Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)

1953-01-23 / 4. szám

Képzőművészek csoportkiáll­ása A Képzőművészek Szövetségének kolozs­vári fiókja nemrég csoportkiállítást rende­zett a Művészeti Középiskola tanárainak munkáiból. Jelentős esemény ez, már csak azért is, mert a legutóbbi csoportkiállítás 1952 tavaszán volt, de az is csupán a Szö­vetség belső tagjainak rendezvénye, amelyen aránylag kevés befejezett munka mellett többnyire tanulmányok, vázlatok szerepel­tek. Kolozsvár dolgozóinak több, mint két­ éve (a legutóbbi tartományi kiállítás óta) nem volt alkalmuk arra, hogy képzőművé­szetünk eredményeit nemcsak reprodukciók­ban, hanem eredetiben is láthassák és meg­ismerhessék. A dolgozók figyelemmel kísérik a képzőművészek munkáját és kultúr­­színvonaluk emelkedésével párhuza­mosan emelkedik a művészi alkotásokkal szemben támasztott igényük is. Ezt a növekvő igényt a bírálatnak egyre inkább közvetíte­nie kell az alkotók felé. A Képzőművészek Szövetségének múlt év májusában tartott teljes ülésen kiértékelték a képzőművészek munkáját és megjelölték azokat a nagy feladatokat, amelyeknek meg­oldását az ország népe képzőművészeitől elvárja. A festőknek és szobrászoknak gaz­dag eszmei tartalmú, magas művészi szín­vonalú alkotásokkal kell hozzájárulniuk a dolgozók b­evetéséhez; tükrözniük kell sok­rétű, gazdag életünket minden vonatkozá­sában, különösen pedig az alkotó munkát; elő kell segíteniük az új győzelmét, meg kell örökíteniük az új ember képét. A cso­­portkiállitáson szereplő művészek — a ko­lozsvári Művészeti Középiskola tanárai — igyekeztek a teljes ülés által kitűzött feiada- tok vonalán haladni, eredményeiket azon­ban erősen befolyásolta az alkotó munka folyamatosságának és olykor a céltudatos­ságnak hiánya. Összesen mintegy ötven munkát állí­tottak ki: kevés kompozíciót, néhány szob­rot, arcképet, tanulmányt és sok tájképet. Az egyik kis tájkép címe „Vasile Roaita­n“. Két-három tengerparti kősziklát látunk s távolabb a tengeren egy csónakot. Coriolan Munteanu belefeledkezett a részletekbe, egy kis kilátás adta lehetőségbe és nem rögzí­tette le a lényeget, azt, amit ma nekünk ez a fürdőhely jelent s a változást, amelyen átment. Mert amióta a költőt mímelő „szép­­lélek" királynő nevétől megszabadult ez a fürdőhely és a hős munkásifjú nevéről ne­vezték el, az ország lényeges változásokon ment át, és a tengerpart szépségeit is egé­szen mások élvezik, mint hajdan, a mon­archia garázdálkodásának idejében. Mun­teanu, ha tájképet akar alkotni, megfest­hette volna a tengert is minden nagyszerű­ségében és szépségében, a barátságosan csillogó, vagy haragvó tengert, hiszen ugyanaz a Fekete Tenger terült el előtte, amelyről Ajvazovszkij, a nagy orosz festő alkotta feledhetetlen képeit. De Munteanu a fürdőhelyet festette meg és szinte azt mondhatnánk, hogy csendéletet festett a tengerről. De milyen csendéletet? Két­­három sziklácskát és a távolban egy apró csónakot.­ A megfestés imádja, a színek hangolása érzékeny festő ecsetjére vall. De ez minden. A festőnek nincs semmi mon­danivalója a fürdőhely új életéről. Mun­teanu általában megfest egy-egy kismé­retű, témájában kevesetmondó képet — „nagyon finoman" — de itt meg is­ áll. Erre, az előbbi képe mellett példa egy má­sik is, amely a Duna-csatorna Cérna Voda melletti torkolatánál készült. Ezen, a kép­felület nagy részét közömbös domboldal fog­lalja el és csak valahol a messzeségben lát­szanak egy épülőfélben lévő állványzat ge­rendái. M­unteanu két apró tájképe az üres, semmitmondó formalizmus veszélyé­re figyelmeztet, arra a veszélyre, amelynek erősebb, vagy halványabb nyomát e csoportkiállítás más alkotásáéban is fel­- kiállított tájképek közül kitűnnek A. Tallas Júlia üde és friss színekben fürdő akvarelljei. Képeinek a friss, eleven szín­­kezelés a legfőbb erénye, — de akárcsak Munteanu, ő is megmaradt ennek A. T­úl­ias Júlia ábrázolókészsége a felszínen mo­zog, megelégedett néhány „a szemnek kel­lemes“ színfalt felrakásával, anélkül, hogy anyagszerűséggel, a táj elmélyültebb be­mutatásával mélyebb érzések keltésére töre­kedne. Megelégedett a természet kis rész­letkivágásaival, amelyekben megcsillantat néhány színit, anélkül, hogy a tájat nagyobb egységében is láttatná, jellegzetességeit ki­emelve adna képet róla „Ebédszünet“ című kompozíció-vázlatát ugyanezek az erények és hiányosságok jellemzik. Egyrészt a moz­gó alakok és színek kellemes összhatása, másrészt pedig a jellemek és típusok elmé­lyítésének hiánya, az emberek sematikus ábrázolása, ami olyanná teszi őket, mintha egymás ikertestvérei lennének. Anton Lázár aránylag nagyszámú kiállí­tott munkája azt mutatja, hogy termékeny. Ám nem minden alkotása mondható sike­rük­nek. Kiállított kompozíciója Incze Gyula sztahanovistát és a brigádjához tartozó két munkást közelebbről meg nem határozható momentumban mutatja