Úttörővezető, 1983 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

Olyan vállalásokat is kaptunk, amelyek a pajtások továbbtanulását segítik elő. Többen vállaltak szakmaismertetést. Ez a vállalás a munkára nevelést is szolgál­ja, mert ha valaki megtalálja a képes­ségeinek leginkább megfelelő szakmát, az elősegíti azt, hogy ne csak jól, de örömmel is végezze munkáját. A közép­iskolai „nyitott napokra” szülők kísér­ték el a 8. osztályos pajtásokat. A ta­nulás, az ismeretszerzés segítésében, a csapatvezetőség kevésnek találja az együttműködést a szülőkkel, és felada­tának tekinti, hogy ezen a területen fel­derítse a lehetőségeket, és kidolgozza a megfelelő módszereket. Községünkben működik a Gála Női­­ruha Szövetkezet. Vezetője, művezetője tagja a szülői választmánynak, ők vál­lalták, hogy gondozzák az iskola varró­gépeit. Ha a csapatnak, az iskolának szüksége van rá, varrnak iskolai kellé­keket, a tánccsoportnak ruhát stb. Ilyen munkában a varrodai dolgozók eddig is segítették már a csapatot. A tánccso­portnak szoknyát, blúzokat varrtak, de nem mint a szülői munkaközösség tag­jai. A varrodában helybeli asszonyok dolgoznak, a fiatalok kivételével min­denkinek van iskolás korú gyermeke A hulladékgyűjtésben már eddig is segítettek a szülők, a kisdobosok által gyűjtött hulladékot a szüleik szállítot­ták be. A jövőben is számítunk segít­ségükre az eredményes munka érdeké­ben. Az elmúlt ősszel a kisdobosok burgo­nyát válogattak a tsz-ben. Munkájukat a szövetkezetben dolgozó olyan szülők irányították, segítették, akiknek a gyer­meke részt vett a munkában. Egyre több szülő vesz részt iskolai be­rendezések, felszerelések javításában. Például: műszerész szülő az audiovizuá­lis eszközök egy részének javítását vál­lalta és teljesítette is. Az iskolai könyv­tár asztalait szülő lakkozta. Egy má­sik szülő a kanbamtartási munkában se­gített. A barkácsszakkör munkáját is segí­tik a szülők. Az iskola sportudvarát szülők munkásőrök építették társadalmi mun­ks­kában. A családok és az őrsök kapcsolata az 1979/80-as évben vált rendszeressé. Ki­csit féltünk ennek a mozgalomnak az elindításától, de az eddigi tapasztalatok igen pozitívak. A családok szívesen lát­ják az őrsök tagjait, nem „zsúrokat” rendeznek. Ez annak is köszönhető, hogy a tanév első szülői értekezletén a rajvezetők ismertették a csapat és a raj célkitűzéseit. Kérték, segítsék ennek a mozgalomnak a kibontakozását, ha lehet játsszanak, kiránduljanak együtt az őr­sökkel. Szakkört nem vezet szülő, bár a csa­patvezetőség szeretné, ha az a szülő, aki intarziát készít, ne csak szakmaismerte­tést, hanem szakkörvezetést is vállaljon. Az egyik körzeti orvosunk gyermeke csapatunk tagja. Több alkalommal díja­zás nélkül vállalta a táborban az orvosi teendők ellátását. Az elmúlt években is voltak szülők, akik segítettek sportversenyek lebonyo­lításában. A jövőben a versenyekben való részvételt is szeretnénk elérni és gyakoribbá tenni. Bábkészítésben is segítenek a szülők. A karneválon a zenekarnak azok a tag­jai, akiknek gyermeke van, ingyen ját­szanak. Az egyik kisdobosrajban szülő készíti fel a pajtásokat a csapatszemlé­re, jelenettel. Tudjuk, hogy a családok és az úttö­rőcsapat közötti kapcsolat kiépítése fon­tos feladat. Az eddigi eredmények arra ösztönöznek bennünket, hogy tovább ke­ressük a kapcsolat megszilárdításának módozatait, lehetőségeit. ÁRVAI JÁNOSNÉ Tápi­ószeg n tanárion 25

Next