Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)
1953-01-23 / 4. szám
Képzőművészek csoportkiállása A Képzőművészek Szövetségének kolozsvári fiókja nemrég csoportkiállítást rendezett a Művészeti Középiskola tanárainak munkáiból. Jelentős esemény ez, már csak azért is, mert a legutóbbi csoportkiállítás 1952 tavaszán volt, de az is csupán a Szövetség belső tagjainak rendezvénye, amelyen aránylag kevés befejezett munka mellett többnyire tanulmányok, vázlatok szerepeltek. Kolozsvár dolgozóinak több, mint két éve (a legutóbbi tartományi kiállítás óta) nem volt alkalmuk arra, hogy képzőművészetünk eredményeit nemcsak reprodukciókban, hanem eredetiben is láthassák és megismerhessék. A dolgozók figyelemmel kísérik a képzőművészek munkáját és kultúrszínvonaluk emelkedésével párhuzamosan emelkedik a művészi alkotásokkal szemben támasztott igényük is. Ezt a növekvő igényt a bírálatnak egyre inkább közvetítenie kell az alkotók felé. A Képzőművészek Szövetségének múlt év májusában tartott teljes ülésen kiértékelték a képzőművészek munkáját és megjelölték azokat a nagy feladatokat, amelyeknek megoldását az ország népe képzőművészeitől elvárja. A festőknek és szobrászoknak gazdag eszmei tartalmú, magas művészi színvonalú alkotásokkal kell hozzájárulniuk a dolgozók bevetéséhez; tükrözniük kell sokrétű, gazdag életünket minden vonatkozásában, különösen pedig az alkotó munkát; elő kell segíteniük az új győzelmét, meg kell örökíteniük az új ember képét. A csoportkiállitáson szereplő művészek — a kolozsvári Művészeti Középiskola tanárai — igyekeztek a teljes ülés által kitűzött feiada- tok vonalán haladni, eredményeiket azonban erősen befolyásolta az alkotó munka folyamatosságának és olykor a céltudatosságnak hiánya. Összesen mintegy ötven munkát állítottak ki: kevés kompozíciót, néhány szobrot, arcképet, tanulmányt és sok tájképet. Az egyik kis tájkép címe „Vasile Roaitan“. Két-három tengerparti kősziklát látunk s távolabb a tengeren egy csónakot. Coriolan Munteanu belefeledkezett a részletekbe, egy kis kilátás adta lehetőségbe és nem rögzítette le a lényeget, azt, amit ma nekünk ez a fürdőhely jelent s a változást, amelyen átment. Mert amióta a költőt mímelő „széplélek" királynő nevétől megszabadult ez a fürdőhely és a hős munkásifjú nevéről nevezték el, az ország lényeges változásokon ment át, és a tengerpart szépségeit is egészen mások élvezik, mint hajdan, a monarchia garázdálkodásának idejében. Munteanu, ha tájképet akar alkotni, megfesthette volna a tengert is minden nagyszerűségében és szépségében, a barátságosan csillogó, vagy haragvó tengert, hiszen ugyanaz a Fekete Tenger terült el előtte, amelyről Ajvazovszkij, a nagy orosz festő alkotta feledhetetlen képeit. De Munteanu a fürdőhelyet festette meg és szinte azt mondhatnánk, hogy csendéletet festett a tengerről. De milyen csendéletet? Kéthárom sziklácskát és a távolban egy apró csónakot. A megfestés imádja, a színek hangolása érzékeny festő ecsetjére vall. De ez minden. A festőnek nincs semmi mondanivalója a fürdőhely új életéről. Munteanu általában megfest egy-egy kisméretű, témájában kevesetmondó képet — „nagyon finoman" — de itt meg is áll. Erre, az előbbi képe mellett példa egy másik is, amely a Duna-csatorna Cérna Voda melletti torkolatánál készült. Ezen, a képfelület nagy részét közömbös domboldal foglalja el és csak valahol a messzeségben látszanak egy épülőfélben lévő állványzat gerendái. Munteanu két apró tájképe az üres, semmitmondó formalizmus veszélyére figyelmeztet, arra a veszélyre, amelynek erősebb, vagy halványabb nyomát e csoportkiállítás más alkotásáéban is fel- kiállított tájképek közül kitűnnek A. Tallas Júlia üde és friss színekben fürdő akvarelljei. Képeinek a friss, eleven színkezelés a legfőbb erénye, — de akárcsak Munteanu, ő is megmaradt ennek A. Túlias Júlia ábrázolókészsége a felszínen mozog, megelégedett néhány „a szemnek kellemes“ színfalt felrakásával, anélkül, hogy anyagszerűséggel, a táj elmélyültebb bemutatásával mélyebb érzések keltésére törekedne. Megelégedett a természet kis részletkivágásaival, amelyekben megcsillantat néhány színit, anélkül, hogy a tájat nagyobb egységében is láttatná, jellegzetességeit kiemelve adna képet róla „Ebédszünet“ című kompozíció-vázlatát ugyanezek az erények és hiányosságok jellemzik. Egyrészt a mozgó alakok és színek kellemes összhatása, másrészt pedig a jellemek és típusok elmélyítésének hiánya, az emberek sematikus ábrázolása, ami olyanná teszi őket, mintha egymás ikertestvérei lennének. Anton Lázár aránylag nagyszámú kiállított munkája azt mutatja, hogy termékeny. Ám nem minden alkotása mondható sikerüknek. Kiállított kompozíciója Incze Gyula sztahanovistát és a brigádjához tartozó két munkást közelebbről meg nem határozható