Utunk, 1958 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1958-01-09 / 1. szám
UTUNK agy művész halálhírét sugározta világgá az óév utolsó napjaiban a budapesti rádió. Fereniczy Noémi úgy élt és úgy suhant el az élők társadalmából, mint aki személyében maga sem tulajdonít önmagának különösebb fontosságot, egyénileg elboldogult valamiképpen egy ötödik emeleti manzárd műteremben, egy gyorsfőzővel és néhány szövőrámával. Jóbarátok eltaláltak hozzá és eltaláltak világvárosok műértői, hogy hírét vigyék újabban készülő műveinek vagy meghívják valamilyen magas színvonalú kiállításra. Ferenczy Noémi műveiben élt és él tovább Bukaresttől Párizsig, Londonig, New Yorkig s Berlinen át Moszkváig — állami képtárakban, magángyűjteményekben, míg maga tervezte és magaszőtte gobelinjeit el nem vállalja az idő vasfoga. Egy ritka műfaj ritka képességű képviselője volt, ugyanakkor az emberi haladásnak ritka következetességű apostola. Ezt a Ferenczy Noémit a mi Nagybányánk adta a világnak. Napjaink figyelmes olvasói olvashatták Thury Zoltánról, hogy írói fejlődésére milyen jelentékeny befolyással volt müncheni tartózkodása, állandó érintkezésben az akkori müncheni festőkolóniával. Orosz forradalmárok, de németek és más nemzetiségűek is „fertőzték“ ott a légkört azokban az években, mikor Hollósy Simon és Ferenczy Károly gondoltak egy merészet és nagyot és megteremtették — egyenesen Münchenből jövet — a nagybányai festő telepet. Egy tágas csűrrel, mint festőiskolával a központban. 1916-ban, az első világháború kellős közepén, az Ernst-múzeumban rendezték meg Budapesten a Ferenczy család műveinek közös kábítását. Itt az idős édesapa, Ferenczy Károly művei mellett már kiállító művészként szerepelt fia, Valér, mint festő és rézkarcos és az ikrek: Béni a faszobrász és Noémi, a gobelinszövő. De sok mindennel foglalatoskodott akkoriban még mind a három testvér. „Most is formál, fest, rajzol, sző, hímez, farag, munkáz, karcol, marat és öntet a három testvér, mindig magáért a munka szeretetéért, rajongó lélekkel"—írta róluk a műtörténész Lázár Béla, ki 1918-ban már az apa emlékkiállításába vonta be a három Ferenczy testvér sokirányú művészi eredményeit. A világtól, a fő közlekedési vonalaktól félreeső, ódon bányaváros s természeti, és népművészeti szépségekben gazdag környéke, megihlette, új utak keresésére serkentette a Ferenczy család ifjabb nemzedékét is. 1919. decemberében keresett első ízben személyes összeköttetést Ferenczy Noémi Kolozsvárral. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után — amelynek akkor még nem siethetett segítségére a beavatkozókkal élethalálharcban álló Szovjetunió — részben a kolozsvári Fellegvárba, részben Brassóba és Focşaniba internálta a királyi román hadsereg az általa megszállt területek hangadó kommunistáit. Ekkor internálták például Veres Pétert Brassóba és így került a kolozsvári Fellegvárba annak az aszkétikusan sovány, tfiúsra nyírott hajú, fiatal asszonynak a férje, ki egy szép napon bekopogtatott az akkori Keleti Újság szerkesztőségébe. (A férj nevét nem írom le. Méltatlanná vált hozzá és az ügyhöz. Hamarosan szétváltak útjaik.) Ferenczy Noémi segítségünket kérte, hogy férjével találkozót eszközöljünk ki számára és tegyük lehetővé élelmezése megjavítását. Mindez nem volt nehéz. A városban már akkor meg volt szervezve a fellegváriak élelmezése és emberi körülmények közé juttatása. Noéminek több is sikerült ennél. Néhány nap alatt férjével együtt eltűnt Kolozsvárról, közös ismerősöknél hálálkodó üzenetet hagyva hátra. De már akkor megismerkedtünk művészetével, magával hozott fényképekről. És valamilyen csoportkiállítás keretében végtelen gyöngédsége gobelinjét, a Harangvirágok-t, bemutatta a kolozsvári közönségnek is. A természet és az ember mély érzelmi kapcsolataira utaltak ezek a korai művei, melyekben azonban már elszakadt a párizsi Manufactures des Gobelins-ben tanult dús növényzetű, üvegfestmények kompozíciós rendszerére emlékeztető ábrázoló módszerétől. Amaga sajátos formanyelvét kereste, mely az embert