Útunk, 1950 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1950-03-25 / 6. szám
A SZTÁLINGRÁDI CSATA A polgári művészet szószólói előszeretettel locsognak a „történelmi távlat“ szükségességéről. Szerintük csak a „távlat“ nyújtja egy mű helyes, nagyigényű felépítését és művészi hitelét Sok szovjet film rácáfolt erre. De a legcsattanósabb, leghatározottabb választ a sztálingrádi csatáról készült film adja. Ezt a méreteiben és tartalmában egyaránt hatalmas, kiemelkedő filmalkotást a csata befejezése után hat évvel készítették el a szovjet stúdiók. Hat esztendő nagyon rövid idő a történelemben. Még folyik Sztálingrád újjáépítése, de a hős városért vívott roppant csatákról készült film már a Szovjetunió és a népi demokráciák mozivásznain pereg. A történelmi idők nagy alakjai élnek s a kommunizmus felé vezetik a szovjet társadalmat s íme, a film megörökíti őket s tetteiket képben és hangban a jövendő nemzedékek számára. A „távlat“ szükségessége a polgári esztétika dajkameséje csupán. Virta szövegkönyve és Petrov rendezése alig hat évvel a történelem legragyogóbb, leghatalmasabb s legdöntőbb csatája után a filmművészet sokoldalú, bonyolult eszközeivel szemünk elé vetíti korunk dicsőséges eposzát, a szovjet nép és vezetőjének, Sztálinnak halhatatlan tetteit. Nem sok film állíthatott ilyen nehéz feladatot a rendező és színész elé, mint a Sztálingrádi Csata. Itt számos problémát kellett megoldani: Sztálin, a Szovjetunió élenjáró politikusainak és tisztikarának figurái leghitelesebb alakítását, a zseniális sztálini stratégia kibontakozásának követését, a történelmi hűség megőrzését, Sztálin vezérkara és a nép közötti példás együttműködés ábrázolását, a filmművészet eddigi keretein belül még soha be nem mutatott óriás tömegjelenetek fényképezését, stb. A Sztálingrádi csatáról már négy filmet készítettek a Szovjetunióban. Az első rövid dokumentfilm: Harc Sztálingrádért. Igen tanulságos a nyugati imperialisták számára, mert arra figyelmezteti őket, hogy pórul jár az, aki meg meri támadni a Szovjetuniós Kockáin láthatjuk a sztálingrádi csata százezres német hadifogoly-tömegeit, amint rongyosan, koszosan menetelnek Moszkva széles utcáin. Von Paulus egykori válogatott, hírhedt hadserege végigvánszorog a szovjet nép vádló tekintete előtt, annak a városnak utcáin és terein, amelyért Hitler oly hiábavaló véres rohamokat intézett. A második alkotás Szimonov regényének Éjjelek és nappalok filmváltozata. Ezt követte Ermler rendezésében A döntő fordulat, amely művészi kivitelezésben és méretekben megközelíti Petrov Sztálingrádi csatáját. Ismeretes, hogy a Sztálingrád körüli csatának két lényegesen különböző szakasza volt. Az 1942-es nyári és őszi hónapok német rohamai és a november 19-én kezdődő hatalmas arányú szovjet ellentámadás. Sztálingrád előterében két német hadsereg harcolt: Paulus diviziói és Von Goth páncélos hadosztálya. A németek frontális támadással áttörték a szovjet vonalakat és nehéz küzdelem után eljutottak a hős város pereméig. A film a harcnak ezt a szakaszát igen szemléltetően és változatos montázs segítségével mutatja be. A harcjelenetek között bukkan fel a Kreml tornya, amely megingathatatlanságával jelzi, hogy a szovjet nép történelmének ilyen súlyos pillanataiban Sztálin őrködik sorsa felett. Sztálin felismeri a német hadvezetőség terveit. Ez a megszokott német taktika — mondja Sztálin — erős szögben behatolni az ellenség frontjába és kiszélesíteni a betörést. A németek számtalan ilyen támadást hajtottak végre a háború megkezdése óta. Sztálin felismerte azt, hogy a németek támadása Sztálingrád felé nem a bakui olajmezők felé irányul, hanem más, döntőbb és távolibb célokat követ. A Szovjetunió nagy vezetője megmagyarázza Vasziljevszkij marsalnak, hogy a németek terve, miután elfoglalnák Sztálingrádot, hirtelen északra kanyarodni és széles, átfogó mozdulatokkal körülzárni a