Utazási Magazin, 1981 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1981-12-01 / 4. szám
. . .olvashatjuk a debreceni református kollégiumban. S ezzel a bennünk visszhangzó mondással szemléljük a nagyteremben azt az ércoroszlánt, mely 1849. január 9—május 31. között végighallgatta a forradalmi kormány képviselőházának tanácskozásait. Nem sietni, elmélkedni. . . dobog bennünk, miközben a réztáblákba maratott neveket olvassuk a padsorokon: Madarász József képviselő, Mészáros Lázár képviselő, Irányi Dániel képviselő, Kazinczy Gábor képviselő, Báró Jósika Miklós főrendházi tag, Almási Pál elnök. . . Történelmi nevek garmadája. Nem sietni, elmélkedni. . . Ezzel szükséges útjára bocsátanunk a kedves Olvasót, aki nyomunkban ellátogat Debrecennek legnevezetesebb, egyúttal legnagyobb felelősséget reánk hagyományozó örökségéhez, a Nagytemplomba és a református kollégiumba. Minden, a falak, a lépcsők, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a debreceni Református Kollégium művelődéstörténeti és egyházművészeti kiállításának valamennyi tárgya, cipőnk sarkának koppanása, a folyosók hűvöse és a suttogó kirándulók hangjának melege, arra figyelmeztet bennünket, hogy a magyarság álmainak és az európai valóságnak több évszázadon át tartó viadala zajlott itt. Hit és eszmék jegyében. A kollégium falán forradalmi nevek: Csokonai és Arany János között Ulrich Zwinglié és Kálvin Jánosé. A paraszti származási Zwingli (1484— 1531), német Svájc progresszív reformátora, az elmaradott parasztság és a városi polgárság érdekellentéteiből fakadó vallási ellentétet a katolikus hit megreformálásával szándékozott feloldani. Jellemző módon a kapelli csatamezőn, vallási eredetű polgárháborúban vesztette életét. Kálvin János az egyházi szervezet demokratizálásával, a vallási szervezet pompájának csökkentésével szerzett híveket Magyarországon már a XVI. században a parasztság, a városi plebejusok és a kisnemesség között. Az ő haladó tanaikat szívták magukba a ,,táblaszomszédok”, Csokonain és Arany Jánoson kívül többek között Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Móricz Zsigmond, mint a kollégium diákjai, s persze a kollégium nagyhatalmú, történelemformáló támogatói is, Apafi Mihály, I. Rákóczi György, Bethlen Gábor és mind a többiek. Bethlen Gáborról a kollégium könyvtárában megtudhatjuk, hogy több fejedelem szolgálatában járt diplomáciai kiküldetésben, s ezekre az utakra tudásán kívül csak egy latin Bibliát és Erdély térképét vitte magával. E követségekben — Szenczi Molnár Albert szerint — ,,háromszor olvasta általa Bibliát”. Ő terveztette a debreceni diákok ünnepségeken ma is használatos egyenruháját, aminek viselését viszont 1624-ben I. Rákóczi György tette kötelezővé. Nagy nevek és kis emberek sokadalma találkozott a nemrég restaurált Nagytemplom tágas terében és a kollégium folyosóin, udvarain évszázadok során. Itt Kossuth Lajos beszélt, amott — a kollégium kiállításán — a kenderesi református egyház 1729—1767-ből való anyakönyvének másolata ad hírt az emberi esendőségről. Az anyakönyv ötödik része, ,,Mellyben vagynak A Megesett Személlyek Vétkek” arról tudósít, mi bűnben találtattak vétkesnek némely hívők: 1765. augusztus 31-én Kondás Péter Mihály paráznaságban, 1766. március 21-én Mólnár Szeremlei káromkodásban, ugyanez év november 5-én öreg Gönczi János káromkodásban, ugyanezen a napon Berényi István