be. A festő nem tisz­tázta magában, hogy ezek a munkások dol­goznak-e, vagy pihennek, pontosabban: mit választ kompozíciója cselekményéül. A ké­pen csupán az látszik, hogy a munkások „modellt álltak“. Egy üzemben azonban a munkások általában nem tűnődéssel szoktak foglalatoskodni, számukra nem ez a tipikus helyzet és a sztahanovista címet sem ilyes­miért adják. Lázár, ha egy sztahanovistát a munkahelyén akart lefesteni, akkor pon­tosan azt kellett volna kiemelnie és hang­súlyoznia, amiért a munkás, a sztahanovista képzőművészetünkben téma lett, mégpedig elsőrendű fontosságú téma. Lázár ezen a képen nemcsak szolgaian lemásolta az életet, hanem el is szegényítette, sőt bizonyos fokig el is torzította. Kiállított rajzai és tanulmá­nyai (különösen a lapunkban is közölt si­került portréja) azt bizonyítják, hogy nagy rajztudással és kétségtelen emberábrázoló képességgel rendelkezik. Először vesz részt kiállításon és hibái, botladozásai ellenére is a csoport egyik legtöbbet ígérő tagjának tekinthető. S­zobor kevés szerepel a kiállításon s ezekből kettő történelmi témát dol­gozott fel. Ezt pozitívumként köny­velhetjük el, hiszen művészeink aránylag ritkán nyúlnak ilyen témakörhöz. Mindkét szobor egy-egy forradalmi mozgalomból ve­szi tárgyát, azonban mindkettő a mozgalom hanyatló, elbukó periódusából. Márkos András domborműve azt a momentumot áb­rázolja, amikor Martinovics Ignácot a ki­végzés előtt megfosztják papi, tisztségétől. Márkos András ezt a történelmileg jelenték­telen, a Martinovics-féle mozgalom szem­­pontjából nem lényeges pillanatot örökíti meg. Nyilván azzal a céllal, hogy az egyházi reakciót leplezze le. A dombormű azonban inkább kuriózumként hat, mert nem ez a ceremónia volt jellemző Martinovicsék moz­galmára. A domborművet a papok alakjai uralják s a benyomás, amit kelt, nem a ha­ladó erők végső győzelmét sugallja. A szobrász elsősorban a mozgalom egy lé­nyegtelen részletkörülményének a kiválasz­tásával hibázta el művét. A pozitív hős bu­kását meg lehet ragadni oly módon is, hogy a nézőben a­z az érzés erősödjék meg, hogy, a reakciós erők pillanatnyi, átmeneti győ­zelme nem tudja megállítani a haladás to­vábbi menetét. Ilyen alkotásokhoz kitűnő példák­ vannak az orosz kritikai rea­­listák és a szovjet művészek remekművei között. Márkos ért az emberábrázoláshoz, domborművén van néhány jól jellemzett negatív figura, műve azonban nem éri el a kívánt hatást. Kiállított rajzai és egyéb­ munkái azt bizonyítják, hogy Márkostól majd a legközelebbi tartományi kiállításon jelentősebb, művészileg helyesebben felfo­gott és kidolgozott munkákat is láthatunk. A kiállítás másik történelmi tárgyú szobor­műve Fulicea Virgil alkotása. Akárcsak Márkus, Fulicea is egy forradalmi mozga­lom hanyatló fázisából ihletődött, egy aránylag kevéssé ismert személyiséggel kap­csolatos mozzanatot dolgozott fel. Iosuț Horeat ábrázolta, Horea fiát, aki az 1783-as jobbágyfelkelés egyik csapatvezére volt. Ionut, aki Cloşca csapataiban vett részt a felkelésben, egyhetes fegyverszünetet kötött az ellenséggel, ami végzetes hatással volt az egész mozgalomra. Fulicea Ionut Horea-t m­int végzetes hibája fölött töprengő ifjút ábrázolta. A történelem részletkérdéseiben nem eléggé tájékozott néző meglehetősen tanácstalanul áll az „érdekesen“ beállított, a népmese modorában idealizált szobor előtt. Ez a szobor azt bizonyítja­, hogy nem az érdekesség a művészi alkotás előrendű kö­vetelménye, hanem a történelem lényeges, jellemző mozzanatainak hiteles, művészi áb­rázolása. A művész másik szobrának témá­ját (Anyaság) régóta érleli és több válto­zatban is kidolgozta Ez az utolsó megoldás szép, tömbszerű, kőbe kívánkozó szobor, ér­zik rajta, hogy anyagban gondolta el a szobrász. A mezei munkát félbeszakító fiatal anya leült egy kévekötegre, hogy kicsinyét megszoptassa A mozzanat megkapó, sze­retettel teli, kár, hogy kevésbbé sikerült az arc tipizálása és az egész szobor megmun­­­kálási módjának egybehangolása. Egyes helyeken látszik a gondos formakeresés, másutt viszont a szobrász sematikusan ol­dotta meg a felületeket. A csoportkiállításon résztvevő többi mű­vész, Nistor Moju, Ilies Dinu, Letiţia Mun­teanu és Aurel Pop munkáján még fokozot­tabban érződik, hogy alkotómunkásságuk nem folytonos és nem eléggé elmélyült, ha­nem szórványos és alkalomszerű. Amellett, hogy ez a csoportkiállítás bizonyos részlet­eredményeket felmutat, a kiállított munkák nagy része mind eszmei, mind művészi szín­­vonal tekintetében lemarad azok mögött az eredmények mögött, amelyeket képzőművé­szetünk legutóbbi nagy seregszemléjén, az Állami Kiállításon elért. A Képzőművészek Szövetségének ko­lozsvári fiókja nem­ végzett alapos munkát akkor, amikor kellő kritikai értékelés nélkül nyilvánosságot biztosított egyes kiérleletlen és erősen formalizmussal terhelt műveknek. Bár kétségtelen, hogy a nyilvánosság s ami ezzel együtt jár — a bírálat, hozzásegíti a művészt a fejlődéshez, a Szövetség ne feledkezzék meg­­arról, hogy létezik előzetes bírálat is, amelynek hasznos­sága gyakorlatunkban teljes mértékben iga­zolódott. Jogosult a kérdés: várjon foglal­kozott-e rendszeresen, szervezetten az el­múlt évek során a Szövetség kolozsvári­ fiókja a Művészeti Középiskola művésztaná­raival? Ne feledjük, hogy az említett művé­szek egyben pedagógusok is, akik arra h­ih­i­vatottak, hogy legfiatalabb képzőművész­­tehetségeinket neveljék, egyengessék előre­haladásukat a szocialista realizmus felé. DITRÓI ERVIN T­: ,1 m ■ lí Anton Lázár: Tanulmány fej. Ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük a szocializmus­ ha­zánkban­ való felépítésének feladatait, az szükséges, hogy pártkedereink és állami kádereink, az összes aktivisták és párttagok alaposan tanulmányozzák a marxista-leninista elméletet és magukévá tegyék a Szovjetunió Kommunista Pártjának gazdag tapasz­talatait. Sztálin elvtárs zseniális munkája A szo­cializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban, amely új, magasabb fokra emeli a marxizmust, a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának munkálatai, a tanulságok és útmutatások felbecsül­hetetlen értékű kincsestárát jelentik számunkra min­dennapi munkánkban. Ezért az ideológiai fronton és a gazdasági építés terén dolgozó kádereinknek min­den erőfeszítést meg kell tenniök, hogy alaposan el­sajátítsák Sztálin elvtársnak a marxista-leninista politikai gazdaságtan alapkérdéseivel kapcsolatos ta­nításait. Ilyen kérdéseik: a gazdasági törvények jel­lege a szocializmusban, a jelenkori kapitalizmus és a szocializmus alapvető gazdasági törvénye, az áruter­melés és az értéktörvény a szocializmusban, a kapi­talizmus általános válságának elmélyülése a második világháború után, a szocializmusról a kommunizmusra való áttérés legfontosabb előfeltételei. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának világtör­ténelmi jelentőségéről mondott beszédében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott arra, hogy: „a tör­ténelem jelenlegi szakaszában lehetetlen harcolni és építeni anélkül, hogy mélyen magunkévá tennék mind­azt, ami újat Sztálin elvtárs adott a marxista-leninista tudományban a társadalmi fejlődés törvényeire és út­jaira vonatkozólag“. Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problé­mái a Szovjetunióban c. munkáját alaposan és rész­letekbe menően kell tanulmányoznunk s e munka során teljes egészében magunkévá kell tennünk a műben rejlő gazdag eszmei tartalmat. Ebben a cikkben­ mód­szertani útmutatásokat ajánlunk azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtársnak A szo­cializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című munkáját és a XIX. kongresszus dokumentumait, arra vonatkozólag, hogy miként készíthetnek rendszeres jegyzeteket ebből a zseniális sztálini munkából. A jegyzetek összeállítása terén nem létezhetnek mindenütt érvényes sémák. Minden jegyzet jellegét a tanuló elvtársak általános kultúrszínvonala, politikai­ideológiai felkészültsége s ugyanakkor számos más tényező határozza meg. Ezek ellenére számos olyan alapelv létezik, amely érvényes mindazokra, akik jegyzeteket készítenek egyéni tanulmányaik során. Egyes olyan elvtársaink számára, akiknek a könyv­vel kapcsolatos munkában csekély tapasztalatuk van, Sztálin elvtárs munkájának jegyzetelése, — mint ál­talában a marxizmus-leninizmus klasszikus műveinek kivonatolása, s kezdetben nehéz feladatnak tűnik. Annak a kifejezési módnak a megválogatása, amely egyszerű szavakkal tükrözheti vissza e műben foglalt főbb gondolatokat, bizonyos gyakorlottságot, bizo­nyos e téren szerzett tapasztalatot feltételez. A Szverdlov-egyetemen Az államról tartott előadásában Lenin azokról a tanulási módszerekről beszélt, ame­lyek segítségével Karl Marx és Friedrich Engels mű­veit tanulmányoznunk kell. Azt tanácsolta hallgatói­nak, hogy olvassák el többször és türelemmel ezeket a műveket, jóllehet talán „akadnak majd olyanok is, akik megijednek a szöveg által támasztott kezdeti nehézségektől; meg kell azonban újra mondanom, hogy nem szabad meghátrálnotok, mert amit első olvasásra nem fogtok megérteni, azt megértitek az újbóli olvasás során vagy pedig amikor később új oldaláról közelítitek majd meg a kérdést“. (Lenin: „Az államról“). * A Contemporanul-ből. A Sztálin elvtárs munkájáról készített rendszeres jegyzet mindenekelőtt a mű figyelmes áttanulmányo­zását feltételezi. Ajánlatos már az első elolvasásnál hozzászokni ahhoz, hogy különböző jelekkel húzzuk alá a legfontosabb gondolatokat és következtetéseket. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy könnyen meg­találjuk a legfontosabb részeket, amikor összeállítjuk a jegyzetet, fontos azonban az, hogy ne húzzunk alá mindent, hanem csakis a legfontosabb kérdéseket, íme, például A gazdasági törvények jellegének kér­dése a szocializmusban című fejezet első elolvasása során vízszintes vonallal húztuk alá az alábbi soro­kat, amelyek a legfontosabb gondolatokat tartal­mazzák: a) .......Az emberek felfedezhetik ezeket a törvé­nyeket, megismerhetik őket, tanulmányozhatják őket, számolhatnak velük cselekedeteikben, felhasználhatják őket a társadalom érdekében, de megváltoztatni vagy eltörölni nem tudják őket. Még kevésbbé tudnak új tudományos törvényeket formálni vagy teremteni.“ (J. Sztálin A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban, Politikai Könyvkiadó, 1952, 4. 1.) b) „...A gazdasági fejlődés törvényei objektív törvények, amelyek az emberek akaratától függetlenül végbemenő gazdasági fejlődés folyamatait tükrözik.“ (U. o. 5. 1.) c) „...A politikai gazdaságtan egyik sajátossága az, hogy törvényei a természettudományi törvényektől eltérően, nem hosszú életű törvények..(U. o., 6. 1.) d) .......Gazdasági téren a társadalom eltűnéseiben lévő erőinek érdekeibe vágó újabb törvény felfedezése és alkalmazása a legnagyobb ellenállásra talál ezek­nek az erőknek a részéről...“ (U. o., 9. 1.) és ......Éves és ötéves terveinket nem szabad össze­cserélni a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésé­nek objektív gazdasági törvényével... (U. o., 9. 1.) F. munka elvégzése után áttérünk a másodszori, fe­jezetenkénti olvasásra s ezt a jegyzet tulajdonképpeni elkészítése érdekében tesszük. A fejezetet, amelyből jegyzeteket készítünk, mindenekelőtt igen nagy figye­lemmel kell tanulmányoznunk, hogy jól emlékeze­tünkbe véshessük a legfontosabb gondolatokat s hogy olyan sorrendben jegyezzük le azokat, ahogyan a feje­zetekben következnek, minél tömörebben és minél rendszeresebben. Nagy figyelmet kell szentelnünk an­nak, hogy ne fogalmazzuk meg tévesen a sztálini eszméket. Minthogy Sztálin elvtárs munkája sokrétű és igen fontos kérdéseket tartalmaz, ajánlatos minden feje­zetről külön jegyzetet készíteni, hogy az általunk el­készített jegyzet minél jobban összegezze a műben foglalt alapvető eszméket. Íme, például annak a jegyzetnek a vázlata, amelyet Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című műve első fejezete alapján összeállítottam: 1. A tudományos törvény fogalma. 2. A politikai gazdaságtan törvényeiről. 3. Milyen lehetőségeik vannak az embereknek arra, hogy a társadalom érdekében felhasználják a termé­szet törvényeit és a politikai gazdaságtan törvényeit? 4. A politikai gazdaságtan törvényeinek sajátosságai a) A politikai gazdaságtan törvényei nem hosszú életű törvények. b) A társadalom letűnőfélben lévő erői ellenállást tanúsítanak az új gazdasági törvények felfedezésé­vel és alkalmazásával szemben. 5. A proletárdiktatúra államának gazdasági politi­kája az objektív törvények megismerésének és alkal­mazásának kifejezője. Ahhoz, hogy minél jobb jegyzeteket­­készítsünk, olyan­ jegyzetet, amely segítségünkre legyen a Sztálin elvtárs munkájában foglalt gazdag eszmei tartalom alkotó elsajátításában, nem­ elegendő tömören és rend­szeresen visszaadni a tartalmat, a legfontosabb gon­dolatokat. A jegyzetet gyakorlati következtetésekkel, munkánkból merített tanulságokkal kell kiegészíte­nünk. Itt van például Sztálin­­elvtársnak A szocializ­mus gazdasági problémái a Szovjetunióban­­című műve első fejezetéből készített jegyzet (ajánljuk ol­vasóinknak, hogy jegyzetkészítés kérdéseivel kapcso­latos útmutatásaink jobb megértése érdekében meg­előzőleg olvassák el figyelmesen, egészében ezt a fejezetet): 1. A gazdasági törvények jellegének kérdése a­­szo­cializmusban A marxizmus-leninizmus a tudomány törvényeit — mind a természettudományok törvényeit, mind pedig a politikai gazdaságtan törvényeit, — az emberek akaratától ,­ függetlenül végbemenő objektív folyama­tok tükröződésének tekinti. Az emberek felfedezhetik ezeket a törvény­eket, megismerhetik őket és ezekre támaszkodva, felhasználhatják őket a társadalom ér­dekében, új irányt szabhatnak egyes törvények rom­boló hatásának, korlátozhatják hatókörüket, szabad teret biztosíthatnak más, kialakuló törvények szá­mára, de nem­ semmisíthetik meg ezeket a törvénye­ket és nem alkothatnak új gazdasági törvényeket. A gazdasági törvények felhasználása — alapos ismere­tük alapján — a társadalom érdekében kisebb-na­­gyobb mértékben létezett nemcsak a szocializmusban és a kommunizmusban, hanem más társadalmi rend­szerekben is. Az emberek nem „alakíthatják át“ és nem „alkothatják“ tetszésük szerint a gazdasági tör­vényeket. A természet­­és a társadalom­ törvényei ob­jektív jellegének ismerete, amelyet a marxizmus­­leninizmus fedezett fel, nagyjelentőségű az imperia­lizmus rothadó ideológiája ellen vívott harcban, ami­kor ez az ideológia a társadalomban lezajló esemé­nyek kaotikus jellegét hirdeti, olyan tételeket, ame­lyek tagadni akarják a kapitalizmus pusztulásának elkerülhetetlenségét és a proletárforradalom szükség­­szerű bekövetkezését. „A politikai gazdaságtan egyik sajátossága­­az, hogy törvényei, a természettudományi törvényektől eltérően, nem hosszú életű törvények, hogy ezek a törvények vagy legalább is többségük meghatározott történelmi időszak folyamán hatnak, amely után át­engedik helyüket új törvényeknek. (J. Sztálin: „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“, Politikai Könyvkiadó, 1952, 6. 