fővárost. Moszkvát Hitler azt hiszi, hogy ezzel a módszerrel gyorsan befejezi a háborút. S éppen ezért Sztálingrádot nem adhatják fel a szovjet csapatok. A várost minden áron tartani kell A film megmutatja azt a szoros kapcsolatot amely Sztálin és a sztálingrádi védők között kialakult. Mindazok a katonák és parancsnokok, akik, — mint Csujkov, Rogyimcev, majd később Voronov, Jeremenko, Rokoszovszki és mások, — védték a sztálingrádi romokat, mindezek az emberek áthatolhatatlan falat emeltek Paulus és Goth dühödt tank- és gyalogsági támadásaival szemben. Bármennyire erőlködött Paulus, bármenynyire ontotta a vasat és ólmot tüzérsége, az ezer sebből vérző 62-es szovjet hadsereget nem ingathatták meg állásaiban. Minden ház erőd volt. Minden rom a szovjet katonák búvófedezéke volt. A németek lépésről-lépésre kellett előrehaladjanak s minden lépésükért véres áldozatot hoztak. T1 film teljes valószerűséggel eleveníti meg a romok között tomboló csatát. A németek hatalmas erőfeszítések árán egy ponton elérték a Volgát. Azonban összes tartalékaikat bevetették a harcba. A fasiszta hadseregen már a fáradság jelei mutatkoztak. Sztálin és a szovjet hadvezetőség jóelőre számolt ezzel A film megmutatja, hogy miközben a németek esztelenül rohamozták a sztálingrádi romokait, a Volga mögött készült már Sztálin útmutatásai szerint az a hatalmas ellentámadási terv, amelynek eredményeként november 23-án körülzártak Sztálingrád térségében huszonkét német hadosztályt kitévő háromszázötvenezer embert. A film második részében a rendező a sztálini vezetés, a Sztálin és vezérkara közötti kapcsolatra és a roppant tömegfelvételekre helyezte a súlyt. A film mozzanatról mozzanatra követi a szovjet kezdeményezés útját Sztálin íróasztalától a sztálingrádi parancsnokok fedezékéig s onnan tovább, ez arcvonalig, mely tulajdonképpen ott húzódott közvetlenül a parancsnokok állásai előtt. A német doni frontnak két gyenge pontja volt: a két szárny kinyújtottsága és az a tény, hogy a szárnyakon a németek számára megbízhatatlan csatlós hadseregek állottak. A sztálini hadvezetés és stratégia mindkét körülményt számításba vette. A támadást ezen a két ponton kezdték meg. Az eredmény: győzelem! A szovjet haderő a háborúk történelmében még soha nem látott tüzérségi előkészítés után széles fronton betört a németek vonalai mögé. A szovjet hadvezetőség ebben a támadásában használta fel először legújabb tüzérségi felfedezését, a híres „Katyusa“-t. Sztálin, Molotov, Malenkov, Kalinin s a többi vezetők telefon mellett követték a harc minden fázisát. Az összeköttetés és összműködés tökéletes volt A filmfelvevő gép csodálatos látványt tárt szemünk elé: dombon-völgyön keresztül, a hófúvásban tankok százai között rohannak előre a szovjet harcosok és „hurrá“-kiáltásaik betöltik a teret Mögöttük a legnehezebb ágyuk ezrei pusztították a meglepett fasiszta hadseregem kapitalizmus természetében rejlik, hogy a paloták építői gyakran kunyhókban, vagy silány bérkaszárnyák szoba-konyhás lakásaiban élnek s igen gyakran a várostól messze telepednek le. Nagyprága építői, kőművesek, ácsok, betonkeverők, maltercipelők, segédmunkások, 1928 ban nagyobbrészt a közigazgatásilag Prágához tartozó, ma tizenhat kilométerre fekvő Melnik falucskában laktak. A melnikiek minden reggel hat órakor hajóval, vagy autóbuszokon mentek be Prágába. A hajó olcsóbb és a város felé elég gyors is volt, mert a Moldva folyásával egy irányban haladt. Viszont megvolt az a hátránya, hogy december közepén befagyott a folyó s ilyenkor mindenki a kevésszámú autóbuszokra szorult. De mivel télen kevés az építkezés, a melniki ácsok és kőművesek nagy része a tavasztól őszig megkeresett pénzzel húzta ki a telet. A kis kocsmák megteltek hozamra billiárdozókkal, a halak besüppedtek, a kontókönyvek pedig alaposan megduzzadtak. Az emberek nemcsak állingálással és tereferéléssel töltötték az időt. A cseh nép, a hosszú osztrák elnyomás ellenére is, megőrizte és fejlesztette kultúráját. A melniki építőmunkások, akik legnagyobbrészt a Kommunista Párt tagjai voltak, a Rude Pravat, a Tvorbát, a Lidove Novinyt olvasták. Kultúrigényeik voltak. Színjátszó csoport már azelőtt is működött a városrészben, de igazán 1927-ben lendült fel, amikor Spitzer Ferenc, magyar emigráns költözött a városrészbe. Spitzer zsolnai születésű volt, a tót nyelvet jól bírta, a csehet kitűnően, de kissé szlovákos akcentussal beszélte. Elég nagy színházi múlt állott mögötte. 