Úttörővezető, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
az úttörőmozgalomról ............. jövetel színhelyének berendezését, átrendezését, hogy ne a tanítási órákon megszokott ülésrend, hanem a a gyermekek igényei érvényesüljenek. „Érezzük magunkat jól az őrsin és a rajösszejövetelen — olvasták az egyik rajnaplóban és őszintén örültek, hogy a gyerekek „kívánsága” meg is valósult. • Örvendetes, hogy általános tetszést váltott ki a mozgalmi összejöveteleken a manuális tevékenység térhódítása. Itt a különböző anyagokból (fa, papír, fonal, rongy) készíthető ajándékokra, báb-bemutató kellékeire, osztályterem szépítésére utaltak a feljegyzést készítők. Néhányan pozitívumnak könyvelték el: ha nem sikerült a tárgyakat egy összejövetelen befejezni, akkor lehetett folytatni a másikon vagy napközis szabadidő-foglalkozáson (és viszont!). Ezek végül is a gyermekeket érő nevelőhatások bizonyos összehangolását is példázzák. • A nem tetsző dolgok közül kiemelték a tanítójelöltek a tévéből és a rádióból kölcsönzött vagy rosszul adaptált, vontatott (Fele sem igaz, Keresztkérdés, Kicsoda-micsoda?) unalmas vetélkedőket. Igen sok esetben hosszúnak, brosúraízűnek és értelmetlennek tartották az összejövetel ún. elméleti részét is (a 12 pont értelmezése, megtanulása; Mit jelent kisdobosnak lenni? lélektelen didaktizálása; a szorgalmas tanulás „agyonbeszélése”, lásd: osztályfőnöki óra témája is stb). • Nehezményezték azt is, hogy a gyerekek által készített különböző munkákat igen kevés vagy nem megfelelő indokkal, úgymond, „elvették” a pedagógusok: „Tudjátok, másoknak (patronálóknak, vendégeknek) készítettétek az ajándékokat” és ehhez hasonló magyarázattal. • Többször hiányolták az összejövetelekről az együtténeklést, az önfeledta játékot. • Igen nagy bizonytalanság tapasztalható a fegyelem, fegyelmezés kérdésében. A hallgatók egy része nem tetszőnek tekintette az összejöveteleken a gyerekek fegyelmezetlenségét, szilajságát, mozgékonyságát — mintha elfelejtették volna, hogy néhány évvel ezelőtt még ők is gyerekek voltak. Mások a túlfegyelmezést tartották gondnak. Egyértelműen elítélték viszont az összejövetelen történő „szigorú” pedagógusi (nem mozgalmi, sőt nem megfelelő pedagógiai) büntetést, a sarokba állítást, a játékból való kirekesztést. Ugyancsak nem értették, hogy miért kell és lehet a vetélkedő pontjait titkosan, a tanító — kisdobosvezető „noteszében” vezetni, amikor az értékelés nyilvánossága alapvető pedagógiai kritérium. • Hiányolták a tárgyakkal történő jutalmazást, úgy tűnik, a szóbeli dicséret rangja már az ő értékrendjükben is perifériára szorult. • Élénken reagáltak a szervezeti vonatkozásokra is. Igen fontosnak tartják — és ennek okain feltétlenül el kell gondolkodnunk —, hogy a formaságok mindig szabályosak legyenek, nem lehet azokat „úgy-ahogy” csinálni; nagyon helytelenítették, ha valamelyik gyermek nem viselt nyakkendőt (vezetőről nem szóltak) az összejövetelen. Gondként jegyezték fel a rendszertelenül vezetett zsebkönyv kérdését is. És végül, igen sokan nem értették, miért csak két őrs működhet a M fős rajokban? Ezek lennének a hallgatók első benyomásai, amelyekből messzemenő következtetéseket, igaz, nem lehet levonnunk, mégis mutatják, jelzik mozgalmunk mai „apróságait”, illetve azt, hogy a tanítójelöltekben milyen nyomot hagyott az 5— 6 éve még gyermekként átélt mozgalom. Az is elgondolkodtató, hogy miért éppen ezek voltak az első tapasztalatok. Lehetnének esetleg mások is, a gyerekek szemszögéhez közelebb állók ... B. I. 25