Útunk, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-10 / 1. szám

Találkozásunk TITO MARSALLAL Nem, nem vettünk részt azokon a fogadásokon, amelyeken országunk nagy vendége e pár nap alatt megfordult. De mégis úgy érezzük, hogy találkoztunk vele, akárcsak Bukarest többszázezer más lakója. Először egy zimankóé, nedves délelőtt találkoztunk. A Piaţa tanú szélén álltunk, topogtunk, beszélgettünk s velünk együtt még vagy félmillió ember. Két élő fal húzódott az út szélén több kilométer hosszúságban. Zászlók, képek, jelszavak s a sokszázezer emberben, vagy fölöttük, feszült várakozás. Valószínűleg a többiek is úgy voltak, mint jómagam. Tudták, hogy pár perc múlva megláthatják Tito marsalt. Bizony be kell vallanunk, meg voltunk illetődve. A megiletődés, izgalom és feszültség belefagyott a levegőbe, megült bennünket s a dohányosok nagyon sok cigarettát szívtak el azokban a percekben. Aztán két motorbicikli haladt el előttünk, fent valahol messze sokezer torokból tódult felénk valami elsöprő erejű hangzavar. Mi akkor még jobban elnémultunk, nem kiabáltunk, nem beszélgettünk, csak szemeink tapadtak a kövezetre, arra a pontra, ahol a marsall kocsija a látókörünkbe jut majd — annyira, hogy már szinte belefájdult a szemünk. Kár, hogy csak olyan rövid ideig látjuk majd — villant át az agyamon, de abban a pillanatban a gépkocsik már előttünk zúgták s csoportunkból úgy csattant fel hirtelen a hang, mint erősen lefojtott üvegből a dugó. Harsogott az utca a hangunktól, ösztönszerűen integettünk, úgy, mintha mindenikünk számára csak a marsall és önmaga létezett volna abban a pillanatban, úgy integettünk, ahogy barátoknak, régi ismerősöknek szokás, kiket rég nem láttunk s kikkel véletlenül hozott össze a sors. ő is integetett nekünk, nem tisztelgett, nem hivatalos unottsággal fogadta az üdvözlést, hanem integetett, köszöntött minket, mintha egy kicsit megszorította volna a feléje nyúló sokszázezer baráti kezet. Izgalomtól rekedtes hangot hallottam a hátam mögött: — Te, látod, nekünk integet! Ezt éreztük mindannyian. Ennek a melege ömlött át egy pillanat alatt mindannyiunkon, s a hangorkán, ha egyáltalán lehetséges, még erősebbé vált. A kocsik elsuhantak előttünk, a két emberfal felbomlott s hömpölyögni kezdett a belváros felé. Mi is megindultunk, még mindig a marsall szélesvállú, férfias alakját láttuk magunk előtt, kemény, de mosolygó, derűsen nyugodt tekintetét. Nagyon nehéz leírni ezt az arcot. Túl sok mindent fejez ki és túl sokmindent juttat eszünkbe. Eszünkbe juttatja az évet, mikor legtöbbünk először hallotta a nevét. Egy új reményt, egy új támpontot jelentett akkor már a sötét fasiszta elvetemültség áradatában. De sokan talán nem mertük remélni, hogy végig kitarthat s végül győzhet a fasiszta túlerővel szemben. De amint a munkásosztály nagy tanítója, Sztálin írja: csak az legyőzhetetlen, ami keletkezőben, fejlődőben kém". Eszünkbe jutottak hírek azokból az időkből, mesébe illő történetek, melyeket titkon adtunk tovább egymásnak Titóról, a jugoszláv partizánokról, arról az egyenlőtlen, szinte hihetetlen elszántságot igénylő harcról, melyet a német megszállók ellen folytattak; arról a feltartóztathatatlan mély folyamatról, mely során a háború, a fasiszta barbárság csapásai alatt a jugoszláviai munkásosztály, majd a parasztság és az