1920-tól 1924-ig, szombat estéken Petőfi, Majakovszkij, Ady, Tristan Tzara, Bartha Sándor, Forbáth Imre verseket szavalt egy csapszékben, magyar diákok és Prágában szolgáló magyar katonák előtt. Szavalata annyira magávalragadó volt, annyira erőteljes, hogy ennek híre futott a prágai színházi körökben. A cseh és német nemzeti színház tagjai meghallgatták, megtárgyalták művészetét. Spitzer egyik leghűbb hallgatója, Sztaniszláv K. Neuman, a híres, nagymúltú cseh forradalmi költő volt, aki ugyan egy szót sem tudott magyarul, de Spitzer lendületes szavalásmódja mégis érdekelte. 1925-ben Spitzer darabokat kezdett írni. Egy renaissance tárgyú, korfestő, a kor kizsákmányolását és az uralkodóosztályok romlottságát ábrázoló vígjátékát nagy sikerrel játszották a prágai színházakban. Új darabok fogantak meg agyában. 1927-ben azonban „csodás“ változáson ment keresztet. Ilyen rohamnak a világ bármely hadserege nem állhatna ellen. Virta szövegkönyve így írja le a támadás kezdetét: „A németeknél halált osztogat és rémületet gerjeszt a két arcvonal tüzérsége és repülői. Egész ütegek repülnek a levegőbe, gerendák, erődfedelek zuhannak. Eszvesztve nyüzsögnek a katonák s menekülnek, maguk sem tudják hová. A lövedékek és bombák becsapódásai mindent porrá, hamuvá változtatnak.“ Paulus, Goth, Weichs és Keitel hiába dobálják egyik frontszakaszról a másikra csapategységeiket — ez sem segít. A film kockái követik egymást. Hol Sztálint villantják elénk, amint megjelöli a harc folyton változó állásait hol Vatutint vagy Tolbit, Mint Jeremenkot mutatják, amint utasításaikat telefonon továbbítják az első vonalba és végül feledhetetlen csatajelenetekben megelevenednek a Sztálingrád körül vívott harcok jelenetei. A szovjet hadvezetőség bedobja a harcba mozgó egységeit. Ezek sebesen előretörve, messze maguk mögött hagyják a front immár megrendült vonalát és bekerítéssel fenyegetik a szerteszét kóválygó fasiszta seregeket. Olyan hatalmas, megállíthatatlan a szovjet katonák rohama a győzelem felé, mint amilyen erős és szilárd volt a védelemben, akkor, amikor a város romjai között írták a hősök vérrel megpecsételt levelüket tanítójukhoz és vezetőjükhöz, Sztálinhoz: „Sztálingrád alatt Hazánkat védjük, védjük mindazt, ami nekünk kedves és ami nélkül nem tudunk élni...“ A szovjet csapatok házról-házra védték Sztálingrádot Emeletről-a keletre, szobáról-szobára űzték a fasisztákat és amikor az utolsókat is kikergették a szétdült házból, Pavlov őrmester magasra tartva géppisztolyát, így kiáltott: „Én Pavlov őrmester, visszafoglalom ezt a szovjet házat!“ A sztálingrádi csatáról készült film azonban nemcsak a Szovjetunió népeinek a hősiességét, a legyőzhetetlen sztálini hadvezetést mutatja be, hanem leleplezi az angolok és amerikaiak háború alatt is szovjetellenes politikáját. Vádirat ez a film az imperialisták ellen, az elesett milliókért De egyúttal figyelmeztetés is mindazok számára, akik nem tanultak a hitleri fasizmus pusztulásából. Arra figyelmeztet minden háborús uszítót, hogy Sztálingrád katonái, Sztálin katonái ugyanolyan elszántsággal őrködtel. Az ünnepelt, polgári világban beérkezni kezdő szerző a színházakból négy darabját vonta vissza. „Én nem akarok sem új Molnár Ferenc, sem Bernstein, sem Hasenclever lenni. Utálom a kasszasiker-gyárosokat! Forradalmár vagyok és