Útunk, 1949 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1949-01-01 / 1. szám

§ ii Jfc­.-r©.k% UTÓNK­AZ ELO PROLETAR NEMZETKOZILEG VW A Romám Mankáspárt Politikai Iro­dájának Határozata a nemzeti kér­désben, kérlelhetetlen harcot hirdet a dolgozók egységének legveszélyesebb ellensége, a polgári nacionalizmus el­len. A Határozat megjelöli ugyanak­kor az osztályellenség e megosztó po­litikájának ellenszerét is. A tömege­ket a proletárnemzetköziség szellemé­ben kell nevelni Mit jelent a gyakorlatban, a mi sa­játos romániai feltételeink között, a proletár nemzetköziség terjesztése? Hogyan folytassuk ezt a nevelő mun­kát a magyar és a román polgári na­cionalizmus, a sovinizmus elleni harc­ban? Lenin és Sztálin tanítása arra fi­gyelmeztet, hogy ebben a tömegneve­lési munkában az egységes célt két oldalról kiindulva kell megközelíte­nünk. Hiba volna az internacionaliz­mus hirdetését konkréten egyforma módszerekkel végezni mind a román, mind a magyar dolgozók között. Az út, amely a polgári nacionalista marad­ványok felszámolása felé visz­ két irányból tart egy pont felé. Mást kell hangsúlyoznunk a magyarság körében folytatott nevelő munkában és mást a románság körében. Ebben természete­sen nincs semmi ravaszkodás, nincs semmilyen ellenmondás. Egyszerűen arról van szó, hogy az igazi internacio­nalizmus, a proletár nemzetköziség kö­vetelménye szerint a román lakosság között működő kommunistáknak a jog­egyenlőség kiteljesítésére és a soviniz­mus leküzdésére kell fektetniük a hangsúlyt, míg a magyarság tömegei­ben tevékenykedőknek, minden ere­jükkel az elszigetelődés, a nemzeti el­zárkózás és partikularizmus ellen kell harcolniuk. Miért? Azért, mert a ro­mán polgári nacionalizmus ma főleg abban jelentkezik, hogy egyes közszol­gálatban lévő elemek — az osztály­­ellenség idológiáját közvetítve — „kö­zönyt és megnem értést tanúsítanak a nemzetiségi tömegek szükségletei i­­ránt. A Párt és a kormány politikájá­val ellentétben, ezek az elemek aka­dályt gördítenek a román nép és az együttélő nemzetiségek testvéri egyet­értésének útjába és kompromittálni igyekeznek a népi demokratikus ál­lamszervezeteket“. A Határozat itt nyilvánvalóan azok ellen mozgósít, a­­kik egyes hivatalokban gátolják meg például az anyanyelv használatát, vagy nem veszik figyelembe egyes vidékek sajátos nemzetiségi arculatát és problémáit. A proletár nemzetköziség szellemé­ben folytatott nevelőmunka nem elé­gedhet meg általános szólamokkal, ha­nem konkréten az ellen a megnyilvá­nulás ellen kell forduljon, mely mö­gött felfedezhető a polgári naciona­lizmus, az osztályellenség befolyása. Az is mellébeszélés volna természete­sen, ha a románság körében például, elzárkózási irányzatokkal vennénk fel a küzdelmet, amikor az elszigetelődés nyilvánvalóan a magyar polgári naci­onalizmus, a magyar sovinizmus fő je­lentkezési formája. Sztálin megállapí­totta, hogy az elkülönülési irányzatok­ban az egykor elnyomott nemzetiségek volt uralkodó osztályainak törekvése jut kifejezésre melyek a szocialista épí­téstől való elzárkózással, a közös erő­feszítésektől elszigetelődve, gyengíteni akarják a dolgozók egységét. Minden ilyen elkülönülési irányzat a magyar kizsákmányoló osztályok maradványai­nak kísérlete arra, hogy az osztály­­ellentétek elkenésével fenntartsák a „magyar egység**-et és bizalmat­lanságot ébresszenek a magyarságban a román néppel és a Román Népköztár­sasággal szemben. Az osztályellenség tehát szintén két irányból igyekszik ugyanazon cél felé. Az anyanyelv használatát gáncsoló és a nemzetiségi problémák iránt közöm­bös tisztviselő ugyanis nem csak a ma­gyarságot sújtja, hanem elsősorban a népi demokrácián ill. Rendszerünk gyengítésére törve találkozik a magyar elzárkózókkal, akik ugyancsak a népi demokratikus álamha­talom hitelének aláásásán dolgoznak. A Határozat sze­rint „a magyar nacionalista polgárság maradi szelleme még most is érezhető egyes kulturális és gazdasági intézmé­nyekben“. Emlékezzünk csak vissza, milyen ellenállást kellett leküzdeni akkor, amikor például a magyar és a román szövetkezetek egységesítéséről volt szó. Figyeljük csak meg a művelődé­sünkben fellelhető hasonló elszigetelő­dési tendenciákat. Ezek az elszigetelő­dök elzárkóznak egyfelől Népköztársa­ságunk kibontakozó- demokratikus, szocialista tartalmú és formájában nemzeti - kultúrájától, viszo­­lyognak minden együttműködéstől . Az Egyesült Nemzetek közgyűlé­sének plénuma 1948 december 11-én jóváhagyta az „Emberi Jogok Nyi­latkozatát", amelynek szövege azon­ban csak igen hézagosan és tökélet­lenül fejezi ki az alapul szolgáló főbb jogtételeket, minek következté­ben a kitűzött célt nem is valósít­hatja meg. Amikor ezt Visinszkij szovjet­ fődelegátus fölhozta, egyút­tal meggyőző érvekkel mutatott rá egyfelől arra, hogy az emberi jogo­kat el sem lehet képzelni az állam­tól függetlenül, azaz magának az államnak (jelesül: az állam szuverén vitájának) védelme és biztosítása nélkül, másfelől pedig, hogy az em­beri jogokat nemcsak kinyilatkoz­tatni, hanem e jogok érvényesítését hatásosan biztosítani is kell. Visinszkij megállapításai alkalom­­szerűvé teszik az alábbi rövid átte­kintést, amely rávilágít arra, hogy új Alkotmányunk mindezekn­ek a kellékeknek milyen kiváló módon tesz eleget s egyben jelzi a levon­ható tanulságokat. román kultúrintézményekkel és sérel­­mi politikájukkal állandóan gyanak­vást igyekeznek elhinteni a magyarság lelkébe, ám tágra nyitott kapukat sür­getnek a „kultúregység" nevében min­den magyarországi sajtó- és kultúrter­mük számára. Természetesen ezek az elemek nem az új, demokratikus ma­gyar kultúra gyümölcseit hiányolják. Nem is hiányolhatják, hiszen azok sza­badon eljutnak hozzánk. A „kulturális egység“ alatt ők a reakciós magyar kultúrával való egységet, Rákosi Jenő, Hercegh Ferenc, a Mindszenthy-féle „Új ember“ „kultúrájával“ megőrizen­dő egységet értik. Elszigetelődésük te­hát egy irányú. Csak a haladó román és az új romániai valóságot kifejező kultúrával szemben érvényes. Nem a­­karnak azonban megválni a dollár­kultúra, a dekadens polgári művészet rothadást és bomlást árasztó terméke­itől, melyeket egészen az utóbbi időkig egy ma már felszámolásban lévő libe­rális kultúrpolitika következtében sza­badon terjesztettek Magyarországon. Nem engedhetjük a politikából nagy­részt már kiűzött „magyar egység“ fel­­támasztását művelődésünkben! Nincs szükségünk elvtelen „magyar kultúr­­egység“­re sem, de igenis, egységet­­ akarunk a haladó román kultúrával, hazánk nemzetiségeinek a mi valósá­­­­gunkat visszatükröző kultúrájával. Kap­­­­csolatban akarunk ugyanakkor marad­ni és