1.) (Kiemelés tőlem.) Ezek a törvények nem­ szűnnek meg a­z emberek akarata szerint, hanem bizonyos új gazdasági felté­telek következtében vesztik el erejüket. Tekintetbe véve a zseniális sztálini útmutatásokat arról, hogy­ a gazdasági törvények a létező gazdasági feltételektől függően jelennek meg, hatnak és vesztik el erejüket — ahogyan Sztálin elvtárs hangsúlyozza — le kell küzdenünk és teljesen fel kell számolnunk azok tudománytalan nézeteit, akik azt hangoztatják, hogy egyes gazdasági törvények, mint például az értéktörvény „átalakulá­s ily módon fejti ki hatását. Úgyszintén komolyan kell tanulmányoznunk azokat a hazánkban kialakult gazdasági feltételeket amelyek korlátozzák e törvény hatását, annak érdekében, hogy a szocialista gazdaság felépítése céljából minél tel­jesebb mértékben felhasználjuk az értéktörvény emel­tyűit. Minden társadalmi rendnek meg­vannak a maga sajátos gazdasági törvényei, ezeken kívül azonban léteznek olyan gazdasági törvények, amelyek minden társadalmi rend közös törvényei. Ilyen például a termelőerők és a termelési viszonyok kötelező össz­hangjának törvénye­ és a termelőerők és a termelési viszonyok kölcsönhatásának törvénye. A gazdasági törvények egy másik sajátossága az, hogy a természettudományi törvényektől eltérően, ahol valamely új törvény felfedezése és alkalmazása többé-kevésbbé simán megy végbe, gazdasági téren valamely olyan új törvény felfedezése és alkalmazása, amely a letűnőfélben lévő osztályok érdekeit sérti, a legnagyobb ellenállásra talál e társadalmi osztályok részéről. A gazdasági törvények felhasználásának az antagonista osztálytársadalomban mindig osztály­­alapja van; mindig és mindenütt a haladó osztály harcol a gazdasági törvények alkalmazásáért a társa­dalom érdekében. Ez a tanítás vezérel bennünket is,­­amikor minden figyelmünket e törvények tanulmá­nyozására összpontosítjuk, hogy elősegítsük azoknak a gazdasági feltételeknek a fejlődését, amelyek lehe­tővé teszik, hogy a politikai gazdaságtan objektív tör­vényei szabadon hassanak. Különös jelentőségű szá­munkra Sztálin elvtársnak­­az a tétele,, miszerint a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége az az erő, amely képes legyőzni a letűnőfélben lévő társadalmi erők ellenállását a gazdasági törvények­nek a társadalom érdekében történő alkalmazásával szemben. A szocialista építés tapasztalatai a Szov­jetunióban, valamint saját tapasztalataink, amelyeket a szocializmus gazdasági alapjainak felépítése terén szereztünk, azt mutatják, hogy a kapitalista elemek, amikor látják, hogy végük közeledik, napról-napra fokozzák ellenállásukat pártunk politikájával szem­ben, amelynek alapja a gazdasági törvények felhasz­nálása a szocializmus építése érdekében; ezek az elemek megkísérlik lehetetlenné tenni a szocializmus objektív törvényeinek hatását, azon törvények hatását, amelyek szabad utat törnek maguknak gazdasági éle­tünkben. Ezért szükséges, hogy megsokszorozzuk erő­feszítéseinket a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság közötti szövetség megerősítéséért folytatott har­cunkban, hisz ez a szövetség a­z egyedüli erő, amely képes legyőzni a kapitalista elemek elkeseredett el­lenállását. A gazdasági törvények objektív jellegéről szóló sztálini tanítás azt bizonyítja, hogy­­az államnak a népgazdaság összehangolásában elért sikerei azzal a ténnyel­­magyarázhatók, hogy a népgazdaság terv­szerű ,fejlesztése érdekében hozott intézkedések teljes mértékben megfelelnek a gazdasági törvények objek­tív követelményeinek. Ezért szükséges, hogy pártkáde­reink, a gazdasági életben és az államapparátusban dolgozó káderek mélyen magukévá tegyék a marxiz­­must-leninizmust, Sztálin elvtárs tanítását a gazda­sági törvények objektív jellegéről a szocializmusban; ezért van szükség arra, hogy kádereink egész tevé­kenységükben tekintetbe vegyék ezeket a törvénye­ket, kellő határozottsággal valósítsák meg pártunk és államunk politikáját, amelyet ezek a törvények vezérelnek. Ezeket a törvényeket pártunk és államunk tudatosan használja fel a szocializmus építése érde­kében.