Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)
1953-01-16 / 3. szám
UTUNK ★ IRODALOM £ S ÄÜVE LODES * Jß&tbl Üt, III. ÉVFOLYAM, 3. (219.) SZÁMÁRA 40 BANI KOLOZSVÁR, 1953 JANUÁR 16. PÉNTEK idejűnél, J&Lntbi élni fog,! J k TERVE. AZ ÍRÓ Gheorghiu-Dej elvtárs a következőképpen érte meg az országunk dolgozói előtt álló adatokat: „Létrejöttek az előfeltételek azhogy az ipari termelés növekedése terén 3-ban elérjük az 1954. évre előirányzott u vonalat. Ez szilárd alap arra, hogy váljaink munkásai, mérnökei, technikusai és itviselői harcba lendüljenek az ötéves előirányzatainak négy év alatti teljeséért.“ Az új esztendőben, e célkitűzések teljesséért kibontakozott hatalmas harc tartalmi és politikai életünk legfőbb jellemzása. Dolgozó népünk tehetségét, lelki tagságát és hazája szeretetéből fakadó lének minden cseppjét e döntő fontossá ütközet szolgálatába állította. Napokat keletkeztek országos méretű mozgaik. Costache Vasile, a vajdahunyadi Georghe Gheorghiu-Dej“ kohászati komát sztahanovista olvasztárja felhívással dúlt országunk nehéziparának dolgozóit: Adjunk több acélt az ötéves terv négy alatti teljesítéséhez,használjuk ki észrűbben a kemencék teljesítőképességét, únk több gyorsöntést! — A hírrel egyben érkezett meg minden városba Ooshe elvtárs legújabb rekordja is: 5 óra percre szorította le az öntés idejét! Jesicán Járam Radiovoi sztahanovista az üzem számos más élharcosa hosszú, ílekbe nyúló vitákat kezdtek a mémekkel és technikusokkal. Az 5 óra 40 peröntési időről folyt a vita. A hatalmas imváros pár nap múlva a sztahanovisták vediktálta üzemre menetelt. A Vörös Acél Művekben, Bukarestben, Bálinvárosban munka után megtelnek atszervezeti székházak: az első vonalak ancsnokai készülnek fel a nagy ütközet- A kommunisták harcra szólítják a dóstokat minden iparágban. Elena Chiciu kia a jelszót: Csak első osztályú textilit adunk a dolgozóknak! — Mozgalma mint nap egyre több üzemet hódít meg.eorghe Svistea, a lemaradt bányászcsapok megsegítésére szólította fel az ország lyáinak technikusait, lüktetőbben élik életüket hazánk nagy főtelepei, gyorsult a munka Dobrudzsát, ahol a pártvezette dolgozók új meghasítanak az életnek. A Beszterce fon tutajon leereszkedő hegyilakók ámulva kik a völgyben rohanó életet. Valahányt erre járnak, mindig új vonásokkal adagodik a táj. Eddig azt hitték, hogy ha újaikkal leúsznak a folyón, arra kénysítik azt, hogy díjtalanul szállítsa őket a völgyben dolgozók példája azonban bizonyítja, hogy ezzel csak alázatosan ogadták azt, amit a Beszterce önkéntett. A völgyben kibontakozó hatalmas oka az ember igazi hatalmáról beszél. Az ország minden részéből így érkezik ronta a dolgozók válasza pártunk feldíjára: Négy év alatt teljesítjük az ötéves előirányzatait! Ezt az erőteljes, vérbő életet látva, önítelenül V. Jefimov sorai jutnak eszem„... Ez a mi életünk költészete... Gyötrű a mi életünk! És minél realisztikuib irodalmunk, annál" romantikusabb — a mi esztétikánk törvénye.“ A szocializmus erőinek minden fronton a nagy offenzívája harcba szólítja hazánkat is. Gheorghiu-Dej elvtárs, amikor kijele az ötéves terv négy év alatti teljesének nagyszerű feladatát, a következőelmondotta: „Országunk egész közvélenye megelégedéssel fogadta a tudomány,dalomés művészet terén szerzett érdek megjutalmazását. A nép ugyanakkorköveteli tudósaitól, íróitól és művészei, dolgozzanak még fokozottabban, hogy írásaikkal elősegítsék a szocializmus tésében és az új ember, a szocialistaszakemberének kikovácsolásában ránk ■ó nagy feladatok teljesítését.