egész nép felsorakozott a Tito által vezetett partizánhadsereg s az eszme mögé, melyet az képviselt. Mert így szívódott be a jugoszláviai népek tudatába, hogy csak egy párt van, amelyik a nép érdekeit képviseli s amelyikben megvan a határozottság és áldozatkészség, hogy vezesse a harcot, így világosodott meg mindenki előtt, hogy csak egy út vezet a német iga alól való felszabadulás és egy jobb élet felé: a népi demokrácia és azon keresztül a szocializmus. így forrott össze a fogcsokorgató elszántsággal folytatott ellenállás során Jugoszlávia népe pártjával és annak nagy vezérével, így vált legendás hőssé, népe leg- s szeretettebb fiává Tito marsall, jel legzetes képviselőjeként annak az I új típusú népvezérnek, ki képes I megszervezni az ellenállást, megszabadítani népét a nemzeti és társadalmi elnyomástól, politikai és katonai vezetőként elvezetni országát egy új, magasabbrendű társadalom küszöbéig — s közben egy pillanatra sem veszíteni el a legmélyebb, legbensőségesebb kapcsolatot népe millióival. Csodálkozhatunk-e azon a lángoló szereteten, mellyel országában övezik ? Csodálkozhatunk-e Bukarest népén, amelyik olyan lelkesedéssel üdvözölte, ahogy idegen államférfit még nem üdvözöltek Romániában? Végül csodálkozha- tunk-e magunkon, hogy kissé őszszeszorult a torkunk, mikor láttuk őt?! Nem, nem csodálkozhatunk! Mi is magunkénak érezzük őt, mint Jugoszlávia népei. Mert mint az igazi nagy emberek, a történelmet kérlelhetetlen törvények szerint mozgató erők megértői és kifejezői — Tito marsall is a népből jött s a néphez tartozik. Még háromszor találkoztunk vele. Láttuk az Athenaeum díszpáholyában, amint mély érdeklődéssel kísérte népzenészeink műsorát, a népgyűlésen, hol beláthatatlan tömeg ünnepelte a sűrű hóesésben. Arcán ugyanaz a keménység, mely mögött ott érezzük a végigküzdött harcok rendíthetetlen vezérét, — ugyanaz a derűs nyugalom, a tisztán látó, tiszta és önzetlen célkitűzésekért harcoló ember nyugalma, — ugyanaz a meleg, közvetlen mosoly, az osztályát és népét mindennél jobban szerető, munkásosztály soraiból felemelkedett államférfi mosolya. Egy késő este búcsúztunk el tőle. A bukaresti utcák már kihaltak voltak, de a Mogosoaia állomás zászlódíszbe öltözött falai alatt mintha valami mesefilm felvételeit készítették volna elő. A hatalmas reflektorok fényében sziporkázott a hó, villództak, vonaglottak a zászlók, a kis téren álló tömeg pedig énekelt, kiabált, belehelte lelkesedését a decemberi éjjel hideg, metsző tisztaságába. A fények, színek és hangok forgatagában szinte megszűnt az éjjel s egy kis darab valószínűtlenül ható ragyogás várta, hogy illően búcsúzhasson az ország szeretett, nagy vendégétől. Most már nem voltunk megilletődve. Hiszen most már ismertük. A marsall kilép kocsijából s most egyetlen hangorkánban forr össze az egész tér. Az emberek lelékzetéből felszálló pára olyan a nagy fényben, mint a párolgó hegyitavak fölötti köd. Tito ott áll az állomás bejárata előtti lépcsők tetején, mellette Groza, a jobbján pedig Gheorghiu- Dej. Milyen szép így egymás mellett látni őket... őket ünnepli most a tömeg, nekik integet, tapsol, kiabál, nekik s az új világnak, melyet képviselnek. Minden egybefolyik ebben a hangzavarban, semmit sem lehet érteni már. De nem is fontos. Tito marsall tudja, hogy mit akarunk