­­ Ahhoz, hogy bizonyos következtetéseknek nagyobb hangsúlyt adjunk, hogy egyes helyeken összefoglal­junk bizonyos gondolatokat, vagy egyszerűen azért, hogy minél pontosabban jegyezzük le Sztálin elvtárs gondolatait, idézeteket is használhatunk, vagyis a szöveg egyes részeinek szószerinti visszatükrözését, ismétlését. Az idézeteket nagyon pontosan kell le­jegyeznünk. Az idézetekben is pontosan hangsúlyoz­nunk kell a Sztálin elvtárs által hangsúlyozott része­ket. Ugyanakkor az olvasónak zárójelben és külön jelzéssel kell bevezetnie saját megjelöléseit, aláhúzá­sait, pótlásait és általában saját megjegyzéseit. Az idézetnek egészében kell tartalmaznia Sztálin elvtárs gondolatát; semmiesetre sem ajánlatos ötletszerűen megszakítani az idézetet és befejezetlenül hagyni azt. Az idézet pontosságát akkor ellenőrizhetjük, ha a vé­gén megjelöljük a szerző nevét, a mű teljes címét, a kiadót, a kiadás évét és a lapszámot. A jó jegyzet összeállítása egyik feltétele annak, hogy alaposan elsajátítsuk a Sztálin elvtárs művében foglalt tanulságokat. A jegyzet összeállítása hozzá­segíti az olvasót a zseniális sztálini tételek rögzíté­séhez, fejleszti gondolkodásunkat, emlékezőképessé­günket, hozzájárul íráskészségünk színvonalának emeléséhez. A Sztálin elvtárs új munkájáról készített jegyzet összeállítása fejleszti kádereinknek azt a készségét, hogy önállóan, vagyis saját szavaikkal fe­jezzék ki az olvasott anyagot, azt a készségüket, hogy könnyűszerrel tartsanak előadásokat, konzultációkat, leckéket Sztálin elvtárs munkájáról. Ahhoz, hogy kádereink mélyen megértsék azokat a zseniális eszméket és tételeket, amelyekkel Sztálin elvtárs gazdagította a marxista-leninista­ tanítást A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című új munkája által, azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtárs művét, a pártkabine­teknek ajánlaniuk kell, hogy tanulmányozzák a marxizmus-leninizmus klasszikusainak idevágó mű­veit, valamint azokat a munkákat, amelyek a Sztálin elvtárs által tárgyalt kérdésekkel foglalkoznak; Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak a pártaktívai előtt tartotta előadását a XIX. kongresszus világtörténelmi jelentő­ségéről; Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak A sztálini szó hatalmas ideológiai ereje c. cikkét; a Scânteiában Nagyszerű hozzájárulás a marxi-leniai elmélet kin­csestárának gazdagításához címen megjelent elméleti tanácsadót; D. Sepilovnak A szocializmus gazdasági problémáinak jellege című brosúráját, amely a Politi­kai Könyvkiadónál jelent meg 1952-ben. Ugyancsak fel kell használni azokat a fordításban megjelent ideológiai cikkeket, amelyek a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának elméleti folyó­iratában, a Kommuniszt­ban és a Pravdában jelen­tek meg. Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problé­mái a Szovjetunióban című műve sokrétű és hatal­mas jelentőségű tételeket tartalmaz. Ezeknek a téte­leknek nagy gyakorlati jelentőségük van a szocia­lizmus építése terén kifejtett munkánkban. Ezért a Sztálin elvtárs művében tárgyalt minden eszmét rend­szeresen kell tanulmányozni, jól megszervezett és célravezető munka keretében. GEORGETA HALABAN MÓDSZERTANI ÚTMUTATÁSOK azok számára, akik egyénileg tanulmányozzák Sztálin elvtársnak A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című munkáját. UTUNK A TŰZKERESZTSÉG a Herbák János­ Művek színjátszó csoportjának előadásában ZSÚFOLT HÁZ. A nézőtéren feszült, lel­kes hangulat. Több, mint ez­erkétszáz dol­gozó jött el a kolozsvári Állami Magyar Színházba, hogy megnézze a Herbák János­­művek munkásszínjátszó csoportjának elő­adását. Érdeklődésük nagyon indokolt: a színjátszócsoport nehéz,­ tulajdonképpen a színjátszócsoportok feladatkörén jóval túl­menő feladatot vállalt: Urbán Ernő nagy­sikerű, rendkívül időszerű darabjának, a Tűzkeresztségnek előadását. Felmegy a függöny, megkezdődik a já­ték. Jelenetről-jelenetre, felvonásról-felvo­násra egyre lelkesebben, egyre tudatosab­ban érzi a nézőtér közönsége, hogy a szín­padon nem­ mindennapi esemény zajlik: a Herbák János­ Művek „csak" műkedvelő elő­adói olyan színpadi teljesítményt nyújtot­tak, melyet joggal nevezhetünk egyre hatal­masabban kiteljesedő kultúrforradalmunk jelentős eseményének. Miért nevezhetjük jelentős állomásnak? Azért, mert a Herbák János­ Művek színját­szócsoportja tagjainak túlnyomó többsége a számára kiosztott szerep helyes, elmélyült felfogásával, alakításaival bebizonyította­,­­ hogy megértette a darab politikai mondani­valóját. Ez azonban nem véletlen, hanem komoly tanulás, odaadás eredménye; ez a színjátszócsoport fejlett ideológiai színvona­lának bizonysága. A darab mondanivalója és a szerepek helyes értékelése több, mint egy évig tartó próbákon, lépésről-lépésre ala­kult ki. A komoly eredmény, amit a szín­játszócsoport tagjai­ felmutattak, jelentős mértékben a fiatal, tehetséges rendező­növendék, Bereczki Péter érdeme is, aki feladatát nagyon komolyan vette és a fel­adat komolyságát, szépségét és felelőssé­gét a csoport minden egyes tagjával meg­érttette. A rendező a színjátszócsoport egész