Útunk, 1946 (1. évfolyam, 1-15. szám)
1946-06-22 / 1. szám
Gorkij életműve Gorkij halájának tizedik évfordulója alkalmából a nagy magyar kritikus, Lukács György Gorkij tanulmányának bevezető sorait mutatjuk be az olvasónak. A tanulmány most jelent meg L. Gy. Nagy orosz realisták ,c. ■kötetében. (Szikrakiadás,, Budapest, 1946.) Gorkij életműve átfogja azt az egész kort, amelyben az orosz forradalmi válság megérik s a nagy októberi forradalomra vezet. Gorkij azért nagy író, és pedig a realizmus klasszikusainak értelmében nagy író, mert az orosz forradalmi válság problémáját minden oldaláról látja és ábrázolja. Ábrázolja nemcsak a proletariátus és a parasztság forradalmi mozgalmának növekedését, hanem a polgárságot is, a kispolgárságot, az értelmiséget s mindenütt megmutatja, miért nem élhetnek ezek, már sokkal a forradalom előtt, a régi módon s miért fejlődnek azok a megoldhatatlan konfliktusok, melyeknek a ..felsők” életében be kel következőtök, a forradalom győzelmének feltételeivé. Gorkij ábrázolási módja nemcsak sokoldalú, hanem rendkívül mély is. Gorkijra érvényes az, amit Marx Balzacról mondott. Balzac (így adja vissza Lafargue Marx szavait), nemcsak saját kora legfontosabb típusait ábrázolta, hanem „prófétikusan megalkotta azokat a típusokat is, melyek Lajos Fülöp alatt még embrionális állapotban voltak s csak Lajos Fülöp halála után, m. Napóleon idején, fejlődtek ki egészen". Gorkij nagy történetírója volt a forradalom előtti Oroszország társadalmának, mert az orosz élet fontos vonásait, valamennyi társa- ■ dalmi réteg fontos fejlődési tendenciáit rögzíti le, olyan vonásokat, melyek — ha, persze a nagy forradalom felrázó, a régit megsemmisítő, az újat létrehozó hatásától lényegesen módosultak is — a szocializmus idején is nagy jelentőségűek. Gorkij művészete „profetikus“, nemcsak a különböző ellenforradalmi harcok típusait, hanem a kapitalizmus tipikus maradványait illetőleg is. Gorkij művei az orosz társadalom össz-nemzeti válságának előfeltételeit és előkészületeit tartalmazzák. Ebben az értelemben, az egyes alakok és sorsok mély történelmi és társadalmi összefüggésének értelmében, Gorkij művei is összefüggő ciklussá, a forradalom előtti Oroszország „Emberi Komédiájává“ fonódnak. Persze, csak ebben az értelemben. Mert különben Gorkij csak a legritkább esetben köti össze műveit egymással. Gorkij írásai a nagy forradalmasoddal folyamat különböző oldalait, különböző szakaszait ábrázolják, de az emberek, akik az egyes szakaszokban szerepelnek, nem tudnak egymásról. Gorkijnak ez az eltérése Balzactól ,szintén nem véletlen. Gorkij műveinek nagy része az orosz vidéket ábrázolja barbár sivárságában és elzárkózottságában. A külvilág, néha a közeli szomszéd város is, a távoli horizont ködébe vész. Az egyes szakaszok balzaci összekötése azáltal, hogy ugyanaz a személy több műben felbukkan, hamis anyagot vinne bele az ábrázolásba. Csak amikor az író azt akarja érzékeltetni, mennyire összerázza a forradalom az egész társadalmat, akkor merül fel Gorlujnál művészileg is a ciklus gondolata. (így függnek össze „Jegor Bulicsov“ és „Dosztigojev", utolsó két nagy drámája.) A kisváros teljesen lezárt életkörében Gorkij nagy művészettel mutathatja meg, mily eredménytelenek, a nagy tömeg életétől mennyire elszigeteltek voltak a forradalom kezdeti