Útunk, 1951 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1951-01-13 / 1. szám
10 UTUNK. cA előadása, a kolozsvári Állami Magyar Operában Hetvenöt évvel ezelőtt a párizsi burzsoázia megbuktatta Bizet Carmen című operáját, ennek realista tartalma és kifejezésmódja miatt. A nyugateurópai burzsoázia a múlt század második felében a színházat „szórakoztató" intézménnyé, vagyis a néptömegek figyelmét a valóságos élet problémáitól való eltérítés szolgálatába állította. Bizet a hazug szentimentalizmus és kozmopolitizmus ellen vette fel a harcot a Carmen-ben és további dalműveiben és zeneszerzeményeiben. Életbőlmerített témákkal foglalkozott s a népi dallamkincs hatalmas alapjából merítette zene- és énekmelódiáinak csodálatos felépítéséhez az anyagot. Bizet számára cselekmény és zene egyaránt fontos s a realista történetet zenei nyelven tisztán, világosan, egyszerűen és dallamosan fejezi ki, mindig az eszmei mondanivalónak megfelelően. Az opera eszmeiségének középpontjában az elnyomottak vannak. A nép, amely dolgozik, küzködik s amely szenvedélyesen szeret és gyűlöl. Bizet operájának realista cselekménye és zenei nyelvének népi eredete és dallamos*sága nyilvánvalóan döntően járulnak hozzá, hogy a Szovjetunió színpadain ma is a legtöbbet játszott és legnépszerűbb operák közé tartozik. A szovjet színpadokon, rendezők és színészek gondosan készülnek fel az előadásra s az opera eszmei tartalmának minden részletre kiterjedő tanulmányozása után valósítják meg azt a népi jellegű előadást, amely a valóság helyes tükrözésén, a korhű spanyol társadalmi környezeten s a társadalmi cselekmény keretén belül a szereplők egyéni problémáinak, indulatainak és érzelmeinek feltárásán alapszik. Tagadhatatlan tény, hogy a Carmen előadásának egyik erősen kihangsúlyozott pontját éppen a szerelmi és féltékenységi tragédia képezi. Hiba lenne tehát általános társadalmi követelményeket felállítani és elhanyagolni azokat a sajátos körülményeket, amelyek ,az egyes embereket jellemzik. .Népköztársaságunk sztálini nemzeti politikájának eredménye a kolozsvári Állami Magyar Opera. Az elmúlt két év folyamán jelentős eredményeket ért el s igen komoly kezdeményezéseket tett a népi gyökerű realista operairodalom meghonosítása területén (Musszorgszki, Szmetana, Erkel, Kodály). Az Opera célkitűzésének eszmei síkján igenhelyesen választották ezidei bemutatóul Bizet Carmen-jét. Az együttes tudatában volt hatalmas feladatvállalásának és kétségtelenül kemény és alapos munkát végzett az opera bemutatásával. A Carmen előadása nemcsak az eszmei mondanivaló tisztázását és a zenei felkészültséget követeli meg nálunk. Az új Carmennak hozzá kell járulnia a régi, rosszul értelmezett, formalista csökevényekkel teli Carmen-előadások hibáinak felszámolásához is, a művészekben és a közönség tömegeiben egyaránt. Ha mindezeket a szempontokat egybevetjük, az előadásnak jelentős pozitív eredményeit, de lényeges hiányosságait is meg kellnutatnunk. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy az előadás rendezői elképzelése és annak megvalósítása feltétlenül egységes. A játékelemek kihangsúlyozására és egyszerűségre való törekvés jelentős eredményeket mutat. A zenekar és kórus fejlődése igen nagy, a magánénekesek pedig azt bizonyítják, hogy szorgalmas és állandó tanulással ugrásszerű, minőségi változásokat lehet elérni. Az Opera művészi irányításának pedig nyilvánvalóan igen hasznos az a tapasztalat, hogy minél több olyan próbát kell tartani a bemutató előtt, amelyen a rendező és karmester vezetésével és harmonikus együttműködésével, díszletben és jelmezben az egész együttes részt vesz. A rendezés és színészi megvalósítás szempontjából mély élményt jelent a néző számára a III. felvonás és kiváló a IV. felvonás arénabeli tömegjelenetének és a Carmen—Don José tragédia kibontakozásának és beteljesedésének a megoldása. C. Georgescu rendező ezekben a felvonásokban a realizmus eszközeivel dolgozott. Az énekesek mindegyike sokat fejlődött. Wilkovits Kató komoly színészi munkát végzett, bár felfogását Carmen jellemére vonatkozóan kritikával kell fogadnunk. Kallós József játékában még mindig van bizonyos merevség, hanganyaga és énekszámainak zenei megoldása tekintetében azonban jelentőset fejlődött. Pini Julia szép szopránná fejlődik s Michaela zenei megoldása jelentős állomása ennek a fejlődésnek. Landesz Aurora hangja tisztán cseng s mindazt, ami a múltban még zavart hangjában, úgyszólván teljesen levetkezte. László Éva is azt bizonyítja, hogy egyike fejlődőképes kádereinknek. Ugyanez áll Horváth László, Gáspár István és Breazu Mircea alakításaira. Vida Viktor melegcsengésű, hangja komoly hatást tesz, de több erőre és dinamizmusra van még szüksége. Külön kell kiemelnünk Sass László színészi alakítását, akiről az a véleményünk, hogy játékstílusában a legtöbbet fejlődött s leginkább közelítette meg egyszerűségben és kifejezőerőben a realista követelményt. Említettük, hogy az előadásnak komoly hiányosságai is voltak. A szocialista realista kritika akkor éri el célját, ha a hiányosságokat felderíti és azok felszámolását javasolja. A darab eszmei mondanivalója nem válik világossá minden tekintetben az előadásból. A rendezői elképzelés egységes s ez az elképzelés a színpadon is megvalósult. A rendezés azonban alapvetően hibás szempontból indult ki, amikor Carment a dohánygyári cigány munkásleány figurájától eltávolította és kacér kurtizán irányába tolta el. De hiba, hogy általában a munkásleányokat az I. felvonásban az utcai leányok felé vitte és ugyancsak az I. felvonásban, az osztályviszonyok bemutatásának lehetőségét nemcsak elmulasztotta, hanem bizonyos mértékig azokat elmosta. Az I. és II- felvonást különben is igen sok naturalista és öncélú formalista játékkal telítette s nem egyszer ez a figyelem eltereléséhez vezetett a központi cselekményről (Michaela és Don José kettőse alatt a koldus és a vakleány játéka, stb.). Egyes szereplők a naturalista beállítás következtében mechanikussá váltak s ezek a részek is növelték az öncélúságot. A szereplők egyes jelenetekben elmélyítették a hibákat. Wilkovits Kató artizáns a IV. felvonásban a színpadon való keresztüljárásával a nagyvilági nő illúzióját keltette. Ahogyan pedig Pini Júlia igyekezett az 1. felvonásban érzékeltetni a szemérmes és szende Michaelát, így csak a századfordulón és a némafilmekben csinálták. Mindent összevetve, a Carmen előadása jelentős produkciója az Állami Magyar Operának és általában zenei életünknek. A hiányosságok arra kell ösztökéljék Operánk művészi vezetését és kollektíváját, hogy fokozottabb és elmélyültebb ideológiai munkát folytasson. A marxista-leninista világnézet elsajátítása és a szocialistarealizmus színpadi alkalmazása elengedhetetlen előfeltétele a naturalizmus és formalizmus maradványai leküzdésének. A naturalizmus nem lépcsőfok mai állapotunkban a realizmus felé, de igenis gyökerében