kollektívájával és az egyes szereplőkkel is kiértékelte a darab mondanivalóját, a falu szocialista átalakulásának mind Magyaror­szágon, mind hazánkban napi kérdéssé vált időszerű problémáit: a munkásosztály vezető szerepét a vele szövetséges dolgozó pa­rasztság új típusú emberré alakításában. A Herbák János­ Művek színjátszócsoport­­jának próbáin az üzem számos munkása is részt vett, akik a színjátszókkal együtt ta­nultak. Szemtanúi voltak a színjátszók pró­­­­bánként növő ,típusformáló készsége kiala­kulásának: látták, hogy a darab pozitív hősei és negatív figurái a színjátszók alakításá­ban hogyan alakultak hitelessé a szocialista­realista színjátszás „t­itkainak" fokozatos elsajátításával. A fiatal rendező ezt azzal is előmozdította, hogy a halhatatlan szovjet rendező, Sztaniszlavszkij útmutatásaiból olvasott fel nekik és az egész kollektíva, sőt a színjátszócsoport munkája iránt ér­deklődő számos elvtárs is, együttesen néz­ték meg az Állami Magyar Színház hiva­tásos színészei által előadott Tűzkeresztsé­get és a darab filmváltozatát. A következő próbákon, valamint a színházi előadás, a filmváltozat művészi színvonala pozitív és negatív oldalainak elemzésén keresztül szintén jelentős segítséget kaptak saját színjátszói színvonaluk emelésére. CSAK A RENDEZŐNEK és a színját­­szóknak e beható és odaadó munkája tette lehetővé, hogy a Tűzkeresztség munkásszín­játszói —­ az utóbbi időkhöz viszonyítva — olyan ugrásszerű fejlődésen mehettek ke­resztül. Mi ennek az ugrásszerű fejlődésnek lé­nyege? Elsősorban az, hogy a Tűzkeresztség próbáin, főpróbáján és bemutatóelőadásán minden egyes szereplő konkréten tudta, mit kell csinálnia. Elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy a színjátszócsoport tagjai álta­lánosságban és egyenként levetkőzték a pol­gári hivatásos és műkedvelői színjátszás egyik legkártékonyabb csökevényét , az ösztönösséget. A rendezőnek az általa kí­vánt minden mozdulatot meg kellett indo­kolnia: miért kell két lépést előre vagy hátratenniök. Mit jelent ez? Nem keveseb­bet, mint azt, hogy a­­ színjátszócsoport tagjai kezdenek tudatosan játszani, rájöt­tek a színjátszás nagy nevelő szerepére, tudatában vannak, hogy a színpadról el­hangzó minden szó­­ fegyver, ami javít, tanít, de ha rosszul alkalmazzák, ronthat is. EZ A TUDATOSSÁG nagyban hozzájárult tíz előadás összefogottságához, az össz­­játék egyenletességéhez s megnyilatkozott abban is, hogy az úgynevezett statisztéria minden egyes tagja élő emberként volt jelen a színpadon, tisztában volt szerepének a darab cselekményéhez idomuló politikai jelentőségével. Ez a szocialista-realista színjátszás egyik legfőbb követelménye, amit eddig színházaink hivatásos rendezői sem minden esetben tudtak megvalósítani. Természetesen az előadásnak voltak mind rendezői szempontból, mind az egyes sze­replők játékát illetőleg folyatékosságai és hibái, így például a fiatal rendező hibájául rá­íratjuk fel, hogy nem fektetett még több energiát a tszcs elnökének, Köröm Sándor­nak szenvedélyes, de szenvedélyességében baloldali túlzásokba vesző figurája még hitelesebb megformálásába. Stra­sszer Fe­renc játékán megértett ugyan, hogy sze­repét tudatosan fogta fel, de ezen túl főleg magatartásából és hanghordozásából hiány­zott a szenvedélyes meggyőződés, be­szédéből a hév, mozdulataiból a belső fe­szültség sodró ereje.. Több rendezői gonddal és odaadással még többet lehetett volna ki­hozni ebből a tehetséges , munkaszínjátszó­­ból. Ebben az esetben mind Ható Ignáccal való összetűzése, mind a kibékülés jelenete sokkal drámaibb hatású lett volna. E hibá­kat leszámítva Strasszer alakítása komoly érték, mert pozitív hőst egyszerű eszközök­kel még hivatásos színésznek is nehéz ala­kítania, márpedig Stra­sszer alakításában Köröm Sándor kommunista embersége, nagyszerű jelleme nemes egyszerűséggel és közvetlenséggel kapott hangot. Ugyancsak a rendezés hibájául kell fel­rónunk a párttitkárnő, Boziné nagyszerű alakját megelevenítő Strasszer Ferencné egyébként jó, meggyőző alakításának egyes hibáit. Strasszernének a műkedvelői szín­vonalat meghaladó alakítása teljesebb lehe­tett volna, ha a cselekvés, a felháborodás (pl. a Lohár Lidivel való szembekerülés) pillanatában is olyan mélységesen emberi, mélységesen kommunista tudott volna lenni, mint például a leányával való beszélgetés és az alapszervezeti ülés jeleneteiben. Strasszerné alakításának főhibája az volt, hogy Boziné érzelmi világának mélysége és meggyőződésének heve nem egyenletesen érvényesült játékában. Ható Ignác, a középparaszt nehéz szerepé­ben Szekernyés Gerő bizonyságot tett kivé­teles átélési készségéről.. Mozgásában, kiál­lásában, magatartásában olyan hitelesség volt, ami csak éles megfigyelés és átélés eredménye lehet. Mennyi tehetség, művészi készség van a kizsákmányolás igája alól felszabadult, szabad munkásainkban! Ahhoz