Utunk, 1961 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1961-10-20 / 42. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 42. (677.) SZÁMÁRA 50 BÁNI - KOLOZSVÁR, 1961. OKTÓBER 20. AZ ÚJ VILÁG ERKÖLCSI KÓDEXE A XXII. kongresszus minden bizonnyal úgy kerül majd be a szocializmussal kezdődő, valóban emberi történelem krónikájába, mint az a fórum, amely kidolgozta — a kommunizmus építésének programjával együtt — az új világ erkölcsi kódexét is. Példátlan esemény az erkölcs s az etika fejlődésében! A felszabadult ember tudatos történelemalakítása nem csupán a jövő anyagi alapjainak a megtervezésében jut kifejezésre, hanem az új társadalmi kapcsolatokat kifejező erkölcsi követelmények megfogalmazásában is. Amióta erkölcs és etika létezik, sohasem történt még meg, hogy valamely osztály, illetve társadalom képviselői ilyen tudatosan és ilyen demokratikusan alakítsák ki az erkölcsi magatartás elveit, törvényeit. Különböző vallások prófétái egy vélt földöntúli hatalom szószólóiként parancsokat közvetítettek a halandók számára, túlvilági boldogságot ígérve azoknak, akik tisztelettel betartják tilalmaikat, s a pokol kárhozatával fenyegették a kinyilatkoztatott szabályok megszegőit. A vallás hamis glóriájával szentesített erkölcs éppen úgy megalázta és kifosztotta az embert, mint maga a vallás. Minél többet helyezett az „eredendő bűn“ bélyegét viselő ember saját lényének fantasztikus, földöntúli kivetítésébe — istenbe, annál szegényebb lett ő maga. Az aszkézist hirdető, földi örömöket megvető valláserkölcsök elrejtették az ember elől az evilági boldogságnak, képességei sokoldalú kifejlesztésének a lehetőségeit. A mindenkori kizsákmányoló-uralkodó osztályok pedig a maguk érdekeinek megfelelően értelmezték és alkalmazták az emberi együttlét egyetemes-általános normáit. Képmutatás és álszenteskedés elválaszthatatlanok voltak és maradtak a valláserkölcstől. Idealista etikák szerzői elvont értékek hierarchiájából, vagy az emberi természet „immanens belső erkölcsi parancsaiból“ vezették le rendszereiket, melyeket az örökérvényűség, a történelemfelettiség jegyével ruháztak fel. Ez viszont sohasem akadályozta meg őket abban, hogy etikájukkal igazolják a legembertelenebb és legerkölcstelenebb gyakorlatot: a kizsákmányolást s a hódító háborúkat. Rabszolgák, jobbágyok és proletárok mindig szembeszegezték a maguk erkölcsi felfogását elnyomóik önző osztályerkölcsével. Harcaikban a szolgaság és kizsákmányolás ellen kialakították azokat az elveket, melyekben megfogalmazást nyert a kétségbevonhatatlan morális haladás. Materialista gondolkodók Epikurosztól Helvetiusig sok értékes megállapítással segítették elő az erkölcs felszabadulását a vallás önkényuralma alól, s egy tudományos etika megszületését. A kor, amelyben éltek s azok az osztályok, melyeknek neveírta: GÁLI, ERNŐben felléptek, nem tették lehetővé e célok maradéktalan megvalósítását. Mi sem jellemzőbb a polgári rend apologétáinak, a doktori süveget viselő Marx-falóknak a csődjére, mint az a képtelen vád, amellyel a tudományos szocializmust és klasszikusait illetik, mármint hogy etikaellenesek lennének. Marx, Engels és Lenin nem voltak, nem lehettek tagadói sem az erkölcsnek, sem az etikának. Amivel szembefordultak, azok az erkölcs osztályfelettiségét, isteni eredetét hirdető idealista és vallásos etikák voltak. Igaz, harcoltak a buzsoá erkölcs ellen, de hirdették a proletariátus szerepét az erkölcs és az etika forradalmi megújhodásában. Valóban, élesen elítélték a marxizmus „etikai megalapozására“ törekvő kispolgári szocialistákat és újkantiánus professzorokat, de mindig hitet tettek a tanításul, mély erkölcsi tartalma és jelentése mellett. Feltárták a munkásosztály létében és harcában gyökerező erkölcsi szabályokat, megalapozták a valóban tudományos etikát. Az egykor csak kísértetnek tűnő kommunizmus korunk legnagyobb erejévé, a földkerekség óriási térségein épülő társadalommá vált — állapítja meg az SzKP új programja. Ebben a társadalomban pedig a magasabb szinten bontakoztak ki proletár erkölcs vonásai is. A szocialista s az épülő kommunista társadalom kizsákmányolástól mentes viszonyai között eddig ismeretlen tulajdonságokkal, értékekkel gazdagodtak az új világ építőinek tudatában és magatartásában. Forradalmak tüzében, az