Utunk, 1956 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1956-01-13 / 2. szám

► ★ A ROMÁN ISZEPKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LA XI. ÉVFOLYAM 2. (376) SZÁM —ÁRA 40 BÁNI — 1m. MIT TEGYÜNK MI, ÍRÓK? Irta: NAGY ISTVÁN a RNK Akadémiája levelező tagja A Román Munkáspárt II. Kongreszszusán meghívott íróként vettem részt. Hat napon keresztül megtisztelő alkalmam nyílt az ország legkiválóbb fiainak a számadását meghallgatni az első pártkongresszus óta elvégzett munkáról. A személyes élmény forróságával beszélhetek arról, hogy mit tettek 1955-ig és mit tesznek majd 1960-ig, a második ötéves terv keretében, népünk további felemtéséért. Boldog vagyok, hogy az elmúlt öt év nagy sikereihez mi, írók is jelentékenyen hozzájárultunk. ..Íróinknak és művészeinknek — mondotta Gheorotau-Dej elvtárs — sikerült az utóbbi években olyan műveket alkotniok, amelyek megérdemelten kivívták a nép szeretnét.“ De jogga figyelmeztetett bennünket arra is, hogy „a sikereknek azonban nem szabad az önünneplés, az önmegnyugvás légköréhez vezetniük. Annak a hősi harcnak számos nagy témája a döntő mozzanata, amelyet dolgozó népünk ma a szocializmus felépléséért vív, az utóbbi évtizedek harcainak több nagy témája és fontos mozzanata csak kis mértékben tükröződik az irodalomban és művészetben ...“ Ezeket tudva és a második pártkongresszus határozatait tanulmányozva, valóban nem süppedhetünk az önelégültség ellustulásra csábító ágyába. Azok a feladatok, amelyek a II. Pártkongresszus határozataitól a munkásosztályra s a vele szövetséges dolgozó parasztságra, meg a velük tartó, alkotó értelmiségiekre hárulnak, reánk írókra és művészekre is igen megtisztelő kötelezettségeket rónak. A Kongresszus irányelvei a második ötéves terv célkitűzéseit illetőleg, többek között előírják, hogy a munka termelékenységét 1960-ig 45—50 százalékkal kell növelni és 60—65 százalékkal gyarapítani kell az ipari termelést, 80—90 százalékkal több kőszenet kell adniok bányászainknak, munkásaink kétezer kilométer új földgázvezetéket fognak lefektetni, a felépítésre kerülő új erőműveknek százezer kilowattal több villamosáramot kell szolgáltattok, hiszen kétezer újabb falut fogunk villamosítani... Mindez csak néhány kiragadott példa a sok új feladat közül, amelyek egytől-egyig a nép jólétének, békéjének, hazánk biztonságának az ügyét mozdítják elő. Ezek a feladatok látszólag csak gazdasági, szervezési, technikai feladatok. De ha mélyen a látszat mögé tekintünk, millió és millió küzdő embert találunk ott. A népjólét emelését szolgáló termelékenység 45—50 százalékkal való feljavítása nagy erőpróba elé állítja a munkások és mérnökök tudását, leleményességét, hősi odaadását s hazafias jellemszilárdságát. Mindezeknek a jellemtulajdonságoknak a továbbfejlesztéséről van szó. Egyszerűen különb emberekké kell válniok ahhoz, hogy megoldhassák tegnapinál különb és nagyobb feladataikat Reánk írókra és művészekre éppen itt, a magasabbrendű emberi tulajdonságok kifejlesztése körül hárulnak a tegnapinál nehezebb, de igen szép és hálás feladatok. Nem kulloghatunk a második ötéves tervből származó feladatokat megvalósító dolgozók után, nem lehetünk tetten szemlélői, vagy közömbös tudósítói a munkások és dolgozó parasztok erőfeszítéseinek és sikereinek, Írásainkkal segítségükre kell sietnünk, mégpedig olyan írásművekkel, amelyek hozzájárulnak az erőfeszítésekhez szükséges kommunista erkölcsi erő kialakításához. Irodalmi és más művészi alkotásainknak a példaadó szocialista ember ábrázolásával fel kell serkenteniük az újításokhoz szükséges kezdeményező leleményességet, a szocialista hazafiasság magasztos érzését, a kommunista céltudatosságot. Kétezer újabb falu villamosításához nemcsak új villamoscentrálék és végtelen hosszú