kimélyítjük kapcsolatainkat az új, népi demokratikus, szocializmus fe­lé haladó Magyarország, a magyar dolgozók kultúrájával. Az elkülönülést és nemzetiségi be­zárkózást hirdető irányzatok terme­mindenek előtt: a szu­vere­­nitás kérdése. Jellegzetesen domborodik ki Alkotmányunk 1. szakaszának nagyjelentőségű elvi tételle: „A Román Népköztársaság népi, egységes, független és szuve­rén állam". Visinszkij az Emberi Jogok Nyi­latkozata tervezetének bírálata so­rán egyebek között azt is kiemelte, hogy a tervezet több szakasza fi­gyelmen kívül hagyja a demokrati­­k­us államok szuverén jogait, kap­csolatban azzal a képtelen „elmélet­tel", am­elynek a legutóbbi időkben egyes polgári szakírók a „tudomány" leple alatt szeretnének hangulatot kelteni. Ezek az „államtudósok“ any­­nyira mennek, hogy egyenesen „túl­haladotténak, sőt, mi több, „reak­ciósának bélyegzik az állami szuve­ren­itás elvét. Szerintük az egész szuv­erenitás nem egyéb, mint fik­ció, mert — azt mondják — mind­azok a társadalmi alakulatok, ame­lyeket mi államoknak nevezünk, voltaképpen csak önállótlan, függő részei annak a hatalmas v­ládszer­vezetnek, am­elyben szük­ségkényen bele kell tartoznia valamennyi or­szágnak. Nem nehéz meglátni a ló­lábat ebben a fantasztikus elmélet­ben. „Tudományos“ igazolása akar ez lenni annak a törekvésnek, hogy az amerikai imperializmus behatol­hasson minden ál­am belső életébe és irányíthassa pr­i­nast gazdasági és politikai működését. Az ilyen kí°érletekre adja meg a félre nem érthető, határozott vá­laszt a fentebb idézett első szakasz. .,Az imperialista nagyhatalmak“ — mondotta Gheorghiu-Dej az Alkot­mánytervezet kiterjesztése alkalmá­ból tartott beszédében — „azt a sze­repet róttákk Államunkra, hogy a határesendős cég feladatát lássa el a a Szovjetunió határain.... Mi véget vetünk ennek a helyzetnek • •­­“ Az állami szuverenitásnak külö­nös jelentősége van éppen az emberi jogok szempontjából. Nem­­lehet el­képzelni — jelentette ki Visinszkij — az államtól független emberi jo­gokat, sőt maga a jog fogalma is egyet jelent az állam fogalmával. Ez indokolja a fent már említett köve­telményt, hogy az állam szuverénit­­tásának teljes és tökéletes biztosí­­tása nélkül az emberi jogok is illu­­zóriusokká válnak. n I Az ember helyzete az állam- I ban nem az elvijén kijelen- ■ tett és himnoztatot­t, hanem a tömpén biztosított 6* megvalósi­tott jogok összességétől függ. A pol­gári alrotmányok flgy ezek között az 1868.-i, illetőleg 1023.-i Román Alkotmémt is) fo­­ rngi Jog T­ervben kijelentették az úgynevezett alap­jogokat. Csakhogy ezek az alap­jogok — legalább is a dolgozó nép­­tömegekr­e nézve, tehát az állam né­pességének túlnyomó többsége szem­pontjából — csupán fives szavak voltak. Amint Sztálin találóan jel­lemzi: ,A polgári alkotmányok két­keny talaja a volt kizsákmányoló osztályok által sugallmazott Bére­lmi po­litika. A „magyar egység“ felszámo­lása előtt ennek a bűnös politikának még tág tere volt a MNS- ben. A „magyar egység“­kizsákmányolót és kizsákmányoltat egy kalap alá vevő­irányzata ,magyar nemzeti­ sérelem­nek tüntetett fel, minden olyan demo­kratikus intézkedést, mely sértette a magyar kizsákmányolók érdekeit és­­magyar­ sérelemként tálalva, alkal­mas volt arra, hogy elszigetelődést, köldöknézést és búsmagyarkodást