momentumban mutatja be. A festő nem tisztázta magában, hogy ezek a munkások dolgoznak-e, vagy pihennek, pontosabban: mit választ kompozíciója cselekményéül. A képen csupán az látszik, hogy a munkások „modellt álltak“. Egy üzemben azonban a munkások általában nem tűnődéssel szoktak foglalatoskodni, számukra nem ez a tipikus helyzet és a sztahanovista címet sem ilyesmiért adják. Lázár, ha egy sztahanovistát a munkahelyén akart lefesteni, akkor pontosan azt kellett volna kiemelnie és hangsúlyoznia, amiért a munkás, a sztahanovista képzőművészetünkben téma lett, mégpedig elsőrendű fontosságú téma. Lázár ezen a képen nemcsak szolgaian lemásolta az életet, hanem el is szegényítette, sőt bizonyos fokig el is torzította. Kiállított rajzai és tanulmányai (különösen a lapunkban is közölt sikerült portréja) azt bizonyítják, hogy nagy rajztudással és kétségtelen emberábrázoló képességgel rendelkezik. Először vesz részt kiállításon és hibái, botladozásai ellenére is a csoport egyik legtöbbet ígérő tagjának tekinthető. Szobor kevés szerepel a kiállításon s ezekből kettő történelmi témát dolgozott fel. Ezt pozitívumként könyvelhetjük el, hiszen művészeink aránylag ritkán nyúlnak ilyen témakörhöz. Mindkét szobor egy-egy forradalmi mozgalomból veszi tárgyát, azonban mindkettő a mozgalom hanyatló, elbukó periódusából. Márkos András domborműve azt a momentumot ábrázolja, amikor Martinovics Ignácot a kivégzés előtt megfosztják papi, tisztségétől. Márkos András ezt a történelmileg jelentéktelen, a Martinovics-féle mozgalom szempontjából nem lényeges pillanatot örökíti meg. Nyilván azzal a céllal, hogy az egyházi reakciót leplezze le. A dombormű azonban inkább kuriózumként hat, mert nem ez a ceremónia volt jellemző Martinovicsék mozgalmára. A domborművet a papok alakjai uralják s a benyomás, amit kelt, nem a haladó erők végső győzelmét sugallja. A szobrász elsősorban a mozgalom egy lényegtelen részletkörülményének a kiválasztásával hibázta el művét. A pozitív hős bukását meg lehet ragadni oly módon is, hogy a nézőben az az érzés erősödjék meg, hogy, a reakciós erők pillanatnyi, átmeneti győzelme nem tudja megállítani a haladás további menetét. Ilyen alkotásokhoz kitűnő példák vannak az orosz kritikai realisták és a szovjet művészek remekművei között. Márkos ért az emberábrázoláshoz, domborművén van néhány jól jellemzett negatív figura, műve azonban nem éri el a kívánt hatást. Kiállított rajzai és egyéb munkái azt bizonyítják, hogy Márkostól majd a legközelebbi tartományi kiállításon jelentősebb, művészileg helyesebben felfogott és kidolgozott munkákat is láthatunk. A kiállítás másik történelmi tárgyú szoborműve Fulicea Virgil alkotása. Akárcsak Márkus, Fulicea is egy forradalmi mozgalom hanyatló fázisából ihletődött, egy aránylag kevéssé ismert személyiséggel kapcsolatos mozzanatot dolgozott fel. Iosuț Horeat ábrázolta, Horea fiát, aki az 1783-as jobbágyfelkelés egyik csapatvezére volt. Ionut, aki Cloşca csapataiban vett részt a felkelésben, egyhetes fegyverszünetet kötött az ellenséggel, ami végzetes hatással volt az egész mozgalomra. Fulicea Ionut Horea-t mint végzetes hibája fölött töprengő ifjút ábrázolta. A történelem részletkérdéseiben nem eléggé tájékozott néző meglehetősen tanácstalanul áll az „érdekesen“ beállított, a népmese modorában idealizált szobor előtt. Ez a szobor azt bizonyítja, hogy nem az érdekesség a művészi alkotás előrendű követelménye, hanem a történelem lényeges, jellemző mozzanatainak hiteles, művészi ábrázolása. A művész másik szobrának témáját (Anyaság) régóta érleli és több változatban is kidolgozta Ez az utolsó megoldás szép, tömbszerű, kőbe kívánkozó szobor, érzik rajta, hogy anyagban gondolta el a szobrász. A mezei munkát félbeszakító fiatal anya leült egy kévekötegre, hogy kicsinyét megszoptassa A mozzanat megkapó, szeretettel teli, kár, hogy kevésbbé sikerült az arc tipizálása és az egész szobor megmunkálási módjának egybehangolása. Egyes helyeken látszik a gondos formakeresés, másutt viszont a szobrász sematikusan oldotta meg a felületeket. A csoportkiállításon résztvevő többi művész, Nistor Moju, Ilies Dinu, Letiţia Munteanu és Aurel Pop munkáján még fokozottabban érződik, hogy alkotómunkásságuk nem folytonos és nem eléggé elmélyült, hanem szórványos és alkalomszerű. Amellett, hogy ez a csoportkiállítás bizonyos részleteredményeket felmutat, a kiállított munkák nagy része mind eszmei, mind művészi színvonal tekintetében lemarad azok mögött az eredmények mögött, amelyeket képzőművészetünk legutóbbi nagy seregszemléjén, az Állami Kiállításon elért. A Képzőművészek Szövetségének kolozsvári fiókja nem végzett alapos munkát akkor, amikor kellő kritikai értékelés nélkül nyilvánosságot biztosított egyes kiérleletlen és erősen formalizmussal terhelt műveknek. Bár kétségtelen, hogy a nyilvánosság s ami ezzel együtt jár — a bírálat, hozzásegíti a művészt a fejlődéshez, a Szövetség ne feledkezzék megarról, hogy létezik előzetes bírálat is, amelynek hasznossága gyakorlatunkban teljes mértékben igazolódott. Jogosult a kérdés: várjon foglalkozott-e rendszeresen, szervezetten az elmúlt évek során a Szövetség kolozsvári fiókja a Művészeti Középiskola művésztanáraival? Ne feledjük, hogy az említett művészek egyben pedagógusok is, akik arra hihivatottak, hogy legfiatalabb képzőművésztehetségeinket neveljék, egyengessék előrehaladásukat a szocialista realizmus felé. DITRÓI ERVIN T: ,1 m ■ lí Anton Lázár: Tanulmány fej. Ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük a szocializmus hazánkban való felépítésének feladatait, az szükséges, hogy pártkedereink és állami kádereink, az összes aktivisták és párttagok alaposan tanulmányozzák a marxista-leninista elméletet és magukévá tegyék a Szovjetunió Kommunista Pártjának gazdag tapasztalatait. Sztálin elvtárs zseniális munkája A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban, amely új, magasabb fokra emeli a marxizmust, a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának munkálatai, a tanulságok és útmutatások felbecsülhetetlen értékű kincsestárát jelentik számunkra mindennapi munkánkban. Ezért az ideológiai fronton és a gazdasági építés terén dolgozó kádereinknek minden erőfeszítést meg kell tenniök, hogy alaposan elsajátítsák Sztálin elvtársnak a marxista-leninista politikai gazdaságtan alapkérdéseivel kapcsolatos tanításait. Ilyen kérdéseik: a gazdasági törvények jellege a szocializmusban, a jelenkori kapitalizmus és a szocializmus alapvető gazdasági törvénye, az árutermelés és az értéktörvény a szocializmusban, a kapitalizmus általános válságának elmélyülése a második világháború után, a szocializmusról a kommunizmusra való áttérés legfontosabb előfeltételei. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának világtörténelmi jelentőségéről mondott beszédében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott arra, hogy: „a történelem jelenlegi szakaszában lehetetlen harcolni és építeni anélkül, hogy mélyen magunkévá tennék mindazt, ami újat Sztálin elvtárs adott a marxista-leninista tudományban a társadalmi fejlődés törvényeire és útjaira vonatkozólag“. Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban c. munkáját alaposan és részletekbe menően kell tanulmányoznunk s e munka során teljes egészében magunkévá kell tennünk a műben rejlő gazdag eszmei tartalmat. Ebben a cikkben módszertani útmutatásokat ajánlunk azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című munkáját és a XIX. kongresszus dokumentumait, arra vonatkozólag, hogy miként készíthetnek rendszeres jegyzeteket ebből a zseniális sztálini munkából. A jegyzetek összeállítása terén nem létezhetnek mindenütt érvényes sémák. Minden jegyzet jellegét a tanuló elvtársak általános kultúrszínvonala, politikaiideológiai felkészültsége s ugyanakkor számos más tényező határozza meg. Ezek ellenére számos olyan alapelv létezik, amely érvényes mindazokra, akik jegyzeteket készítenek egyéni tanulmányaik során. Egyes olyan elvtársaink számára, akiknek a könyvvel kapcsolatos munkában csekély tapasztalatuk van, Sztálin elvtárs munkájának jegyzetelése, — mint általában a marxizmus-leninizmus klasszikus műveinek kivonatolása, s kezdetben nehéz feladatnak tűnik. Annak a kifejezési módnak a megválogatása, amely egyszerű szavakkal tükrözheti vissza e műben foglalt főbb gondolatokat, bizonyos gyakorlottságot, bizonyos e téren szerzett tapasztalatot feltételez. A Szverdlov-egyetemen Az államról tartott előadásában Lenin azokról a tanulási módszerekről beszélt, amelyek segítségével Karl Marx és Friedrich Engels műveit tanulmányoznunk kell. Azt tanácsolta hallgatóinak, hogy olvassák el többször és türelemmel ezeket a műveket, jóllehet talán „akadnak majd olyanok is, akik megijednek a szöveg által támasztott kezdeti nehézségektől; meg kell azonban újra mondanom, hogy nem szabad meghátrálnotok, mert amit első olvasásra nem fogtok megérteni, azt megértitek az újbóli olvasás során vagy pedig amikor később új oldaláról közelítitek majd meg a kérdést“. (Lenin: „Az államról“). * A Contemporanul-ből. A Sztálin elvtárs munkájáról készített rendszeres jegyzet mindenekelőtt a mű figyelmes áttanulmányozását feltételezi. Ajánlatos már az első elolvasásnál hozzászokni ahhoz, hogy különböző jelekkel húzzuk alá a legfontosabb gondolatokat és következtetéseket. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy könnyen megtaláljuk a legfontosabb részeket, amikor összeállítjuk a jegyzetet, fontos azonban az, hogy ne húzzunk alá mindent, hanem csakis a legfontosabb kérdéseket, íme, például A gazdasági törvények jellegének kérdése a szocializmusban című fejezet első elolvasása során vízszintes vonallal húztuk alá az alábbi sorokat, amelyek a legfontosabb gondolatokat tartalmazzák: a) .......Az emberek felfedezhetik ezeket a törvényeket, megismerhetik őket, tanulmányozhatják őket, számolhatnak velük cselekedeteikben, felhasználhatják őket a társadalom érdekében, de megváltoztatni vagy eltörölni nem tudják őket. Még kevésbbé tudnak új tudományos törvényeket formálni vagy teremteni.“ (J. Sztálin A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban, Politikai Könyvkiadó, 1952, 4. 1.) b) „...A gazdasági fejlődés törvényei objektív törvények, amelyek az emberek akaratától függetlenül végbemenő gazdasági fejlődés folyamatait tükrözik.“ (U. o. 5. 1.) c) „...A politikai gazdaságtan egyik sajátossága az, hogy törvényei a természettudományi törvényektől eltérően, nem hosszú életű törvények..(U. o., 6. 1.) d) .......Gazdasági téren a társadalom eltűnéseiben lévő erőinek érdekeibe vágó újabb törvény felfedezése és alkalmazása a legnagyobb ellenállásra talál ezeknek az erőknek a részéről...“ (U. o., 9. 1.) és ......Éves és ötéves terveinket nem szabad összecserélni a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének objektív gazdasági törvényével... (U. o., 9. 1.) F. munka elvégzése után áttérünk a másodszori, fejezetenkénti olvasásra s ezt a jegyzet tulajdonképpeni elkészítése érdekében tesszük. A fejezetet, amelyből jegyzeteket készítünk, mindenekelőtt igen nagy figyelemmel kell tanulmányoznunk, hogy jól emlékezetünkbe véshessük a legfontosabb gondolatokat s hogy olyan sorrendben jegyezzük le azokat, ahogyan a fejezetekben következnek, minél tömörebben és minél rendszeresebben. Nagy figyelmet kell szentelnünk annak, hogy ne fogalmazzuk meg tévesen a sztálini eszméket. Minthogy Sztálin elvtárs munkája sokrétű és igen fontos kérdéseket tartalmaz, ajánlatos minden fejezetről külön jegyzetet készíteni, hogy az általunk elkészített jegyzet minél jobban összegezze a műben foglalt alapvető eszméket. Íme, például annak a jegyzetnek a vázlata, amelyet Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című műve első fejezete alapján összeállítottam: 1. A tudományos törvény fogalma. 2. A politikai gazdaságtan törvényeiről. 3. Milyen lehetőségeik vannak az embereknek arra, hogy a társadalom érdekében felhasználják a természet törvényeit és a politikai gazdaságtan törvényeit? 4. A politikai gazdaságtan törvényeinek sajátosságai a) A politikai gazdaságtan törvényei nem hosszú életű törvények. b) A társadalom letűnőfélben lévő erői ellenállást tanúsítanak az új gazdasági törvények felfedezésével és alkalmazásával szemben. 5. A proletárdiktatúra államának gazdasági politikája az objektív törvények megismerésének és alkalmazásának kifejezője. Ahhoz, hogy minél jobb jegyzeteketkészítsünk, olyan jegyzetet, amely segítségünkre legyen a Sztálin elvtárs munkájában foglalt gazdag eszmei tartalom alkotó elsajátításában, nem elegendő tömören és rendszeresen visszaadni a tartalmat, a legfontosabb gondolatokat. A jegyzetet gyakorlati következtetésekkel, munkánkból merített tanulságokkal kell kiegészítenünk. Itt van például Sztálinelvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióbancímű műve első fejezetéből készített jegyzet (ajánljuk olvasóinknak, hogy jegyzetkészítés kérdéseivel kapcsolatos útmutatásaink jobb megértése érdekében megelőzőleg olvassák el figyelmesen, egészében ezt a fejezetet): 1. A gazdasági törvények jellegének kérdése aszocializmusban A marxizmus-leninizmus a tudomány törvényeit — mind a természettudományok törvényeit, mind pedig a politikai gazdaságtan törvényeit, — az emberek akaratától , függetlenül végbemenő objektív folyamatok tükröződésének tekinti. Az emberek felfedezhetik ezeket a törvényeket, megismerhetik őket és ezekre támaszkodva, felhasználhatják őket a társadalom érdekében, új irányt szabhatnak egyes törvények romboló hatásának, korlátozhatják hatókörüket, szabad teret biztosíthatnak más, kialakuló törvények számára, de nem semmisíthetik meg ezeket a törvényeket és nem alkothatnak új gazdasági törvényeket. A gazdasági törvények felhasználása — alapos ismeretük alapján — a társadalom érdekében kisebb-nagyobb mértékben létezett nemcsak a szocializmusban és a kommunizmusban, hanem más társadalmi rendszerekben is. Az emberek nem „alakíthatják át“ és nem „alkothatják“ tetszésük szerint a gazdasági törvényeket. A természetés a társadalom törvényei objektív jellegének ismerete, amelyet a marxizmusleninizmus fedezett fel, nagyjelentőségű az imperializmus rothadó ideológiája ellen vívott harcban, amikor ez az ideológia a társadalomban lezajló események kaotikus jellegét hirdeti, olyan tételeket, amelyek tagadni akarják a kapitalizmus pusztulásának elkerülhetetlenségét és a proletárforradalom szükségszerű bekövetkezését. „A politikai gazdaságtan egyik sajátosságaaz, hogy törvényei, a természettudományi törvényektől eltérően, nem hosszú életű törvények, hogy ezek a törvények vagy legalább is többségük meghatározott történelmi időszak folyamán hatnak, amely után átengedik helyüket új törvényeknek. (J. Sztálin: „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“, Politikai Könyvkiadó, 1952, 6. 