Utunk, 1969 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-07 / 10. szám

LEVÉLVÁLTÁS O. B. — Temesvár: Karcolatairól is elmondhatni, amit — mint írja — verseire kapott válaszul: „felnőhetnek még az iro­dalomig”. Annál is inkább hasonló a válasz, mert egyelőre a lí­rai elemek uralják prózai írásait is: az átéltségnek, a hangula­toknak, a néha nagyon sikerült metaforáknak fontosabb a sze­repük a mesénél, a megjelenítésnél, az epikus építkezésnél stb. Küldjön még. D. D. — Nagyvárad: Kiaknázatlan lehetőségek tárháza a balszerencsés autózás története: humoreszk (bár szándékában), melyen még csak mosolyogni sem lehet. A nevettetés teljes kelléktárát felvonultatja, de az ötletek egy része agyonismert, az előadás fáradt. Talán a kísérőlevélben jelzett halászkaland frissebb lesz. M. S. — Kolozsvár: Song egy házassági évfordulóra című, kétrészes (de háromfelvonásosnak sem éppen rövid) színműve nem több, mint megmesésített. dialógusokra és színpadi moz­­gásra szabdalt megállapítás-gyűjtemény a háborúk okairól, jel­legéről, az agresszió erkölcsi vetületeiről stb Megállapítások, és nem mondjuk tézisek gyűjteménye (és így tézisdrámának sem tekinthető), mert közhelyes, nincs benne semmi eredeti, semmi mélység, s a „diagnózis“, az imperializmus erkölcsi fel­­leletezése“ rendkívül szimplista. Az amerikai szoldateszka kép­viselője például a darabban egy nyugdíjas ezredes, aki ,,kivan” a kommunistákkal rokonszenvező vejére, mert az ellenzi a vi­etnami háborút, elintézi (?!) katonatiszti kinevezését, kikénysze­ríti Vietnamba, ahol eltűnik (sebesülése következtében emléke­zetét veszti); az addig katonai gőgjében, felsőbbrendűség-érzésé­ben őrjöngő ezredes (?!) összeroppan, nem tud hova lenni bűn­bánatában és így tovább, végig az egész darabon. Sajnos, a társadalom életében az összefüggések sokkal, de sokkal bo­nyolultabbak, nem vezethetők vissza ilyen egyszerű képletekre, s még ha visszavezethetők lennének is, akkor sem lehetne meg­oldani őket egy elsőfokú kétismeretlenes egyenlethez hasonlóan, mint Ön teszi. K. I. — Székelyudvarhely: Olyanok az írásai, a hipp, kopp és a Várakozás, mintha valaki megpróbálna csak indulatsza­vakkal beszélni. Érzelmek, indulatok, hangulatok, mozgások hullámzanak bennük, de valahogy nem kötődnek egymáshoz, vagy legalábbis nem eléggé, kis túlzással azt mondhatni, hogy az egész írás (bármelyik) jelentése kevesebb és bizonytalanabb, mint a különálló epizódoké. B. I. — Nagyvárad: Meglepő kérdést intéz a szerkesztőség­hez: elküldheti-e novelláját. Természetes, hogy el­­várjuk. K. K. — Nagybánya: A fecskék ,,repülőedzésének” és a gye­rekek úszóedzésének párhuzama valóban párhuzamos; egymás mellett, egymástól teljesen függetlenül haladnak, s az egykori meghatározás szerint csak a végtelenben találkoznak. Az útra készülődés szimbóluma mivel sem járul hozzá az úszóversenyre készülődés irodalmi általánosításához. O. A. — Kolozsvár: Ebből az egyetlen írásból mindössze annyi szülhető le, hogy kedveli a különös és a végletekig ki­élezett helyzeteket. (Bár lehet, hogy ez is csak erre az írásra nézve igaz.) És esetleg az, hogy — legalábbis egyelőre — nem tud mihez kezdeni ezekkel a kiélezett helyzetekkel: a színész és a lány közös története nyilván véget ér megismerkedésük és válásuk pillanatában, de a lányé nem, ezért is írta hozzá a lány álmát, ami azonban már sablonos, semmit meg nem ma­gyaráz, és semmivel sem viszi tovább a történést — a lány belső történetét sem. Küldjön még. S. I. — Marosvásárhely: Kísérőlevelében utalás sincs életko­rára, de az írásból következően nagyon távoli és nagyon ho­mályos elképzelései lehetnek csak az idős vagy az öregedő em­ber nosztalgiáiról. A Gyuri bácsi szerelme ezért is nem tud eg­y