Útunk, 1954 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1954-01-01 / 1. szám
v. Átfúrja a vad ércfalat s felbuggyan hat fenyő tövében, az égboltot tükrözve kéken, az újszülött kristálypatak. Egy perc — vagy ezer éve már, hogy felszökkent, magasba törve; aztán alápillant a völgybe, ahol a falvak népe jár. A füstös napkorong alatt tutajok úsznak messze-messze .. A keresztútnál ködbe veszve egy juhnyáj kétfelé szakad ... Első ábécéskönyve ez, első kalandja fent a légben; egy lépés, csak megvillan épen . .. s a nagyvilág ím zárva lesz. AUREL RĂU A FORRÁS Hogy szétfröccsenve földet ér, más kőre ugrik, mit se várva, az erdőben jár nemsokára, mit halkan zugat könnyű szél. És nyargal egyre, nem pihen, dalolva fokról-fokra szökken; a röpködő sok fürge csöppben fenyők táncolnak részegen. Állok, lágy függönye előtt, bűvös csöppjét szemembe rázza. Ó, örök ifjúság forrása, meghódolok, ha tiszteled! Zubogva medret ásogat, gyors pisztrángként suhan előre, s a szemhatáron nagyranőve, sodorja a tutajokat! A sziklákról majd emberek tekintnek büszkén dús habodra, gátakba fognak s te zuhogva ragyogsz be majd vak éjeket. Ezüstszalag, csodás tükör, mozgatsz sok óriási gyárat. Amerre csak hullámod árad, csupa új város tündököl. S száguldsz a zöld mezőkön át, malomkövek alá sietve, orkánok dúlta tengerekre vont izzó csillagmirád! Állok szűz függönye előtt, fagyos csöppjét szemembe rázza. Ó, örök ifjúság forrása, az én szívembe száll erőd! JÁNOSHÁZY GYÖRGY fordítása írásai 1 m , KíjtmiAíl «8 A& Dugón!cd tOi* 13 /// —■ > J / / A 'BaLdug, újfeSz bövidlít./ J ★ IRODALOM ÉS MŰVELŐ )X. ÉVFOLYAM, 1. (270) SZÁM ARA 46 BANI -KOLOZSVÁR, 1954 JANUÁR 1. PÉNTEK ÚJÉVI SZÁMADÁS ■VTépünk köszönti az új esztendőt. Szilveszter éjszakáján nem öntünk ólmot s újév hajnalán nem lessük a kéményseprőt, mert mi nem botorkálunk ismeretlen jövő felé, a bizonytalanság szorongató érzésének nincs helye szívünkben. Tudjuk, mit kaptunk az óesztendőtől és mit várunk az újtól. Terveinket magunk készítettük — mi már nem vagyunk rabjai az időnek. Az újesztendő elszakíthatatlan fonállal fűzi egybe a tegnapot és a mát a holnappal, egybeköti életünk láncszemeit. Ez a fonal már majdnem egy évtizede mind szebb, mind színesebb. Ez a fonal terveinkből, vágyainkból fonódott. S ha szilveszter éjszakáján csillogó borral telt poharunkat a valóraváló tervek hőseire emelve, boldog újévet kívánunk, már nem álmainkra, hanem eljövendő harcainkra gondolunk és élesen látjái le a lívül kiírt Lét Zínijeit- mi oly forró orívod tiszta érzésekkel az új évet, újesztendő a számadás napja. A ma és holnap határán három nemzedék pihen meg és ad számot: a nagyapa arról, hogy mivé vált megkezdett munkája és álma, az apa arról, amit két kezével épít és az ifjú arról, ami neki épül. Immár majdnem egy évtizede nem kisszámú családok számvetése az újév, hanem milliók, az egész nép évi mérlege. Most is tegyük az egyik serpenyőbe a múltat, a másikba a jelent. Tiszta lelkiismerettel, emelt fővel állhatunk a világ elé. Szégyenkezésre nincs okunk és sajnálni legfeljebb azt sajnálhatjuk, amit még megtehettünk volna s nem tettük meg. Tegyük mérlegre ötéves tervünk életerős hajtásait, új szocialista vállalataink becsületét, gépgyártásunk új termékeinek hatását. Elmondhatjuk: 1953-ban minden szempontból gazdagabbak lettünk. A párt, mely szárnyat ad az alkotó