1.) (Kiemelés tőlem.) Ezek a törvények nem szűnnek meg az emberek akarata szerint, hanem bizonyos új gazdasági feltételek következtében vesztik el erejüket. Tekintetbe véve a zseniális sztálini útmutatásokat arról, hogy a gazdasági törvények a létező gazdasági feltételektől függően jelennek meg, hatnak és vesztik el erejüket — ahogyan Sztálin elvtárs hangsúlyozza — le kell küzdenünk és teljesen fel kell számolnunk azok tudománytalan nézeteit, akik azt hangoztatják, hogy egyes gazdasági törvények, mint például az értéktörvény „átalakulás ily módon fejti ki hatását. Úgyszintén komolyan kell tanulmányoznunk azokat a hazánkban kialakult gazdasági feltételeket amelyek korlátozzák e törvény hatását, annak érdekében, hogy a szocialista gazdaság felépítése céljából minél teljesebb mértékben felhasználjuk az értéktörvény emeltyűit. Minden társadalmi rendnek megvannak a maga sajátos gazdasági törvényei, ezeken kívül azonban léteznek olyan gazdasági törvények, amelyek minden társadalmi rend közös törvényei. Ilyen például a termelőerők és a termelési viszonyok kötelező összhangjának törvénye és a termelőerők és a termelési viszonyok kölcsönhatásának törvénye. A gazdasági törvények egy másik sajátossága az, hogy a természettudományi törvényektől eltérően, ahol valamely új törvény felfedezése és alkalmazása többé-kevésbbé simán megy végbe, gazdasági téren valamely olyan új törvény felfedezése és alkalmazása, amely a letűnőfélben lévő osztályok érdekeit sérti, a legnagyobb ellenállásra talál e társadalmi osztályok részéről. A gazdasági törvények felhasználásának az antagonista osztálytársadalomban mindig osztályalapja van; mindig és mindenütt a haladó osztály harcol a gazdasági törvények alkalmazásáért a társadalom érdekében. Ez a tanítás vezérel bennünket is,amikor minden figyelmünket e törvények tanulmányozására összpontosítjuk, hogy elősegítsük azoknak a gazdasági feltételeknek a fejlődését, amelyek lehetővé teszik, hogy a politikai gazdaságtan objektív törvényei szabadon hassanak. Különös jelentőségű számunkra Sztálin elvtársnakaz a tétele,, miszerint a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége az az erő, amely képes legyőzni a letűnőfélben lévő társadalmi erők ellenállását a gazdasági törvényeknek a társadalom érdekében történő alkalmazásával szemben. A szocialista építés tapasztalatai a Szovjetunióban, valamint saját tapasztalataink, amelyeket a szocializmus gazdasági alapjainak felépítése terén szereztünk, azt mutatják, hogy a kapitalista elemek, amikor látják, hogy végük közeledik, napról-napra fokozzák ellenállásukat pártunk politikájával szemben, amelynek alapja a gazdasági törvények felhasználása a szocializmus építése érdekében; ezek az elemek megkísérlik lehetetlenné tenni a szocializmus objektív törvényeinek hatását, azon törvények hatását, amelyek szabad utat törnek maguknak gazdasági életünkben. Ezért szükséges, hogy megsokszorozzuk erőfeszítéseinket a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség megerősítéséért folytatott harcunkban, hisz ez a szövetség az egyedüli erő, amely képes legyőzni a kapitalista elemek elkeseredett ellenállását. A gazdasági törvények objektív jellegéről szóló sztálini tanítás azt bizonyítja, hogyaz államnak a népgazdaság összehangolásában elért sikerei azzal a ténnyelmagyarázhatók, hogy a népgazdaság tervszerű ,fejlesztése érdekében hozott intézkedések teljes mértékben megfelelnek a gazdasági törvények objektív követelményeinek. Ezért szükséges, hogy pártkádereink, a gazdasági életben és az államapparátusban dolgozó káderek mélyen magukévá tegyék a marxizmust-leninizmust, Sztálin elvtárs tanítását a gazdasági törvények objektív jellegéről a szocializmusban; ezért van szükség arra, hogy kádereink egész tevékenységükben tekintetbe vegyék ezeket a törvényeket, kellő határozottsággal valósítsák meg pártunk és államunk politikáját, amelyet ezek a törvények vezérelnek. Ezeket a törvényeket pártunk és államunk tudatosan használja fel a szocializmus építése érdekében. Ahhoz, hogy bizonyos következtetéseknek nagyobb hangsúlyt adjunk, hogy egyes helyeken összefoglaljunk bizonyos gondolatokat, vagy egyszerűen azért, hogy minél pontosabban jegyezzük le Sztálin elvtárs gondolatait, idézeteket is használhatunk, vagyis a szöveg