Utunk, 1957 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1957-01-05 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! \ III IN * A ROMAN NE:PKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA ★ XII. ÉVFOLYAM I. (427) SZÁM — ARA 50 BANI — KOLOZSVÁR, 1957. JANUAR 5. SZOMBAT Mindjárt tudtuk, hogy a Budapest ut­cáira szórt könyvek között a mi köny­veink is máglyára kerülnek s megint tért nyernek az irodalomban is a so­vinizmus és nacionalizmus terjesztői, akik ismét megmérgeznék népeink ba­rátságát. ' Tudjuk, hogy e veszedelmek felidézé­séhez hozzájárult az a csoport is, amely görcsösen takargatta bűneit s végső­kig ragaszkodott a hatalomhoz. Maga­tartásával eltorzította a szocialista fejlődést, de mindent felülmúlt az a veszedelem, melyet hosszú évek során külső imperialista támogatással az el­lenforradalom készített elő. Létalapjá­ban támadta meg a magyar szocializ­must- A kapitalizmus és a nagybirtok- rendszer helyreállításához látott, annak minden, a nép számára borzalmas tar­tozékával együtt. Bizony mélyen fellélegzettünk a meg­könnyebbüléstől, mikor híre jött, hogy a zűrzavar közepette akadtak férfiak, akik szembeszálltak az ellenforrada­lommal s a végső pillanatban megala­kították a munkások és parasztok for­radalmi kormányát. Elismerésünk a Kádár-kormányé, mely a történelmi szükségszerűséget felismerve, a proletár nemzetköziség alapján szovjet segít­séggel elejét tudta venni egy olyan mérhetetlen szerencsétlenségnek, ami­lyent a magyar nép még nem ért meg történelme folyamán. Az ellenforrada­lom temetővé változtatta volna egész Magyarországot, veszélybe sodorta vol­na a mi békénket is, és sorompót vert volna a két ország népei közé, apák és fiák, testvérek és rokonok közé. Kedves Barátaink! örömmel tölt el bennünket az újeszten­dő küszöbén az a tudat, hogy a magyar munkásosztály és dolgozó parasztság 1956. december 31. ASZTALOS ISTVÁN BALOGH EDGÁR BARTALIS JÁNOS HORVÁTH IMRE HORVÁTH ISTVÁN KACSÓ SÁNDOR KISS JENŐ KOVÁCS GYÖRGY N em csak ez olvasók örvendenek. Örvendenek az írók lis. HORVÁTH ISTVÁN A MI ÉLETÜNKÖN legjobbjai követik kormányuk és. a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt útmutatá­sát, hogy minél hamarabb begyógyít­sák az ország sebeit, és továbbfejlesz- szék a szocializmust. Kérünk Benneteket, juttassátok el hozzájuk újévi jókívánságainkat. Az új­esztendőbe átlépve feszülten figyeljük, hogyan hallatjátok szavatokat a mun­kás- és paraszthatalom oldalán, a kor­mány támogatása dolgában; hogyan já­rultok hozzá egy olyan közszellem ki­alakításához, mely az ellenforradalom szellemét teljesen felszámolja. A hozzánk érkező szűkszavú s nem egyszer ellentmondó hírekből mindezt nem tudjuk világosán lemérni. Ám is­merjük a dicsőséges múltra visszate­kintő magyar irodalmat; ismerjük Ba- csányi és Petőfi, Ady és Móricz Zsig- mohd, Juhász Gyula és József Attila elévülhetetlen hagyatékát. Tadjuk, hogy az élő magyar irodalom soha sem for­dulhat szembe velük. Nem fér hozzá kétség, hogy azok az írók, akik szeretik népüket, más utat, mint a szocializmus útját nem választhatnak. Képtelenek vagyunk még. csak elképzelni is, hogy egykori küzdőtársaink ne ugyanarra a következtetésre jussanak, mint mi; hogy ne ugyanazokat a feladatokat jelölnék ki a maguk számára, mint mi; a ma­gunk számára. Mi szív vel-l élekkel egyi.