Utazási Magazin, 1983 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
utazszsi mncizm 2S Emlékeznek még Belfegorra? A fekete álarcos fantomra, aki a Louvre kincsei között föl s alá sétálgatott anélkül, hogy ez bárkit is megdöbbentett volna: egy szál teremőrön és a nézők millióin kívül. Ha valaki a film hatására kimegy Párizsba, sorban áll a Louvre előtt, megfizeti a drága belépőjegyet, majd megpróbál bemászni a szarkofágba — ahonnan éjjelenként a híres rém kelt ki — azt valószínűleg villámgyorsan eltávolítanák a jelzőcsengő hangjára odasiető őrök. Néhány műtárgyat a világ nagy múzeumaiban külön üveg alatt tartanak és korláttal védenek nem csak a lopás, de az értelmetlen rongálással szemben is. Ezek csak külső, látható jelei az őrzésnek, a látogatók által nem észrevehető biztonságtechnikai berendezések mellett. A műkincsrablás divatba jött a hatvanas években nyugaton. Hihetően, szervezett bandák hajtottak végre egy-egy akciót, loptak el és értékesítettek képeket, szobrokat, egyéb műtárgyakat. Néhány csodálatos festményt, például Rembrandt Éjjeli őrjáratát pedig egy őrült annyira összeszabdalta, hogy a restaurátorok csak hoszszú munkával tudták újra rendbe hozni. Azóta természetesen külön védőüveg alatt tartják a képet. És mi a helyzet Magyarországon? Mi mennyire védjük értékeinket, nemzeti kincseinket? A lakásbetörések, kocsilopások száma — hivatalos adatok szerint — egyre emelkedik. A múzeumi betörések, műkincsrablások — szerencsére — nem olyan gyakoriak. A megtörtént eseteket mindig köztik az újságok, a televízió a rádió, kérve a nyomozáshoz a lakosság segítségét. Ez érthető, hiszen egy múzeumból eltűnt tárgy nemzeti tulajdon, tehát a tolvaj mindenkit megkárosít. A múzeumőrzésnek nálunk nincsenek hagyományai, egyszerűen azért, mert hoszszú ideig nem is volt mit őrizni. Európa legnagyobb múzeumai a XVI—XVII. században királyi gyűjteményekből alakultak ki, Magyarországról azonban évszázadokig minden értékes darab Bécsbe vándorolt a Legmagasabb királyi ház gyűjteményébe. Az 1847-ben felavatott Nemzeti Múzeum nevéről sem az itt látható értékes gyűjtemény darabjai jutnak először eszünkbe, hanem az 1848-as forradalom, és— néhány éve — a korona. Erre érdemes bővebben kitérni, hiszen a korona, a hozzátartozó jelvényekkel, az egyetlen kincs, amely „születése” pillanatától az egész ország tulajdona. Ezért 1464-től külön szervezet, a koronaőrség vigyázott rá, amelynek csak fedhetetlen jellemű férfiú lehetett tagja, aki esküvel megfogadta, hogy akár élete árán is őrzi az ország fővárosában elhelyezett koronát. Így aztán hol tudtuk nélkül, hol pedig segítségükkel került ki az országból e drágaság. I. Ferenc József császárt például akkor sem lehetett volna magyar királlyá választani, ha ebbe a rémnek nyomban a szabadságharc után beleegyeznek. A korona ugyanis eltűnt! Az osztrák rendőrség 1853-ig kereste, míg végre sikerült — szó szerint — előásniuk. A második világháború utáni „kalandok” napjaink történelméhez tartoznak, erről már rengeteget írtak. 1978 óta a korona épségét „technikai-biztonsági jelzőberendezés” és „élő őrzés” biztosítja. Mit jelent ez? • . .A múzeumokra vonatkozó jogszabály szerint: „A közgyűjteményben elhelyezett tárgyakat biztonságosan kell őrizni." A teremőrök Magyarországon mindenütt idős hölgyek, akik nem keltenének nagy rémületet az elszánt műkincsrablókban. Budapest legnagyobb múzumaiban — például a Nemzeti Múzeumban, Budapest Történeti Múzeumban, Szépművészeti Múzeumban — egyenruhás, fegyveres őröket, is látni ö N Ők adják. 1971 óta, mint a polgári fegyveres őrség tagjai, a már említett élő őrzést. Ahol, őrhelyet létesítenek, ott éjjelnappal tartanak ügyeletet. A legfrisebb őrhely a Kiscelli Múzeumban van. Állítólag a környék közbiztonsága is nőtt, amióta esténként őr járja körül az épületet — egy nagy kutyával. A nemzetközi kulturális kapcsolatokban szerencsére nem játszik fontos szerepet a politikai légkör, de az már igen, hogy egy külföldi múzeum , illetve gyűjtemény tulajdonosa milyennek találja a magyar kiállítóhelyiségek biztonságát. Az utóbbi évek sok szép vendéganyagból rendezett kiállítása bizonyítja, hogy külföldön biztonságosnak ítélik a magyar múzeumokat. Gondoljunk csak a sok helyről összeszedett Mátyás-kiállításra, az Amerikából érkezett Hammer-gyűjteményre, vagy a Bécsből hozott Ludwig-gyűjtemény anyagára. A hatvanas évektől a múzeumokon belül a technikai-biztonsági jelzőberendezés — mint neve ismutatja — jelzi ha valami baj van. Természetesen nem minden múzeum egyformán jól felszerelt e téren. Magyarországon eddig 17 féle rendszert dolgoztak ki az őrzésre. Hogy hol melyiket használják, adott esetben hol szólal meg a riasztócsengő, ezt nehéz lenne kinyomozni. A berendezések gyártásával is sokan foglalkoznak: kisiparosok, KTSZ-ek, TSZ- melléküzemágak és a Mechanikai Mérőműszer Gyár. Egységes szabvány nincs, sem hazai, sem nemzetközi téren. A Központi Múzeumi Igazgatóság polgári fegyveres őrségén belül működik egy technikai tanácsadó csoport: ők megnézik az épületet, az oda kerülő gyűjteményt és azután tervet készítenek a megfelelő biztonsági berendezések felszereléséhez. Még kivitelezőt is javasolnak. A csoport egyaránt ad tanácsot állami-, magán- és egyházi múzeumoknak. Rangsor nincs az egyes gyűjtemények között Minden kincset egyformán gondos őrzés illet meg, hiszen milyen alapon dönthető el, hogy mi értékesebb a Goya kép, vagy az Európában egyedülálló több ezer éves agyagkocsi lelet. A korona az egyetlen kiemelten fofitos tárgy, amelyet szigorúan védenek: az ügyeletes őr monitoron keresztül nézi, hogy mi történik a teremben. ■ A magyar múzeumok az őrzést illetően nem állnak rossz helyen. Bár semmilyen nemzetközi szervezete nincs a védelemnek, azért sok tapasztalatcserére nyílik lehetőség. CZANIK MÁRIA Fotó: KOVÁCS IMRE