Úton, 1989 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1989-05-04 / 7. szám
1989. május 4. UTÓN tág színe elé lépni. A történelmi Magyarország jelentős közép-európai birodalom független tagjaként indult el a polgári fejlődés útján, igyekezvén behozni a lemaradást. A jelenlegi világkiállítás társrendezője viszont a "barrikád" ellentétes oldalán áll, amely egyúttal szimbolizálja Európa megosztottságát is. Konrád György írja: "A mai helyzetben merészebben is kooperálhatnánk ismét egymással délszlávok, osztrákok és magyarok. Ausztrián át vezetnek az utak a Közös Piachoz. Ilyen regionális részintegrációk csak finomítják és gazdagítják az összeurópai integráció folyamatát." Mindenesetre tisztázni kellene: a gazdasági vagy politikai ügy a világkiállítás? Kinek az érdekét szolgálja: a hazai uralkodó elitét, a mind jobban megerősödő magyar banktőkéét, a nemzetét , vagy a nyugati, főleg osztrák tőkéét? Mit nyer a kiállítással a magyarság, ezen belül a főváros, Pannónia, különösen a keleti végek? Aprópénzre váltva, mit jelent az önkizsákmányoló magyar társadalomnak? A válasz csak egyértelmű lehet: a magyarságot kell szolgálnia! Felelősségteljes döntést kell hozni, de ehhez kommunikáló társadalomra van szükség. Ahhoz megfelelő lehet a világkiállítás, hogy csillagfénynyi elmaradottságunkból valamit ledolgozzunk, ám ennek folytatásához garancia kell kül- és belföldön. Varga Imre szerint a rendezvény olyan egyszeri, megismételhetetlen lehetőség, amelyet a fejlett nyugati egyfajta mentőövként nyújt Magyarországnak. A magyarság erőfeszítéseit szándékozik elismerni, azt az erőfeszítést, amely rést ütött a sztálinizmus monolitikus hatalmi gépezetén. Ez gesztus annak a kis közép-európai népnek, amelyik Európa közepén is európai akar maradni. A mindennapi ember nem az áldozatvállalástól fél, nem a további lemondástól, hanem egy hibás politikai gyakorlat megismétlődésétől. Eddigi formájában a szocialista gazdálkodás nem más, mint "feneketlen hordó", amelyben a pénz, az emberi munka elenyészik a bürokrácia, az ésszerűtlen döntések, a rosszul értelmezett szövetségi kötelezettségek szövevényes hálójában. Az idő sürget bennünket. Sürgeti a fjulásrakész hatalmat, de ma Európa nyujáirtH^ffiint je- van a lehetőség — eztátoti^fc^t^t^tünelmi kapcsolataink is—, amit alaposan meg kell fontolni. Bécs-Budapest, 1995 IM4«n. NEMZETI KIÁLLÍTÁSAINK Az országos kiállítások, melyeknek fő céljuk a belföldi termelés megerősítése, a hiányok felkutatása és javítása, az előnyök fölismerése és értékesítése volt, rohamosan terjedtek s lassanként fölkarolták azokat a legkisebb államok is. A külföld ragyogó példáin okulva a magyar országos iparegyesület kebelében Kossuth Lajos akkori aligazgató 1842. kezdeményezte és rendezte az első iparkiállítást. "A honi műipar előmozdítására szükséges mindenekelőtt a jelen állapot ismerete" erre volt alapítva az első magyar kiállítás, mely 1842. aug. 25. nyílt meg a redoute termeiben. Kiállító volt 213, kik 298 tárgyat állítottak ki. A látogatók száma 14 425 volt. A kiállításról megjelent és Kossuth által szerkesztett "jelentés" ma is egyike a legjobb és legalaposabb elemű munkáknak. A következő évben megismételték e kiállítást. 1846 azonban — az akkori viszonyokhoz mérve — már nagyszabású iparkiállítás volt Pesten. A negyvenes évek kiállításainak közvetlen haszna azonban főleg két irányban nyilvánult. Első az volt, hogy a társadalom úttörővezetői közvetlen és állandó érintkezésbe jutottak az iparosokkal, ami ezekre igen jó, buzdító hatással volt. A másik az iparfejlesztésre a védegylet által is gyakorolt hatás volt. A védegylet nemcsak, mint ilyen, hanem az általa inaugurált szellemnél fogva is előmozdította az iparfejlesztést, a magyar ipar pártolását, és a kiállítás térhódított a vidéken (Nagyszeben 1843, Kolozsvár 1846, Kassa, Győr, Eperjes 1846, Sopron, Nagyszeben 1847), a fővárosban pedig rajzmű-kiállítást (1846) és