Utunk, 1961 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-20 / 42. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 42. (677.) SZÁM­­­ÁRA 50 BÁNI - KOLOZSVÁR, 1961. OKTÓBER 20. AZ ÚJ VILÁG ERKÖLCSI KÓDEXE A XXII. kongresszus minden bi­­zonnyal úgy kerül majd be a szocializmussal kezdődő, valóban em­beri történelem krónikájába, mint az a fórum, amely kidolgozta — a kommunizmus építésének program­jával együtt — az új világ erkölcsi kódexét is. Példátlan esemény az er­kölcs s az etika fejlődésében! A felszabadult ember tudatos tör­ténelemalakítása nem csupán a jövő anyagi alapjainak a megtervezésében jut kifejezésre, hanem az új társa­dalmi kapcsolatokat kifejező erköl­csi követelmények megfogalmazásá­ban is. Amióta erkölcs és etika léte­zik, sohasem történt még meg, hogy valamely osztály, illetve társadalom képviselői ilyen tudatosan és ilyen demokratikusan alakítsák ki az er­kölcsi magatartás elveit, törvényeit. Különböző vallások prófétái egy vélt földöntúli hatalom szószólóiként parancsokat közvetítettek a halandók számára, túlvilági boldogságot ígérve azoknak, akik tisztelettel betartják tilalmaikat, s a pokol kárhozatával fenyegették a kinyilatkoztatott sza­bályok megszegőit. A vallás hamis glóriájával szentesített erkölcs éppen úgy megalázta és kifosztotta az em­bert, mint maga a vallás. Minél töb­bet helyezett az „eredendő bűn“ bé­lyegét viselő ember saját lényének fantasztikus, földöntúli kivetítésébe — istenbe, annál szegényebb lett ő maga. Az aszkézist hirdető, földi örömöket megvető valláserkölcsök elrejtették az ember elől az evilági boldogságnak, képességei sokoldalú kifejlesztésének a lehetőségeit. A mindenkori kizsákmányoló-uralkodó osztályok pedig a maguk érdekeinek megfelelően értelmezték és alkal­mazták az emberi együttlét egyete­mes-általános normáit. Képmutatás és álszenteskedés elválaszthatatlanok voltak és maradtak a valláserkölcs­től. Idealista etikák szerzői elvont ér­tékek hierarchiájából, vagy az em­beri természet „immanens belső er­kölcsi parancsaiból“ vezették le rendszereiket, melyeket az örökér­­vényűség, a történelemfelettiség je­gyével ruháztak fel. Ez viszont so­hasem akadályozta meg őket abban, hogy etikájukkal igazolják a legem­bertelenebb és legerkölcstelenebb gyakorlatot: a kizsákmányolást s a hódító háborúkat. Rabszolgák, jobbágyok és proletá­rok mindig szembeszegezték a ma­guk erkölcsi felfogását elnyomóik önző osztályerkölcsével. Harcaikban a szolgaság és kizsákmányolás ellen kialakították azokat az elveket, me­lyekben megfogalmazást nyert a két­ségbevonhatatlan morális haladás. Materialista gondolkodók Epikurosz­­tól Helvetiusig sok értékes megálla­pítással segítették elő az erkölcs fel­­szabadulását a vallás önkényuralma alól, s egy tudományos etika meg­születését. A kor, amelyben éltek s azok az osztályok, melyeknek neve­írta: GÁLI, ERNŐ­ben felléptek, nem tették lehetővé e célok maradéktalan megvalósítását. Mi sem jellemzőbb a polgári rend apologétáinak, a doktori süveget vi­selő Marx-falóknak a csődjére, mint az a képtelen vád, amellyel a tu­dományos szocializmust és klasszi­kusait illetik, mármint hogy etika­ellenesek lennének. Marx, Engels és Lenin nem voltak, nem lehettek ta­gadói sem az erkölcsnek, sem az