építőmunka lázában, a honvédelem megpróbáltatásaiban, a tömegek hősiességében — mindenekelőtt pedig a marxista-leninista párt nevelő munkája révén bontakoztak ki ezek az erkölcsi értékek. Születésük és fejlődésük harcban fogant — a polgári erkölcs hatása és maradványai elleni harcban. Az új pártprogramban foglalt erkölcsi kódex egyrészt általánosítja a szocialista társadalom embereinek gyakorlatában kialakult leghaladóbb és legmagasabbrendű erkölcsi tulajdonságokat, másrészt pedig ösztönző erkölcsi eszményeket, követelményeket fogalmaz meg. A pártprogram — természeténél fogva — feladatokat tartalmaz. Tennivalókat jelöl ki a gazdasági építésben, a társadalmipolitikai és művelődési életben. Most történik először az erkölcs és az etika fejlődésében, hogy egy politikai párt programja ilyen konkrét célokat tűzzön ki az erkölcsi tökéletesedés érdekében. A XVII—XVIII. század moralistái és felvilágosítói sokat elmélkedtek az emberi erkölcsök megjavításának kérdésén, az erkölcsnemesítés technikáján. Jóra buzdították felebarátaikat, és elítélték a rosszat. Az erkölcsi fejlődéstől tették függővé a társadalmi hiúrclást; az erkölcsök romlásában vélték megtalálni a társadalmi bajok végső okait. Az imperializmus korának reakciós polgári bölcselői már antagonizmust próbálnak belekonstruálni a műszaki s az erkölcsi haladás viszonyába. János jelenéseire emlékeztető apokaliptikus hangvétellel riogatnak a technikai fejlődés okozta állítólagos erkölcsi hanyatlás miatt. Amit az eszkatalógia modern képviselői a technicizmus elkerülhetetlen következményének látnak s akarnak láttatni, az valójában a bomló polgári rend bomló erkölcsisége, elembertelenedése. Az SzKP új programjában érvényesülő következetes marxizmus-leninizmus és szocialista humanizmus nem fogadja el a műszaki s az erkölcsi haladás szembeállítását. Ellenkezőleg. Feltárja és kifejezi a két jelenség objektív dialektikáját, összefüggését. A kommunista társadalom anyagi alapjait alkotó korszerű technika s annak szüntelen fejlesztése az elkövetkező húsz esztendő folyamán el kell, hogy vezessen az új társadalom építőinek további erkölcsi fejlődéséhez. Ez pedig a maga részéről feltételét alkotja a felfelé ívelő gazdasági-társadalmi haladásnak. A program ünnepélyesen kijelenti a párt nevében, hogy a szovjet emberek mai nemzedéke már a kommunizmusban fog élni; e nagyszerű távlat kibontása úgy is értelmezendő, hogy ezekre a szovjet emberekre már nagymértékben lesznek jellemzőek a kommunizmus erkölcsi kódexében foglalt tulajdonságok. De nem csupán erről van szó. A program szelleme azt is sugallja, hogy az erkölcsi kódex követelményeinek megvalósulása a szovjet emberek közösségi- és magánéletében, egymás közti kapcsolataiban jelentős mértékben sietteti majd az emberiség legjobbjai évszázados álmának, a kommunizmusnak a felépülését. „A kommunizmusba való átmenet folyamán egyre növekszik az erkölcsi elvek szerepe a társadalom életében, kibővül az erkölcsi tényező hatásköre .. .“ — állapítja meg a pártprogram s ebben a tételben kifejezést nyer az igazi marxista-leninista felfogás az erkölcsi öntudat roppant szerepéről. Az erkölcs s az etika részei a társadalmi tudatnak, amely viszonylagos függetlenséget élvez a társadalmi léttel szemben. Tudjuk, ez a viszonylagos függetlenség megnyilvánulhat abban is, hogy a tudat elmarad a lét fejlődési üteme mögött, de megnyilvánulhat abban is, hogy megelőzi azt. A pártprogram kifejezésre juttatja mindkét vonatkozást. Egyfelől kimondja, hogy a párt „a kommunista nevelőmunka ” Folytatás a 2 oldalon ) MILMKOV 1 comnii XIXMl'S fil’lTOl a szaatetun La JCamman.iltarpartja XXII. kongvisszióát KONSZTANTYIN SZIMONOV AZ ÉGBE! Még nem sejtettem. Hajnal s enyhe dér volt és szóltak szokott hírek, szokott nóták .. . S fölkelt a Föld s nevével szólt az égbolt — s ő szállt már, szállt a magasságon át. „Nagy vagy hazám“ — ismertem jól e hangot a hajdani viharzó reggelekből — a rádióban akkor éppígy hangzott (és most az emlék tisztán, újra feltör). Fölkelt hazám a hamuból, a porból, a háború karmából egymagában s a világ most egy szovjet nevet mormol — felszállt az égbe, hosszú útra, bátran. Mi semmit sem felejtünk! Nemhiába szenvedtünk. Emlék minden szörnyű sebhely a békét védjük. S békés pályájára ezért szállt föl, e békés