állítja mintegy premier plánba, és mindjárt a dolgozó emberjelenik meg mondanivalóinak középpontjában. A weimari Németország Berlinjében már 1923- ban tanszéket ajánlottak fel neki az Iparművészeti Főiskolán. Ábrázolásmódja jelképes és ugyanakkor típusteremtő. A l'ahordó nő első változatán és a Parasztfej kaszával című képszőnyegén, a monumentálissá nőtt egyetlen alak köré a bordűrben, aláhúzó motívumnak a világ első szocialista országa sarlókalapácsos emblémáját szőtte. Bécsi és berlini hoszszabb tartózkodása után, 1925-ben Béni fivérével közös kiállitáson, Budapesten mutatta be tizenkét szőnyegén nyolc év alkotómunkájának termését. Már világhírűek mind a ketten és csak ezzel magyarázható, hogy Korhadt fa című kompozíciója miatt, mely külföldön Fehér ember a baltával címmel különös „hírhedtségre“ tett szert, nem került közelebbi kapcsolatba az ellenforradalom politikai rendőrségével. Annyira világos itt a „döntsd a tökét“ jelképi értelme. 1929-es berlini kiállítása alkalmával többek közt a Rothe Fahne méltatja művészetének magasrendű kifejező erejét és szépségét. Tudtunkkal ekkor be is lépett a Német Kommunista Pártba. Kiállításai Drezdában, Párizsban, Rómában egymást követik. Ezek a kiállások szereznek szőnyegeinek művásárlókat és teszik lehetővé, hogy budapesti műtermében aszkétikus elvonultságban, a munkában találja fel élete legfőbb értelmét. Nem követi a francia gobelintervezők útját, akik tervező kartonjaikat szövőgyári művészrabszolgákkal kiviteleztetik — mert bizony aprólékosan pepecselő rabszolgamunka a francia „verdure“-es dús növény- és állatvilágát selyemgobelinre áttenni. Ferenczy Noémi önmaga művészképzeletének dolgos rabja. Számára élvezet a keze alatt fejlődő kép aprólékos alakítása, így születik a Szövőnő és a Szövőfej, amelyek önarcképnek tekinthetők, így a Kőműves, a Pék, a Szőlőmunkáslány, a Házépítő, a Zsindeljező, melyekben a főalak mellé helyezett, mestersége köréből válogatott motívumok adnak hangsúlyt a dolgozó egyedi és ugyanakkor tipikus jellegének. Költői tájképek is születnek (Irtás, Alvó pásztor, Tavasz), melyek a vonalak ritmusában, a színek zengő összhangjában juttatják kifejezésre az alkotó művész nagy érzékenységét. Az 1937-es párizsi világkiállításon, ahol először jelent meg a szovjet pavilion homlokán Muhina híres sarlókalapácsos fiatal párja, Ferenczy Noémi nem volt hajlandó résztvenni azzal az indokolással, hogy tőle az a magyar állam mit sem vásárolt. Elvitték hát a múzeumok tulajdonában levő régi műveit. Ezeknek nagy sikere gondolkoztatta meg az akkori művészeti tényezőket, hogy a művésznőt legalább a kulturális külszín érdekében foglalkoztatni illenék. Előzőleg a politikai rendőrségtől információt kértek és kaptak róla ilyen lakonikus szöveggel: „F. N. nem viselt hivatalt a Tanácsköztársaság alatt, de barátai mind kommunisták.“ A párizsi világkiállítás után tíz évig nem lehetett találkozni a művésznő műveivel semmiféle tárlaton 1947-ben egyik kerületi párthelyiségben rendezték meg első nagyszabású gyűjteményes kiállítását. (A másodikat pedig tavalyelőtt, 1956-ban kora ősszel.) Már első kiállításán kitűnt, hogy Ferenczy Noémi teljes alkotó erejével a születő út mellett áll. És mint mindig, ezekben az években is meg tudta ragadni az időszerű mondanivalót azzal a súllyal és kifejező erővel, amely nemcsak a mához, de a holnaphoz is szól. A Fahordó nő új változatban, mint proletárlány * jelentkezik és romokból gyűjtött fadarabokat hord puttonyszerű kosarában, az új élet nehézségeinek leküzdésére. A Rügyező fát a köztársaság fájának nevezi el, amelynek tányérját szorgos munkáskéz kapálja. Az Olvasó az Írástudatlanság elleni harcnak, a műveltségben való elmélyedésnek örömét tükrözi vissza. A Felvonulók súlyos rendekben felsorakozó, szürkés-kék munkaruhás dolgozók, csillagos, világosvörös lobogó alatt. Egymás kezét markolja a kezük, számuk egyre nő és mind nagyobb szélességben töltik ki a teret. A jövő ellenállhatatlan hadserege ez és egyre több fény hull az előbb és előbbhaladókra. Az Összefogás két nagy munkásalakja a fizikai és szellemi munka egyesülésének történelmi dokumentuma. Az elsők között kapott Kossuthdíjat Ferenczy Noémi 1948-ban, mely egész addigi életművét jutalmazta és tanszéket kapott az Iparművészeti Főiskolán. Azóta is számos műve került külföldi múzeumokba, de most már állami ajándékozás formájában. (Ikertestvére, Béni, az új idők nagy könyvillusztrátora, nálunk sem ismeretlen.) 