képzeletnek, értelmet és célt a harcnak, az ember boldogabb életének szolgálatába állította gazdag országunk energiáit. A nép hűséges szolgálásának értékét csak a nép hálájával lehet felmérni, s a nép hálája és ragaszkodása a Párt iránt végtelen. Új esztendőt köszöntve, népünk szívében fellobban az új élet hitének olthatatlan tüze, amely jövőre új hősöket és hőstetteket érlel. Tegyük mérlegre a falun győzedelmeskedő új életforma erejét, a falu emberének új öntudatát, a falut kollektív gazdaságával, a falut, amely valaha főiskolának hírét sem hallotta s ma tanárokat, orvosokat, katonatiszteket, mérnököket ad a hazának. Tegyük mérlegre kultúrforradalmunk élő gyümölcseit, az írni tanuló örömét, új regényeinket, színdarabjainkat, képkiállításainkat, egy új nép büszke öntudatát. Új életünk nagyszerű jelképe, hogy idén ismét a könyv tíznapos ünnepével zártuk az évet. Csak ebből az alkalomból 105 könyvet adtunk ki, kétmillió példányban. Az ország után a könyvet, a színházat, a hangversenytermeket is birtokába vette jogos gazdája, a dolgozó nép. Újévi számadáskor gondolatunk bejárja hazánk tájait a hóborította bérceket, a jégpáncélba öltözött folyók ezüst csíkját, a meghitt bölcsődéket, az építőtelepeket és a tanulótermeket, s az új városokat, amelyek csak most rajzolódnak a térképre. A soha ki nem hűlő kohó lángjánál látjuk a kohász alakját, látjuk a határvadászt, amint éberen őrzi nyugodt szilveszterünket, otthonaink békéjét, hazánk határait és látjuk az orvost, amint az újszülöttre mosolyog. Ez a mi hazánk. Népköztársaságunk egy évvel idősebb lett és új alkotó erőkkel hatalmasabb. A nép, a párt és a kormány egységeKOVÁCS ANDRÁSzsebb, összeforrottabb, mint valaha. 1953. végén új néptanácsi képviselőválasztásokkal, tízmillió szavazattal és tízmillió szavazó fogadalmával lett gazdagabb népi demokráciánk. Az év első napja a remény és a jókívánságok napja. Most egy éve a népek a béke reményével kezdték az évet és a háborús tűzfészkek kioltását, a nemzetközi feszültség enyhülését kívánták egymásnak. Ez az év a koreai fegyverszünetet s valóban a feszültség enyhülését hozta. A népek — köztük a mi népünk is — igen sokat várnak az újév ígéretétől, a négyhatalmi értekezlettől és azt kívánják egymásnak, hogy az öt nagyhatalom vezetői békeegyezményt írjanak alá, hogy tovább oszoljanak a háború fellegei és egyre tisztábban ragyogjon a béke napja. újév előestéjén kétségtelenül könnyebb szívvel sony/szízőtiínban utaló!í télitajt alatt gyormpapriálvában. Békegalambunk az elmúlt évben legyőzte a keselyűt. Miért győzhette le? Mert a népek óhajtották a békét? Azért, mert a népek nemcsak óhajtották, hanem kikényszerítették a koreai békét. Látásunkat nem vakítja sem ünnepi fény, sem képmutató mosoly, ha az a vadállat szándékát takarja. A dögkeselyű, mely Korea egén békegalambunkra tört, ma is próbálgatja megtépázott szárnyait. Néhány őrült szilveszter éjszakáján talán arra esküszik, hogy atom- és hidrogénháborút zúdít az emberiségre, sötét lidércnyomást indít útnak, hogy ünnepi fényünket elhomályosítsa. Mi nem vonjuk kétségbe, hogy, a Pentagonnak sok szobája van, amelyben sok bűnös terv elfér, de csak mosolyoghatunk azon, aki azt állítja, hogy a Pentagon nagyobb, mint az emberiség öt kontinense és hogy az ausztráliai munkás és a francia kisiparos jobban szereti Dulles úr famíliáját, mint a