mesterinas művek kiállítását (1847) is rendeztek az Iparegylet védszárnyai alatt. Az abszolutisztikus idő alatt csak kisebb gazdasági kiállítások voltak az országban. Az alkotmányos korszak idején újból éledt a kiállítási kedv s az első országos kiállítás 1872-ben volt Kecskeméten, mely mintegy előkészítője volt az 1873-i bécsi kiállításon való impozáns részvételünknek. (Révai Nagy Lexikona) A nemzeti stílus kérdéséhez "Mi azt hisszük, idomokban, jellegzetes motívumokban sem lesz hiány ott, hol oly szép ősfejlődésű népipar van, aminőt Xantus és Römer urak gyűjtései folytán Budapesten volt alkalmunk megszemlélni. (Itt e tárgyak még nem láthatók!) Igaz, hogy a népipar legszebb tárgyai nem az úgynevezett tősgyökeres magyar vidékről valók, de ez mit sem tesz: nem akarunk mi dolmányos és sarkantyús ipart... hanem akarunk maipart, mely magán hordozza azon földterület jellegét, melyen a magyar és társnemzetei élnek, akarunk olyan műipart, aminől Oroszország magának rövid évek alatt is oly széppé nevelt. Hogy mikép volna e cél elérhető, arról most nem volna helyénvaló szólni, lesz arra alkalom bőven az iparmúzeum létesítésekor és akkor, ha az működését megkezdi." Mudrony Sándor Vasárnapi Újság Bécsi K. melléklete, 1873.13. sz.) 7. oldal KIÁLLÍTÁS. 1 . Kiállítás, vagy tárlat egy, vagy több állam, vagy országrész, vagy munkakör ipari, kereskedelmi, tudományos vagy művészi munkásságának bemutatása. A kiállítás lehet országos, ha egy ország állítja ki termékeit, nemzetközi, vagy világkiállítás, ha több állam vesz részt benne: általános, ha az emberi munkásságnak lehetőleg minden ágára és szakkiállítás, ha az emberi tevékenységnek csak egy bizonyos ágára terjed ki. A kiállítás története a XVI. és XVII. századig vezethető vissza. A sok kisebb kísérlet után létrejött végre 1798, a párisi Marsmezőn az első rendszeresebb kiállítás, melynek már iparfejlesztő hatása is volt úgy, hogy ez időtől kezdve a kormány támogatása és részvétele mellett sűrűn ismétlődtek a kiállítások. London, Svájc, Amsterdam és Trieszt voltak első színhelyei a legsikerültebb kiállításoknak a XIX. század elején és közepén. A kiállításokat azután úgy ismerték, mint amelyek az ipar fejlődésére jelentékeny befolyást gyakoroltak. Nagy fordulatot jelent a kiállítások terén az első világkiállítás, melyet 1851. Londonban a kristály palotában tartottak meg Albert herceg kezdeményezésére. Bevallott célja a kiállításnak az volt, hogy az emberi haladás hű képét bemutassa és megjelölje a kultúra és a gazdasági haladás fő irányait. E kiállítás 14 837 kiállítója közül 7381- et, tehát a kiállítóknak éppen felét Nagy-Britannia szolgáltatta. Az Egyesült Államok 4990, Franciaország 1710, Poroszország és a német államok 1536, Ausztria 731 kiállítóval vettek részt a kiállításban. Az első világkiállítás sikerét Anglia ugyancsak sietett hasznára fordítani: megalapította a South Kensington Múzeumot, ipar- és rajziskolákat alapított, nevelte munkaerőit és fokozta kivitelét. Szóval példát adott arra is, hogy kell a kiállításból gyakorlati hasznot húzni. Ezért akadt oly gyorsan utánzója a világkiállítások terén, ezért váltakoztak ezek egy ideig London és Páris között, míg végre az 1873-i bécsi világkiállítás után Amerikába is átvitték ez eszmét. Lassankint azonban a kiállítások kifárasztották a kiállítókat is, a nagyközönséget is és az utolsó évtizedek nagy világkiállításai már a látványosságokat, szórakoztatásokat és az érzéket csiklandó dolgokat keresték, melyekben különösen az 1889-i párisi és az 1893-i chicagói kiállítás excelláltak. Ez a jelleg a kiállítás komolyságának rovására kezd kidomborodni s ennek régebbi érvényesítése volt oka, hogy a nagy kiállítás helyett jobban felkarolták az országos kiállítást. A világkiállítás rohamos fejlődését különben legjobban mutatják a következő számarányok: Az összeállítást Bálint Istvánné forrásainak felhasználásával Túri Gábor készítette.