Úton, 1989 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1989-04-20 / 5. szám
1989. április 20. UTÓN 5. oldal ISTEN AJÁNDÉKAI avagy: a Kerekestelepre térített rakéták Éppen bementem valamiért a lakásba, amikor óriási robajjal közeledett egy repülőgép. Mint később megtudtam, a szovjet légierő egyik vadászgépe volt. Amikor a házunk fölé ért, hatalmas robbanás rázta meg az épületet. A szobát elöntötte a por, törmelékek hulltak a mennyezetről. Nem lehetett látni almmit, csak a repülő hangja hallatszott egyre távolabbról. Hallani lehetett rakétákról, katonai kordonról, hírzárlatról. Ezúttal, mintegy négy év után először szólalnak meg a nyilvánosság előtt a leginkább érintettek, a károsultak. 1985. május 25-én nem mindennapi esemény zavarta meg a debreceni Kerekestelep lakóinak nyugalmát. A nyugalom persze idézőjelben értendő és korántsem nevezhető idillinek, a kerületet ugyanis a movjet katonai repülőtér felszállósávja szeli ketté. Az esemény még napjainkban is frissen él az emberek emlékezetében. Tucatjával kaptak szárnyra a hiteles és kevésbé hiteles történetek. • Eleinte nehéz volt megszokni a zajt - kezdi a beszélgetést Rigó Zoltán, a Szávay Gyula utcai kétszobás, újszerű családi házban. - Inkább úgy fogalmaznék, eltűnni el lehet, de megszokni soha. A repülők éppen a házunk fölött dübörögnek el, itt még csak pár méterre vannak. - Négy évvel ezelőtt különös történet főszereplőivé váltak. Mi történt valójában? - Akkor öten laktunk itt. A sógorom Pap Tibor, családjával és én a feleségemmel. A baleset egy szombat délelőtt történt. Mindannyian itthon voltunk, egy út kocsit javítgattunk az udvaron. Éppen bementem valamiért a lakásba, amikor óriási robajjal közeledett egy repülőgép. Mint később megtudtam, a szovjet légierő egyik vadászgépe volt. Amikor a házunk fölé ért, hatalmas robbanás rázta meg az épületet. A szobát elöntötte a por, törmelékek hulltak a mennyezetről. Nem lehetett látni semmit, csak a repülő hangja hallatszott egyre távolabbról. Szerencsére az ijedtségen kívül semmi bajunk nem történt. A ház utca felőli oldalán furcsa kép tárult elénk. A tető egyik felét összetörte egy szürke színű, hengeres test. A pala, a tetőszerkezet szétzúzódott, a vakolat leszakadt, a falak megrepedtek. Átmérője egy méter, hossza öt-hat méter lehetett. Mi volt valójában, sohasem tudtuk meg. A leghihetőbb vélemények szerint egy gyakorló rakéta találta el a házat. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha egy kicsivel hamarabb esik le. Csak később tudtuk meg, hogy a mellettünk levő Búzavirág utcában is lezuhant egy hasonló, a 6. szám alatt - szerencsére a ház mellé. - Gondolom, ezután értesítették a rendőrséget. - A helyszínre érkező szovjet katonák után két rendőr is megjelent. A katonák lezárták a környező utcákat, daruval leemelték a rakétát és elszállították. A tetőt letakarták egy hatalmas ponyvával. Egy magas rangú tiszt irányította őket, bennünket megnyugtatott, helyreállítják az épületet. Készült ugyan fényképfelvétel az épületről és a rakétáról, de a negatívokat a két rendőr elvitte. - Úgy hallottam, egy szovjet építő alakulat szinte órák alatt új tetőt varázsolt a házra, nehogy valami nyoma maradjon az esetnek. Igaz ez? - Bárcsak úgy lett volna! - kapcsolódik beszélgetésünkbe Pap Tibor. - A valóság ennél sokkal kiábrándítóbb. A tetővel mintegy két hét alatt elkészültek ugyan, de nekem többször közbe kellett lépnem. A gerendákat például összeszegelt deszkával akarták pótolni. A belső munkákat már egy másik, egy négytagú brigád végezte. Egy nő volt a "mester", három segéddel dolgozott. Akkor még nem sejtettük, hogy a helyreállítás több mint három hónapig el fog tartani. A bútorok egész nyáron az udvaron voltak letakargatva. Mi a ház melletti melléképületben laktunk. Nyár végén már örültünk, hogy eltűntek. Nekünk még legalább húsz-harmincezer forintba kerültek a további helyreállítások. A ház még így sem lett az igazi. A mennyezet az első repülő felszállásakor újból megrepedt. A főfalak repedései ki sem lettek javítva. A kész munkát megtekintette egy tiszt, majd nagylelkűen felajánlotta: amennyiben nem vagyunk megelégedve a munkával, leverik a vakolatot, és újból megcsinálják. Ebből aztán már nem kértünk! Elég volt az a három hónap. Biztosításunk sajnos nem volt, így a Magyar-Szovjet Vegyes Bizottság magyar tagozat titkárságára nyújtottunk be értékcsökkenés címén kártérítési igényt. Ez egy fél évig tartó levelezést jelentett és a többszöri elutasítás után feladtuk. Részlet a magyar tagozat titkárságának, augusztus 16-án kelt leveléből: "A kártérítési igény jogalapját megvizsgáltuk, s az az álláspontunk alakult ki, hogy a szovjet fél az igényelt kártérítés megfizetésére nem köteles. A debreceni szovjet katonai egység az okozott kárt természetben helyreállította, szakértők véleménye szerint az épület födémszerkezetén és falazatán levő repedések a balesettel összefüggésbe nem hozhatók, ...