kifejezni, megért bennünket. Egy férfi most mond neki valamit, talán azt, hogy már menni kellene. De ő ott áll tovább a filmreflektorok fényében. Mosolyog, melegen, barátságosan s talán egy kicsit meghatódottan. Látszik az arcán, hogy nehezen tud megválni ettől a látványtól. Mi önfeledten kiabálunk, integetünk, tapsolunk. Felejthetetlen pillanatok! Tito most megint integet, a hangorkán még jobban felerősödik. Megindul, de mégegyszer visszafordul, mégegyszer látjuk az arcát, aztán vállas alakja eltűnik az állomásépület kapujában . . . TOMPA ISTVÁN UTUNK Az „exceptionalizmus Az „excepcionalizmus“ tudásán hangzó címkéje mögött, a kapitalizmus szellemi bomlásának újabb friss terméke jutott hozzánk, ezúttal Amerikából. Ez az excepcionalizmus, hogy rövidek legyünk, azt akarja igazolni, hogy a marxizmusnak a kapitalizmusra vonatkozó törvényei az Egyesült Államokra nem alkalmazhatóak, Amerika ezek alól kivétel, örömmel könyvelhetjük el, hogy ma, mikor a Szovjetunió hatalmas eredményei oly kézzelfoghatóan állanak szemben a kapitalista rendszer egyre elmélyülő általános válságának tüneteivel, Amerika kapitalista ideológusai nem vállalják az ideológiai harc vezetését, mint ahogy politikusai és bankárai vállalják, sőt követelik az összes kapitalista erők vezérségét, hanem egyenesen azt szeretnék elhitetni velünk, hogy Amerika kivétel és Eldorádó, mint ahogy azt sokkötetes „tudományos“ munkák bizonyítják. Különben ez az excepcionalizmus eleven bizonyítéka a Lenini „egyenlőtlen fejlődés“ törvényszerűségének, amikor Amerika fejlődését elvonatkoztatják magának a fejlődésnek konkrét körülményeitől . Amerika gazdasági és politikai rendszerét egy nem létező különleges belső lényeg fejlődésének tudják be. Meg is jelölik azokat a különleges körülményeket, amiknek Amerika fejlődése tulajdonítható. W. Z. Foster, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke, Marxizmus és „excepcionalizmus“ című tanulmánya ezeket a körülményeket így sorolja fel: 1. A hűbéri maradványok hiánya, ami az amerikai kapitalizmus fejlődését meggyorsította; 2. Az Egyesült Államok óriási nyersanyagforrásai; 3. Óriási egységes területe, vagyis az óriási belső piac; 4. A mindezekből következő munkáskézhiány, ami a század elején egyrészt a technika fejlesztését, másrészt az amerikai munkás aránylag magasabb életszínvonalát segítette elő; 5. Amerika, gazdasági szempontból kedvező földrajzi fekvése és 6. a háborús pusztításokat épp a földrajzi helyzet következtében elkerülték, sőt a háborús időszakok még külön kereseti lehetőséget biztosítottak Amerika számára. SZEMLÉR FERENC VERSEI Qílyi Li mást kapui! Mint kit családja kivetett kopogtatok és keresek, kutatgatom, hogy hol találjak vissza hozzád: szelíd ősállat, mindent szoptató szereteti Mindent csitító nagy család, oldó közösség, ősvilág, a melynek indája csontig éget, ha szökni bíztatnak az évek s így bizonyítja igazát. Nyiss már kaput, ölet nekem ! Nem voltam soha idegen s ha tévedtem, vagy tévelyegtem szenvedtünk érte mind a ketten... Bocsáss meg, Örök Szerelem ! világjói! Az óriás komor időben mély zápor csapkodja a tájat. Ostor suhog nehéz kezében, felsír a hegy, felsír az ében mezőkön a szikár vadállat. Rémület rágja a világot, mintha még most is gyermek volna. Városok, gyújtsatok világot ! Felnőtt az ember - mutassátok I