII. évf. 8.szám/ Rosta Andor

Next