“ Sírhatott-e valaha is történelmi koruk nagyobb és szebb feladatokat íróira? n-e író számáramagasztosabb feladatait mérnök lenni „a szocialista korszak bérének kikovácsolásában“? Pártunk bizalommal fordult a Románköztársaság íróihoz, mert azok a felszólalásunk óta jelentős útat tettek meg »cialista-realistairodalmunk kifejlesztése én. Tisztább, erőteljesebb hangon szólít, ma az írók a dolgozó tömegekhez és a fokozottabb harcra buzdítanak a szotizmus építésében. De irodalmunk tömetet mozgató erejét pártunk politikájának íységes megértése adja meg. A mi inknak nem utolsó sorban élenjáró ,politisoknak is kell lenniük. Ez azt jelenti, jy íróinknak meg kell látniuk azokat a z ponti kérdéseket, a szocializmus építért folyó harcnak azokat a frontszakaslt, amelyeken legelsősorban elvárja pártk segítségüket. Egyik ilyen fontos arctal a nehézipar. Ismeretes, hogy pártunk iparfejlesztés sztálini vonalát követve a rézipar kiépítésére fekteti a legnagyobb lyt. A felszabadulás óta szinte semmiből emtettünk nehézipart és eljutottunk oda így ma már két és félszer több acélt térdünk, mint 1938-ban, a romániai kapitalák legnagyobb acéltermelése idején. A a feldolgozó ipar termelése pedig 260 szálékát teszi ki az 1938. évinek. Pártunktal elérte azt, hogy a nehézipar — esősorban annak szíve, a gépgyártóipar — egész gazdasági élet legfőbb emelőjévé Is. Ez tehát,a nehézipar fejlesztése, fejlésünk központi láncszeme és ezért nem let közömbös előttünk, hogy irodalmunk isadalmépítő munkánk melyik területénl foglalkozik leginkább. . Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg ránk magyar irodalmát, szintén találunk rdményeket. Nagy István regénytírt akról, akik bátran nyúltak a kapcsolókért, a legmagasabb hőfokra állították a virályzót s megkezdték a nehézipar megemlésének hősi munkáját. Ez kétségtelenül eredmény és szép, de hol vannak azóta ezek a munkások? Azóta már bonyolult gépeket, nagyteljesítményű esztergapadokat, Rotary-asztalokat, vízszintes tengelyű fúró-marókat alkotnak, traktorokat és kombájnokat gyártanak ... Hol jelentkezik ennek az útnak az ábrázolása irodalmunkban? Azé a úté, amely a kézihajtású gépekkel felszerelt műhelyektől, a lokomobil- tól a világ leghaladottabb technikájának, a szovjet technikának a nyomdokába vezet. A testvéri román irodalomban ezt a szakaszt több regény és számos kisebb mű jelzi. A kortárs kommunista írónak, aki szenvedélyesen figyeli növekvő új életünket, meg kell látnia azt, hogy milyen fontos az ezen a munkaterületen dolgozó emberek munkájának, problémáinak ábrázolása. Nem kétséges, hogy az ötéves terv négy év alatti teljesítéséért folyó harc, valamint Gheorghiu-Dej elvtársnak az írókhoz és művészekhez intézett felhívása fordulatot kell, hogy eredményezzen a hazai magyar irodalom fejlődésében is. Ha összevetjük eddigi eredményeinket azokkal az igényekkel, amelyeket pártunk joggal támaszt irodalmunk iránt, akkor elégedetleneknek kell lennünk eddigi munkánkkal. Az elmúlt évben is igen kevés volt azoknak az irodalmi műveknek a száma, amelyek az ipari dolgozók harcát mutatták be. Az Írószövetség kolozsvári két magyar nyelvű folyóiratának, az Irodalmi Almanach-nak és az Utunk-nak a munkájában is megmutatkozik ez a hiány. Az Irodalmi Almanach elmúlt évben megjelent számaiban összesen öt olyan kisebb írás látott napvilágot,amely ipari témát dolgoz fel, de ebből is csak egy foglalkozik a nehézipari dolgozók életével. Az Ütünk legutóbbi tíz számában viszont összesen két ipari tárgyú írást olvashattunk magyar írók tollából. Ez a hiba meg kell, hogy gondolkoztassa folyóirataink szerkesztőségeit. Ez azt bizonyítja, hogy a két szerkesztőség nem tudta irányítani az írókat építőmunkánk döntő fontosságú területének