villanyhuzalok, vagy póznák szükségesek. Szükséges az a felemelő tudat is, hogy a falvak dolgozói, a munkások szövetségesei, a falu felemeléséért cserében bőségesen ellátják a várost élelemmel, az ipart mezőgazdasági nyersanyagokkal, vagyis az eddiginél még kielégítőbben tesznek eleget szövetségesi elkötelezettségeiknek. Mi ezt a felemelő tudatot az irodalmi ábrázolás eszközeivel, a fellelkesítő irodalmi olvasmányokkal mélyíthetjük el. Olyan irodalmi műveket kell adnunk falusi dolgozó tömegeink kezébe is, amelyek arra lelkesítik őket, hogy az eddiginél nagyobb kedvvel és lendülettel tömörüljenek mezőgazdasági társulásokba és kollektív gazdaságokba. Hiszen a második ötéves terv végére az árugabonának és az állati termékeknek hatvan-hetven százalékát a mezőgazdaság szocialista szektorától várjuk. Ám a maradiság s más csökevénye a múltnak nem egyszer állja majd utunkat, amíg odáig érünk. Ki gyűlöltethetné meg mélyebben és szemléletesebben a kapitalista csökevényeket vagy a falusi maradiságot; ki mutathatná be meggyőzőbben, hogy mennyire földhözragasztó a kisárutermelői kuhogás, ha nem az író a maga szemléletes történeteivel? És ki kedveltethetné meg jobban az újat, a haladót, a magasabbrendű gazdálkodási formákat és embereket, ha ismét nem az író? A jó könyvekkel, a küzdő emberek sikereinek és kudarcainak tanulságos művészi bemutatásával, a legtávolabbi falvakba és ipari munkatelepre is oda tudjuk varázsolni a tudomány, az ipar és a szocialista mezőgazdaság példás hőseit. íme lássátok, ilyenek legyetek, így van értelme az életnek. Hatezer új orvost, húszmillió példánnyal több könyvet akarunk adni a népnek a második ötéves terv végéig. A mi dolgunk, íróké is, az új orvosok, új könyvnyomtatók nevelése. Melléjük kell állanunk, velük kell küzdenünk és diadalt aratnunk azon az úton, amelyen a mi rendszerünk indítja el őket. Regényeket, színdarabokat, hősi énekeket kell írnunk róluk. Rá kell ébresztenünk őket arra, honnan jönnek, kicsodák ma és mivé, mily nagyszerű munkásokká, orvosokká, földművesekké vagy tudósokká válhatnak holnap. Különösen színpadi irodalmunk lemaradását kell igen sürgősen megszüntetnünk. A Román Munkáspárt II. Kongresszusának határozatai és irányelvei határtalan fejlődési lehetőséget tárnak egész népünk elé. Ezeket a lehetőségeket valóra is lehet váltani. Irodalmunk és művészetünk Szintén beláthatatlan fejlődés előtt áll, mert az élet maga vetette le béklyóit minálunk. A Kongresszuson harminckét ország kommunistáinak a küldöttei, élükön a nagy Szovjetunió és a nagy Kína legkiválóbb kommunistái biztosítottak bennünket népük baráti támogatásáról. Ezt a nagy testvéri összhangot, összeforrottságot íróilag kifejezni magasztos feladat. A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének tevékenységéről szóló kongresszusi jelentésében Gheorghiu-Dej elvtárs azt mondotta: „Meggyőződésünk, hogy íróink és művészeink olyan műveket fognak adni a népnek, amelyeknek eszmei tartalma és művészi kifejező ereje méltó a hazánkban végbemenő forradalmi változások viharos korszakához.“ És mi méltóaknak akarunk és méltóaknak is fogunk bizonyulni erre a bizalomra. ADLER ADOLF Új látogató a kiállításon A Kolozsvár tartományi képzőművészeti kiállítás anyagából JJÉkéj zzanMpcnti ... JHÍUÍCLH csendes beszélgetések közben megállapítottuk azt, hogy a helyzet a viszontagságok és izgalmak ellenére jó, és hogy ma a régi újságolvasó is örömet és titkos elégtételt érez s szívesen hallgatja a rádió politikai híreit, mert a nemzetközi életben száz és száz jele mutatkozik annak, hogy a genfi szellem a hidegháború híveinek aknamunkája ellenére él és ezt a különböző rádiók is tükrözik és az újságok is demonstrálják — miután ezt így csendes beszélgetésekkel tisztáztuk és sok képpel