jelenségei (pl. I. Sándor cár megöletése) s hogy azután, a forradalmi munkásmozgalom keletkezésével és megerősödésével hogyan változik meg ez a helyzet. A „Klim- Szamgin“-ban Gorkij már azt ábrázolja, mik a munkásmozgalom ideológiai reflexei magának a burzsoáziának és a polgári értelmiségnek fejében. A gorkiji össz-mű főproblémája, hogy az emberek nem élhetnek tovább úgy, ahogy eddig éltek. Gy. Szabó Béla rajza Egyik nemzet a másiktól nemcsak étetviszonyaiban különbözik, hanem, szellemi arculatában is, amely a nemzeti kultúra sajátosságaiban jut kifejezésre. Ha az egy nyelvet beszélő Anglia, Északamerika és Írország három különböző nemzetet alkotnak, akkor ebben nem kis szerepe van annak a sajátos lelki alkatnak, ami a különböző életviszonyok eredményeképpen nemzedékről-nemzedékre jött létre. Persze, önmagában véve ez a lelki alkat, vagy — ahogy máskép nevezik, — ez a ,,nemzeti jellem“ a megfigyelő számára, nem kézzelfogható valami, de amennyiben az egész nemzet kultúrájában nyilatkozik meg — mégis megfogható és nem hagyható figyelmen kívül. A nemzet egyik jellemző vonása a lelki sajátosságok közössége, ami a kultúra közösségében nyilatkozik meg. SZTÁLIN: A Marxizmus ésa nemzetiségi kérdés ■■ ÚJ VILÁG NAGYÍTÓ ALATT Igen sokan azt hiszik, hogy [ csak a jelvények és a jelszavak, meg a zászlók változtak meg. [ Ezek többnyire olyanok, akik jó- s szerencséjük folytán még ma sem sejtik, milyen halálos veszedelem környékezte őket. Ha sejtenék, boldogan állapíthatnák meg, hogy legnagyobb változás életükben a háború kimúlása volt. Igaz, békéről egyelőre csak jövő időben beszélhetünk, de már beszélhetünk, mi több, küzdünk érte. Ez persze csak azok számára nagy vívmány, akik eddig sem az elfüggönyözött ablak mögül tartották szemmel az eseményeket. Az emberek többsége azonban réginek érzi önönmagát s így réginek érzi a világot is. Ezek kedvéért vegyük nagyító alá ezt a világot s figyeljük meg kissé aprólékosabban. Gyönyörűségben lesz részünk. Minden valamirevaló gyárban üzemi bizottság működik. Az üzemi bizottságokon kívül a munkáspártok irodái és sejtjei dolgoznak. Vagy figyeljük meg Erdélyben a négy alapvető demokrata pártnak, a Kommunista Pártnak, Szociáldemokrata Pártnak, az Ekések Frontjának és a Magyar Népi Szövetségnek tartományi, megyei, városkerületi, járási vagy községi szervezeteit. Hol voltak ezek két évvel ezelőtt és mit műveltek azok a munkások, tisztviselők, értelmiségiek és földművesek, nők és férfiak, ifjak és idősebbek, akik ma ezekben a tömegpártokban tagok, titkárok, tisztviselők, szervezők, politikai nevelők, könyvtárosok és kulturális megbízottak . Lélektelen munkásai voltak a szörnyűséges háborús iparnak, a népfosztogató adminisztrációnak vagy a tudományoskodó intézményeknek. Mindegyik magának élt, s ha valamivel jobban kívánt boldogulni, akkor csak a más rovására, jobb meggyőződése ellenére élhetett. A közélet dolgában vita, ellenvetés nélkül el kellett fogadnia a felülről irányított közvéleményt. Egyéni véleményét letartóztatás veszélye nélkül ki nem mondhatta. Mindez egycsapásra megváltozott, a fasizmus tovaütésével. Természetesen most is központilag irányított „akarategység" szerint kell cselekednünk. Ezt a központosított politikai akarategységet ma sokan összetévesztik a felülről irányított akarattal. Holott ez az akarategység alulról fut össze egy központba. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a fent említett négy nagy párt központi vezetői, különösen a két munkáspárt vezetői, maguk is a dolgozó néptömegek soraiból kerültek fel, már nyilvánvaló, hogy ezek a vezetők a tömegek akaratát, kívánságát és vágyait vitték magukkal. Az elszakadás, az irodába való betokosodás veszedelmemig akkor sem fenyegetheti őket tartósabban, ha egyik-másik hajlamos is lenne erre. E pártokban a vezetők a tagok szakadatlan kritikája alatt élnek, így történik ez a szakszervezetekben is. Gyűlést gyűlés követ, vége-hossza nincs az értekezleteknek, vitáknak és nagygyűléseknek, így alakul fi a központi akarategység. A tömegek vágya természetesen sokszor többre irányul, mint a pillanatnyilag megvalósítható követelések. Ilyenkor a központilag hozott határozatokat ismét heves vita követi. Az alig másfél éve vagy alig fél éve bizalmivá, titkárrá, üzemi bizottsági taggá választott munkásoknak emiatt naponta meg kell küzdeniük a bennük bízó tömegek ellenállásával. Megtanulnak előadni, szónokolni és meggyőzni, főként pedig jó példával elöljárni. Hasonlít-e az ilyen munkás vagy paraszt a tegnapi emberhez ! * Arcas ruhája talán igen, de magatartása, cselekedete nem azonos régi magatartásával. Az egyéni, csak önmagára gondoló ember helyette a közösségi ember lépett. Az egész ország gazdasági összefüggéseiben gondolkozik, magatartásában, kimondott szavában kül- és belpolitikai, sőt világpolitikai megfontolások hatnak. Ilyen embert láthatunk ma pártirodákban, szakszervezeti székházakban, üzemi bizottságokban, s a falusi vagy járási szervezetekben. Járja a községi, megyei, tartományi és minisztériumi hivatalokat, tárgyal szövetkezeti és közellátási ügyekben, félszegsége eltűnik a hivatalokkal szemben. Könyvel, lajstromot vezet, utcai tömegfelvonulások tervét dolgozza ki, újságokkal levelez, faliújságot szerkeszt és műkedvelő előadásokat rendez. Alig másfél év alatt munkások tízezrei emelkedtek ki kétkezi munkássorból értelmiségi szerepet, betöltő hivatalnoki sorba. Új munkájuk adminisztratív jellegű is, de egyben eszmeterjesztő s termelésirányító is. ők az irigyelt új értelmiségi réteg képviselői. Hajlamuk, öntudatosult hivatásösztönük a demokráciában érvényesüléshez jutott és csak az időtől, az új szervezeti keretek további kiépülésétől, illetve a demokrácia további megszilárdulásától függ, hogy ez a vékony réteg kiterebélyesedjék. Minden munkás vagy paraszt és értelmiségi ember előtt megnyílt az út, hogy hivatásos szervező, politikai és kulturális népnevelő váljék belőle. A választás tízezreket emelhet fel belőlük hasonló munkára, az állami vagy községi közhivatalokba. Kivel is cserélhetnék le a javíthatatlan, a demokrácia számára megbízhatatlan hivatalnokokat, ha nem velük. Ezt felismerni e változófélben levő világon az elfogulatlan szem számára már nagyító nélkül is lehetséges. Nagy István UTUNK Nagybánya ötven éves A millenium örömmámoros évében egy szerény kis csapat érkezet Münchenből Nagybányára, ,Hollósy és festőiskolája. Két tanutvány Tharma és Réti nagybányaiak, Hollósy a közeli máramarosi származású. Hollósy szerepe az egész modern magyar piktúra szempontjából igen jelentős, alig van külföldet járt festő, ki ne kereste volna fel Münchent és ott Hollósy