átfogására. Íme egy konkrét példa: Nagy István, aki A legmagasabb hőfokon-ban nagyszerű bizonyítékát adta ; annak, hogy jól ismeri az ipari munkásság életét és gondolkodási módját, az utóbbi időben mégis eltávolodott ettől a témakörtől. Nem kétséges, hogy az Irodalmi Almanach-nak és az Utunknak ebből a szempontból, a téma megválasztása szempontjából is fokozottabb igényeket kell támasztania az írókkal szemben, nagyobb irányító és szervező munkát kell kifejtenie ezen a téren. Napjaink országépítő munkájának egyik legszembetűnőbb vonása az egész országot átfogó szocialista versenymozgalom kibontakozása. Ez az ,a kommunista módszer, amelynek fejlesztése biztosítja ötéves tervünk négy év alatti teljesítését. Sztálin elvtársnak az írókhoz intézett egyik felhívásában az áll, hogy az írónak a szocialista verseny mélyreható, igazi bemutatására kell törekednie. Ennek a felhívásnak gyökeret kell vernie a mi íróink tudatában is. Sztálin elvtárs hangsúlyozza, hogy mennyire fontos annak az ábrázolása: „hogyan rendezik a versenyt maguk a tömegek... mit élnek át a munkások milliós tömegei, amikor megvalósítják a versenyeket és szerződéseket írnak alá... hogy a munkások a versenyek dolgát a magukénak, saját ügyüknek tekintik“. Kolozsvár tartományban számos olyan munkás van, — például Incze Gyula, a kolozsvári vasúti műhelyek sztahanovistája — akik nyíltan vallják, hogy Boris Polevoj Kovácsok című művéből értették meg igazán, mi a szocialista verseny és ez a mű segítette őket abban, hogy sztahanovistákká váljanak. A szocialista versenyek ilyen hatásos hőskölteményét várják az íróktól a dolgozók. -Ilyen művekkel segíthetjük elő az ötéves terv négy év alatti teljesítését. Pártunkat politikájában a szocializmus Sztálin elvtárs által felfedezett alapvető törvényének követelményei vezérlik: az egész társadalom szakadatlanul növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása, a termelésnövelése és tökéletesítése útján, a legmagasabb technika alapján. Marx azt írta, hogy a bennünket körülvevő világot úgy kell berendezni, hogy „... az ember felismerje ebben a világban az igazán emberit, hozzászokjék, hogy ez a világ emberi tulajdonságokat nevel ki benne... Ha az ember jellemét a körülmények határozzák meg, akkor ezeket a körülményeket emberibbé kell tenni.“ Ez pártunk egyik fő törekvése. De pártunk egyedül helyes vonalának érvényesülését gátolták a jobboldali elhajlók csoportjának ellenforradalmi tevékenységei. Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott erre a tényre a Vörös Grivica választókerület választói előtt tartottbeszédében: „Az élelmiszerellátás terén mutatkozó hiányosságok mindenekelőtt a jobboldali elhajlók nép- és államellenes politikájának tulajdoníthatók: az ő kezükben voltak ugyanis a lakosság ellátása szempontjából döntő fontosságú szektorok — a mezőgazdaság, a kereskedelem, a szövetkezetek, a begyűjtések irányítása“. Az ötéves terv négy év alatti teljesítésének döntő feltétele a jobboldali elhajlás minden következményének felszámolása. Népi demokratikus államunk sziklaszilárdságának kiépítése, nehéziparunk hatalmas lendülete, a mezőgazdaság kollektivizálásának erőteljes ütemű folyamata; az a harc, amelyet népünk nap, mint nap megvív az osztályelenséggel, témák százát és ezrét kínálja fel az írónak. Az a harc, amelyet megindítottunk a bürokrácia ellen — mint építőmunkánk egyik legfőbb ellensége ellen — a tervfegyelem megsértői, a közvagyon megrablói ellen, sürgős feladatot rónak íróinkra is. Dicső feladat irodalmunk számára, hogy segítse azt a harcot, amelyet pártunk vezetésével munkásosztályunk vív ötéves tervünk négy év alatti