és bizonyító anyaggal megmutattuk, én a német barátomat fölszólítottam, hogy menjünk ki a kolozsvári piactérre, mert ott mutatok neki néhány jelenséget, ami a mi életünkre jellemző. — Gyerünk, — szólt zöldlódenes, szürke bricsesznadrágos, fényképezőgéppel felszerelt barátom, — ahogy valószínűleg a nyári emlékezetes nyugatnémet-szovjet futballmeccsre mehettek a német turisták ezrei és ahogy majd bizonyára ide is fognak jönni százával, hiszen ezek a mostaniak csak az első fecskék. S barátom mégse volt egyszerű turista, hanem sokkal-sokkal több annál, tudós történész és újságíró, akinek a kezében a Kodak-masina nemcsak a kíváncsiságnak és a fürgeségnek, hanem a mélyebb megismerésnek is az eszköze volt. És mentünk át a szálloda előtti hídon, ahol nagy tömeg gyűlt össze, békés elrévedezéssel bámulta a cserjéhez hasonló, feketedő folyót s benne a halászt, aki most húzta ki éppen a horgát és — azt hiszem az olvasónak semmi újat nem mondok vele, ha megmondom, hogy — nem fogott halat. Ez azonban nem adott okot a csüggedésre, ellenkezőleg, még fokozta az izgalmat, mert a halásznak a horga jó, csalétke rendes, előírásszerű, hal ilyenkor van elég a vízben, és miért éppen ő ne fogjon? — A tömeg pedig nőttön-nőtt a hídon, halk, káromkodásokkal tarkított biztatások hallatszottak. Tipikus békebeli kép volt, amilyennel gyakran találkozik az utazó a Szajna vagy a Themze partján, sőt a különböző kisvárosok vízpartjain is. Barátom elgyönyörűtozott az Őszi képben és megjegyezte, hogy halászni jó, de a halászt nézni, az aztán egyenesen gyönyörűség. „Anatole Francé írja valahol, hogy ötven évig figyelte a halászokat a Szajna partján, de ő soha, de soha nem látott egyetlen fia halat sem . .. Hát akkor miért fogjanak az itteni halászok valamit? Talán a kolozsvári halak kevésbé ravaszok a párizsiaknál?” De barátom megjegyzését a nézők nem hallották, őket különben sem lehetett kibillenteni idegmegnyugtató izgalmukból. Kiértünk a piactérre, körte- és káposztahalmok közé, ahol a sarkokon a késő ősz hangulatát terjesztve kosaras és dobkályhás gesztenye- és sülttökárusok kínálták portékájukat. És darazsak szúrós rendőr gyűrűjében rengeteg érett szőlőt és zamatos császárkörtét is lehetett látni. — Hanem nektek — mondta a barátom — roppant jó almatermésetek is lehet az idén. Hajlandók vagytok-e nekünk is adni belőle? — Hogyne, nagyon szívesen! Német karton, bicikli, esztergapad, ultramarinkék és sárga festék ellenében miért ne? J Kurher csak kedves őszi eltévedezés volt köztünk, ácsorgó emberek között, egy praktikus harisnyafoltozógép közelében, amit buzgón ajánlott a rekedthangú rikkancsárus, s amit úgy vettek a krülötte állók, mintha ingyen adta volna. Megérkeztünk a tejsátrak közelibe, ahol ráncos, bordópiros ruhában már ott állottak a széki lányok, roppant kedvesen forgatták egymást, mint akár száz évvel , ezelőtt. Több volt a leány, mint a kék lajbis fiú. Valamennyi megforgatott pirospozsgás őrült és boldog, hogy erre a forgásra firalmat adott az érett, tökmagos ősz. — Dúátty, mi " — kérdezte a német. Levette és megtörölte elködösödött szemüvegét és egy pillanatig szabad, gyulladt szemmel figyelte a tömeget. — Ez itt nem Kolozsvár, hanem Szék. Vagy magyarosabban Szik — feleltem neki. A lányok és fiúk a városban szolgálnak és behozzák a szülőfalujuk szokásai. S ha jól odafigyelsz, talán még lelküket is látod a verőfényben ... Együtt táncolnak, legtöbbször a sziklány sziki legényhez megy feleségig, mégha néha Kolozsváron is zajlik le a játék, a megelőző séták és az eljegyzés. Sok az ősiség, sok az érintetlenség bennük és mégsem úgy tanulnak, mint mondjuk a két világháború közötti időben. Mert a lelkük forrálódik abban a katlanban, amit a demokrácia gyújtott meg tíz éve és a szakszervezetek