eti­kának. Amivel szembefordultak, azok az erkölcs osztályfelettiségét, isteni eredetét hirdető idealista és vallásos etikák voltak. Igaz, harcol­tak a buzsoá erkölcs ellen, de hir­dették a proletariátus szerepét az erkölcs és az etika forradalmi meg­újhodásában. Valóban, élesen elítél­ték a marxizmus „etikai megalapo­zására“ törekvő kispolgári szocialis­tákat és újkantiánus professzorokat, de mindig hitet tettek a tanításu­l, mély erkölcsi tartalma és jelentése mellett. Feltárták a munkásosztály létében és harcában gyökerező erköl­csi szabályokat, megalapozták a va­lóban tudományos etikát. Az egykor csak kísértetnek tűnő kommunizmus korunk legnagyobb erejévé, a földkerekség óriási térsé­gein épülő társad­alommá vált — ál­lapítja meg az SzKP új programja. Ebben a társadalomban pedig a­ magasabb szinten bontakoztak ki proletár erkölcs vonásai is. A szo­cialista s az épülő kommunista tár­sadalom kizsákmányolástól mentes viszonyai között eddig ismeretlen tu­lajdonságokkal, értékekkel gazda­godtak az új világ építőinek tudatá­ban és magatartásában. Forradal­mak tüzében, az építőmunka lázá­ban, a honvédelem megpróbáltatá­saiban, a tömegek hősiességében — mindenekelőtt pedig a marxista-le­ninista párt nevelő munkája révén bontakoztak ki ezek az erkölcsi ér­tékek. Születésük és fejlődésük harc­ban fogant — a polgári erkölcs hatá­sa és maradványai elleni harcban. Az új pártprogramban foglalt er­kölcsi kódex egyrészt általánosítja a szocialista társadalom embereinek gyakorlatában kialakult leghaladóbb és legmagasabbrendű erkölcsi tulaj­donságokat, másrészt pedig ösztönző erkölcsi eszményeket, követelménye­ket fogalmaz meg. A pártprogram — természeténél fogva — feladatokat tartalmaz. Tennivalókat jelöl ki a gazdasági építésben, a társadalmi­politikai és művelődési életben. Most történik először az erkölcs és az etika fejlődésében, hogy egy politi­kai párt programja ilyen konkrét cé­lokat tűzzön ki az erkölcsi tökélete­sedés érdekében. A XVII—XVIII. század moralistái és felvilágosítói sokat elmélkedtek az emberi erkölcsök megjavításának kérdésén, az erkölcsnemesítés tech­nikáján. Jóra buzdították felebará­taikat, és elítélték a rosszat. Az er­kölcsi fejlődéstől tették függővé a társadalmi hiúrc­lást; az erköl­csök romlásában vélték megtalálni a társadalmi bajok végső okait. Az imperializmus korának reakciós pol­gári bölcselői már antagonizmust próbálnak belekonstruálni a műsza­ki s az erkölcsi haladás viszonyába. János jelenéseire emlékeztető apoka­liptikus hangvétellel riogatnak a technikai fejlődés okozta állítólagos erkölcsi hanyatlás miatt. Amit az eszkatalógia modern képviselői a technicizmus elkerülhetetlen követ­kezményének látnak s akarnak lát­tatni, az valójában a bomló polgári rend bomló erkölcsisége, elemberte­­lenedése. Az SzKP új programjában érvé­nyesülő következetes marxizmus-le­­ninizmus és szocialista humanizmus nem fogadja el a műszaki s az erköl­csi haladás szembeállítását. Ellenke­zőleg. Feltárja és kifejezi a két je­lenség objektív dialektikáját, össze­függését. A kommunista társadalom anyagi alapjait alkotó korszerű tech­nika s annak szüntelen fejlesztése az elkövetkező húsz esztendő folya­mán el kell, hogy vezessen az új tár­sadalom építőinek további erkölcsi