pillanatra sem meggyőző lenni. Miért nem ír olyasmiről, amit jobban, sőt, amit jól ismer? — V. N. — Berettyószéplak. Mint már nagyon sokszor je­leztük, sem névtelen, sem jeligés levélre nem válaszolunk. BARÓTI PÁL Olvasóink figyelmébe! Ne feledje el megújítani a második negyedévre szóló UTUNK előfizetését! Előfizetés-megújításokat és új előfizetéseket március 13-ig fogadnak el az iskolai, vállalati és intézményi önkéntes lapterjesztők, valamint a postahivatalok lapterjesztő szervei. Nők a világirodalomban VÍZSZINTES: 1. Erdélyi írónő, a Tüzes kemence, a Szent szégyen és más regények szerzője. 10. Marguerite..., a Szerel­mem Hirosima és a Moderato cantabile című regények szer­zője. 15. Neves fővárosi komikus színész. 16. Angol írónő, az Üvöltő szelek szerzője. 18. Mutatószócska. 20. Mérföld, angolul. 22. Operarészlet (ék. h.). 23. Azonos mássalhangzók. 24. Női név. 26. Biztató szócska. 27. Éktelen éhsége! 29. Vissza­­lém. 30. MÉA. 31. Ritka női név. 33. József Attila-díjas magyar írónő (Boris). 36. Nagy német író, keresztneve a függ. 21. sorban. 37. Főkép­pen, sőt. 39. Romániai magyar írónő, az ősztől őszig című re­gény szerzője (Mária). 40. Eszmecseréd. 41. OOC. 42. Római ki­­lencszázkilencvenöt. 44. Adnak neki. 45. Cápa egynemű hang­zói. 46. Három, oroszul. 47. Igevégződés. 48. Hazai esszé- és drá­maíró (Tamás). 50. Az erdei gyümölcs. 52. Igen, románul. 53. Neves francia író. 54. .. . : az 1952-es irodalmi Nobel-díj nyer­tese. 55. Ásványi fűszer (ék. h.). 57. Folyó szegélye. 59., He­veny. 60. Vissza: névelő. 61. Emésztőnedv. 63. Vissza: tű, romá­nul. 64. Női becenév. 66. Vissza: ez a nap. 67. Ékesek egynemű hangzói. 69. Csoport. 71. Jelentős modern író, A per szerzője (Franz). 74. Télisport. 75. Neves román költőnő, verseit több nyelvre fordították. 76. Hat­fonat. 77. EIL. 78. Tegnap után. 79. Művészet, latinul. 80. Tiltószó. 82. Kerékabroncs. 83. Fél ruha! 84. Réteges kőzet. 86. Lágyan esik. 88. NK. 89. Gabonabetaka­­rító-e. 91. Vissza: az 1920. évi irodalmi Nobel-díj nyertese (Knut). 93. Romániai magyar írónő, a Tavaszi üzenet szerzője. 94. Lószerszám. FÜGGŐLEGES. 2. Ura: a fakó. 3. Modern versekben ritka. 4. ...az európai folyó. 5. Eltulajdonít. 6. Nekem, románul. 7. A függ. 25. második fele. 8. IB. 9. Mátka. 10. Lyukasztó szerszám. 11. Szövetség. 12. Tar betűt keverve. 13. AE. 14. Román írónő, az Ekés ruhácska című bábjáték szerzője (Viorica). 17. Fiatal román költőknő, sok versét fordították magyarra is (Ana). 19. Magyar írónő, egy ismert Robespierre-életrajz szerzője (Éva). 21. Lásd: 36. vízsz. 23. Férfinév. 25. Fafajta. 27. Ez a házacska. 28. Szakasz, idegen szóval. 30. Fénytelen. 32. Vissza, nátrium. 34. AT. 35. Régi római pénz. 36. Személynévmás. 38. Ismert román drámaíró, keresztneve kezdőbetűjével. 40. Román költőnő, több magyar költő fordítója (előtte: keresztnevének kezdőbetűje). 43. Magyarországi hegység. 45. Ragadozó hal. 48. Vissza­­ülőbútor. 49. Akarat egynemű hangzói. 50. Azonos magánhangzók. 51. Mi­csodát? 55. Lenin-Békedíjas német írónő. 56. Román írónő, a Nem vagyok Eiffel-torony című színmű szerzője (Ecaterina). 58. Finom inganyagot. 60. Régi falusi méltóság. 62.........idész: nagy ókori matematikus. 64. Vissza: közelkeleti nép. 65. A méhlakás. 67. Vissza. ... and roll. 68. Magyar klasszikus írónő, legismer­tebb regénye a Színek és évek (Margit). 70. Görög betű. 71. Ki­csinyítő képző. 72. AB. 73. Tű, románul. 75. ... Albert, ameri­kai regényíró. 78. A Meuse folyó német neve. 81. Ész. 84. ... és kontra. 85. Adózik egynemű hangzói. 86. Attila népe. 87. LAR. 89. Argon. 90. Német személynévmás. 91. Névtelen aláírás. 