őrködnek azon, hogy a legények és a leányok kijöhessenk minden csütörtökön és vasárnap.s incselkedhessenek a maguk matán. — Azt mondod, hogy régen is eljöttek ide? — Igen. — A szállongózóban, a fagyban is? — Igen, mindig Ezeket melegíti a szív és a bekecs. — Hát akkor? szólt kis ellenvetéssel a német. —■ Mi a különbség? — Csakhogy akor a csütörtöki nap sohasem volt szarad — szakítottam félbe. Az összes, ríott vasárnap délután miatt is sok ita volt, meg sirászívás. A lányt, ha ésőn érkezett haza, eldöngették, sok- - nem is akarta elengedni az áss ngot - mert akkor ki vigyáz a gye. Are vendégség köz-4 hó- , meg a gyümölcsös tálakat? Úgy jöttek ki ide a leányok és a legények, mintha rossz fát tettek volna a tűzre ... Most meg ez a két délután egészen az övék . .. Aztán meg a kenyéradó gazdáik sem a régiek ... Ez a sziki tánc most a demokrácia tánca. — Értem, értem — szólt a német. — És lefényképezhetem őket? — Miért ne? A sziki lányokat ez se zavarja . . Ők megvannak magukban így is. Barátom ott tartotta a kezében fürge szerszámát és már le is kapta a sziki népet. Hanem most már a lányok is észrevettek valamit, odajöttek a közelünkbe, közrefogtak bennünket és mindjárt megmondották, hogyha már a fényképezésnek ők a tárgyai, akkor a képekből is kell jusson nekik. „Küldjön az elvtárs képet, ha máshova nem, hát legalább a tejsátorba.” „Jó, jó, ami engem illet, szívesen" — felelte. Alig akart elmenni a sziki lányok közül, pedig nekem még voltam mutatnivalóm. „A köröndi filmtícaiok mellett álltunk meg, s egy gyönyörűszép, sötétkék kulacsra, meg egy gyümölcsöstálra hívtam fel a figyelmét. — Ohó, ez már nem is mesterség, hanem művészeti — kiáltott fel a német. — Ilyen nálunk csak Meissenben van, a híres porcelángyárban ... Csakhogy ez más, mint a meisseni porcelán ... Más nép lelke szólal meg benne ... És éppen ezért elbájoló ... Ó, ha ezt a meisseni mesterek látnák! .. . A német fölemelte a kulacsot, aztán a levesestálat, aztán a gyümölcsöset és beletette a hátizsákjába. — Többet nem vihetek magammal. Az egész nép lelkét, leheletét mégsem vihetem Németországba, hogy megmutassam a mi népünknek. Legföljebb egy cseppet belőle. Mennyibe is kerül? — Negyven lejbe a három darab. — Ó, ezek fillérekért adnak gyönyörűséget! És újra elpárásodott szemüvegét kezdte törülgetni, majd megkérdezte: — Hol is van az a falu, ahol ezt gyártják? — Korondon, az agyagosan vörhenyes hegyek közelében, ahol a nép szorgalommal, kézügyességgel és művészettel pótolta a földek szegénységét .. . És íme, ez lett belőle: köröndi korsó, köröndi kulacs és tál ... És vannak vidékek, ahol a falakat csupa ilyen színes tál díszíti. Képek és szobrok helyett ez a látogató öröme s a háziasszony büszkesége. — Korond, Korond, Köröndi A vendég háromszor is megforgatta a lelkében ezt a szót, ahogy a kékfestő a pamutot kavargatja meg a lében. Aztán még biztonság kedvéért a noteszébe is fölírta magának. — Ezt is le kéne fotográfálnom. Lehet? — Lehet én még megjegyeztem neki, hogy Kolozsvár körül eldugott falvak koszorúja terül el, ahol gyönyörű a viselet, amelyet alig ismer még a világ, pedig milyen jó lenne az, ha a németek, meg az angolok, meg a franciák, meg az amerikaiak megismernék. „És menj el Kelecebre, nézd meg a befonotthajú, szalagos román lányokat, amint furulyaszóra járják a hózát és utazz el sürgősen Bélincre és_ figyeld meg a bánáti legények bőrmellényein a hímzéseket és ujjongani fog a lelked, — mondottam neki. — Én elmondok mindent, esküszöm, •Jtffrevletseauamxi, mindent — szólt erős nyomatékkal, mélyen szemembe nézve a vendégem. — Meg aztán bizonyítékként magammal viszem a cserépedényeket! Németországban tudják ám, mi az a szép és azt is tudják, hogy milyen szeretet és kézügyesség, türelem és bibelődőkészség