szintén káromkodásban, 1767. december 20-án Salánki Sára paráznaságban. Bűnük, lám, évszázadokon át fennmaradt az anyakönyvben. Kicsi és nagy dolgok szétesnek az emlékezetben, de nem esnek szét az időben s a hitben; megállhatunk a nemzetiszínű szalaggal átkötött karosszék előtt — ebben ült Kossuth Lajos 1849. április 14-én a Nagytemplomban a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésekor. Az ott Petőfi Sándor pohara, ez Arany János pipája, láthatjuk Csokonai fuvoláját, Kazinczy Ferenc vadászpuskáját, amit fia, a negyvennyolcas Kazinczy Lajos tábornok ajándékozott Illyés Bálint 14 éves diákhonvédnek 1849-ben, s megszemlélhetjük az első magyar nyelvű földgömböt, amit a debreceni rézmetsző diákok készítettek 1790-ben. Nem sietni, elmélkedni. . . Állunk Árva Bethlen Kata 1742-ben készített úrasztali térítője előtt. Megtudhatjuk, hogy 1739-ben a nagy pestisjárvány idején a debreceni cívisek rézlapot kötöttek a csizmájuk talpára, így védekeztek a fertőzés ellen. És olvashatjuk: ,,Itt, a hazánk dicső történelmi emlékeitől megszentelt falak között alakult meg 1944. december 24-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Mint a felszabadító Szovjetunió segítségével visszanyert nemzeti önállóságunk és szabadságunk megtestesítője, munkájával új korszakot nyitott történelmünkben: népünk újjászületésének és felvirágzásának dicsőséges korszakát.” A táblát a Magyar Országgyűlés állította 1954. december 21-én. A kollégium emlékkönyvében elolvashatjuk Kádár János elvtárs sorait, amit látogatásakor jegyzett be. . . És láthatunk egy 1978-as fényképet a nagy békeharcos, Martin Luther King díszdoktorrá avatásáról. . . Hit és eszme párban járnak, akár az álom és a valóság. Forró, robbanó elegyet alkotnak s drámai csúcspontokra jutva újulnak meg egyre, így él e falak között hit és eszme szoros egymásra utaltságban. Ahogy a turisták elől elzárt belső udvarban egy 1965-ben elhelyezett emléktáblán olvasható: ,,1538 óta áll ezen a helyen a református kollégium. Ez idő alatt arany betűkkel írta be nevét a magyar és az egyetemes művelődés történetébe. Falai között kezdettől fogva a legalacsonyabb foktól a legmagasabbig folyt a nevelő és oktató munka. Diákjai a nép fiai közül kerültek ki, tanulmányaik végeztével, majd sokszor évekig tartó külföldi tanulmányútjaik után is a nép közé tértek vissza és népük körében szórták gazdagon szellemi kincseiket. Munkájuk nyomán falusi iskolák százai létesültek, magyar nyomdák keltek életre, templomokkal népesült be a Magyar Alföld és magyar nyelven szólalt meg Isten igéje. A kollégium könyvtárában szüntelenül gyűjtögették a mindenkori haladó tudomány legértékesebb alkotásait s ezzel a művelt világ legjelentősebb gyűjteményei sorába emelték, de tankönyvekkel, tanszerekkel, térképekkel látták el a falusi iskolákat is, ezek bizonyságait a kollégiumi múzeum őrzi. A kollégiumot minden időben a magyar nép páratlan áldozatkészsége tartotta fenn, ezért szolgálhatta az egyetemes emberi művelődést és haladást.” Debrecen tanú: múltunk, útunk, történelmünk érzékletesen tárul elénk utcáit járva. Bármerre megyünk, a forgalmas, modern városban, ott munkál bennünk a figyelmeztetés: nem sietni, elmélkedni. . . Mert van mit megértenünk a szabadság és bőség körülményei közt is magunkról, apáinkról; mindig tartogat tudnivalót a múltnak kútja. . . Gulay István Fotó: Saphier Herbert L/TAZAsimagazin 33