íi m-gyünk : linAcizokkuf ■ akik a szocializmus útján haladnak. A szo­cializmus építése nélkül céltalanná vál­nék életünk. Meggyőződésünk, hogy a tietek is meddővé válnék. A munkás- osztály pártja és a népkormány ve­zetése nélkül szocializmust építeni nem lehet. Ebben a szellemben kívánunk Nektek termékeny újesztendőt. Régi küzdőtár­saitok és barátaitok: LETAY LAJOS MOLTER KÁROLY NAGY ISTVÁN ROBOTOS IMRE SALAMON LÁSZLÓ SZENTIMREI JENO SZILÁGYI ANDRÁS TOMPA LÁSZLÓ KEDVES BARÁTAINK! A korábbi évek szokásától eltérően az idei újesztendő alkalmából engedjétek meg, hogy nyílt levélben üdvözöljünk Benneteket, általatok pedig a Magyar Népköztársaság súlyos megpróbáltatá­sokat átvészelt népét. ügy véljük, hogy a tovatűnő óesztendő és a reánk köszöntő új sok tekintetben emlékeztet az 1945-ös évre. Mi akkor már szabadok voltunk, közületek azon­ban számosán a még fel nem szabadí­tott Budapesten Hitler és Szálasi ter­rorja alatt gyötrődtek. Mi, itt Romániá­ban szorongva figyeltük a magyar nép hazafias erőinek kibontakozását a Kom­munisták Pártjának vezetése alatt. VárT tűk, mikor adtok életjelt s milyen lesz a magatartásotok abban a küzdelemben, melynek célja az úri Magyarország megdöntése — a munkások és parasz­tok államának megteremtése volt. Ag­gódásunk érthető volt, hiszen közülünk többen is együtt küzdöttek veletek a második világháború legsúlyosabb évéi­ben. Bizonyára emlékeztek a korábbi évekből a Korunk ban megjelent Írá­sainkra, közös jelentkezéseinkre, a Ma­gyar Történelmi Emlékbizottságra, me­lyet együtt alakítottunk. Annak leple alatt mi, erdélyiek is veletek szóltunk Magyarország felszabadításáért és a demokratikus célok kivívásáért. Emlé­kezhettek balatonszárszói előadásainkra és felszólalásainkra; a budapesti és debreceni Györffy-kollégiumokban le­zajlott vitákra; az építőmunkások és va­sasok otthonaiban megtartott tanácsko­zásiakra is. Bizonyára nem feledkezte­tek meg a mi 48-as Erdélv című an­tológiánkról s többek között a Népsza­vában, Kelet Népében, a Március ban és a Magyar Csillagban, a Termésben megjelent cikkeinkről sem. Ezekben ál­lást foglaltunk a bűnös, szovjetellenes háború folytatói ellen, a nagybirtok- rendszer és a kapitalizmus szétrontásá- ért, s a népi demokrácia, illetve a szo­cializmus körvonalait igyekeztünk fel­vázolni. Es nem éppen hatástalanul. A nép java hallgatott reánk, mert Írá­sainkban a sokat szenvedett tömegek törekvéseit fejeztük ki. Mindezek után érthető, ha most is aggódva figyeljük, vajon nem tett-e kárt Bennetek az ellenforradalom? El- nek-e mindazok a küzdőtársaink, akik­kel annakidején együtt tervezgettük: mi mindent tehetünk azért, hogy a román és magyar sovinizmus karmaiból kisza­badítsuk s összebarátkoztassuk az egy­másra haragított két népet, Románia és Magyarország között pedig meg­szüntessünk minden viszályt. Törekvé­sünk a felszabadulás éveiben meg is hozta gyümölcsét s ez magától érte­tődő, hiszen Ti ist a népi demokrácia oldalára álltatok. Mindezekre emlékezve joggal érez­zük: nemcsak az új Románia, hanem az új Magyarország megteremtésében is részünk volt. Részünket növekedni lát­tuk, mikor felszabadulás után írt köny­veink Nálatok is visszhangra találtak s bizonyára építően is hatottak. A Ti könyveitek viszont nálunk erősítették a népi demokrácia létjogosultságába ve­tett hitet és meggyőződést. Az említettek alapján könnyű elkép­zelni aggodalmunkat, amikor hírét vet­tük az október 23-i eseményeknek, ügy éreztük, hogy a dolgozó népnek az or­szág gazdasági és politikai életében meglevő súlyos hibák felszámolására irányuló törekvéseit megnyergelte a sö­tét reakció. Aggodalmunkat mélységes megdöbbenés és felháborodás váltotta fel, amikor féktelen brutalitással ki­bontakozott az ellenforradalom. Mi is megtámadottnak éreztük magunkat. A