saját családját. Azzal a meggyőződéssel fogadjuk az új évet, hogy ez a béke ügyének újabb győzelmeit ajándékozza az emberiségnek és jövő újévkor még tisztább lesz a nemzetközi politika ege: a békeharcos százmilliók a szovjet néppel az élen megmentik a népeket az atomháború és mindennemű háború borzalmától. Ez a mi újévi reményünk, hitünk. Évszázadokon keresztül királyok, papok, gyárosok a halál gondolatát oltották az emberek lelkébe, mert a holnapot akarták elrabolni. A mi szívünkben azonban már az élet hite vert gyökeret. S amikor szilveszter éjszakájából kibontakozik ezerkilencszázötvennégy ragyogó hajnala, mi tiszta örömmel köszöntjük az új születését, az élet diadalát. Az újév küzdelmeket ígér. 1954-ben népünk még nagyobbat lép a szocializmus útján. A feladatok nagyok — ezt tudjuk, — de alkotó erőnk határtalan. Új hősköltemények forrása fakad. Új csúcsok felé tágul a távlat. Hogyne lenne erőnk leküzdeni az útban felmerülő akadályokat! A szocializmus életadó napja jön fel hazánk fölött és a föld egyhatodán már a kommunizmus hajnalhasadásában gyönyörködhetünk. Álmodozzunk hát merészen és induljunk új győzelmek felé. A kőműves örömével, ki palotákat épített és viskóban lakott, de ma önmagának nemcsak palotát, hanem házát is épít, a kollektivista boldogságával, kinek házába a nyomor helyébe bőség költözött, az öreg derűjével, kinek élete nem veszett kárba, az ifjú céltudatosságával, ki messzi csúcsokra néz, a gyermek tiszta mosolyával kívánunk: BOLDOG ÚJÉVET, ELVTARSAK! G. SZTRONK AZ ERDŐ URA A NÉZŐTÉRI JEGYZETEK JVUlianjOLlmn, két alkalommal is jártam a Magyar Autonóm Tartományban. Megfigyeltem, hogy Kocsárdon túl, — miikor az utasok már kiheverték az átszállás izgalmait — rendszerint ilyenfajta beszélgetések kezdődnek. — Az elvtárs vásárhelyi? Nem tudja véletlenül, hogy mit játszanak a Székely Színházban? És utána, kis aggályoskodással: — Vajoni estére lehet-e még jegyet kapni? Amiből nyilvánvaló, hogy minden Vásárhelyre igyekvő idegen szívét-lelkét már előkészíti a várható színházi élményre. Vannak dolgok, melyeket megszoktunk és hajlamosak vagyunk természetesnek venni, így például természetes dolog az, hogy Marosvásárhelynek színháza van. Pedig kicsit történelem is, hogyan lett e hajdani piacvárosból — ahonnét a nevét is nyerte — iskolaváros, Állami Székely Színházzal rendelkező kultúrcentrum. Emlékszem arra az ujjongó érzésre, amit elfogott, mikor szeptemberben az Állami Székely Színház felújítási sorozatában a következő címeket pillantottam meg: Tűzkeresztség, úri muri, Ingyenélők, Tartuffe, Revizor s végül az Elveszett levél. Szerencsésnek éreztem magam, hogy ismét láthatom az úri murit, melyet a legnagyobb színházi élményeim közt őrzök — és az Ingyenélőket, amely, mint előadás, szerintem mindjárt az úri muri után következik. De nem kevésbbé örültem az új felfogású Tartuffenek, Gogoly és Garagiale halhatatlan remekműveinek és az átalakuló dolgozó parasztság problémáit mélyen feltáró Urbándarabnak (ez utóbbit ugyanis még nem volt alkalmam látni a Székely Színház művészeinek előadásában). Minden valamirevaló színháznak megvana maga sajátos, kialakult játékstílusa, arculata. A felújítások e gazdag és sokoldalú sorozata újból megerősítette bennem azt, hogy a Székely Színház a kritikai realista művek színrevitelében érte el ezidáig a művészi tökély legmagasabb