az is maradok! A darabjaim eltévelyedések voltak“ — mondotta ismerőseinek. Spitzer Ferenc, vagyis Francisek Spitzert Melnikbe költözött. A külváros műkedvelő gárdáját vette a kezébe. Rendezővé érett. A munkásgárdát újraszervezte, sokakat elbocsájtott, új tagokat toborzott... Műsora is elütött a régiektől. Hauptman, Langer, Csapek, Shakespeare, Moliére, Ivanov darabokat játszatott A takácsokat, A bundát, a Páncélvonatot, Büchner „Danton halállá“-t. Minden darab előtt kiállt a munkásközönség elé s anélkül, hogy untató lett volna, világosan, erőteljesen megmagyarázta a darab tartalmát, irányát, a kort, amelyben a darab gyökerezett, elmondta a szerzőről a mondanivalókat. Az újfajta színháznak nagy visszhangja támadt. Az előadásokra a szomszédos külvárosok népe is tódult. A színészek, az egész társulat, az egész falu rajongott Spitzer Francisekért. Sikerét rengeteg munka, harc előzte meg. Meg kellett tanítsa beszélni a színészeket, ki kellett irtsa a polgári és kispolgári maradványokat, a dilettantizmus száz és ezer rossz szokását és hagyományait. Spitzer munkájára fölfigyeltek a prágai barátok és ellenségek. A kultúrmozgalom keretében rábízták Csehszlovákia összes kommunisták irányította műkedvelő színházait. Cseh vidékeken száz és száz ilyen színház volt. Spitzer számára óriási harc és munka kezdődött. Ennek az embernek mintha száz keze és feje lett volna. Délután kettőig a Duna biztosítónál elvégezte kishivatalnoki munkáját, azután berohant a színházi központba és az ottani ügyeket intézte. A már akkor is hatalmas cseh műkedvelő színházmozgalom teli volt a polgári dilettantizmus szörnyű hagyományaival. A darabok happy enddel végződtek és a munkáslány gyakran az igazgatóhoz ment férjhez. Ezt a sok szemetet ki kellett söpörni! Új darabokat kellett szerezni. Ki kellett ragadni a hatalmat a jobboldali szociáldemokrata vezetés alatt álló hozzá nem értők kezéből. Ezernyi volt a tennivaló és ez 1927- ben nem is volt olyan könnyű. Spitzer vállalta a harcot. Ezenkívül még arra is ráért, hogy falujában, Melnikben esti hat órától éjfélig darabot rendezzen. A maga kicsi színházát egy pillanatig sem hagyta cserben. 1928. Az ötéves Terv első esztendőnek a béke felett, amilyen hősiesen űzték ki hazájukból a fasiszta betolakodókat Sztálingrád nevére dühödten csikordult össze a fasiszták foga. Sztálingrád nevével merészebben indultak harcba az erdők sűrűjéből a partizánok és még bátrabban álltak összekötözött kézzel a puskák csöve elé az elfogottak. Sztálingrád nevét kiáltva száguldott a szocialista emberek szovjet hadserege a Volgától Berlinig és tűzte fel a diadalmasan lengő sarlóje. Spitzer Franciseket, a lángoló forradalmárt a számok és lehetőségek megragadták. Hatalmas revüt írt az ötéves Tervről. A téma óriási volt: egyik oldalon a Szovjetunió roppant ipari és mezőgazdasági építkezései, másik oldalon a Csehszlovákiában és minden kapitalista államban felrajzolódó válság és fenyegető munkanélküliség. Spitzer a revüt hónapokon keresztül próbálta a maga külvárosi színészeivel. Nagyprága vezetői közül néhányan résztvettek a próbákon. — Ezt a darabot Prágában kell játszani! Meg kell mutatni a tömegeknek, hogy így is lehet színházat csinálni! Spitzer munkásai, kőművesei, téglafordó leányai, az ötéves Tervről szóló realista revüvel bekerültek a prágai Lucerna ötezer nézőt befogadó termébe. Kinn rendőrök sorfala vigyázott arra, hogy az előadásból politikai tüntetés ne legyen. Sok prágai munkás a revün keresztül értette meg először az ötéves Terv nagyszerűségét, történelmi távlatait. A revüt kétszer, háromszor, négyszer is megismételték volna, de a rendőrség nem engedte meg. 1929 őszén a csehszlovák munkásszínházak tapasztalatcserére indultak a német határ felé. Ugyanakkor a német munkásszínházak is feléjük indultak. A találkozás a cseh—német határon történt meg, egyik menedékházban, ahova német és