kell az ilyesminek az elkészítéséhez. És aztán jönni fognak a többiek is és azok is látják és megértik ezt és elmesélik újra a barátaiknak és azok újabb barátokat hoznak .. . szólt a barátom lelkesedve. ICitULOÁllunk már a sétatéren, sporttelepek és teniszpályák zegzugos rengetegében és a lemenő nap dús díszétől felnagyítva és megsokszorosítva, olyan volt a világ, mintha egyetlen játszótér lett volna. Itt kisdiákok rúgták a labdát, ott egyenruhás kisinasok mézára állottak föl, amott meg komoly sportemberek játszottak komoly dresszben. S a téren átbódorgott néhány kései pillangó megdöbbenve, hogy még él, egyszersmind örülve is neki. Rápillantott a tömegre, majd elkarikázott. — Mindent eltettem, mindent lejegyeztem és a fényképeket is elküldöm neked — mondottam a német és hálásan szorongatta a kezemet. SZILÁGYI ANDRÁS A KOLOZSVÁR-TARTOMÁNYI képzőművészeti kiállítás II. KOMPOZÍCIÓ-FESTÉSZET Az új mondanivaló eszmeileg gazddagabb, művészibb kifejezéséért, azeddiginél teljesebb emberábrázolásért vívott nehéz, vajúdásokkal teli harc tükröződik a kolozsvári képzőművészek legjobbjainak kompozíció-festményein. A kritikusnak minden birtokba vett centimétert jeleznie kell ebben a csúcsok meghódításáért folytatott küzdelemben ... Kétségtelen, hogy a szocializmus építését ábrázoló művész magatartásának kifejezésére a kompozíció a legközvetlenebb, a leghatásosabb út. Elsősorban itt tisztázhatja önmaga előtt: alkotása mennyire mozgósító erejű; mit, mennyit, milyen erővel sikerült elmondania a dolgozó tömegeknek; mennyire segítette őket a szocializmusért vívott, vagy áldozatokat kíván a harcban. Ezért van ma elsődleges jelentősége a kompozíciónak. A teljes átélés, az őszinte élmény fontosságának felismerése egyes művészeinket arra késztette, hogy csak jól ismert, számukra otthonos, szeretett tárgyat dolgozzanak fel. Ez jó is, meg nem is. Jó, mert becsületesen kerülnek minden képmutatást, amit a művészet végső fokon amúgy sem tűr meg. Rossz viszont, mert így leszűkítik témakörüket s megelégednek egy szűkebb világ ábrázolásával. A feladat az élet új területeinek meghódítása; nem felületes érintkezés, hanem igazi élményszerűségre vezető, hosszantartó kutatás, a törekvés a teljes megismerésre .. . Vizsgáljuk meg a Kolozsvár-tartományi kiállítás kompozíció-festményeit a fenti kérdések szemszögéből. * Kovács Zoltán művészetének egyik sajátos vonása az új tematika bátor keresése. Tüntetés a Badescu kormány ellen című kompozíciójában a román munkásosztály harcának nálunk még alig ábrázolt, a felszabadulástól a Groza-kormányig terjedő szakasza felé fordult: a Badescu merénylete után Kolozsváron lezajlott tüntetést ábrázolja — nem a dráma megdöbbentő, hanem a szatíra megsemmisítő erejével. A történelmi eseményt mintegy életképszerűen ragadja meg. A tüntetés központi eleme, a felháborodott munkástömeg megmutatása helyett látszólag véletlenszerű, végső fokon azonban igen jellemző mozzanatot ragad meg. Szatírájában is... drámai erejű társadalmi összeütközést ad: élesen szembeállítja az emberi életért tüntetőket a kiváltságos helyzetét féltő reakcióval — ebben az esetben a román kizsákmányoló osztállyal azonosuló magyar reakcióval. A művész eszközei is a mondanivaló szerint változnak; színeivel mintegy sugalmazza az érzelmeket. A dzsentris külsejű férfiút s a hölgyet nyugtalanító, fekete meg vörös színekkel festi, a tüntető tömegből csak a tábornokot ábrázoló bábu válik ki élesebb színekkel. A dolgozó embereket a szürkék és barnák kellemes, megnyugtatóbb árnyalataival teszi vonzóvá. Még teljesebb lett volna a hatás, ha a tüntetők egységes tömegében változatosabb, egyénibb arcokat találnánk, s ha az alakokat a tömeg egységének megőrzésével hatásosabban emelte volna ki. A kép színhangolása