felszámolandó, fejlődésellenes és fejlődésünket gátló akadály. JOEDART LAJOS A CONTEMPORANUL legutóbb megjelent számában az együttlakó népek, főleg hazánk magyar fordításirodalmával foglalkozik. Megállapításai számunkra is igen tanulságosak. Az Utunkban a minap szintén foglalkoztunk a fordítás-irodalommal. A Contemporanulban megjelent cikk aláhúzza azt a tényt, hogy a fordítások számbavételénél a tartalom az elsődleges. A fordításnak, akár politikaiideológiai irodalomról, vagy szakkönyvről, brosúráról, szépirodalomról legyen szó, politikai tekintetben hibamentesnek kell lennie. A Contemporanul cikke a maga elvszerű álláspontját példákkal is illusztrálja. Az Országos Szaktanács Kiadójánál megjelent magyar brosúrában a következő mondat jelent meg: „A munkások jogtudata megnőtt."A Fordító az öntudatot összetévesztette a jogtudattal. „A kolhozokban a földet okszerűen kell megművelni“ — írja az Orosz könyv egyik brosúrájában, ahol a racionális szót a fordító észszerű helyett okszerűnek fordította le. Több példa felsorolása után a Contemporanul a következőket javasolja: „Mindezeket a hiányosságokat okvetlenül orvosolni kell. Elsősorban is az illetékes kiadóknak hatékonyabb módon kell foglalkozniuk a szerkesztők politikai és szakmai színvonalának emelésével. Ebben az irányban szükséges lenne, hogy a Kiadók és Nyomdák Vezérigazgatósága a román nyelvű szerkesztők iskolája mellett az együttlakó népek nyelvén is szekciót létesítsenek. A Kiadók és Nyomdák Vezérigazgatóságának több figyelmet kell szentelnie a magyar és német káderek kiképzésére és azokat megfelelő helyen kell foglalkoztatnia. Ugyanakkor a fordítani való munkákat is ellenőrizni és gondosan mérlegelni kell, hogy ezeknek a lefordítása szükséges-e, vagy sem. El kell kerülni az olyan eseteket, ami az Állami Kiadónál történt, ahol olyan brosúrát fordítottak le, amely csak a román vidékeken előforduló babonákat cáfolta meg, és meg sem említette annak a lakosságnak babonáit, akihez a brosúrát címezte. A Kiadók és Nyomdák Vezérigazgatóságánál szükséges az együttlakó népek olyan szekciójának fölállítása, amely a kiadóvállalatok munkáját összehangolja, ilyen módon nem történik meg az az eset, hogy két kiadóvállalat ugyanazt a munkát adja ki — különböző terminológiákat használva — mint ahogy ez megtörtént az RMP kiadóvállalatával és az Állami Kiadóval, a rajonálás törvényével kapcsolatban. A munka összehangolása után nem történhetik meg az az eset, hogy néhány nagyjelentőségű munka egyik kiadótól a másikhoz vándoroljon, mint ahogy az megtörtént a magyar nyelven megjelenő Topometria kézikönyvvel, amely annyira szükséges a magyarlakta vidékek kollektív gazdaságai és az állami gazdaságok számára, s amely hat hónapig vándorolt a Földművelésügyi Minisztérium, a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet, a Technikai Kiadó és az Állami Kiadó között Az együttlakó népek szekciójának fölállításával a kiadóvállalatok magyar, német stb. szerkesztőségei fokozottan hozzájárulnak ahhoz, hogy minél jobb, hasznosabb fordításokat adjanak ki szocializmust építő Népköztársaságunk érdekében tokhoz méltatlan nemességre nem tudja bízni. Ebből az osztályból való maga is, küzdőtársai is; az 1832 —36-i országgyűlésen részben velük, részben ellenük harcol; más társadalmi erőt, amelyhez csatlakozhatna, nem lát. Pesszimizmusának ez a magyarázata. Ahogyan ő maga mondja: „küzdés a szabadság felé, de köznek részvétele nélkül. .. “ (1833) Kölcsey a Nemzeti hagyományok megírásakor (1827) még folyvást remélte, hogy a családi birtokot kezelő testvére „kiragadja magát bukásaiból s osztályrészemért adhat annyit, hogy Pestre menve, tudományoknak élhessek.