távol kék-vizén átal feloldódnak az emlékek, de itt, a mi életünkön fognak, mint a szövevények. Egyszer házunk ereszalján, fészkébe hordott kócszálon láttam vergődni egy fecskét, — most magam is úgy találom. Mennyi kócban kötelőzőm belül rajtad, utcaajtónk! Ügy zúdul rám a múlt, hogy már rendet is csak alig tartok. Visszamérem a múlt időt. Emlékimet veszem sorra: parasztosan, ahogy szoktuk, — materialista-módra. Látom magam, mintha nézném szaporaforgású filmen, egyszer sárban, máskor porban, s szellő dagasztja az ingem. Könny és vér sós szagát érzem, trágyák kesernyés illatát. Peregnek a lila napok és a vörhenyes éjtszakák. Nagyanyám jajszavát hallom, — hangja az eget hasítja. De az isten süket füllel hallgatja és meg nem nyitja konok, mélyöblű kék-mennyét. Ha kinyitná, nagybátyáim átkiálthatnák a semmi hazugságtermő pusztáin: — Cifra álom a menny, anyám, kék pókháló, sebet fedni. Magas az ég, ne ott keress, ha már nem tudsz elfeledni. Megtalálsz még, hol az ekénk, fejszénk, kapánk nyomát látod. A sarjadó búzaszálban éljük tovább a világot!... Szekér zörög. Két vad tulok most érzi az első igát. Rohannak és a rúdvégen nagyapám csüng, onnan kiált. „Gyertek, mindent összetörnek!... Piista!“ hallom, s a szekérrúd a két megvadult ökörrel az istálló falának fut. Járom roppan, reccsen a rúd, s nagyapám oldalbordája... Ökre lábát marja lenn a földön, s vérhabzik kínjában ... Beszélni kezd kicsi házunk immár szúette talpfája. Lrasági-lopottfa volt. Anyám ájultan hullt rája. *v>ost folyik a betűk ujoncozása. Né­hány nap, talán egy-két hét — és már szilárd csatarendbe, hasábok előrenyo­muló oszlopaiba állanak, tízezrével és százezrével, szürkén és mégis tündök­lőén, szép vigyázz-állásban és mégis rohamozva .. . Mert a betűk, bár ólom­ból vannak, mégsem ólomkatonák. Mozgékonyak és frissek, elevenek és kemények; s bár ölni is tudnak, inkább életrekeltenek, életet adnak. Eletet a gondolatnak, a szépségnek és az igaz­ságnak. Üj lapok és folyóiratok megjelenése előtt állunk. 0jr.a megjelenik Kolozsváron .az er­délyi magyar haladó sajtó legnagysze­rűbb terméke, a Korunk. Coşbuc hajdani lapjának nevével új román irodalmi-művészeti hetilap in­dul: a Tribuna És elhagyja rövidesen a nyomdát a sokszínű, érdekes, kis havi újság, a ki­csinyek derűs és okos lapja: a Nap­sugár. Három lap, három új egysége a be­tűk hadseregének. S ez ünnep — a tö­megek igényéről tanúskodó nagy ün­nep, melyet toliforgatónak és olvasó­nak, lapszerkesztőnek és egyszerű le­velezőnek, nyomdásznak és politikus­nak ünnepelnie kell. Közhely, kopogó közhely, hogy a be­tű az emberek jóbarátja. De ez fordítva is igaz. A betűnek is vannak jóbarátai. Bará­tai és elenségei, futó ismerősei és testi­lelki jóbarátai. A betű ismerőseinek és jóbarátainak táborát köszöntik most az új lapok — és bővítik majd minden bizonnyal még jobban táborukat. Ör­vendjenek hát a barátok, a szenvedő-, lyes olvasók — és mérgelődjenek az ellenségek. Ketten hozták le a Bükkről, csillagtalan, vak éjtszakán. Ájult felesége mellett káromkodni se mert apám. Nagyot-emelt édesanyám, de olyant nem tudott mégsem, hogy én tanulni mehessek, s ne az ő életét éljem... A vak éjben apám foga, mint a villámíó ég recseg. Abból minden szónál inkább megértettem az életet. Pereg a film ... Ostorcsapé hasítja bőröm a könyvek, a betűk miatt s az arcom feresztik keserű könnyek. Torlódnak a képek lázzal, tűzzel, ahogy folyt az élet. Nappal szerszám, este könyvek, s mind fárasztóbb meredélyek. Mind szélesebb a láthatár, mind konokabb az akarat. — Ki tudja hány