1956-os nagy, visszatekintő kiállításán jóval több szőnyegterv és vízfestmény szerepelt, mint kivitelezett mű. A tervek a külföldön és nagyrészt magántulajdonban levő gobelinjeinek sokasága mellett tanúskodtak. A kivitelezett Magvető, a Tavasz, az Anya gyermekkel a napfényes jövőt vetítik előre. Ferenczy Noémit azóta Bartók Bélával egy sorban emlegették mint egy kis nép elismert nagy képviselőjét a műveit világ értékelésében. Mi a Nagybányáról elindult, Nagybánya munkás környezetében és természeti szépségei között nevelkedett, zajtalanul cselekvő, de mindig súlyos szavú művészasszonyra emlékezünk kegyelettel, ki önmagához és gyermeksége világához hiven egy életen át a haladás fáklyahordozója volt. SZENT IMRE! JENŐ ■MMM7 FERENCZY NOÉMI FERENCZY NOÉMI NAGY IMRE fametszete (1932) Anya gyermekkel Ferenczy Noémi 171 VÁSÁRHELYI TÁRLATON A művészeti élet vonzalmak és ellentétek bonyolult szövete; nem ■FI csupán stílusok, álcátok, de sokszor személyes indulatok, érzelmek is összeverődnek, egymásnak csapnak, avagy csatlakoznak; a leráló tárgyilagosságai — bárha a művészettörténet kialakult tanulságai napján vél ítélkezni — stílus-rokonszenvek, érzések és az adott tudásanyag szabja meg, igazsága érdekében azonban a bizonyosság hevével kell küzdenie, és megfontolásaiban a legkisebb szerepet sem kaphatja a bántásoktól való félelem... Ne vesse fel hát sose magában: merje, vagy ne merje őszintén kimondani gondolatait; elhiszik-e, hogy kívül ál a szűk egyéni érdekek csoportosulásain; elhiszik-e, hogy szerelmes szeretettel fogad be minden művészi élményt és azt, hogy nincsen más szempontja a jobbat akarásnál? Végigbarangoltam a vásárhelyi őszi tárlatot. Előbb lassan, aprózva, részletező látással, színek, elgondolások, szerkezetek figyelésével, azután mintegy az egészet összefogva, selejtező szintézissel, egyetlen tekintettel. Az összbenyomás: korrekt középszer, közelebb az akadémikus tartózkodáshoz és közelebb a naturalizmushoz, itt-ott meleg líraiság, kevés izgalom témában és megoldásban, s valami — az egyéni alkatokat kissé egymásba mosó, talán túlságos stílus-rokonság. Azután van néhány nanagy szép tájkép országos hírű mestertől, majd egy kisméretű öregaszszony-portré, mely kiválik jellemző és hangulatteremtő erejével; a közelében még egy, sötét tónusú kiskompozíció, melyhez többször is visszatér a szemlélődő; egy erős, érdekes önarckép, majd a friss, és frisseségében a tárlat anyagából kiváló kompozíció, fiatalokkal, sok lélektani és Urai mondanivalóval; azután egy erős színekben tartott, valahol a francia impresszionisták és az élénk színkezelésű nagybányaiak közé elhelyezhető erdőrészlet ... Magukban véve, jó értékek. De a tárlat benső arányaiban mindez kevésnek tűnik. Mintha lanyhult volna a mondanii akarás, mintha az egyéniség még mindig a konvencionális megoldások kényelmébe burkolózna; langyosság az eszmékben és a színekben. Alig érezzük fűlszikrázni a gondolat és a látásmód eredetiségét, néha még azoknál sem, akik annyiszor lobbantották lángra bennünk az érzést és az eszmét... Mintha gyengébben, lassabban keringene a vér, mintha kissé kikapcsolódtak volna a század nagy, friss, modern, forradalmi áramköréből. .. Ne értsen félre az olvasó, nem egy kitűnő munka akad ezen a tárlaton, nagyhírű és fiatal művészek alkotásai; a szakbírálatnak majd név szerint is értékelnie kell valamennyit; az egyszerű műélvező azonban most csal; az összbenyomását mondta el, az alaphangulatot, mely ezen a tárlaton hatalmába kerítette. BODOR PÁL SEPSI LAJOS Kislány Plain-air-ben BARABÁS ISTVÁN Kőszegi Margit érdemes színművésznő (A Warenné mestersége című színdarabban)