“ Ez a testvér azonban váratlanul meghalt, özvegyet s árvát hagyva maga után. Kölcsey tervei felborultak. Most már sógornőjére s unokaöccsére való tekintettel kötelességének érezte személyesen venni kézbe a családi birtok ügyeinek intézését. Hivatalt is vállalt, Szatmár megye főjegyzőségét. Ő maga hangoztatja, hogy ez a kényszerű fordulat milyen döntő — s jótékony — befolyással volt irodalmi fejlődésére. „Bár hosszú elszögelés miatt erejim gyakorlat nélkül valának, gazda lettem s (1829-ben) hivatalbeli. Egyik, mint másik állapot küzdéssel jár, de mint literátorra nagy befolyással volt. Ettől kezdve az orátori pálya, több élet (wahres Leben) munkáimban." Korábbi, magányban töltött éveire emlékezve, sajnálattal állapítjameg: „Akkor nem vola még önismerésem, hogy a közdolgokba avatkozás által derítsem ki , lelkemet; tanácslóm pedig se nem volt, se nem lehetett.“ A közdolgokba avatkozott Kölcsey határozott fellépésű, elszánt és következetes harcosnak bizonyult. Megyéje 1832-ben a pozsonyi országgyűlésbe követévé választotta. Kölcsey egyik követtársa szavaival „a szent arisztokrácia dühös ellene“ — a pozsonyi országgyűlésen az ellenzék soraiban vezérszerepet töltött be, mint az „egyetemi népérdek“ legtudatosabb és legkövetkezetesebb képviselője. A haladás széthúzó táborában ő látta legvilágosabban a korszak megoldásra váró feladatait, azok egymással való összefüggését és fontossági sorrendjét. Számos kérdésben szólalt fel: a magyar nyelv, a szabad vallásváltoztatás, a szólásszabadság, a lengyelek szabadságharca, továbbá az úriszék, valamint az örökös megváltás, a papi dézsma, az elsőszülöttségi jószágok, az irtási földek stb. ügyében. Ezek a különböző kérdések a pozsonyi országgyűlésen különbözőképpen osztották meg a szembenálló erőket, az ellenzék hol felduzzadt, hol leapadt, elvtelenségének világos jeleként. Kölcsey volt jóformán az egyetlen, aki minden felmerülő tárgyat elvi szempontból: az „egyetemi népérdek“-hez s a jövő fejlődéshez való viszonyában, történelmi távlatból vett vizsgálat alá. Biztos szemmel elemezte a korabeli osztályviszonyokat, valóts látszatot élesen megkülönböztetve , az érdekek iránytalannak látszó kavargásában felismerve a jövő fejlődés irányvonalait. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy az, aki történelmileg esedékes feladat teljesítése közben bukik el, bukásával is az ügy győzelmét szolgálja. „Aminek okai előre elhintettek s csirájokban meg nem fojtattak, annak kerülhetetlenül meg kell történni, s megtörténését akadályok hátráltatják ugyan, de egyszersmind lépcsőnkénti haladását rohanássá változtatják, mint lassú patak folyását az elébe vetett kődarab. Az emberiség történetei, valamint az egész természet, szakadatlan láncon függenek egymásba s bölcs az, ki a láncot ismerni s követni tanulta. A pályaküzdő bukása gyakran s talán mindég a lánc naponként egymásra növekedő szemeihez tartozik s talán éppen azon szem, mely a következő küzdő szerencsés célrajutását múlhatatlanul vonja maga után* A történelmi távlatban gondolkozó Kölcsey kora főfeladatának a rendi tagozódású magyarság nemzetté alakulását tartotta. A rendi válaszfalak bontása érdekében a jobbágybarát Kölcsey nemesi országgyűlésen, nemesek