pontját. Kitűnő példa erre az Úri muri első felvonása. Móricz Zsigmond, fittyet hányva a dráma írott törvényeinek, úgyszólván semmilyen cselekményt nem visz be ezekbe az első jelenetekbe. Mi is történik fusi? Szakmáry Zoltán, mint valami ábrándos Jókaf ihős, jó megy a színen, Csuli úr kifogyhatatlan kedélyességgel anekdotázik, Zseklyai Balogh Ábel ezredes alig tesz egyebet, minthogy bomlottan üti a taktust lovaglópálcájával; egy „könyvekben utazó“ vigéc a húsz tojásból készült rántottét tömi magába, a lúdttalpú, bugyuta pincér pedig vég nélkül hordozza a söröket. És mindez egy vidéki kávéházban történik, valamelyik álmos, magyar kisvárosban, melynek néptelen utcáiról belátszanak a gömbölyűre nyírt, poros akácok. A dráma szinte borotvaélen táncol az egész első felvonáson át, hiszen konfliktusról csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy az érik, ha láthatatlanul is, de zajtalanul és félelmesen. Az előadás nagysága éppen abban áll, hogy a művészek érzékeltetni tudják a még alig kitapintható összeütközést és tulajdonképpeni cselekmény hijján is olyan feszültséget teremtenek, hogy a néző lélekzeni is alig mer, miközben tanúja az úri magyar élet felbomlásának. Várjon meg tud-e szabadulni attól az érzéstől, hogy a légypiszkos Bihari -Olaj-nyoma alatt halálraítélt emberek ülnek, egy felbomlóban lévő osztály pusztuló tagjai? Csak árnyalatnyival fakóbb alakítás, a szüneteknek csupán pillanatokkal való megrövidítése, a helyzeteknek és jellemeknek kevésbbé kiélezett ábrázolása is máris lapos, vidéki képet kapnánk, melyet előírt a sivárság és az unalom. A művészi játék persze nem utolsó sorban a rendezés kérdése is. Talán egyetlen magyar színházunk sem áll olyan jól rendezőik dolgában, mint a Székely Színház. Szabó Ernő, Kovács György, Delly Ferenc, Tompa Miklós kipróbált művészek, akik egész sor fiatal színészt és rendezőt neveltek. Ilyen például Anatol Constantin, a S Székely Színház tehetséges neveltje, aki jelenleg a kolozsvári Nemzeti Színház rendezője.A Szíhell Színház, rendező kollektívájának tagjai az elmúlt hónapban több magyar színházunknak adtakalkotó, követésreméltó segítséget. Szabó Ernő rendezte a Vihar a havason-t Marosvásárhely után Kolozsváron, majd Nagyváradon is. Tompa Miklós nemcsak a Színművészeti Intézetben és odahaza, de Nagybányán és Nagyváradon is rendezője volt Gorbatov drámai költeményének, az Apák ifjúságának. Delly Ferenc, - - aki most már a kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője — Nagyváradon, Marosvásárhelyen, legutóbb pedig Sepsiszentgyörgyön rendezte az Ingyenélőket. Színházainknak nagy segítséget és sok tanulságot jelentettek ezek a vendégrendezések. Különösen a nagyváradi Állami Magyar Színház nyert sokat e rendezések révén, hiszen a Vihar a havason, az Ingyenélők és az Apák ifjúsága a váradi színház legjobb teljesítményei közé tartoznak. Az Apák ifjúságának váradi előadása még azzal a tanulsággal is járt, hogy a fiatalokat merészebben kell foglalkoztatni. Tompa Miklós jóformán kallódó fiatalokból rendezte meg ezt az emlékezetes előadást. Kétségtelen azonban, hogy a rendező is sokat tanul abból, ha más színházak különböző művészeivel dolgozik. Jó példa erre az Ingyenélők rendezése, mely színházrólszínházra egyre fejlődött, voltak olyan problematikus részek, melyeket Delly Ferencnek csupán a harmadik, vagyis a