paraszt vágya, mely a szántások közt maradt, gyűlt bennem, s hány görcsös ököl sújtásra emelt ereje lendítette akarásom, hogy kifelé törjek vele. 1949—56 S ha az olvasókra e lapok megjele­nése az olvasás kötelezettségét — úgy. az írókra a súlyosabbat, a fele­lősségteljesebbet: az írás szép köteles­ségét rój ja. Az olvasók szószólóiként, a tömegek igényeinek szószólóiként az írók is ott voltak a lapok szorgalmazói között. Most rajtuk a sor: legyenek aztán ezek a lapok olyanok, hogy ki is elégítsék az olvasók tudás- és igazságszomját. A romániai magyar irodalomnak mindert erejét meg kell feszítenie, hogy a párt lenini nemzeti politikájának eredménye, képpen megjelenő új kiadványok a le­hető legmagasabb színvonalat képvisel­jék. Gyönyörű kötelesség méltóvá tenni a mai Korunk at —. Gaál Gábor Ko­runk) ához. Gyönyörű — és, nehéz köte­lesség. Az irodalmunknak és tudomá- nvosságunknak meg van hozzá az ere­je, hogy megfeleljen ennek a köteles­ségnek. Ugyanakkor baráti, testvéri és írói hivatásunk, hogy a most induló román testvér-lapnak is minden támo­gatást megadjunk: a romániai magyar írók a legnagyobb szeretettel várják a Tribună-1 és biztosak afelől, hogy az a román-magyar barátság elmélyítésé­nek egyik kitűnő mozgósító és szerve­ző ereje lesz. Ifjúsági és gyermekirodal­munk legjobb toliforgatói pedig — és nem csak ők — minden úton-módon hozzá kell, hogy járuljanak ahhoz, hogy a Napsugár a kicsinyek legnagyobb igényeit is kielégítse. Az új lapok megjelenése nemcsak örö­met, hanem kötelességet is jelent tehát. A betűknek vezérekre van szüksége. Nem ,a szakmai elfogultság mondat­ja velünk: a három új sajtótermék meg­jelenése Kolozsváron rendkívül jelentős eseménye az ország és a város kultúr- életének. Azt mondhatnék: mindegyikük fölér egy-egy új művészeti intézmény, színház, ónéra vagy főiskola létesíté­sével. Indulásuk minden bizonnyal új pezsgést ind't nemcsak sajtóéletünkben; kihat a művészeti és tudományos élet minden területére, lehetővé teszi min­den bizonnyal új és új írók indulását, új és új műv°k születését, lehetővé te­szi számos lényegbe vágó irodalmi, mű­vészeti és tudományos kérdés fölveté­sét, tisztázását. A lapok körül te-mé- szetszerűleg új írói csoportom! á-ok alakulnak majd ki. ami hozzájárul iro­dalmunk változatosságának, sokszínű­ségének biztosításához; hiszen az iro­dalmi lapok mindig is ilyen mágneses közpon':jai voltak az irodalmi élet­nek, központjai, melyekhez eróVn vonzódtak bizonyos alkatú <'rók, kriti­kusok, művészek. Nem kétséges, hogy az azonos világnézeten alapuló eszté­tikai elveken belül számos változat, számos áramlat lehetséges és hogy az áramlatok közötti versengés erősíti az irodalmat, felszínre hozza az alkotás legjavát. Ezért is várunk új pezsdülést az új folyóiratok indulásától. V égül még csak egyet: a nép a maga javakat-termelő fáradozásával tette és teszi lehetővé a művészet és a művészek létét. A néonek tartozunk hát hálával a három új folyóirat megjelené­séért is. A néo a mi gazdánk, néki kell számot adnunk. Nem játszi kedvtelés­ből, nem szeszélyes kegyből biztosítja a nép a múzsák kenyerét; szüksége van énekre, színekre, igaz szavakra. Nem csak a művész s a tollforgató hálás a népnek — a nép még há'ásabb művé­szeinek. Hálás — de csak akkor, ha a mű nem hazudtolja mag, ha nem ka­cagja szembe, ha tiszteli, szereti és bátor igazmondással szolgálja. A három új folyóirat is ezt a szol­gálatot vállalja- S a nép hálás lesz ezért. A MAGYAR NEPKÖZTARSASAG IROIHOZ ABRUDAN PETRE

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék