Úttörővezető, 1981 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1981-12-01 / 12. szám

rulnak hozzá társadalmunk építéséhez. És erre legyél büszke, amit külső jelek­kel is fejezz ki: viseld a nyakkendődet otthontól-otthonig! Ha táborozások, kirándulások alkalmá­val jó barátokra találsz, a barátságot ne úgy fejezzétek ki, hogy neveteket köl­csönösen a nyakkendőitekre felírjátok, hanem kisebb ajándékkal, jelvénnyel ajándékozzátok meg egymást! Ha emlék­ként szeretnél eltenni egy aláírással teli baráti kendőt, akkor erre a célra vásá­roljatok egy másikat, de ezt ne kössétek a nyakatokba, hiszen ez emléktárgy. Az avatáskor kapott nyakkendőt őrizd meg tisztán, ezt viseld! KÖSZÖNTÉSÜNK: ELŐRE! Az ember több olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami őt más élőlények fölé emeli. Ezek közül, mint legfontosabbat említjük a gondolkodással járó munka­végzést és a beszélőképességet. Képzeld el, hogy mi történne azzal az emberrel, akinek születése után ember­társaitól elkülönítve kéne felnőnie? Te­gyük fel, hogy az élelmet és a testi fej­lődéshez szükséges feltételeket biztosíta­nánk számára, de senki nem tanítaná meg beszélni, írni, olvasni, a fejlett tech­nika vívmányainak megismerésére nem lenne lehetősége. Ilyen kísérletet soha nem fognak végezni, mert ez az ember ellen elkövetett legborzasztóbb kísérlet lenne. Gondolatban mégis kövessük en­nek az embernek a sorsát! A fejlődés első lépcsőfokáról kellene kezdenie mindent és bejárnia azt a hos­­­szú utat, amit elődeink több ezer év alatt tettek meg. Meg kéne ismernie, fel kéne találnia a fémeket, a tüzet, de a sok-sok gépet is el kellene készítenie, nem is beszélve a művészetekről, a mo­dern gyógyászatról és a tudományok kü­lönböző ágazatairól. Azt hiszem, semmire sem vinné, mégha száz esztendeig élne is. Mi, a sok ezer évet á­tu­gorjuk, mert a társadalom számunkra készen adja azo­kat az ismereteket, tapasztalatokat, ame­lyeket az emberiség több ezer éves fejlő­dése során meg tudott szerezni, felhal­mozott. S milyen jó, hogy ez így van! S ha mindent készen kapunk, amit elődeink elvégeztek, nekünk mi a dol­gunk? Mindenekelőtt a felhalmozott ismere­teket, tapasztalatokat a lehető legjobban el kell sajátítanunk, hogy ezeket mun­kánk során fel tudjuk használni. Már ez is lehet szép életcél. A mi, „ELŐRE!” köszöntésünk azon­ban ennél többet kíván. Az élet minden területe tele van meg nem oldott problé­mákkal, lehetőségekkel, amelyeknek a megoldása a jövő, így a te feladatod is lesz. Képzeld csak el: Más bolygókon sok, nekünk szükséges nyersanyagok lehet­nek ... Különböző, ma még gyógyíthatat­lan betegségeknek gyógymódját felku­tatni ... Minden elvetett mázsa búzából 60—80—100 mázsát termelni... Ugye, nagyszerű feladatok? Pedig nem is va­gyunk nagyon távol a megvalósításuktól. Az élet törvénye a szakadatlan fejlődés. Tanulmányaid során tapasztalhattad, hogy a történelem egyes szakaszaiban a fejlődés szinte ugrásszerűen meggyor­sul. Napjainkban is ilyen gyors, robba­násszerű fejlődésnek vagyunk tanúi. Az űrhajózás, az atomenergia békés célra való felhasználása, a kibernetika felhasz­nálása a termelésben, a gyógyításban, mind-mind óriási távlatot nyit meg az emberiség előtt. Ezek a távlatok, lehető­ségek azt kívánják, hogy ne csak szem­a tanúi, hanem cselekvő részesei legyünk rohanó léptekkel haladó fejlődésnek, a tudomány és a technika forradalmá­nak. Nemsokára te állsz majd az eszterga­pad mellé, vagy a gyógyító kést ve­szed a kezedbe, de lehet hogy a 60—80— 100 mázsás terméseredményt ostromo­lod. Átveszed elődeid tapasztalatait, me­lyeket később te adsz tovább az akkori fiatal nemzedéknek, de úgy, hogy abban a te tapasztalataid is benne lesznek már, benne lesz életed munkájának értelme, eredménye. Olyan ez, mint a stafétabot, de attól mégis különbözik. A különbség az, hogy többet adunk tovább, mint amennyit át­vettünk. Annyival többet, amennyivel életünk során gazdagodtunk. Ilyen feladatokra készülsz most fel az iskola padjai között. Ez a feladat köte­lez arra, hogy tanulj jól, a lehető leg­jobb eredményt érd el! Nem könnyű do­log ez! Komoly, igazi elhatározást kíván. Ezt az elhatározásunkat fejezi ki kö­szöntésünk, amely Petőfi Sándor: Csata­dal című költeményéből származik. Most már láthatod, hogy köszöntésünk nem idegen tőled, hanem benne élsz, életcélodat legszebben kifejező jelké­pünk. 18

Next