befejezéséért. Vessük latba minden tehetségünket, hogy hazánkban egy évvel hamarabb rakjuk le a szocializmus gazdasági alapjait. HUSZÁR SÁNDOR. IVAN GYAGYUKOV UDMURT KÖLTŐ VERSEVÖRÖS CSILLAG LEGENDA Atomtalan, ősz tengereken, zöld mezőkön, sarjú füveken, ezüstösen csilló jegeken, talifarka szép jellegeken, jóillatú, borzas hegyeken, a gyönyörűséges egeken röpül a hír, zeng a szó, részegítő, izgató. — Libbenő hold fényen át hozza gyöngéd mosolyán a szél elfut, be se várja, szittyós tó vizén ver szárnya, új nap kel fel, szertenéz fényes szemével... Azt kérdezi a sok ember: — Hát ez a nap nekünk kelt fel? — Hogy ragyog? Mily nap lehet? — Hős Nap — ez a felelet. — A homályos felhőt , keze tovahajtja, a sötét éjszakát víg fényre lobbantja ... Puzsoj, a vén erdész, erdő vak mélyéből, Édes, az ősz halász, Káma vidékéről, ülnek a csónakban, ketten ülnek benne. — Mintha ez a világ nem a régi lenne — tovatűnt a homály, elszállt, mint az álom, ilyen fény nem fénylett soha e világon, csillagfény csillog a fekete pusztákon. Zöldebb lett a fű is, fölébredt a föld is ... ______________________ Partot ért a csónak, kiszállt a két vénség, menedékes parton vitte evezőjét, nem messzire vitte, korán kelő nyírfák lombjába rejtette, néztek a világra, mint az újszülöttre, öreg Édes mondja: — Ez a nap új világ születése napja. Vén csont, te is újulsz, mint a holdnak fénye, szemedben világos ifjúság reménye. — Úgy igaz, hisz te sem hordod időd terhét, ledobtad válladról a vénség keservét, tegnap még csupa ránc, ma sima az orcád, tegnap üszkös vénség, ma tűz fiatalság! Tegnap orcád sárgult hulló falevéllel ma vidáman pirul a hajnali széllel. .. Hol vetted a szemed, mint a borostyánkő! Hallod, Puzsoj, hallod, valami muzsikás, így zenél tavaszon zajlás, hóolvadás. — Hallom, hallom, Édes, új örömöt érzek, vége a világban a vak sötétségnek, ahol tegnap még a búbánat sóhajtott, kitárták Keleten már az aranyajtót, a vidám hajnal is ott már felhajnallott. Szétterült felettünk hajnal ragyogása, mint a kékmadarak árnyvető rajzása. Míg nem jött, sötét volt, a világ ködös volt, most dallal köszöntik, énekkel ünnepük. — Lenin nevét zengik ékes, szép dalokba. — Lenin neve zeng a messzi századokba! BÓKA LÁSZLÓ fordítása „ ... a forradalom iránt való feltétlen odaadás és a néphez forduló forradalmi agitáció nem vész kárba akkor sem, ha a vetést az aratástól egész évtizedek választják el", — írta Lenin az orosz forradalmár proletariátus nagy szellemi elődjéről Gercenről szólva. Ez a mi népeink nagy demokrata forradalmár harcosaira, Petőfire, Balcescura is vonatkozik. Nicolae Balcescu halálának századik évfordulóján, a román nép történelmének egyik legnagyobb alakjáról emlékezik. Ez a centenárium életre kelti a száz éve halott hőst és gondolkodót: a burzsoá földesúri rendszerben aljasi, megrágalmazott eszméit, szabadságharcos örökségét a munkásosztály és a Román Munkáspárt vezette nép azóta maradéktalanul megvalósította. Nemzeti függetlenségért és társadalmi felszabadulásért küzdött Nicolae Balcescu — és küzdelmes élete a lángoló hazaszeretet példáját nyújtja. Ez a példa ma is segíti a dolgozó népet harcaiban, szabad, független szocialista hazája felépítésében. Az 1848-as havasalföldi forradalmi mozgalom vezéralakja, a demokrata forradalmár Balcescu, az együttélő népek összefogásának hirdetője, az elnyomottak és jogfosztottak nemzetiségre való tekintet nélküli egységének bajnoka volt. A Román Népköztársaságban a szocializmusért vállvetve harcoló román és magyar dolgozók együtt ünneplik ma Balcescut, mint harcos egységük jövőbelátó előfutárát, akinek példája a nemzeti gyűlölködés — a