üzenettel. Versemben ver a szívem vaspörölyként — nem akárki képes e hősi tettre: Ég ostromára elsőül és önként — Költői kép! a hőst híven fesd le! MÁTÉ ANNA fordítása ! Világmindenség utasa Rövid ideig, szombattól hétfőig volt vendégünk a világmindenség második utasa, a legendás hírű szovjet űrhajós pilóta, Germán Titov, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy szinte a rakéták gyorsaságával hódítsa meg — ezúttal személyes varázsával — Bukarestet és a vidéket, Ploient-et és Brassót. Neki, akinek olyan ragyogóan sikerült elszakítania a nehézségi erő horgonykötelét s a láthatár nélküli irdatlan messzeségekbe nézhetett, amerre jár, mindenütt mélyen lehorgonyoz az emberi lelkekbe, és szavával még nagyobbra tágítja az emberi láthatárt. Nagy élmény volt vele lenni, a közelében lenni. Eddig is ismertük. A történelmi nevezetességű augusztus 6-a a földkerekség emberi tudatának pályájára helyezte Germán Titovot, és egy csapásra ismertté vált arcképe, mosolya, érdekessé vált élete, az a messzi falu, ahol huszonhat évvel ezelőtt született. Láttuk fényképen és filmen, Moszkvában és Berlinben. De más a fénykép, a film és más az élet. A színek árnyaltságát, a mozdulatok finomságát, a személyi varázs áramát nem adja vissza a gép. Mellette, vele kell lenni. Ahol tudtam, tehettem, mellette is voltam. Láttam a repülőtéren, a bukaresti napfényben hunyorogni, és felnézni a tiszta őszi égboltra, amelynek birodalmába behatolt. Láttam, amint vidáman köszöntötte az úttörőket, ő, az utat nyitó úttörő. Hallottam egy órán keresztül szabadon beszélni a bukaresti nagygyűlésen; valósággal lenyűgözte a termet okos mondataival, humorral átitatott fordulataival és hallatlan szerénységével. A legritkább esetben használta az egyes szám első személyt, a Mosztok-2 példátlan útjának egész dicsőségét a pártnak, a népnek, a tudósoknak, mérnököknek, munkásoknak tulajdonította. Szellemes volt. Azt mondta. ..Sokan kérdezik tőlünk, mi a véleményünk az amerikai űrhajósokról. Én azt feleltem mindig, hogy tiszteljük teljesítményüket, és különösképpen csodáljuk bátorságukat, mert nagy bátorság kell beülni egy olyan űrrakétába, amely hol felrepül, hol a levegőbe repül... Ett egyetlenegy tanácsot adhatok nekik. Ha olyan biztos űrhajókat akarnak, mint amilyennel a Szovjetunió rendelkezik, akkor olyan kilövő pályát kell építeniük, mint amilyen a miénk, amelyik nem más, mint a szocializmus.“ Közvetlen volt. Úgy beszélgetett az emberekkel, mint egy kíváncsi, lelkes fiatal diák. De amikor tudósok körébe került, hirtelen átváltozott nagy műveltségű, mélyen gondolkodó emberré, aki a legmagasabb szinten tud beszélni a relativitás, az űrrepülés vagy a kibernetika legfontosabb kérdéseiről. Ploiesti in az új házak architektúrájáról vitatkozott a főépítésszel. Brassóban a traktorgyártás legújabb technológiája iránt érdeklődött, de kíváncsi volt a színházak őszi műsorára is. Szeret olvasni, nagyokat nevetni, és ízlett neki a romániai óborok zamata. Komplex ember, modern ember, kommunista. Nagyon sok van benne abból az emberből, akiről a Szovjetunió Kommunista Pártjának új Programja jövő időben beszél. Nem is csoda ez: a párt nevelte, ez a program lelkesítette. Jó érzés volt vele együtt lenni. Nagyszerű korunk, az eget ostromló ember korszakának lüktetését éreztük mellette, és mintha vele együtt mi is felemelkedtünk volna a föld törpeségéből, hogy visszatérve földünkre, óriásokká váljunk. A szibériai tanár fia sok mindenre megtanította az ember. Többek között még jobban hinni a szocializmus tudományának és teelugájának határtalan lehetőségeiben, az emberi boldogság korszakában. A megvalósuló álmok hajósa Galilei egyik mondását juttatja eszembe. .. mit a szemünkkel érzékelünk, majdnem semmi azokhoz a csodákhoz képest, amelyeket az elme fedez fel az égen.“ Ehhez még hozzátenném, amelyeket az ember valósít meg a földön. Igen, a szocialista hétköznapok csodáiból nőtt ki a Vosznok-2 és űrpilótája, Germán Titov, és éppen ez a nagyszerű és felemelő benne. Két és fél napig volt közöttünk — sietett haza, az SzKP XXII. kongresszusára ... A tiszta, felhőtlen kék égbolt ragyogása kísérte útján Bukarestben, Ploienti-in és Brassóban. A béke ragyogása. Mert ő is, mint minden kommunista, a béke embere. Nincs ennél megtisztelőbb rang. DONOS MIKLÓS