gazdag, előadása lendületes s a néző örömmel ismeri fel a számára oly otthonos kolozsvári Főtér házait. Kovács Zoltán Balcescu című festményén művészetünk még egy sajátos — a műfajokat elválasztó merev korlátok felszámolására irányuló — törekvése mutatkozik meg. A Balcescu műfajilag tulajdonképpen arckép. Tartalmi igénye és megfogalmazása révén azonban már inkább a kompozícióhoz áll közelebb. Kovács Zoltán Balcescuja erőshitű, rajongó, lángoló, hitének perzselő tüzében szinte ellobog, elég. A festő olyannak látja, amilyennek Camil Petrescu írja le: „kirobbanó idegköteg"nek. Hősének belső nyugtalanságát, izzó lelkesedését a művész nem ábrázolhatta statikusan. Ezért mutatja meg a szónoki lendület hevében s fokozza a csúcspontig lendületes mozgását, izzó, átszellemült arcának szuggesztivitását. Kifejező eszközei igénybevételénél szabadjára engedte saját, felfokozott, nyugtalan vérmérsékletét. Az előkészítő tanulmányok sora után hatalmas lendülettel festette meg a képet. A festéket vastagon csapja fel, szinte szétfröcsköli a vásznon s a színek asszociatív, érzelemkeltő erejére épít. Ezért uralkodik a kékkel ellentétbe helyezett erőteljes vörös, ingerlő, eleven hatása itt a forradalom lobogásának érzelemkeltő eleme. Ez a vastagon felrakott s kellően ki nem érlelt vörös, a nézők nagy részénél nem talál megértésre. Túl közelről nézik az amúgy is alacsonyra helyezett képet, így a kéz felületén felcsillanó vörös fényeket is csak foltoknak látják és félremagyarázzák. Igen szépen megfestett részletek (pl. Balcescu ruhája) váltakoznak megoldatlanabbakkal (pl. a homloktól különváló hideg, kemény fényfolt). A legtöbb vitát mégis Balcescu egyéniségének felfogása váltotta ki. Ezt sokan a hozzáértők közül is önkényesnek ítélik. Balcescuban nem annyira a heves vérmérsékletű, nyugtalan forradalmárt, mint inkább a higgadt tudóst, a forradalom tudatos irányítóját látják. Kovács elsősorban hőse lelki életét, meggyőződését, magatartását, a forradalmár legjobb tulajdonságait hangsúlyozza; olyan helyzetet teremt, amelyben megmutathatja az önmagában kialakított Bálcescut. Hogy Bálcescu valójában szónok volt-e, hogy (Folytatás a 2. oldalon) BORGHIDA ISTVÁN D.J K H NY V FK • x • R-U-4 337 ’ Egyetemi Könyvtár 2 S-B G B D . J Dugonics tér 13. észeti kiadó) ÉNTEK A KONGRESSZUS UTÁN írta: Dr. BANYA LÁSZLÓ a Bolyai Tudományegyetem rektora Az új esztendő a szocialista építés újabb lépcsőfokának, második ötéves tervünk végrehajtásának kezdetét jelenti hazánkban. A szocializmus alapjainak tervszerű építésében ezt az új szakaszt munkásosztályunk, egész dolgozó népünk számára történelmi fontosságú esemény előzte meg: pártunk, a Román Munkáspárt második kongresszusa. Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs mélyenszántó, minden alapvető problémánkat átfogó jelentése a Központi Vezetőség tevékenységéről a második ötéves terv irányelveivel, pártunk új alapszabályával és a kongresszus többi dokumentumával együtt hathatós útmutató lesz további fejlődésünkben, lendítőerő építő munkánkban, éles fegyver harcunkban újabb sikerek eléréséhez, újabb győzelmek kivívásához. Számunkra, küldöttek számára, akik részt vehettünk a kongresszus munkálataiban, felejthetetlen élményt, mély tanulságot jelentett minden, ami ezen a kongresszuson történt. Elsősorban szembetűnő volt a kongresszusi küldöttek és meghívottak, kommunista élmunkások, kollektivista parasztok, haladó értelmiségiek, párt és állami aktivisták politikai fejlettsége, ami viszszatükrözte egész dolgozó népünk fejlődését a népi hatalom éveiben. A Központi Vezetőség jelentését kiegészítették pártunk többi vezetőinek jelentései és beszámolói, amelyek a kongresszus elé tárták forradalmi átalakulásban, fejlődésben lévő társadalmunk irányításának