Nem fél I Teremt I Mert ez a dolga I Jattd-t ? Érted-e most már ? Úgy-e érted, hogy érted harcolunk, te érted nyomorú kicsi életedért, mely gazdáidnak semmit sem ért, de ami nekünk kincs, örökké tartó szándék I... Ez válik tetté minden szóban, leírt igében, búzában, új hidakban, gépben... Ezért van ércjegye a szónak és lángszíne a lobogónak !... Amint látható — az excepcionalisták szerint — nem a kapitalizmus belső lényege, hanem az előbbi különleges körülmények szabtak külön utat Amerika fejlődésének, ebből azonban még kor irántsem következik az, hogy a kapitalizmus marxizmus által felfedett törvényszerűségei Amerikára nem alkalmazhatók. Ugyancsak Foster bírálata révén kiderül, hogy az excepcionalisták teljesen tudománytalanul, Amerika helyzetét statikusan elemezve a következő illúziókban ringatják magukat: 1. A tömeggyártás amerikai különlegesség, mely az általános jóléthez vezet. Ez a tétel több okból is hamis. Egyrészt a tömeggyártás mindenütt kifejlődik, ahol megfelelő nyersanyagmennyiség, piac, technika és munkaerő áll rendelkezésre. Gondoljunk a csehszlovák BATA cipőgyárra a maga napi 100.000 pár termelésével, hogy a szovjet üzemekről ne is beszéljünk. Tény az, hogy a már említett körülmények miatt Amerikában a tömeggyártás jobban kifejlődött, mint másutt. Ez azonban szerencsétlenségükre éppen az a mennyiségi változás, amely nem vezet arra a minőségi változásra, amiről álmodoznak. Még nagyobb hiba azt hinni, hogy a tömeggyártás általános miéthez vezet. Ennek épp az ellenkezője igaz. A tömeggyártás elválaszthatatlanul kísérője a tömegmunkanélküliség s a munkaerő értékének csökkenése, vagyis a kizsákmányolás fokozása. A tőkés tömegtermelésnek nemcsak több árú, hanem ugyanakkor kevesebb fizetőképes fogyasztó is az eredménye. Ez elkerülhetetlenül válságokban robban ki, amelyek mögül előbújik a kapitalizmus alapvető ellentmondása, a kollektív termelés és az egyéni fogyasztás ellentmondása. Ne feledjük el, hogy az 1929-es világválság épp a tömegtermelő Egyesült Államokból indult ki s rajta kívül épp a tömegtermelő Németországot sújtotta a legjobban. 2. Egy másik — hasonló értékű — igazság, amit az „excepcionalisták“ hirdetnek s Blam is átvett tőlük az, hogy az USA nem imperialista, sőt kimondottan imperialista ellenes állam, a béke hű őre, külpolitikája pedig teljesen érdeknélküli és csak a közjót tartja szem előtt. Amerika külpolitikáját túl jól ismerjük ahhoz, hogy ezt elhigyjük. Ezért azonban mégis emlékezhetünk Lenin klasszikus kérdéseire: vagy Amerika ipari és bankhálózata nem monopolisztikus jellegű-e? A finánctőke és oligarchia nem fejlődött-e ki a hírhedt 60 család képében? Vajon nem Amerika-e ma a világ első számú exportőre? Erőszakos piacszerző politikája nem vált-e közmondásossá? Ezekre a kérdésekre persze az „excepcionalisták“ nem válaszolnak. Előtérbe tolják viszont azt, hogy Amerikának nincsenek gyarmatai, ezért tehát nem is lehet imperialista. Amerikának egy időben éppen óriási belső piaca miatt nem volt szüksége gyarmatokra. Ez az idő azonban elmúlt. Ma, amikor csak készpénzben 25 billió dollárt szeretnének külföldön kihelyezni, az árukiviteliről nem is beszélve, Amerika gyorsan igyekszik az elmulasztottakat pótolni. Politikailag persze ma már nem tud gyarmatokat szerezni. A második világháború által létesült új