egyes részeinek szószerinti visszatükrözését, ismétlését. Az idézeteket nagyon pontosan kell lejegyeznünk. Az idézetekben is pontosan hangsúlyoznunk kell a Sztálin elvtárs által hangsúlyozott részeket. Ugyanakkor az olvasónak zárójelben és külön jelzéssel kell bevezetnie saját megjelöléseit, aláhúzásait, pótlásait és általában saját megjegyzéseit. Az idézetnek egészében kell tartalmaznia Sztálin elvtárs gondolatát; semmiesetre sem ajánlatos ötletszerűen megszakítani az idézetet és befejezetlenül hagyni azt. Az idézet pontosságát akkor ellenőrizhetjük, ha a végén megjelöljük a szerző nevét, a mű teljes címét, a kiadót, a kiadás évét és a lapszámot. A jó jegyzet összeállítása egyik feltétele annak, hogy alaposan elsajátítsuk a Sztálin elvtárs művében foglalt tanulságokat. A jegyzet összeállítása hozzásegíti az olvasót a zseniális sztálini tételek rögzítéséhez, fejleszti gondolkodásunkat, emlékezőképességünket, hozzájárul íráskészségünk színvonalának emeléséhez. A Sztálin elvtárs új munkájáról készített jegyzet összeállítása fejleszti kádereinknek azt a készségét, hogy önállóan, vagyis saját szavaikkal fejezzék ki az olvasott anyagot, azt a készségüket, hogy könnyűszerrel tartsanak előadásokat, konzultációkat, leckéket Sztálin elvtárs munkájáról. Ahhoz, hogy kádereink mélyen megértsék azokat a zseniális eszméket és tételeket, amelyekkel Sztálin elvtárs gazdagította a marxista-leninista tanítást A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című új munkája által, azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtárs művét, a pártkabineteknek ajánlaniuk kell, hogy tanulmányozzák a marxizmus-leninizmus klasszikusainak idevágó műveit, valamint azokat a munkákat, amelyek a Sztálin elvtárs által tárgyalt kérdésekkel foglalkoznak; Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak a pártaktívai előtt tartotta előadását a XIX. kongresszus világtörténelmi jelentőségéről; Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak A sztálini szó hatalmas ideológiai ereje c. cikkét; a Scânteiában Nagyszerű hozzájárulás a marxi-leniai elmélet kincsestárának gazdagításához címen megjelent elméleti tanácsadót; D. Sepilovnak A szocializmus gazdasági problémáinak jellege című brosúráját, amely a Politikai Könyvkiadónál jelent meg 1952-ben. Ugyancsak fel kell használni azokat a fordításban megjelent ideológiai cikkeket, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának elméleti folyóiratában, a Kommunisztban és a Pravdában jelentek meg. Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című műve sokrétű és hatalmas jelentőségű tételeket tartalmaz. Ezeknek a tételeknek nagy gyakorlati jelentőségük van a szocializmus építése terén kifejtett munkánkban. Ezért a Sztálin elvtárs művében tárgyalt minden eszmét rendszeresen kell tanulmányozni, jól megszervezett és célravezető munka keretében. GEORGETA HALABAN MÓDSZERTANI ÚTMUTATÁSOK azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című munkáját. UTUNK A TŰZKERESZTSÉG a Herbák János Művek színjátszó csoportjának előadásában ZSÚFOLT HÁZ. A nézőtéren feszült, lelkes hangulat. Több, mint ezerkétszáz dolgozó jött el a kolozsvári Állami Magyar Színházba, hogy megnézze a Herbák Jánosművek munkásszínjátszó csoportjának előadását. Érdeklődésük nagyon indokolt: a színjátszócsoport nehéz, tulajdonképpen a színjátszócsoportok feladatkörén jóval túlmenő feladatot vállalt: Urbán Ernő nagysikerű, rendkívül időszerű darabjának, a Tűzkeresztségnek előadását. Felmegy a függöny, megkezdődik a játék. Jelenetről-jelenetre, felvonásról-felvonásra egyre lelkesebben, egyre tudatosabban érzi a nézőtér közönsége, hogy a színpadon nem mindennapi esemény zajlik: a Herbák János Művek „csak" műkedvelő előadói olyan színpadi teljesítményt nyújtottak, melyet joggal nevezhetünk egyre hatalmasabban kiteljesedő kultúrforradalmunk jelentős eseményének. Miért nevezhetjük jelentős állomásnak? Azért, mert a Herbák János Művek színjátszócsoportja tagjainak túlnyomó többsége a számára kiosztott szerep helyes, elmélyült felfogásával, alakításaival bebizonyította, hogy megértette a darab politikai mondanivalóját. Ez azonban nem véletlen, hanem komoly tanulás, odaadás eredménye; ez a színjátszócsoport fejlett ideológiai színvonalának bizonysága. A darab mondanivalója és a szerepek helyes értékelése több, mint egy évig tartó próbákon, lépésről-lépésre alakult ki. A komoly eredmény, amit a színjátszócsoport tagjai felmutattak, jelentős mértékben a fiatal, tehetséges rendezőnövendék, Bereczki Péter érdeme is, aki feladatát nagyon komolyan vette és a feladat komolyságát, szépségét és felelősségét a csoport minden egyes tagjával megérttette. A rendező a színjátszócsoport egész kollektívájával és az egyes szereplőkkel is kiértékelte a darab