kizsákmányolok mérgezett fegyvere — gyökeres kiirtására lelkesít. Az országszerte zajló centenáriumi ünnepségek sorában jelentős helyet foglal el a kolozsvári Nemzeti Színház bemutatója, amely Camil Petrescu akadémikus Balcescuról írott színművét hozta a közönség elé. A szerző arra vállalkozott, hogy művének tizenöt képében a nagy harcos életének drámáját, mint a 48-as forradalom drámáját állítsa elénk. Balcescu rövid éelének tizenkét évét öleli fel a darab, azokat az éveket, amelyek érlelik, kirobbantják és el is temetik — de nem nyomtalanul — a 48-as polgári-demokratikus forradalmat A darab elején a húszéves Balcescut látjuk, aki ifjú szívének lángoló hevével tiltakozik a parasztnyúzó földesurak önkénye ellen. A felháborodott tiltakozás szikrájából hamarosan harcos tevékenység lángja lobban. Balcescu részt vesz egy, a hatalom megdöntését célzó titkos társaság munkájában. Éz a következő kép már a két év alatt érett férfivé vált Balcescut mutatja be, akit az elnyomók börtöne, kínzása acélos akaratú, elszánt és tudatos forradalmárrá edzett. Ettől kezdve pályája nyílegyenesen halad, útját a történelem dialektikája mutatja. Titkos társaságot szervez, amelynek célja az önkényuralom megdöntése, a szabadság és testvériség kivívása, emberi életkörülmények megteremtése. A következő képekben már a forradalom közvetlen szervezését, majd lefolyását látjuk. Nagy érdeme a darabnak, hogy hitelesen ábrázolja azt a harcot, amit Balcescu, kevésszámú közvetlen fegyvertársának segítségével, a forradalomban ugyan résztvevő, de árulásra, megalkuvásra mindenkor kész polgárság képviselőivel vív. Ion Eliade képviseli elsősorban ezt az irányzatot. A darab élesen mutatja ki, hogyan fojtotta ez az ember a szabadságról szóló fellengző szavak áradatába a forradalmi cselekvést, hogyan próbálta távoltartani az egyszerű nép tömegeit a forradalomtól, melynek végül osztálya képviselőjeként árulója lett. A népmegmozdulás forradalmi pátoszát árasztják azok a jelenetek, amelyek az új alkotmány kivívását, valamint az ellenforradalmár tisztek és bojárok által fenyegetett forradalmi kormány megmentését jelenítik meg. Ezekben a képekben mutatkozik meg teljes nagyságában Bálcescu, akinek erejét és állhatatosságát a népbe vetett rendíthetetlen hite táplálja. A valódi hazaszeretet ad erőt Bálcescunak és forradalmár barátjának Arápilának, akik a török szultán seregeitől veszélyeztetett forradalom megmentését a parasztok földhözjuttatásától és felkelésétől várják. Mikor a megriadt kormány nem tudja mihez fogjon a fenyegető pusztulás közeledtére, Balcescu hangjában a történelem figyelmeztetése zeng: a népre bízzuk a forradalom ügyét. „A román népre, . . . egy hárommilliós népre, amelyet ötmillió testvér vesz körül, kifogyhatatlan erőforrásaira, erre a népre, amelynek szabadságát és munkája gyümölcsét adjuk. Egy nemzetre, amely sorsát saját kezébe veszi." Tisztán érzi mindenki: ez a jelenet képezi a fordulópontot a forradalom történetében és Bálcescu életében is. Nem értették meg, nem akarták megérteni szózatát — ettől kezdve a forradalmi kormány napjai megszámláltalók. Bálcescu nagyságát, tisztánlátását jellemzi, hogy a forradalom alkonyán sem veszti el népe forradalmi energiájába vetett hitét. Mikor a török hadak a hazaáruló bojárokkal egyetértésben a forradalom leverésére érkeznek, a román nép legjava — az egyszerű emberek tízezrei — áll ki a harcmezőre. És a főváros alatt csata fejlődik ki, csata, amelyben a román nép szabadságvágya csodákat tesz a fölényes túlerő elleni kilátástalan harcban. Balcescu és demokrata forradalmár társai ekkor, már mint Fuad pasa foglyai ébrednek tudatára