sepsiszentgyörgyi rendezésnél sikerült tisztáznia, így például, a különben nagyszerű vásárhelyi előadásban nem nyert kellő hangsúlyt az a tény,, hogy Elza számára mindvégig első férje, Zátonyi Bencze jelenti a férfit, míg szenilis második férje, Bankó Béni, valósággal hisztérikussá teszi. Borcsa szakácsnő figurája mélyebb, hitelesebb volt a sepsiszentgyörgyi rendezésben, miután a rendező tisztázta magában, hogy Borcsa tulajdonképpen azért vonzódik annyira Irénhez, mert megérzi benne osztályos társát.. De nézzünk meg egy másik problémát. Qfi.CL otyán kamatig pozitívum a marosvásárhélyi társulat fejlődésében a régi és új színészgeneráció közötti elmélyült, elvtársias kapcsolat. A Székely Színház egyik ifjú és nagyon tehetséges tagja, Erdős Irma, már színművészeti intézeti növendék korában olyan szerepet kapott, mint Nyina Zarecsnájin, Csehov Sirályában. Erdős Irma játsza az Ingyenélők egyik főszerepét is, — sokoldalú, színes, ritka méltósággal telített játéka az előadás egyik erőssége. Csorba András a színház egy másik fiatal tagja, — tavalyelőtt végzett a Színművészeti Intézetben — nagy sikerrel alakította Rjabinint, az Apák ifjúságának egyik főszerepét. Bonyolult, nehéz szerepeket is kaptak fiatal színészek, így például az Elveszett levél Catavencuját, — Kovács György régi szerepét — most Lohinszky Lóránd játsza; ugyan"ebben a darabban Tipatescu megyefőnököt Delly Ferenc helyett most Tamás Ferenc alakítja. Az úri muri eredeti szereposztása az idők folyamán két változáson is átment. Kovács György híres alakítása Szakmáry Zoltán szerepében, most Lantos Béla kezében van, míg Zsellyei Balogh Ábel ezredest — Delly Ferenc emlékezetes szerepét, felváltva ketten is játszók: Jenei Ottó és Tamás Ferenc. Elvitathatatlan érdeme a Székely Színháznak, hogy az elmúlt évadban színrehozta két marosvásárhelyi szerző — Kiss László és Kováts Dezső — darabját, mégpedig olymódon, hogy a színház munkaközössége alkotó segítséget nyújtott a színmű íróinak. A Székely Színház irodalmi titkársága jelenleghárom szerzővel is foglalkozik. Balla Károly: Tavaszi áradat című darabja minden valószínűség szerint még ebben az évadban színrekerül. Az irodalmi titkárság főleg színpadi technikai téren óhajt segítséget adni a szerzőnek. Horváth Ágoston Varga Katalin életéről írt drámát. Noha az író életének nem legjellemzőbb korszakában ábrázolja a mócok szabadságáért harcoló Varga Katlint, a megírás módja figyelemreméltó. A darab kiértékelésével az írószövetség marosvásárhelyi fiókja is behatóan foglalkozott és átdolgozást ajánlott a szerzőnek. A színház irodalmi titkársága részletekbe menően elemezte Temcsa Sándor, egyelőre címnélküli darabját és nagy segítséget adott az írónak ahhoz, hogy darabját részben átdolgozhassa. Az első jelenetek ugyanis, valamint a negatív figuráik kitűnően sikerültek, a darab azonban, sajnos, éppen azokban a jelenetekben laposodik el, ahol Tomesa az új világ embereit mutatja be. Nyilvánvaló, hogy ez a hiba a szerző fogyatékos valóságismeretére vezethető Vissza, ezt kell segítenie, annál is inkább, mert a darab feltétlenül megérdemli.A Szíkdlj, Színház évi játékrendjében olyan művek szerepelnek, mint Gorkij: Nyaralók című darabja, melyet magyar nyelven még sehol sem játszottak. — Rostand: Cyrano de Bergerac, Illyés Gyula: Fáklyás ákig és újabban Gyárfás Miklós: Hűség című