cseh részről is útlevél nélkül át lehetett menni. A német küldöttség százötven emberből állott. A csehek kétszázan voltak. Beszédek hangzottak el, fölzengett az Internacionálé. Ünnepély után a csehszlovák színházküldöttség vezetője, Francisek Spitzer magyarul szólalt meg. — Jónapot, Balázs Béla elvtárs! Balázs mosolyogva szorított kezet emigráns társával. A német és csehszlovák küldöttség vezetőinek egy része az 1919-es magyar proletár forradalom tanítványai voltak. A fehér terror kivetette őket hazájukból és most, idegen környezetben élve, két más nemzet színházkultúráját termékenyítették meg és lendítették előre. Balázs Bélának három év múlva, 1932-ben menekülnie kellett Berlinből. 1939-ben Spitzer Ferenc az elsők egyike volt, akiket a németek bevonulása után a Gestapo elfogott. Kivégezték, Teresienstadtba vitték, vagy tífusz végzett vele? A kutatások nem derítették ki. Spitzer Ferenc többé nem került elő, de munkájának eredménye él. A csehszlovák munkás-színházmozgalom, amelyhez 1927-től 38-ig egy magyar emigráns is szolgáltatott néhány kalapácsos vörös lobogót az összeomlott Németország hajdani fasiszta fellegvárára, a Reichstag ormára. És Sztálingrád nevére ma is gyűlölettel és félelemmel gondolnak az imperialisták, a háborúra gyújtogatók. Félelemmel, mert ehhez a névhez nemcsak egy csata fűződik. A sztálingrádi ütközet több volt, mint az a száz és száz, amely a háború során lejátszódott. A sztálingrádi csata a szocializmus legyőzhetetlenségének jelképe. BARDOS B. ARTHUR fontos téglát, ma egész Csehszlovákiában eredményeket ért el és virágzik. Az új csehszlovák színpadi művészet legjellegzetesebb vonása a megváltozott nézőtér. A prágai nemzeti színházban ez éppúgy érezhető, mint a pozsonyiban, a kassaiban, vagy a cseh és szlovák vidéki színházakban. A nézőtér látogatói munkások, parasztok, hivatalnokok. A színházak páholyait és legjobb helyeit élmunkásoknak tartják fenn. Zankova Mária libereci takácsnő a Divadlo című csehszlovák folyóiratnak a következőket írta: „Hogy ma a színház a dolgozóknak mit jelent, azt néhány szóban nehéz visszaadni. A mai színház igazolja, hogy azok az emberek, akiket sorainkból vezetőinknek választottunk, becsületesen igyekeznek a dolgozók általános kultúrnívóját emelni. Azok között, akik ezelőtt estélyi toalettekben és szmokingokban jöttek a színházba, kevesen akadtak, akik oly mélységesen megértették és becsülték volna a színházat, mint a munkásság soraiból kikerülő mai nézők. A munkásokat érdekli a művészet“ A csehszlovák színház mintaképe a Szovjetunió. Klasszikus nemzeti darabokat játszanak, a világirodalom klasszikusait és orosz klasszikusokat s főleg a szovjet színpad nagy alkotásait. Puskin, Gogoly, Gribojedov, Osztrovszkij, Gorkij, Szimonov darabjait játsszák óriási sikerrel. Pogodin darabjai, a Kreml toronyórája, Pavlenko alkotása, a Boldogság, Kornel csuk darabjai a cseh és szlovák színházak állandó műsordarabjai. Az új csehszlovák színházi művészet a szocialista realizmus útján szép eredményeket ért el. Új csehszlovák darabok: Zapotocky történelmi elbeszéléséből készült Új harcosok jönnek című darabja. Azután: Miroszláv Stehlik darabja: Mérges szakadék. Vasek Kánya darabja Karhan brigádja, Vojtech Mladek szlovák író darabja: Kecsketej. Az Új harcosok jönnek a csehszlovák munkásmozgalom történetét tükrözi. Megmutatja a munkásság tűrhetetlen nyomorát. Ugyanakkor kifejezi a proletariátus lebírhatatlan forradalmi erejét is. A darab optimista forradalmi dallal végződik, s először a Gottwaldov-i munkásszínház együttese játszotta s Jaroslav Nezvál ismert költő dolgozta át színpadra. A darabot az összes munkásszínházak is játsszák. Jelenleg Nezvál munkatársaival Zapotocky, a Viharos év című művének dramatizálásán dolgozik. Miroslav Stehlik darabja: Mérges (Folytatása az 5. oldalon.) az ITti Kultúra Erővonalán A CSEHSZLOVÁK DOLGOZÓK SZÍNHÁZA UTUNK