fejlődéséhez. Ez pedig a maga részé­ről feltételét alkotja a felfelé ívelő gazdasági-társadalmi haladásnak. A program ünnepélyesen kijelenti a párt nevében, hogy a szovjet embe­rek mai nemzedéke már a kommu­nizmusban fog élni; e nagyszerű táv­lat kibontása úgy is értelmezendő, hogy ezekre a szovjet emberekre már nagymértékben lesznek jellem­zőek a kommunizmus erkölcsi kó­dexében foglalt tulajdonságok. De nem csupán erről van szó. A program szelleme azt is sugallja, hogy az erkölcsi kódex követelmé­nyeinek megvalósulása a szovjet em­berek közösségi- és magánéletében, egymás közti kapcsolataiban jelentős mértékben sietteti majd az emberi­ség legjobbjai évszázados álmának, a kommunizmusnak a felépülését. „A kommunizmusba való átmenet fo­lyamán egyre növekszik az erkölcsi elvek szerepe a társadalom életé­ben, kibővül az erkölcsi tényező ha­tásköre .. .“ — állapítja meg a párt­program s ebben a tételben kifejezést nyer az igazi marxista-leninista fel­fogás az erkölcsi öntudat roppant szerepéről. Az erkölcs s az etika részei a tár­sadalmi tudatnak, amely viszonyla­gos függetlenséget élvez a társadal­mi léttel szemben. Tudjuk, ez a vi­szonylagos függetlenség megnyilvá­nulhat abban is, hogy a tudat elma­rad a lét fejlődési üteme mö­gött, de megnyilvánulhat abban is, hogy megelőzi azt. A pártprogram kifejezésre juttat­ja mindkét vonat­kozást. Egyfelől kimondja, hogy a párt „a kommunista nevelőmunka ” Folytatás a 2 oldalon ) MILMKOV 1 comnii XIXMl'S fil’lTOl a szaatetun La JCamm­an.ilta­rpartja XXII. kon­gvisszióát K­ONSZTA­NTYIN SZIMONOV AZ ÉGBE! Még nem sejtettem. Hajnal s enyhe dér volt és szóltak szokott hírek, szokott nóták .. . S fölkelt a Föld s nevével szólt az égbolt — s ő szállt már, szállt a magasságon át. „Nagy vagy hazám“ — ismertem jól e hangot a hajdani viharzó reggelekből — a rádióban akkor éppígy hangzott (és most az emlék tisztán, újra feltör). Fölkelt hazám a hamuból, a porból, a háború karmából egymagában s a világ most egy szovjet nevet mormol — felszállt az égbe, hosszú útra, bátran. Mi semmit sem felejtünk! Nemhiába szenvedtünk. Emlék minden szörnyű sebhely a békét védjük. S békés pályájára ezért szállt föl, e békés üzenettel. Versemben ver a szívem vaspörölyként — nem akárki képes e hősi tettre: Ég ostromára elsőül és önként — Költői kép! a hőst híven fesd le! MÁTÉ ANNA fordítása ! Világmindenség utasa R­övid ideig, szombattól hétfőig volt vendégünk a világmindenség má­sodik utasa, a legendás hírű szovjet űrhajós pilóta, Germán Titov, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy szinte a rakéták gyorsaságával hódítsa meg — ezúttal személyes varázsával — Bukarestet és a vidéket, Ploient-et és Brassót. Neki, akinek olyan ragyogóan sikerült elszakítania a nehézségi erő horgonykötelét s a láthatár nélküli irdatlan messzeségekbe nézhetett, amerre jár, mindenütt mélyen lehorgonyoz az emberi lelkekbe, és szavával még na­gyobbra tágítja az emberi láthatárt. Nagy élmény volt vele lenni, a közelében lenni. Eddig is ismertük. A tör­ténelmi nevezetességű augusztus 6-a a földkerekség emberi tudatának pályá­jára helyezte Germán Titovot, és egy csapásra ismertté vált arcképe, mosolya, érdekessé vált élete, az a messzi falu, ahol huszonhat évvel ezelőtt született. Láttuk