mondanivalóját, a falu szocialista átalakulásának mind Magyarországon, mind hazánkban napi kérdéssé vált időszerű problémáit: a munkásosztály vezető szerepét a vele szövetséges dolgozó parasztság új típusú emberré alakításában. A Herbák János Művek színjátszócsoportjának próbáin az üzem számos munkása is részt vett, akik a színjátszókkal együtt tanultak. Szemtanúi voltak a színjátszók próbánként növő ,típusformáló készsége kialakulásának: látták, hogy a darab pozitív hősei és negatív figurái a színjátszók alakításában hogyan alakultak hitelessé a szocialistarealista színjátszás „titkainak" fokozatos elsajátításával. A fiatal rendező ezt azzal is előmozdította, hogy a halhatatlan szovjet rendező, Sztaniszlavszkij útmutatásaiból olvasott fel nekik és az egész kollektíva, sőt a színjátszócsoport munkája iránt érdeklődő számos elvtárs is, együttesen nézték meg az Állami Magyar Színház hivatásos színészei által előadott Tűzkeresztséget és a darab filmváltozatát. A következő próbákon, valamint a színházi előadás, a filmváltozat művészi színvonala pozitív és negatív oldalainak elemzésén keresztül szintén jelentős segítséget kaptak saját színjátszói színvonaluk emelésére. CSAK A RENDEZŐNEK és a színjátszóknak e beható és odaadó munkája tette lehetővé, hogy a Tűzkeresztség munkásszínjátszói — az utóbbi időkhöz viszonyítva — olyan ugrásszerű fejlődésen mehettek keresztül. Mi ennek az ugrásszerű fejlődésnek lényege? Elsősorban az, hogy a Tűzkeresztség próbáin, főpróbáján és bemutatóelőadásán minden egyes szereplő konkréten tudta, mit kell csinálnia. Elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy a színjátszócsoport tagjai általánosságban és egyenként levetkőzték a polgári hivatásos és műkedvelői színjátszás egyik legkártékonyabb csökevényét , az ösztönösséget. A rendezőnek az általa kívánt minden mozdulatot meg kellett indokolnia: miért kell két lépést előre vagy hátratenniök. Mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint azt, hogy a színjátszócsoport tagjai kezdenek tudatosan játszani, rájöttek a színjátszás nagy nevelő szerepére, tudatában vannak, hogy a színpadról elhangzó minden szó fegyver, ami javít, tanít, de ha rosszul alkalmazzák, ronthat is. EZ A TUDATOSSÁG nagyban hozzájárult tíz előadás összefogottságához, az összjáték egyenletességéhez s megnyilatkozott abban is, hogy az úgynevezett statisztéria minden egyes tagja élő emberként volt jelen a színpadon, tisztában volt szerepének a darab cselekményéhez idomuló politikai jelentőségével. Ez a szocialista-realista színjátszás egyik legfőbb követelménye, amit eddig színházaink hivatásos rendezői sem minden esetben tudtak megvalósítani. Természetesen az előadásnak voltak mind rendezői szempontból, mind az egyes szereplők játékát illetőleg folyatékosságai és hibái, így például a fiatal rendező hibájául ráíratjuk fel, hogy nem fektetett még több energiát a tszcs elnökének, Köröm Sándornak szenvedélyes, de szenvedélyességében baloldali túlzásokba vesző figurája még hitelesebb megformálásába. Strasszer Ferenc játékán megértett ugyan, hogy szerepét tudatosan fogta fel, de ezen túl főleg magatartásából és hanghordozásából hiányzott a szenvedélyes meggyőződés, beszédéből a hév, mozdulataiból a belső feszültség sodró ereje.. Több rendezői gonddal és odaadással még többet lehetett volna kihozni ebből a tehetséges , munkaszínjátszóból. Ebben az esetben mind Ható Ignáccal való összetűzése, mind a kibékülés jelenete sokkal drámaibb hatású lett volna. E hibákat leszámítva Strasszer alakítása komoly érték, mert pozitív hőst egyszerű eszközökkel még hivatásos színésznek is nehéz alakítania, márpedig Strasszer alakításában Köröm Sándor kommunista embersége, nagyszerű jelleme nemes egyszerűséggel és közvetlenséggel kapott hangot. Ugyancsak a rendezés hibájául kell felrónunk a párttitkárnő, Boziné nagyszerű alakját megelevenítő Strasszer Ferencné egyébként jó, meggyőző alakításának egyes hibáit. Strasszernének a műkedvelői színvonalat meghaladó alakítása teljesebb lehetett volna, ha a cselekvés, a felháborodás (pl. a Lohár Lidivel való szembekerülés) pillanatában is olyan mélységesen emberi, mélységesen kommunista tudott volna lenni, mint például a leányával való beszélgetés és az alapszervezeti ülés jeleneteiben. Strasszerné alakításának főhibája az volt, hogy Boziné érzelmi világának mélysége és meggyőződésének heve nem egyenletesen érvényesült játékában. Ható Ignác, a középparaszt nehéz szerepében Szekernyés Gerő bizonyságot tett kivételes átélési készségéről.. Mozgásában, kiállásában, magatartásában olyan hitelesség volt, ami csak éles megfigyelés és átélés eredménye lehet. Mennyi tehetség, művészi készség van a kizsákmányolás igája alól felszabadult, szabad munkásainkban! Ahhoz azonban, hogy