gyarmati helyzetet azonban mindenkép a maga javára próbálja kiaknázni. A gyarmattartó országok helyzete u. i., élükön Angliával, megrendült. Amerika tehát ma gazdaságilag próbálja magához csatolni Anglia egész gyarmatbirodalmát, Angliával egyetemben és ez nagyrészt sikerül is. Erre a célra felhasználja egész gazdasági, politikai és katonai erejét s még a fenyegetőzésektől és zsarolástól sem riad vissza. Ezt a célt szolgálja az Angliának adott négy és félmilliárd dolláros kölcsön két záradéka is. Az egyik lerombolja az Anglia számára kivételes helyzetet biztosító angol birodalmi vlágpolitikát, a másik a kölcsönt azoknak a gyarmatoknak is rendelkezésére bocsátja, amelyeknek Anglia adósa. De az Egyesült Államok délamerikai vagy törökországi politikája sem egyéb, mint a gyarmatosítás korszerű formája. 3. A harmadik téves következtetést abból vonják le az „excepcionalisták", hogy az amerikai munkásosztály legszélesebb tömegei még nem kapcsolódtak be a szocialista mozgalomba, miközben elfelejtik, hogy eddig extraprofitból tudtak magasabb életszínvonalat biztosítani az amerikai munkásnak, elfelejtik, hogy ez az életnívó (amerikai statisztikák bizonyítják ezt) 1899 óta 30 százalékkal csökkent, elfelejtik, hogy azonos körülmények azonos eredményre vezetnek, s bár előttük áll a balra tolódott angliai munkásság példája, ők inkább a szemüket hunyják be. Még annak idején Roosevelt megállapította, hogy Amerika lakosságának egyharmada rosszul eszik, ruházkodik és lakik. A háborús konjuktúra befejeztével Amerika munkásainak több, mint háromötöde nem rendelkezett számottevő megtakarított pénzzel. Azóta az árak 57 százalékkal emelkedtek, a munkanélküliek száma pár millióval szaporodott. Míg 1947-ben a tőkések 17 billió dollár profitot zsebeltek be, Amerika őstermelői és lakosságának fogyasztási képessége között a szakadék szélesebbre tárult. A válság első jelei már mutatkoznak. Ennek hatása pedig csak a munkásosztály radikalizálódása lehet. A harmadik pártot támogató szakszervezeti javaslatok s Taft-Hartley törvénnyel szembeni általános ellenállás mind az amerikai munkásosztály öntudatra ébredését jelzik, a reformisták és más osztályárulók, valamint a legkülönbözőbb demagógok ellenére is. A jövőre azonban az „excepcionalisták“ elvből nem gondolnak. 4. Utolsó érvük, a különleges amerikai demokrácia. Erre az érvükre a lincselések és kommunista üldözés korában igazán kárszót vesztegetni. Persze az „excepcionalisták“ sem árulják életelixküket mindig egyforma intenzitással. Az első világháború utáni fellendülés korszakában üvöltő dervisként hirdették igazukat. Az 1919-es krach vagy tíz évre elhallgattatta őket. Ma újra jelentkeztek és a legközelebbi válság valószínűleg örökre elvágja a szavukat. Tiszavirág életük alatt azonban annyival hangosabbak. DAN PÁL Az erdélyi könyvpiac nagy sikere SZEMLÉR FERENC Arkangyalos utasa című regénye, mely nemcsak magas értelemben vett irodalom, de esti korszak művészi eszközökkel elénk tárt hatalmas dokumentuma is. Józsa Béla Athenaeum kiadása Megrendelhető a kiadónál (Kolozsvár Piaţa Libertăţii 12.) Ára 260 lej, az Ütünk előfizetőinek 240 lej. A fenti összeg és 2% számlabélyeg beküldése, illetve 40.164 sz. csekkszámlánkra való befizetése esetén a kiadó díjmentesen küldi meg. Kapható minden jobb könyvkereskedésben.