iskoláját. Kitűnő tanár és nagyszerű festő. Ekturájának gyökere Bastien Lepage színes naturalizmusa, áttörve a maga szenvedélyes, érzelmes látásmódján. Tanítványai rajongva szerették, habozás nélkül követték a modern utakon. Ezzel a szemlélettel érkeztek meg Nagybányára, gőgösen meg sem állva festen, hogy kiforgassák sarkaitól a magyar glóbuszt. Az első év termése nem igazolta a vérmes reményeket, az erősen részleteiben látott, színesen szürkés festői mód nem felelt meg Aragybánya harsogó színeinek. Az itteni acélos kék ég nem Páris szürkéje, a közeli hegyek spenót zöldje nem a francia vidék kékesen párás zöldje. A müncheni műtermi világítás után zavaróan hatott ez a színerősség. Meghatódva állhatunk meg az első félénk lépések képei előtt, még hat az iskola: esti hangulatok, borús időben festett kis képek, még ott a beállított modell, a szín barnásaranyos, az ég szürkés, a napsütés bálvány. Lassan fedezték fel Nagybányát ott kellett élniök és letelepedniök. A város megadta erre a lehetőséget: anyagi támogatást, műtermek építését ígérte meg. Eleinte csak nyaranként tartózkodtak Nagybányán, majd teljesen leköltöztek, így kerültek ki a természetbe. Hajnaltól késő estig tanulmányozták a plener világítást, megfestették annak rózsaszínét, a déli nap aranyló napsugarát, a napnyugta narancsos színességét, az esti színes szürkületet. A világítások ilyen széles skáláján tanulmányozva a beállított' figurát, a képek olyan változatossága, a színek annyi változata Sncr ,döntően szorította ki a' műtermi'képek egyhangúságát. Az induló Nagybánya jelentősége ebben az új színlátásban van. Fel tudta fedezni egy sajátos táj festőiségét és a maga egyéniségén átszűrve a maga színskáláján meg is tudta festeni. Bebizonyította, hogy lehet új látásmóddal is értékes művészetet teremteni, a festők döntő sikereikkel bebizonyították, hogy az új tehetségek eldobva a hagyományokat, merhetnek a saját lábukon állni. Az egyéniség tiszteletének elfogadtatása a polgári ízlés ellenében, ez a legnagyobb érdemük. Ebben a viszonyban hatásuk haladó irányú. A fiatalos indulást felváltotta a férfikor hosszú, dústermésű munkássága, itt érett ki Ferenczy nemes és tartalmas művészete, Iványi-Grünvald, Csók, Réti és Thorma hosszantartó és késői dús virágzása. A második nemzedék már csak átmeneti állomásnak tartja Nagybányát. A már kialakult nagybányai stitust elveti, indulásuk már nem München, hanem Páris, mesterük Matisse, harcuk már Nagybánya ellen is irányul. Az első háború szétszórta őket, csak Ziffer telepedik le végképp s az alapítók közül már csak thárma él ott haláláig, nyaranként Réti látogat haza tanítani. Nagybánya első húsz éve az iparosodó ország kora, egybe esik a nyugatosok fellépésével. A polgári ízlés romantikus szemléletmódját eldobva, a tiszta festőiség látásmódját vitte diadalra, de ezen túl nem jutott, teljesen elzárkózott a szociális témák elől. Réti ezt így magyarázza: ,,A nagybányaiak köül egy sem volt paraszti eredet, sem pediglen kesernyéslelkű nagyvárosi proletár. Eredetük a magyar vidéki úri középosztály“. /Nem látták meg a dolgozó bányászt és a dolgozó parasztot. Pedig ma a munkásság önként megajánlott munkával kijavítja a megrongált műtermeket. A munkást, mint művészeti témát két szobrász fedezi fel. A festők ragaszkodnak a hagyományokhoz. Szolnay Sándor.