követeként harcol. Tételei ebből a helyzetből folyóan nem forradalmi, hanem reformista tételek. Célja: „úgy intézni az urbáriumi tárgyat, hogy az adózó nép nagy tömege egyszer már a polgári alkotmányba belépjen s ez által az alkotvány hétszázezer puhaság és szegénység által elaljasodott lélek helyett tízmillió felemelkedhetőt nyerjen“. Más szavakkal: Kölcsey nem forradalmi úton, hanem gyökeres reformok útján szeretné a kiváltságokra épülő nemesi alkotmányt kiváltságokat nem ismerő polgári alkotmánnyá alakítani át. A válaszfalak bontása érdekében küzd a kiváltságaikat védő maradiak ellen. Küzd azonban azok ellen is, akik jobbágybarát szólamok hangoztatásával az udvarra támaszkodva igyekeznek megsemmisíteni a „nemzeti önállás“ bírálható, de egyelőre mégis egyetlen bástyáját, a nemesség alkotmányos intézményeit (mint amilyen pl. a vármegyegyűlés). Kölcsey szemében a rendi válaszfalak csak egyik akadálya a nemzetté válásnak; a másik — nagyobb — akadály az ország függő helyzete. Fő jelszavának (haza és haladás) értelme: harc az ország függetlenségéért, a haladó nemesség vezetésével — s ezt egészíti ki az örökváltság kérdésében kiadott jelszava: szabadság és tulajdon, melynek jelentése: a földjét szabadon birtokló paraszt „küzdő testvérként“ vegyen részt az ország függetlenségéért vívott harcban. Kölcsey világosan látja a kormány látszatra népbarát politikájának reakciós lényegét. Ezért ítéli el Széchenyi programmját, mely azon a „csalódáson,” alapszik, hogy a kormány valóban az adózó nép érdekében kívánja megnyirbálni a nemesi kiváltságokat. Valójában a kormány saját önkényuralma kiterjesztése érdekében akarja megsemmisíteni az önkényuralmat gátló nemesi municipális intézményeket. Éppen ezért Kölcsey a nemesi municipális jogokat védi a kormány felé, de a nemesi kiváltságokat nem védi a nép felé. Programmja: haladó nemesség és parasztság szövetsége az udvar önkényuralma ellen, az adózó népet is magába ölelő, kiváltságokat nem ismerő polgári alkotmány alapján. Innen van az, hogy némely kérdésben együtt halad vele az egész alkotmányos ellenzék, más kérdésben viszont csak törpe kisebbséget tud magával ragadni. A nemesi kiváltságaikhoz ragaszkodó ellenzékieknek keserűen hányja szemükre: „Ez tehát a hazafiúság? örökre külön korlátoljuk-e magunkat! Kaszthoz ragadt lélekkel magasból alá nézzünk-e mindég! Sohasem fog-e lelkünkben felvirradni a gondolat, hogy a választófalakat végre döntsük el s különválás helyett egyesülésben keressünk erőt?“ Országgyűlési harcai során Kölcsey gyakorlati példákon látta, hogy az alkotmányos ellenzék rendi hazafiassága s a kormánnyal együttmenni hajlandó „emberbarátok“ kozmopolitizmusa, bár látszólag egyik a másikat kizárja, végső fokon egyaránt az udvari önkény, a kormánypolitika eszköze. Küzdött tehát egyik ellen is, másik ellen is. Kölcseyt éppen hazafiassága segítette hozzá, hogy kortársainál világosabban lássa a helyes összefügést társadalmi reformok és „nemzeti önállás" közt. Hazafiassága tette őt a kormány szemében a legveszedelmesebb ellenfelek egyikévé. A kormány a besúgóktól körülvett költő ellen Szatmár megye reakciós nemességével fogott össze ; az udvari önkény és a rendi kiváltságok kérlelhetetlen ellenfele 1835-ben, az örökváltság kérdésében elfoglalt álláspontja miatt, lemondásra kényszerült. A rendekhez intézett búcsúbeszédében azonban bejelentette, hogy ha lehet, otthon, ha a szükség úgy hozza magával, másutt, de harcát tovább folytatja. „Mi most otthon, vagy ahová sorsunk vezérlend, ismét vívhatunk elveinkért, törekedhetünk azoknak törvény s társasági rend és önérzés által nem tilalmazott utakon győzelmet szerezni.