legfőbb kérdéseit. A kiegészítő beszámolók mellé méltán sorakoztak fel a többi kiküldöttek felszólalásai, amelyek lelkesülten hozták tudomásunkra többek között, hogy Sztálin-tartomány gépgyártóipara elérte az 1950. évi színvonal háromszorosát és hogy Dobrudzsa tartomány dolgozó földmíveseinek többsége ráfért már a kollektív mezőgazdálkodás útjára. A jelentések és a felszólalások ugyanakkor pártszerűen bírálták a hiányosságokat szocialista építésünk terén s rámutattak a hibák felszámolását célzó gyakorlati teendőkre. Mindenegyes felszólalásban megnyilatkozott pártunknak a problémák lényegére rámutató, reális és egyben merész távlatokat nyitó szelleme. A kongresszus a szocialista hazaszeretetnek, a munkás-paraszt szövetségnek, a román nép és a nemzetiségek testvéri egységének, a proletár nemzetköziségnek nagy horderejű megnyilatkozása volt, nemcsak a résztvevők, hanem pártunk minden tagja, hazánk minden öntudatos dolgozója számára. Az általános, nagy politikai és gazdasági tanulságokon kívül, a kongresszus kulturális életünk, többek között az oktatás és a tudományos élet feladataival is foglalkozott. Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs beszámolója erőteljesen hangsúlyozta a hétosztályos elemi oktatás, közoktatásunk alapja nagymérvű kiszélesítésének, valamint a középiskolai és főiskolai oktatás tökéletesítésének fontosságát. A kongresszus egyéb dokumentumai is bírálták az Oktatásügyi Minisztériumot, és rámutattak többek között a középiskolai oktatás egy évvel való meghosszabbításának szükségességére; ez lehetővé tenné, hogy kiforrottabb, érettebb ifjúság kerüljön majd a főiskolák padjaiba; ezáltal is emelhetjük felsőoktatásunk színvonalát. A Központi Vezetőség jelentése bővebben kitér az ideológiai és tudományos muka feladataira. Rámutat arra, hogy az ember ember által való kizsákmányolásának maradványai országunkban, valamint a tőkés világ létezése, állandó forrása a burzsoá ideológiai felfogások terjedésének. Hangsúlyozza, hogy pártpropagandánk harcos szellemű és hajthatatlan kell hogy legyen a marxi-lenini elmélet bármilyen elferdítésével szemben. „Szó sem lehet — hangsúlyozza a jelentés — az ellenséges ideológia elleni küzdelem legcsekélyebb lanyhulásáról s még kevésbé az ideológiai harcban állítólag beállt »szünetről«.” Főiskoláinkban és tudományos intézeteinkben egyesek a „genfi szellem“ ürügyén, a nemzetközi helyzet enyhítéséért kifejtett törekvésekből, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének, békés versenyének elvéből hamis következtetéseket vontak le az ideológiai frontra vonatkozóan; valamiféle eszmei fegyverszünetet képzeltek el. A természettudományok terén tudományellenes, idealista tanokat igyekeztek becsempészni; a társadalomtudományok terén az osztályharc törvényszerűségének alkalmazásában voltak ingadozások. A polgári objektivizmus maradványaival is bőven találkozunk, amikor egyes szakemberek úgy gondolják, hogy az ő szerepük kimerülhet az ismeretek puszta közlésében, s a tőkés országok kultúrájára is ún. „pártatlansággal“ tekintenek. „Mi nagyon értékeljük — mondja Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs — valamennyi nép legértékesebb alkotásait, mindazt, ami élenjáró a népek kultúrájában. De határozottan ellene vagyunk a kritikátlan magatartásnak, annak, hogy egy kalap alá vegyük bármely nép kultúrájának demokratikus és reakciós elemeit, ellene vagyunk a burzsoá kultúra előtti szolgai hajbókolásnak.“ A jelentés felhívja a figyelmünket kulturális örökségünknek is „kritikai, a marxizmusleninizmus álláspontjáról való értékelésére“. ,,A párt — emeli ki a jelentés — nagyra becsüli népünk gazdag haladó kulturális örökségét, de ugyanakkor küzd minden ellen, ami reakciós, haladásellenes és népellenes a múlt tudományos és irodalmi műveiben.