értékcsökkenés nem állapítható meg. ... Mindezek ellenére az ügyről tájékoztattuk a Magyar-Szovjet Vegyes Bizottság szovjet tagozatának titkárságát is, megfontolásra javasolva, hogy az esemény jellegére való tekintettel jogi kötelezettsége nélkül nyújtson Önnek egy méltányos összegű kártérítést." A szovjet tagozat titkársága elutasította a méltányossági javaslatot. A november 26-i keltezésű levélben álláspontja lényegében ugyanaz, mint a magyar tagozat titkárságé: "A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Déli Hadseregcsoport további kártérítési kötelezettsége nem állapítható meg." - Az eset akkoriban egyáltalán nem kapott nyilvánosságot - mondja befejezésül Rigó Zoltán. - A hatóságok nem akarták tovább fokozni a körzetben érezhető feszült hangulatot. Ha akkor itt valakinek baja esik, beláthatatlan következményei letttek volna. A kártérítésben már hiárba reménykedünk, de legalább derüljön ki az igazság. Beszélgetésünkbe ötpercenként belehasít a felszálló repülők félelmetes morajlása. A falak rezegnek, a poharak megcsörrennek a szekrényben. Eszembe jut az a történet, amikor egy öreg néni Isten ajándékának hitte a kertjében lezuhant repülőgép-alkatrészt. Mert a föntebb leírt történet sajnos nem egyedi. Több kisebb incidensről lehet értesülni a környéken lakóktól. "Isten", sajnos meglehetősen nehezen hajlandó tudomásul venni a hozzá intézett "fohászokat". Szerencsére, személyi sérülés eddig még nem történt. r\ (? PÁSZTOR ZOLTÁN csillagok * csillagok *... Hallgatom az MSZMP KB tehetséges szóvivőjét. Meggyőző erővel, szédítő vehemenciával bizonygatja munkáltatójának határozott szándékát a többpártrendszer bevezetésére. A hallgatóság kételkedve álmélkodik. Többpártrendszer a kommunista párt kezdeményezésére? Mi ez?! A gazdasági összeomlás rémképe által diktált felelősségmegosztási kísérlet? Taktika?Túlélési stratégia? Avagy lehetséges, hogy mégiscsak tisztességes akaratról van szó? A párttagság többsége mindenesetre belenyugvással fogadta a hírt. Negyven év alatt hozzászoktak, hogy már semmin se lepődjenek meg. A politikai cikcakkok mindig is hozzátartoztak a párt hétköznapjaihoz.Egyébként is, a pesti humor szerint, jó kommunista az, aki szilárdan együtt ingadozik a rendszerrel. Az ellenzék azonban szkeptikus. Tegyük hozzá - joggal. A demokrácia kiterjesztésének ígérete ugyanis egyáltalán nem új keletű. A történelmet ismerők és átélők derűs nosztalgiával emlékezhetnek vissza Rákosi Mátyás hasonlóan meghangszerelt kijelentéseire. Eörsi István éppen a napokban nyilatkozott úgy, hogy életében egyetlen kommunista politikust ismert, aki a hatalmat önként kívánta megosztani. 1958. június 16-án fel is akasztották... Az évtizedes tapasztalatok alapján nehéz arra válaszolni, hogy miért éppen most jött volna el a Pillanat, amikor a be nem tartott ígéreteiről híres párt garanciáit komolyan kellene venni. Lehetséges-e valamikor is hinni a Janus-arcúként megismert mozgalomnak?! Talán. A bizalom visszaszerzésének irányába tett aprócska lépés lehet a városok és megyék golyóscsapágyokkal, befőttesüvegekkel és franciakulcsokkal agyonzsúfolt címerképződményeinek felszámolása, a történelmi szimbólumok visszaállítása. Itt azonban nem szabad megállni. Ha az uralkodó párt tiszta helyzetet kíván teremteni, ha szándékait illetően igazán őszinte, akkor további intézkedéseket kell tennie. Középületeinket, műemlékeinket, gyárainkat, üzemeinket valósággal elárasztja a kőből, ércből, papírból és hozott anyagból készült százféle méretben és változatban megcsodálható jelvény- és jelképáradat. Hogyan magyarázható meg ép ésszel egy Budapestre látogató nyugat-európai turistának, hogy itt a többpártrendszer bevezetésére készülünk, amikor a Lánchíd tövében muskátliból kirakva, az Országház/!!/ épületének csúcsán pedig ércből kifaragva díszeleg a kommunista párt tradicionális szimbóluma - a vörös csillag! Vajon meddig lesz szinte rituálisan kötelező intézményeink, vállalataink tanácskozótermeiben kifüggeszteni a marxizmus klasszikusainak, az igazság egyedüli apostolainak arcképeit? A párt hatalma attól még nem csökkenne, ha a gyárfalak ritkábban hirdetnék öles betűkkel a megbonthatatlan magyar-román barátságot... Valami azonban megváltozna. Talán. __—------—. BARNAJENŐ