annak, hogy a nép bátorságának, kitartásának csak a forradalmi szervező erőre lett volna szüksége, amely acélos egységbe forrassza össze kemény öklét. „A forradalom lehetségesnek mutatkozik, most, éppen bukása pillanatában“ — mondja Balcescu és így kiált fel: „Román nép, nem téved, aki benned bízik!" Balcescu a forradalom leverése után sem adja fel a harcot. Magyarországon, Erdélyben még áll a harc a népelnyomó Habsburgmonarchia ellen. És itt látjuk újra viszont Balcescut, az Avram lánca vezette felkelő mócok táborában, a román-magyar testvériség hirdetője , és tevékenységének célja a testvérharc végzetes hibáját helyrehozni. Ez ekkor nem sikerül neki. A móc parasztok nagy része az elnyomók zászlaja alatt hullatja vérét; a magyar szabadságharcosok nem tudják megnyerni maguknak hű segítőtársként a román népet. Balcescut pedig Avram láncú táborában, Kossuthtal való együttműködése miatt nemzete árulójaként kezelik. Érheti-e nagyobb sértés a szívének minden dobbanásával, lelkének egész erejével népéért élő harcost és gondolkodót? Balcescu éleslátása itt is diadalmaskodik. Ő tudja, hogy „a grófok és nemesek ostobasága verte földhöz a nagy magyar forradalmat, amint a bojárok és fanarióták ostobasága földhözverte a forradalmat a fejedelemségekben." És az immár hazátlan, bujdosni készülő forradalmár igazsága tudatában büszkén mondja ki a nagy szavakat: „Eljön majd az idő, talán egy évszázad múltán, talán később, midőn e két nép nem is érti majd, miért nem volt mindig együtt, miért is gyűlölte és gyilkolta egymást annyi keserves éven keresztül ..." Boldog büszkeséggel hallgatja ma e szavakat minden öntudatos dolgozó, román, vagy magyar, szabad Népköztársaságunkban — az örökre testvéri barátságban egyesült népek erejének biztos tudatában. Camil Petrescu színműve nagyigényű, hatalmas történeti távlatokat átfogó alkotás. Éles korképet ad, nagyszámú szereplőjével a kor társadalmának minden relegét hitelesen ábrázolja, — az állatian pénzsógár bojároktól, vagyonukat féltő munkásnyúzó polgárokon keresztül egészen az embertelenül hajszált, kifosztott, megkínzott parasztokig és munkásokig. Hogy mindezt sikeresen oldotta meg, nagy érdeme a színműnek. A szerzőnek azonban nem sikerült szándékát teljes egészében megvalósítania. Itt kell említenünk a dráma daraboltságát, epizódszerű képekből összeállított jellegét, amelyeket csak a főalak személye köt össze és nem a drámai cselekmény egysége. Balcescu megrajzolásában is vannak hiányosságok. A szerző a nagy demokrata forradalmár és tudós alakját emberivé, közvetlenné akarta tenni szenvedései, családi viszonyai bemutatásával — de itt nem érte el kívánt célját. A nyomorba, bajba döntött család iránti keserűség kétségeket támaszt Balcescuban, úgy érzi, szerencsétlenséget hozott szeretteire mégpedig feleslegesen. Különösen az utolsó kép az, amely komor hangulatával, csüggedtségével nem emeli, de kisebbíti Balcescu alakját. Hiszen a hivatása magaslatán álló forradalmárt mindenkor az jellemzi, hogy még személyes kudarca után sem érzi elhibázottnak életét és a forradalom ügyének győzelmét csupán elodázottnak, de sosem elveszettnek látja. Ez a forradalmi optimizmus, ami Balcescu írását és tettei tanúsága szerint sajátja volt — hiányzik a színműből. A darab kolozsvári bemutatója nagy feladat elé állította a Nemzeti Színház művészeit. Egyik legnagyobb ezévi feladatát sikeresen oldotta meg a színház, olyan előadást mutatott be, amely sikeresen neveli hazaszeretetre dolgozó népünket. Első nagylélekzetű szerepében, Mihail Laptea-Dorna hitelesen alakította Nicolae Balcescut. Elmélyült, komoly munkáról és reális képességekről tanúskodik