“ Bejelentésére a kormány válasza az volt, hogy Csekében is szemmel tartotta a költő minden mozdulatát. Utolsó éveiben főként az Erdélyből kiüldözött s Magyarországon is perbe fogott Wesselényi védelménekellátása foglalkoztatta. Még a per tárgyalása előtt, ereje teljében, egy hirtelen rátört betegség következtében, gyanús körülmények közt halt meg. Koporsóját felbérelt nemesi aljanép dobálta meg, melyet még életében ellene uszított a reakció. Kölcsey jelentősége abban áll, hogy az 1815-ben Európaszerte diadalmaskodó reakció éveiben, a nagy francia forradalom és az 1848-as forradalmak közti korszakbana szabadelvű nemesi ellenzék reformköveteléseit ő kötötte össze legkövetkezetesebben a XVIII. század haladó polgári eszményeivel. Martinovicsék és Petőfiék forradalmisága között az ő következetes reformkövetelései, az ő történelmi távlatba illesztett reformprogrammja alkotják a hidat. (Fejezet a Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének munkaközössége által készülő tankönyvből.) UJ KÖNYVEK A R.M.P. KIADÓJA: GH. GHEORGHIU-DEJ: A Román Népköztársaság villamosítási terve. (18 lap, 3 Lei.) N. A. BULGANYIN: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulója. (32 lap, 4 Lei.) * * * Országunk szocialista iparosítása. A szocializmus építésének feltétele. Az 1950. évi Állami Terv. Az ötéves Terv. (32 lap, 5 Lei.) * * * A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége. A szocializmus építése falun. (40 lap, 5 Lei.) * * * A munka a Román Népköztársaság minden dolgozójának becsületbeli kötelessége. (40 lap, 5 Lei.) * * * Országunk felszabadítása a dicső Szovjet Hadsereg által. A Szovjetunió nagylelkű segítsége népünknek. (36 lap, 4 Lel.) * * * A mezőgazdaság kollektivizálása a Szovjetunióban. A kolhozgazdaság a világ legfejlettebb mezőgazdasága (31 lap, 4 Lei.) * * * A resicai Sovrommetal szocialista versenyben. (39 lap, 5 Lei.) AZ O. SZ. T. KIADÓJA: M. TARASZOV: A Párt és a kormány gondoskodása a Szovjetunió dolgozói anyagi és kulturális színvonalának emeléséről. (65 lap, 18 Lei.) * * * Életünk boldog, mert a sztálini korszakban élünk. (155 lap, 64 Lei.) * * * A munkások személyes felelőssége a termelésben. (42 lap, 16 Lel.) * * * Hogyan takarékoskodik Ifrim? (15 lap, 5 Lel.) IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ: JERONIM ŞERBU: A hármas számú kemence. (Elbeszélés, 63 lap, 15 Lel.) S. I. MURASOV: J. V. Sztálin beszéde a Komszomol VIII. Kongresszusán. (46 lap, 10 Lei.) * * * Az IMSz termelési brigádok a békéért harcolnak. (48 lap 10 Lei.) A RNK ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KIADÓJA: Eusebiu CAMILAR: Fergeteg. (A regény 2. kötete, 529 lap, 200 Lei.) Maria ROVÁN: Atyafiak. (Elbeszélés, 83 lap, 20 Lei.) TOMPA István: Az első lépés. (Elbeszélés, 47 lap, 15 Lei.) SÜTŐ András és HAJDÚ Zoltán: Mezítlábas menyasszony. (Színjáték 3 felvonásban, 165 lap, 75 Lel.) * * * Fogj bátran tollat. Népköztársaságunk 44 magyar dolgozójának versei. (184 lap, 100 Lel.) SZABÉDI László: Sokan szólunk (versek, 69 lap, 70 Lel.) SZÁSZ János: Anna néne (elbeszélő költemény, 27 lap, 10 Lel.) AZ OROSZ KÖNYV: VISNYEVSZKIJ VI 1919 felejthetetlen esztendő (színmű 3 felvonásban, 115 lap, 75 Lel.) BEZIMENSZKIJ A.: A harag versei. (45 lap, 25 Lel.)