táp­láljon. Napjainkban, ennek a sérelmi poli­tikának jelmezébe bujtatott, elszigete­lődést propagáló gyűlölködő, soviniszta uszításnak a melegágya, a katolikus egyház reakciós vezetősége. A dollár­­imperializmus szolgálatába szegődött . Vatikán utasításait követve, a katoli­kus egyház reakciós körei főleg az is­kolák államosításából akarnak maguk­nak és gazdáiknak politikai tőkét, ko­vácsolni népi demokráciánk ellen. Ter­mészetesen ezúttal is „magyar sére­­lem“-ről siránkoznak farizeus­ módra mikor pedig — alkotmányunk előírá­sait végrehajtva — a sovinizmus és a nemzeti elzárkózás, a babonák és a maradiság gócainak felszámolásáról van szó. A felekezeti iskolák ugyanis — akár magyarok, akár mások — a nemzeti elzárkózás, a polgári naciona­lizmus és a demokrácia-ellenesség köz­­pontjai voltak. Államosításuk valóban sérelem: a reakciós, az ország függet­lensége és szabadsága ellen törő im­­perialisták és kegyes ügynökeik sé­relme! Új, egységes, demokratikus iő­csoportba oszthatók. Az egyik... egyenesen megtagadja, vagy a gya­korlatban a semmivel teszi egyenlővé az állampolgárok jogegyenlőségét és a demokratikus elveket. A másik... örömmel fogadja, sőt fennen hirdeti a demokratikus elveket, ugyankkor azonban olyan fenntartásokkal és megszorításokkal él, hogy a jogok és szabadságok erősen megcsonkítva kerülnek ki belőle.“ Majd: „a polgá­ri alkotmányok rendszerint arra szo­rítkoznak, hogy az állampolgárok alaki jogait megállapítsák, anélkül, hogy e jogok valóra váltásának fel­tételeiről, lehetőségeiről és eszközei­ről gondoskodnának.“ A mii Alkotmányunk — ezzel ellen­tétben — az ember jogait ténylege­sen meg is valósítja és azok gyakor­lását biztosítja. „A mi Alkotmá­nyunk“ — mondotta Gheorghiu-Dej — „ezeket a jogokat nemcsak be­írta, de anyagilag is biztosítja. Ama tény következtében, hogy a­ Román Népköztársaságban a hata­lom a népé, a sajtószabadságot biz­tosítja az, hogy a nyomtatási lehető­ségek, a papír, a szükséges helyisé­gek, épületek a dolgozók rendelkezé­sére állanak. A szólás- és gyüleke­zési szabadság biztosítva van min­den dolgozó számára az­által, hogy rendelkezésére áll akárhány terem, vagy összejöveteli hely, stb.“ Ugyan­ezt az érvényesülést és tényleges megvalósulást biztosítja Alkotmányunk az összes alapvető jogok tekintetében, ide értve ezzel kapcsolatosan a teljes és valóságos egyenlőséget is nemre, nemzetiségre, fajra, vallásra, vagy műveltségi fokra való tekintet nélkül; kiegé­szítve az elvi kijelentést azzal, hogy a faji, vagy nemzetiségi gyűlölet bármilyen hirdetése, vagy megnyil­vánulása: bűncselekmény. Az állam­polgárnak joga van továbbá a mun­kára s az állam ezt a jogot fokoza­tosan biztosítja a nemzetgazdaság tervszerű megszervezésével és fes­kolahálózatunk kiépítése pedig csapás a polgári nacionalizmusra, de hatal­mas sikere a proletár nemzetköziség szellemét szétsugárzó nevelő munká­nak. Két Irányból elindulva, de közös cél felé haladva küzdhetünk legeredmé­nyesebben a polgári nacionalizmus és formái, a magyar és a román soviz­­mus ellen. Következetesen folytatva ezt a lenini kettős nevelő munkát, a BMP kimagasló eredményeket ért el a mindkétoldali sovinizmus elleni harcban. A nemzeti kérdésben alkal­mazott helyes és semmiféle kompromis­­­szumot nem ismerő politikájának kö­vetkezményeként pedig