azonban, hogy Szekernyés Gerő még élet­­teljesebb alakításokat adhasson, le kell küzdenie belső idegességét, ami egy-egy jelenetben (pl. amikor otthonában feleségé­vel vitázik és Fuvaros Szél Jánossal koc­can össze) a mondatok végszavainak el­nyerésében, bizonyos fokú hadarásban nyil­vánult meg. A SZÍNMŰ többi pozitív figurái közül Sárbu Ilus Bozi Marika szerepében, bár igyekezett közvetlen lenni, nem volt egé­szen meggyőző. Lénárd Zoltán, aki Ható Imrét játszotta, nem tudta leküzdeni lám­palázát s így nemcsak a szövegmondásba za­varodott bele, hanem játékának tudatossága is törést szenvedett. Ez különösen az apjá­val való összetűzés jelenetében tűnt ki. Pedig van tehetsége. Most először lépek színpadra. Hatóné alakját Patkó Katalin elevenítette meg. Alakításának legfőbb hi­bája a túlzásba vitt passzivitása. Nincs nagy alakító készsége, de fiával való beszél­­getésében közvetlen, őszinte hangja meleg érzésvilágra vallott. Sikerült egységes, tö­retlen figurát alakítania. Fuvaros Szél János problematikus, inga­dozó, a burzsoá­ földesúri világ sok vissza­taszító csökevényét hordozó középparaszt figuráját Molnár Antal meglepő színészi képességgel játszotta. Fuvaros Szél János ravasz, kétes jellemét hitelesen ábrázolta; szerepét nemcsak megértette, hanem jól ki is dolgozta. Neki is le kell küzdenie azonban bizonyos mimikai beidegzettségeket, moz­dulatokat. Amikor pl. Ható Ignác után futott, arckifejezésében, mozdulataiban zavaró, mert oda nem való komikum nyilvánult meg. A negatív alakok megszemélyesítői közül Barak Sándorné (Sohár Lidi) a kulákasszony mohóságát, feneketlen romlottságát, csak kártevésre jó eszességét fejlett valóságérzék­kel és beleélési készséggel ábrázolta. Anél­kül, hogy túlzásba esett volna, sikerült ezt a minden hájjal megkent osztályellenséget gyűlöletessé tennie. Hanghordozása azon­ban egyszínű volt, már­pedig a Sohár Lidik kitűnő képmutatók; hangjuk ennek meg­felelően tele van árnyalatokkal, ha ezek az árnyalatok mesterkéltek is. Grandt Jánosban (Talabér Misa) tehet­séges fiatal színjátszót ismertünk meg. A véreskezű volt csendőrt, aki bolondnak tet­teti magát, meglepő művészettel alakította. Egy jelenetben azonban hibásan fogta fel szerepét: amikor Ható Ignácnénál kitör be­lőle csendőr-természete és láthatatlan pus­kája után kap — még inkább a bolondra, mint a számonkérőnek fenevadjára emlé­keztetett. Szijjártó Bálint, Sohár Lidi kiélt, elevenen rothadó férjének szerepében Mos­­kovits Béla elég élethűen ábrázolta a kulák­­természet lényeges vonásait. Hiba volt azonban, hogy öltözködésében, gesztusaiban inkább városi, mint falusi kizsákmányolóra emlékeztetett. A többi szerepekben Török József (Kapi­tány András), Sárbu István (Viszket Jakab), Nemere István (Boda Pál), Tóth József (Czenki Jóska), Király István, Bara Sán­dor (kulákok), Hídvégi Éva (Bokorné, fa­lusi hírharang), Bíró Jánosné, Molnár Ilo­na, Maxim Erzsébet, Illés Sándor, Bíró János, Kis Ferenc, Máthé József öntudato­san, a kiváló színpadi alkotás alapeszmé­jét megértően, nagy ügyszeretettel vitték emlékezetes sikerre a Herbák János-művek színjátszócsoportjának bemutatóját. AMILYEN ÉLŐ, egyre terebélyesedő való­ságunk időszerű kérdéseit élethű figurákon keresztül megszólaltató, megelevenítő, a fi­gurák jelleméből fakadó drámai konfliktu­sokkal telített volt a színpad, olyan eleven, a színjátszókkal együttérző, a darab cse­lekményét mélyen átélő volt a nézőtér kö­zönsége. A felvonásközök nem egyszerű szü­netek voltak: munkások és munkásnők vi­tatták meg az egyes szereplők teljesítmé­nyét, magát a darabot, a darab mondani­valóját. Ez is bizonyította, hogy a Herbák János-művek színjátszócsoportja komoly célt ért el: nemcsak művészi értékű élményt adott, hanem nevelt is. E lelkes hangulatnak volt azonban lehan­goló mozzanata is. Az előadásra elég szép számmal jöttek el a többi üzemek munkásai, egyes tömegszervezetek képviselői, az Ál­lami Magyar Színház rendezői és színészei és lelkesen tapsoltak a szereplőknek, a szín­­játszócsoport komoly sikerének. De a közön­ség büszkeségét, meleg együttérzését kissé megzavarta az az érthető hiányérzet, hogy a nézőtéren csak elvétve láthatott aktivistá­kat, kultúrfelelősöket, írókat, újságírókat, akik így nem lehettek részesei kultúrforra­dalmunk egyik jelentős fejlődést bizonyító megnyilatkozásának. A Herbák János­ Művek színjátszócsoport­jának eredményeit feltétlenül gyümölcsöz­­tetni kell. Már a közeljövőben megrende­zendő tapasztalatcseréken helyes volna fel­dolgozni azokat a módszereket, amelyeknek segítségével a színjátszócsoport e szép eredményt elérte. A Herbák János­ Művek színjátszócsoportja eddig is tartott falun előadásokat, persze csak kisebb egyfelvoná­­sosakat játszott. A Tűzkeresztség falvakon való bemutatása kétségkívül a falusi szín­­játszócsoportok komoly okulására szolgálna. SALAMON LÁSZLÓ

Next