tragédiája, melynekFolytatása a 3. oldalon.) SIMON MAGDA: r NAGY OLGA: ELŐBB A TÁNC, AZUTÁN A LAKOMA A felnőt másképen olvassa a mesét, mint a gyermek. A népmese varázsos, csodálatos elemekkel teli köntöséből könnyűszerrel kihámozza a lényeget: a jó, az igaz győzelmét a rossz, a gonosz felett. A nép — a mesék alkotója azonban tudja — az évezredes rabság keserű tapasztalata eléggé megtanította rá —, hogy a rossz nem egykönnyen adja meg magát. Nehéz harcok, küzdelmek , árán lehet csak legyőzni. Ezért kell a népmesék hőseinek annyi nehézséggel,, annyi akadállyal megküzdeniök, míg céljukat elérik. Mert azt mindig, minden körülmények között és minden nehézség ellenére elérik és végül is legyőzik a gonosz, a rossz erők ellenállását. A népmesék törhetetlen optimizmusa nemcsak kifejezi, de állandóan táplálja, erősíti is a népnek az igazság győzelmébe vetett hitét, ami végül is meggyőződésévé válik. A tőkés-földesúri rendszer ezért száműzte az irodalomból a népmesét, ezért igyekezett minden eszközzel a sötétségben tartott falu és a gyermekszobák szűk világába zárni. Innen csak akkor szabadult ki a mese — mely az elnyomók minden igyekezete ellenére is tovább élt és fejlődött — amikor alkotója és éltetője — a nép — a valóságban is legyőzte elnyomóit. Valamitől azért mégis sikerült a tőkés rendszer uralkodó osztályainak megfosztaniuk a népet, azáltal, hogy meséitől megvonta a széleskörű elterjedés, nyomtatás adta lehetőségeket. Sikerült megfosztaniuk a népet attól, hogy megismerje a többi népek, vagy a falujától és közeli környékétől távol eső vidékek népeinek meséit, hogy felfedezze bennük a közös vonásokat, az azonos törekvéseket és vágyakat . Nagy Olga: Előbb a tánc, azután a lakoma című mesegyűjteménye éppen ebből a szempontból értékes. A Mezőségnek — e sajátosan erdélyi vidéknek — meséivel ismerteti meg az olvasókat és hallgatókat, annak a vidéknek a meséivel, ahol a magyar nép oly szoros közelségben él együtt a testvéri román néppel. Ez az évezredes együttélés, az elnyomás sötét éveinek közös sorsa és közös szenvedései rányomták bélyegüket a két nép költészetére mely egymással szoros kölcsönhatásban fejlődött, alakult ki. E kölcsönhatás sok bizonyítékával találkozhatunk ebben a gyűjteményben. Az Előbb a tánc, azután a lakoma szegény embere románul kiáltja a „terülj, terülj asztalikám“-at („mămăligă şi g fastile“-t mond); a Pázsura leánya című mesében Pázsura — ami maga is román szó — románul mondja a mondókáját; a Togyerás című mesében szereplő három fivér román nevű: Grigorás, Juonás, Togyerás, János — a János nevűt ne fogadó mese hőse nem juhnyájat, hanem turma juhot hajt, a fázós embert pedig A királyfi barátai című mesében Hé kozsókosnak hívják, mivel hét kozsók (cpjoc-ködmön) van rajta. De találkozhatunk ezekben a mesékben, a román népmesék klasszikus figuráival is: Szent Péntekkel és Szent Szombattal (A Pázsura leánya), valamint a Harap Alb hőseinek megfelelő alakokkal is, mint Jólátó, Jófutó, Mindig szomjas, stb. (A királyfi barátai). Az Előbb a tánc, azután a lakoma című mesegyűjteménnyel Nagy Olga újabb gyöngyszemekkel gazdagítja népköltészetünk kincsestárát. A kötet kedves olvasmánya lesz felnőttnek, gyereknek egyaránt, amellett, hogy a folklórral tudományosan foglalkozók számára sok értékes adattal szolgál a román és a magyar népköltészet kölcsönhatásáról. Igen értékes Faragó József bevezetője is, aki a népmesék társadalmi gyökereinek feltárásával a mesék helyes értelmezéséhez segíti hozzá az olvasót. GÁLL MARGIT SZEMLÉR FERENC : HARCOLNI HÍVEN A kötet első versében, az Új hazában Szemlér Ferenc a Román Népköztársaságot köszöntve megfogalmazza költői programmját: „S kiáltsam tisztán éljenét, / hadd vigye hangom szerteszét: / Hazám ő, jogos örökrészem! / Szolgálom szép, bátor ügyét / Költőül! emberül! egészen!