e nehéz szerep felépítése. Alakjával, mozgásával, finomvonalú, mélyen gondolkodó, jóságosszemű arcot ábrázoló maszkjával olyan Balcescut állított elénk a színész, akinek minden szavából a nyugtalan, harcos természetet, a megfontoltan és bátran cselekvő tudóst, népe szenvedéseire érzékenyen reagáló hazafit éreztük. Még megkapóbb lenne azonban alakítása, ha a néhol túlságosan magába forduló, tépelődő Balcescu helyett több eréllyel fellépő férfit ábrázolna. Különösen a dráma döntő jeleneteiben, például a kormány ülésein és a török táborban, a forradalmi pátosz kifejező eszközeit kívánják azok a történelmi figyelmeztetésként hangzó szavak, amelyeket Balcescu mond. Avram láncú táborában pedig szintén egy erélyesebb, nem a magábaszálló forradalmár kell előttünk álljon, hanem olyan, aki igazának birtokában fájdalmas iróniával képes jövendölni a sikerükben bízó móc felkelőknek: „Testvéreim az Aranyos és Zaránd vidékéről, íme mit mondok én: a despotáknak nincs szívük, sem becsületszavuk ... Nem ti lesztek a császári lakoma kedves vendégei..." Gyűlöletesnek látjuk a színpadon Ion Talvan, Dorel Urlajeanu, Nicolae Voicu megszemélyesítésében a népelnyomó, hazaáruló bojárokat és a velük cimboráló Locusteanu őrnagyot (Alexandra Radulescu). Jól, szövegének korlátaihoz mérten színesen, lendületesen ábrázolta Constantin Anatol Ardodlát, Balcescu közvetlen fegyvertársát és legkövetkezetesebb követőjét. Jól, változatos művészi eszközökkel érzék.“"1 »vele az Állami Díjas muikát puffogtató, sikeresen mutat viselőjének telmokratikus jón...... . , hagyja, majd árulójává és azután a földesuraival szövetkezve a nép hóhérává válik. Külön meg kell emlékeznünk a sok epizódszerep között G. E tiache főiskolai hallgató jó alakításáról: egy szegény, urak és intézők korbácsával fennáltva hajszolt, az emberi sorból kitaszított, de emberi méltóságát el nem veszítő parasztot kelt életre. Marin Tucutu (a Hallgatag) az egész román parasztság szörnyű sorsát jelképezi. Elkeseredése a tömegek szívéből tör fel, megrázó mementójaként elkövetkező megmozdulásoknak. A kevésbbé sikerült alakítások között főleg a női szerepeket kell megemlítenünk. Viorica Dimitriu — Ana Ipotescu szerepében — és Maria Comşa, Tita, Balcescu húga szerepében — kevesebb teatralitással, finomabban kidolgozott eszközökkel nagyobb hatást értek volna el. Ana Ipotescu a nép leánya, ki egyszerű szavaival mozgásba tudta hozni és támadásra vezetni a tömegeket. Ezt azonban széles, teátrális gesztusai nem fejezték ki hűen. Ugyanígy Tita Balcescu túlságosan melodramatikus hangot üt meg a börtönjelenetben, mikor saját szenvedéseiről, szerelmi csalódásairól van szó. Annál is inkább, mert nem ez a darab központi mondanivalója. A rendezői munka (Marius On iceanus eredményeként kell elismernünk az előadás egyenesvonalú kidolgozását, a darab eszmei tartalmának nagyvonalakban helyes kifejtését. Különös érdeme a rendezőnek a sok szereplő, sok epizódszerep érvényre juttatása a cselekmény egységén belül. Ugyanakkor azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy akad még kidolgozatlan, megoldatlan rész is az előadásban, küönösen ami a tömegek mozgását illeti — pedig ebben a darabban a tömegek valóságos drámai hősként szerepelnek. Természetes azonban, hogy a színészek játékára, így elsősorban Balcescu alakjának megszemélyesíésére vonatkozó eszrevétezek nagy észben a rendezőre is vonatkoznak, aki a darabban rejlő lehetőségek egy részét kihasználatlanul hagyva, nem hangsúlyozta eléggé Balcescu életének s az 1848-as népmegmozdulásnak forradalmi, népnevelő erejű pátoszát. VÖRÖS ENDRE ________________________________________