“ A burzsoá ideológia befolyása elleni harcunkban elsőrangú fontossága van annak, hogy résen legyünk minden nacionalista, soviniszta nézet beszüremlésével szemben, hogy küzdjünk a kulturális elkülönülésre irányuló káros törekvések ellen, a kulturális front hazafias egységének további erősítéséért. A tudományos munka nagy sikereket ért el hazánkban a népi demokratikus rendszer éveiben. A Központi Vezetőség jelentése méltán kívánja azonban, hogy a tudományos munka még nagyobb és több sikerrel járjon a jövőben, hogy fokozottabban járuljon hozzá a nemzetgazdaság és a művelődés fejlesztéséhez, hogy még jobban emelkedjék nemzetközi hírneve. Az utóbbi években fellendült a Bolyai Tudományegyetem tanszemélyzetének tudományos munkája is. Azonban a történelmi és filológiai tanszékeken további erőfeszítésre van szükség annak érdekében, hogy a problémákat a történelmi materializmus elméletének és módszereinek teljesebb ismeretében mélyítsék el. Véget kell vetnünk az érdeklődés-hiánynak is ezeknél a tanszékeknél a jelen problémái s általában az utolsó évtizedek problémái iránt. A természettudományok területén pedig a kutatásokat még jobban össze kell terni-------ríifetzs-rdaságunk élet kni, megh halmazása hanyagolásat. Főiskolai oktatásunk színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen az is, hogy felsőbb szerveink fokozottabb segítséget nyújtsanak munkánk eredményesebbé tételéhez. A kongresszus bíráló megjegyzései bizonyára hozzájárulnak ahhoz, hogy az Oktatásügyi Minisztérium a problémákat ne általános bürokratikus intézkedések útján, hanem az egyes főiskolák sajátos szükségleteinek elmélyült tanulmányozása révén igyekezzék megoldani. Az alkotó munka teljes mértékű kibontakozásához szükség van állandósult főiskolai tervekre és programmokra, a besorolások idejében való elvégzésére, az ideiglenesség megszüntetésére s a didaktikai normák felülvizsgálására. Szükség van országos viszonylatban a tudományos munkák kiadásának teljesebb körű biztosítására éppen a tudományos munka további fellendítése érdekében. Sajátos problémánkként pedig nélkülözhetetlen, hogy a politikai és szépirodalmi kiadványok terén elért nagy eredményeink mellett általános megoldást nyerjen a magyar nyelvű tudományos kiadványok kérdése is. Mindezek a problémák egyaránt felmerültek a kongresszusi felszólalások folyamán. A kongresszus jelentősége annál nagyobb, hogy a közvetlen politikaiideológiai kérdések mellett felölelte gazdasági és kulturális életünk minden lényeges kérdését s irányt mutató szavaival lendítően fog hatni építő munkánk egész területére. Pártunk kongresszusának értékelése megnyilvánult a külföldi vendégeknek, a szocialista tábor, a tőkés és gyarmati államok harminckét kommunista, munkás és munkapártja kiküldötteinek üdvözlő szavaiban is. A kongresszus felemelő megnyilatkozása, magas iskolája volt a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának. Kiricsenko, Csu- Ce, Rákosi elvtársak szavaiban pártunk egységének, dolgozó népünk harcának meleg méltánylása, elért eredményeink komoly megbecsülése nyilvánult meg. Megrázó volt Dolores Ibarruri költői lendületű szavait hallani, amelyekkel munkásainkat, kollektivista parasztjainkat, élenjáró értelmiségieinket „napba néző, bátor sasokhoz“ hasonlította. A kongresszus felvértezte a kommunistákat, a pártonkívüli becsületes dolgozókat az eljövendő történelmi feladatok teljesítésére. Párttagok, munkások, kollektivista parasztok, néphez hű értelmiségiek, egész dolgozó népünk, románok, magyarok és más nemzetiségűek még szilárdabb egységben sorakozunk fel Pártunk Központi Vezetősége mögé, tudásunkat, munkaerőnket, alkotókészségünket fokozottabb lendülettel állítva hazánk boldog szocialista jövője szolgálatába.