“ Ez a programm vörös fonalként, vonul végig Szemlér Ferenc költészetén. Versei a harcos, a hazáját és népét forrón szerető, a győzedelmes új élet minden hívására felelő költő alakját idézik. S a felelet, amit ad, mindig világos, félreérthetetlen: az új bátor igenlője, a békeharc, a szocializmus építéséért folytatott küzdelem költő-katonája szól itt. A Harcolni híven számos verse közéletünk valamely kimagasló, vagy kevésbbé jelentős eseményéhez fűződik. Ilyen a Háromszáz író a jogi kar dísztermében, Köszöntő a Hivatalos Közlönyhöz, Az új pénzre, stb. Más versek, mint a Tenger felé, Tavaszi dal, vagy a Függőkőnél csak hangulatukban kapcsolódnak az aktualitáshoz. Bármilyen témához nyúljon is a költő, — valami csekélység, vagy éppen az egész emberiség nagy ügye az — versein érezzük a nagy költői tapasztalat adta fölényes verselő készségét. Szembeötlik ez hoszszabb lélekzetű költeményeiben, mint a Béke-rapszódia, Mangália és különösen a Mind több a fény című „hosszúhosszú dalnál“. Az ország villamosításának nagy művét megéneklő költeményben elragadó a pátosz hitelessége és a mondanivaló eszmei gazdagsága mellett a formanyelv változatossága, a verselés byroni könnyedsége. Kétségtelen, hogy Szemlér Ferenc nem egy versében megnyilvánul még a pártosság elvének nem elég mély értelmezéséből fakadó számos fogyatékosság. Éppoly bizonyos azonban az is, hogy ez a költészet irodalmunk komoly értéke s a Harcolni híven méltón váltja ki majd az irodalombírálat és a széles olvasóközönség megbecsülését. SONI PÁL ANAVI /D/M: INDULNAK HADIRENDBEN Kilötetbe gyűjtve a versek mintha valahogy többet mondanának, mint mikor szétszórtan megjelennek a különböző folyóiratokban. Egésszé tömörülnek, nemcsak külön-külön, de együtt is beszélnek s bár eddig is minden soruk költőjük egyéniségét tükrözte, az egészből most — bátran mondhatni — költői portré alakul. Ez a portré egyszerre a költőé s ugyanakkor a népé is, amelyről a költő dalol. Annvi kötete épp azért hat meglepetésszerűen, mert végigolvasván, most ismerjük meg igazából a lírikust, akinél sokszor természetes egyszerűséggel fonódik össze a politikai hév és lendület a táj meghitt rajzával s aki a családi örömök dalával új hanggal járult hozzá békeharcos kórusunkhoz. Egyéniségéhez hozzá tartoznak még lírai tájképei, melyekkel a hazafiság meggyőző verseit adta az olvasó kezébe. Anavinak van mondanivalója új életünkről, friss színekkel szól a kollektívákról, munkásnegyedek vasutasairól, gyermekekről. Lehet és kell arról írni, vitatkozni, milyen mélyen és szélesen él világunk Anavi verseiben, hol csap át stílusa modorosságba. Ám a kötet vitatható és vitatni való kérdésein túl nyolc évi költői munka tesitiségrs, a nép szolgálatába állított munka szép gyümölcseit nyújtja át az olvasónak. _____ SZÁSZ JÁNOS Mindhárom könyv az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó gondozásában jelent meg. | ■A