Szekernyés Gerő még életteljesebb alakításokat adhasson, le kell küzdenie belső idegességét, ami egy-egy jelenetben (pl. amikor otthonában feleségével vitázik és Fuvaros Szél Jánossal koccan össze) a mondatok végszavainak elnyerésében, bizonyos fokú hadarásban nyilvánult meg. A SZÍNMŰ többi pozitív figurái közül Sárbu Ilus Bozi Marika szerepében, bár igyekezett közvetlen lenni, nem volt egészen meggyőző. Lénárd Zoltán, aki Ható Imrét játszotta, nem tudta leküzdeni lámpalázát s így nemcsak a szövegmondásba zavarodott bele, hanem játékának tudatossága is törést szenvedett. Ez különösen az apjával való összetűzés jelenetében tűnt ki. Pedig van tehetsége. Most először lépek színpadra. Hatóné alakját Patkó Katalin elevenítette meg. Alakításának legfőbb hibája a túlzásba vitt passzivitása. Nincs nagy alakító készsége, de fiával való beszélgetésében közvetlen, őszinte hangja meleg érzésvilágra vallott. Sikerült egységes, töretlen figurát alakítania. Fuvaros Szél János problematikus, ingadozó, a burzsoá földesúri világ sok visszataszító csökevényét hordozó középparaszt figuráját Molnár Antal meglepő színészi képességgel játszotta. Fuvaros Szél János ravasz, kétes jellemét hitelesen ábrázolta; szerepét nemcsak megértette, hanem jól ki is dolgozta. Neki is le kell küzdenie azonban bizonyos mimikai beidegzettségeket, mozdulatokat. Amikor pl. Ható Ignác után futott, arckifejezésében, mozdulataiban zavaró, mert oda nem való komikum nyilvánult meg. A negatív alakok megszemélyesítői közül Barak Sándorné (Sohár Lidi) a kulákasszony mohóságát, feneketlen romlottságát, csak kártevésre jó eszességét fejlett valóságérzékkel és beleélési készséggel ábrázolta. Anélkül, hogy túlzásba esett volna, sikerült ezt a minden hájjal megkent osztályellenséget gyűlöletessé tennie. Hanghordozása azonban egyszínű volt, márpedig a Sohár Lidik kitűnő képmutatók; hangjuk ennek megfelelően tele van árnyalatokkal, ha ezek az árnyalatok mesterkéltek is. Grandt Jánosban (Talabér Misa) tehetséges fiatal színjátszót ismertünk meg. A véreskezű volt csendőrt, aki bolondnak tetteti magát, meglepő művészettel alakította. Egy jelenetben azonban hibásan fogta fel szerepét: amikor Ható Ignácnénál kitör belőle csendőr-természete és láthatatlan puskája után kap — még inkább a bolondra, mint a számonkérőnek fenevadjára emlékeztetett. Szijjártó Bálint, Sohár Lidi kiélt, elevenen rothadó férjének szerepében Moskovits Béla elég élethűen ábrázolta a kuláktermészet lényeges vonásait. Hiba volt azonban, hogy öltözködésében, gesztusaiban inkább városi, mint falusi kizsákmányolóra emlékeztetett. A többi szerepekben Török József (Kapitány András), Sárbu István (Viszket Jakab), Nemere István (Boda Pál), Tóth József (Czenki Jóska), Király István, Bara Sándor (kulákok), Hídvégi Éva (Bokorné, falusi hírharang), Bíró Jánosné, Molnár Ilona, Maxim Erzsébet, Illés Sándor, Bíró János, Kis Ferenc, Máthé József öntudatosan, a kiváló színpadi alkotás alapeszméjét megértően, nagy ügyszeretettel vitték emlékezetes sikerre a Herbák János-művek színjátszócsoportjának bemutatóját. AMILYEN ÉLŐ, egyre terebélyesedő valóságunk időszerű kérdéseit élethű figurákon keresztül megszólaltató, megelevenítő, a figurák jelleméből fakadó drámai konfliktusokkal telített volt a színpad, olyan eleven, a színjátszókkal együttérző, a darab cselekményét mélyen átélő volt a nézőtér közönsége. A felvonásközök nem egyszerű szünetek voltak: munkások és munkásnők vitatták meg az egyes szereplők teljesítményét, magát a darabot, a darab mondanivalóját. Ez is bizonyította, hogy a Herbák János-művek színjátszócsoportja komoly célt ért el: nemcsak művészi értékű élményt adott, hanem nevelt is. E lelkes hangulatnak volt azonban lehangoló mozzanata is. Az előadásra elég szép számmal jöttek el a többi üzemek munkásai, egyes tömegszervezetek képviselői, az Állami Magyar Színház rendezői és színészei és lelkesen tapsoltak a szereplőknek, a színjátszócsoport komoly sikerének. De a közönség büszkeségét, meleg együttérzését kissé megzavarta az az érthető hiányérzet, hogy a nézőtéren csak elvétve láthatott aktivistákat, kultúrfelelősöket, írókat, újságírókat, akik így nem lehettek részesei kultúrforradalmunk egyik jelentős fejlődést bizonyító megnyilatkozásának. A Herbák János Művek színjátszócsoportjának eredményeit feltétlenül gyümölcsöztetni kell. Már a közeljövőben megrendezendő tapasztalatcseréken helyes volna feldolgozni azokat a módszereket, amelyeknek segítségével a színjátszócsoport e szép eredményt elérte. A Herbák János Művek színjátszócsoportja eddig is tartott falun előadásokat, persze csak kisebb egyfelvonásosakat játszott. A Tűzkeresztség falvakon való bemutatása kétségkívül a falusi színjátszócsoportok komoly okulására szolgálna. SALAMON LÁSZLÓ