megalapozta a román nép és az együttlakó nemzeti­ségek közötti tartós testvéri együtté­lést, megszilárdította a dolgozó nép politikai és erkölcsi egységét. A dolgozók nemzetközi szolidaritásá­nak alapja, a proletár nemzetköziség próbaköve viszont a Szovjetunió, a szocializmus hazája iránti ragaszkodás. Ebben a vonatkozásban tehát azonos irányú mind a magyar, mind a román lakosság körében folytatott nevelő­munka a proletár nemzetköziség el­mélyítésére. Mind a magyar, mind a román tömegek között egyik legelső és legfontosabb kötelesség harcolni az angol-amerikai imperializmus ügynö­keinek legalávalóbb megnyilatkozása ellen, a szovjetellenesség maradványa­inak leküzdéséért. Ez egyben népi de­mokráciánk felvirágzásának és füg­getlenségünk megvédésének legbizto­sabb kezessége. GALL ERNŐ lesztésével. (19. szakasz.) Joga van a pihenésre, amely jogot a munka­idő szabályozása, fizetett szabadság, pihenő otthonok, szanatóriumok, klubbok, parkok, sportpályák és más iyen célú intézmények megszerve­zése biztosítja. (20 sz.) A tanulás­,­hoz való jogot az ingyenes és köte­lező elemi iskolai oktatás, valamint az érdemes tanulóknak és főiskolai hallgatóknak nyújtandó ösztöndíjak, úgyszintén a szakmai és műszaki ok­tatás juttatja érvényre. (22. sz.) Az országban együttlakó nemzetiségek számára az anyanyelv használatának joga az által érvényesül, hogy olyan körzetekben, ahol nem román nem­zetiségű lakosság is él, a közigazga­tásban és az igazságszolgáltatásban az illető nemzetiség nyelvét is hasz­nálni kell, amit ezt az illető nemze­tiségbeli vagy megfelelő nyelvtudás­sal bíró hivatali személyzet kineve­zése biztosítja. (24. sz.) Az anyanyelven való oktatást tör­vényhozásunk minden fokozatban megvalósította. A közegészség tekintetében: az állam társadalmi gondoskodás és or­vosi segélyt biztosít betegség, bal­eset, rokkantság és öregség esetére, a 25. sz.-ban megállapított feltételek keretében. Állami védelemben részesül a há­zasság és család, és különös véde­lemben az anya és a 18 éven aluli gyermek. A szülők kötelezettségei pedig azonosak a házasságon kívül­ és házasságból született gyermekek­kel szemben. (26. sz.) Biztosítja az Alkotmány a személyes (28.), a lel­kiismereti- és vallásszabadságot (27), a lakás sérthetetlenségét (29), a levéltitkot (33) és a kérvényezési jogot (34). E jogok jórészét — mint mondottuk — „proklamál­­ták“ a polgári alkotmányok is. Hogyan valósították meg? Csak példaképpen: utalhatunk a (Folytatás a 1. oldalon) Az állam és az egyén Alkotmányunkban . Az Állami Képzőművészet Kiállításról: C­UCURENCQ: Ana Ipătescu 1848-ban Zimt­e­n­zárunk IdmanAilám, és tóm A f & " -— — soknak,r­áh a szo­vjetunió! ÉVFORDULÓ Ülöttek, verlek, rúgtok engem, szivem szükött, dobolt — nem volt se házom, se hajlékom, csendes sarkom se volt. Riadton, pislán néztem mindig ki emel rám botot. Áru voltam, cérnára nyüttek s mindenki eldobott. Zúgott a szó a föld alatt, erő gyűlt és remény. Aki ütött-vert eddig engem, azt visszavertem én. Emelt, nevelt, és harcba vitt, — eszem is talpra állt — kézenfogoa, dalra tanított és vezetett a Párt. Dolgos napok órája forgott és küzdelmek sora, csörrenve hullt, mint rabkilincs királyi korona. Azóta gyáram van és tájam, Iskolám van s hazám. Véle növök, miatta szólok és élek igazán. SZÁSZ JÁNOS

Next