fényképen és filmen, Moszkvában és Berlinben. De más a fénykép, a film és más az élet. A színek árnyaltságát, a mozdulatok finomságát, a sze­mélyi varázs áramát nem adja vissza a gép. Mellette, vele kell lenni. Ahol tudtam, tehettem, mellette is voltam. Láttam a repülőtéren, a bukaresti napfényben hunyorogni, és felnézni a tiszta őszi égboltra, amelynek birodalmába behatolt. Láttam, amint vidá­man köszöntötte az úttörőket, ő, az utat nyitó úttörő. Hallottam egy órán keresztül szabadon beszélni a bukaresti nagygyűlésen; valósággal lenyűgözte a termet okos mondataival, humorral átitatott fordulataival és hallatlan sze­rénységével. A legritkább esetben használta az egyes szám első személyt, a M­osztok-2 példátlan útjának egész dicsőségét a pártnak, a népnek, a tudó­soknak, mérnököknek, munkásoknak tulajdonította. Szellemes volt. Azt mondta. ..Sokan kérdezik tőlünk, mi a véleményünk az amerikai űrhajósokról. Én azt feleltem mindig, hogy tiszteljük teljesítményüket, és különösképpen csodál­juk bátorságukat, mert nagy bátorság kell beülni egy olyan űrrakétába, amely hol felrepül, hol a levegőbe repül... Ett egyetlenegy tanácsot adhatok ne­kik. Ha olyan biztos űrhajókat akarnak, mint amilyennel a Szovjetunió ren­delkezik, akkor olyan kilövő pályát kell építeniük, mint amilyen a miénk, amelyik nem más, mint a szocializmus.“ Közvetlen volt. Úgy beszélgetett az emberekkel, mint egy kíváncsi, lel­kes fiatal diák. De amikor tudósok körébe került, hirtelen átváltozott nagy műveltségű, mélyen gondolkodó emberré, aki a legmagasabb szinten tud be­szélni a relativitás, az űrrepülés vagy a kibernetika legfontosabb kérdéseiről. Ploiesti­ in az új házak architektúrájáról vitatkozott a főépítésszel. Brassóban a traktorgyártás legújabb technológiája iránt érdeklődött, de kíváncsi volt a színházak őszi műsorára is. Szeret olvasni, nagyokat nevetni, és ízlett neki a romániai óborok zamata. Komplex ember, modern ember, kommunista. Nagyon sok van benne abból az emberből, akiről a Szovjetunió Kommunista Párt­jának új Programja jövő időben beszél. Nem is csoda ez: a párt nevelte, ez a program lelkesítette. Jó érzés volt vele együtt lenni. Nagyszerű korunk, az eget ostromló ember korszakának lüktetését éreztük mellette, és mintha vele együtt mi is felemel­kedtünk volna a föld törpeségéből, hogy visszatérve földünkre, óriásokká vál­junk. A szibériai tanár fia sok mindenre megtanította az emb­­er. Többek között még jobban hinni a szocializmus tudományának és teelu­g­ájának ha­tártalan lehetőségeiben, az emberi boldogság korszakában. A megva­lósuló álmok hajósa Galilei egyik mondását juttatja eszembe. .. mit a sze­münkkel érzékelünk, majdnem semmi azokhoz a csodákhoz képest, amelye­ket az elme fedez fel az­ égen.“ Ehhez még hozzátenném,­­ amelyeket az em­ber valósít meg a földön. Igen, a szocialista hétköznapok csodáiból nőtt ki a Vosznok-2 és űrpilótája, Germán Titov, és éppen ez a nagyszerű és felemelő benne. Két és fél napig volt közöttünk — sietett haza, az SzKP XXII. kong­resszusára ... A tiszta, felhőtlen kék égbolt ragyogása kísérte útján Bukarestben, Ploienti-in és Brassóban. A béke ragyogása. Mert ő is, mint minden kommunista, a béke embere. Nincs ennél megtisztelőbb rang. DONOS MIKLÓS

Next