92. Hélium. (Készítette: Jánosy Erzsébet) A 7. számban megjelent, Vörösmarty-sorok című rejtvényünk megfejtése: Mely egy új világot zár magába; Zajától felrémül a szívmagány; Míg oly magas lesz, mint a csillagok. Nem tudok, nem lehet elfo­gulatlanul írni róla. Nóra azért, mert emlékezéskor nem szo­kás a higgadt mérlegelés, de mert a halála óta eltelt fél év­század alatt sokszor és sokáig elfeledték, mert a kritika őt is elraktározta a ködlovagok kö­zé, mert sokan ma sem tud­ják, hogy a huszadik századi magyar próza mestere. Mert mostohán bánt vele az utókor. Pedig a modern irodalom igazi érzői-értői felfigyeltek tehetségére. Ady valahányszor Váradra érkezett, rögtön érte üzent , hogy aztán reggelig tartó vitákban vallják meg egymásnak ábrándjaikat, vá­gyaikat. Halálakor a búcsúzta­tók közt ott van Juhász Gyu­la és Krúdy is; első regényét Bölöni György és Gellért Osz­kár méltatja meleg szavakkal; majd az irodalom jeles szakte­kintélyei, művének lelkes új­felfedezői — Várkonyi Nándor, Féja Géza, Thurzó Gábor, Ró­nay György, Vargha Kálmán és Domokos Mátyás jelölték ki helyét prózánk fő vonulatában. Újabban a kiváló irodalomtu­dós, Sőtér István mutatta fel mint olyan írót, akinek „áb­rázolási vívmányaihoz a ma­gyar regény még eredménye­sen folyamodhatik fejlődésé­nek mai, vagy majdani szaka­szaiban“. Török Gyula az Arad megyei Simándon született vagyon­vesztett nemesi családból. Ko­lozsvárt jegyzi el magát az irodalommal: itt nyer novella­pályázatot, itt szenvedi végig a hajdani vidéki újságírás napi hajszáját, s egy tragikus (egész életére és művére kiható) sze­relem emlékét is innen viszi magával a „Holnap városába“. Váradon kerül közel a szá­zadelő irodalmi megújhodásá­hoz, ismerkedik meg Adyval, Juhász Gyulával, Dutka Ákos­sal, Em­őd Tamással és a fia­tal Tabéry Gézával. Budapesten hal meg 1918 őszén, harmincéves korában. Kötetei csaknem egyszerre jelentek meg a nekrológokkal. Négy regénye közül csak egyet láthatott könyv alakban, elbeszélései jó részét csak ha­lála után gyűjtötték össze, fi­nom érzékkel megírt képzőmű­vészeti kritikái pedig ma is ott porladnak egykori lapok hasábjain. Török Gyula írói világa sa­ját osztályélmény: annak az osztálynak a sorsát mélyíti művészetté (némi nosztalgiá­val), amelyből ő is való, min­dig azzal a biztos tudattal, hogy őseinek „csonthomloka” hiába szegül szembe az új idők „vaslokomotívjával“. „Sok min­dent nem fogunk megérteni, sok minden fájni fog, ami el­tűnt a régi világgal, mégis úgy óhajtjuk az új időket, mint az ígéret földjét“ — írta egyik cikkében. Származása (apai ágon a rokonság visszavezet­hető a Rhédey grófokig, anyja a címerükön hét csillagot hor­dó Konczaházyak leánya) neki már csak puszta emlék, a haj­dani életforma ihlető élmény­­forrás. Ő a tollat választja, és nem tudja dühét visszafojtani, amikor azt kell tapasztalnia, hogy a kolozsvári New York kávéház „előkelő“ vendégeit még 1906-ban is külön elkerí­tett hely illeti meg. Regényeiben, elbeszéléseiben a múló hangulatok, a finom lelki rezdülések mestere. De a múlt varázsa nem erősebb, mint az a társadalmi réteg amelynek elmúlását figyeli és nem a letűnő világ igézetéből fakad. Akárcsak Justh Zsig­mond, Török Gyula is odaír háttá volna nagy nemzedékre­­génye (A zöldköves gyűrű) cí­méül: Fuimus. Azoknak a bel­­ső világát írta meg ő is a régi művészikben, akik úgy ragasz­kodnak a múlthoz, mint a fe­­hér mellényhez — mindaddig, amíg ki nem kísérik őket saját külön temetőjükbe. Csodálatosan tud jellemezni sejtetni egyetlen gesztussal is! A nemes­ ősök patriarkális szokásaitól megválni nem tudó •Tózsa úr még meghalni se akar úgy, mint más: „Megparan­csolta, hogyha szénásszekerek döcögnek el az utca kövezetén nyissák ki az összes ablako­kat. Áradjon be a remek illat, a száradt füvek szaga.“ Ezért kellett ablaka alá rendelni nyolc szekeret, hogy nyikorgá­suk emlékeztessen, a múltba vesző időkre, hogy elűzze — képzeletben — a „zűrös“ jelent. A szűkszavú tárgyiasság és az emlékezés melankóliájának szintézise finom lélektani elemzéssel párosul Török Gyu­la prózájában. Ezért érezzük ma is friss­nek, korszerűnek. KOZMA DEZSŐ Ötven éve halt meg TÖRÖK GYULA Medgyes Lajos idézése Nem üstökösként tűnt fel az irodalom egén, irodalmi jelent­kezésére kevesen figyeltek fel. Életműve is szerény: két ver­seskötet: az 1846-ban kiadott Erdélyi Lant, és a halála után összegyűjtött költemények. E két kötet anyagát is kikezdte az idő, s ma már mindössze néhány verse él a köztudat­ban, pedig számon tartott ver­sei mellett még néhány meg­érdemelné a figyelmet. A múlt század negyvenes éveiben egy­házi stúdiumok után kerül Désre, és itt marad haláláig. Innét küldi verseit és újság­cikkeit a különböző ekkor megjelenő, haladó lapokba. Ő maga is bekapcsolódik megyé­jének ellenzéki harcaiba, s ki­állásait idegenkedve figyelik a hivatalosak. Szokatlan egy pap­tól. Amikor a különböző pesti folyóiratok hasábjain vita bontakozik ki Petőfi költésze­te körül, ő maga is hallatta véleményét az Életképek-ben. A lap 1846-os évfolyamának egyik számában (II. 562­­.) nyílt levelet ír Petőfihez, aki ek­kor a jobboldal támadásainak a pergőtüzébe került. Levelé­ben az igazi népköltő hivatá­sáról értekezik, lelkesedve ír Petőfiről, aki eddig teljesítet­te az igazi költői hivatást. A népköltészetet, csakúgy, mint legtöbb haladó kortársa — a népi költő számára kiapadha­tatlan forrásnak tekintette. Eb­ben az időben született költe­ményei tagadhatatlanul Petőfi­­hatásokról árulkodnak, de ezt ő sohase tagadta, s amikor a szabadságharc véres fináléja után a nagy költő halálhíre két, verseiben — akárcsak Arany — visszasírja a régi ba­rátot, harcostársat. Mert az eszmei azonosság, a forradal­már szemlélet barátokká ková­csolta őket, s Petőfi, amikor részt vesz az erdélyi hadjárat­ban, kétszer is szer­t ejti, hogy dési lakásán a költőt megláto­gassa. Nemcsak Petőfi a láto­gatója, de jön Tompa Mihály is, és Jókai sem kerüli el. Iro­dalmunk jeles személyiségei ekkortájt nem Désre jönnek elsősorban, hanem Medgyes Lajoshoz. Medgyes Lajos alak­ját bizonyosfajta legenda ve­szi körül, az irodalom korife­usai számára rejtély marad, hogy a történelmi események és az irodalmi élet központjá­tól távol élő pap hogyan tud olyan érzékenyen reagálni a közélet és az irodalom esemé­nyeire. 1848 elején Jósika Mik­lós követválasztása alkalmából arról ír, hogy a mi viszonya­ink között a népből származó költő csak politikus költő le­het, a márciusi napok feleme­lő eseményei után — mint ír­ja: „Most ott állnak az idők, hogy a költők is örömmel lép­nek fel, mert most nem vak eszközök, egyes érdekek kivi­telére — de előmozdítói lehet­nek a közigazságnak és a köz­boldogságnak ..(Ellenőr, 1848. V. 14.) De már jóval a forradalom kitörése előtt új­ságcikkeiben és verseiben dön­geti egy önmagát túlélt rend korhadt választófalait. Az újoncállítási népdal­ban az el­nyomott, sanyargatott jobbágy panaszát szólaltatja meg: „Szolgának szült anyám en­gem / Nincsen jogom, nincsen földem / Amerre csak sze­mem ellát / Elöl, hátul nyomo­rúság.“ A forradalmat lelkesedéssel köszönti — büszkén vallja ma­gát a forradalom katonájának. Amikor a közélet hullámai már Désen is gyűrűznek, lelkes hangú tudósításokban számol be a kolozsvári Honvéd című lapnak a szabadságharc dési és észak-erdélyi eseményeiről. Nemcsak az írás vált a harc buzdító eszközévé, hanem a templomi szószék is. Amikor pedig a szabadságot lábbal ti­porják, ő sem kerülhette el a zsarnokság számonkérését. A kolozsvári fellegvári börtön­ben születnek meg legszebb versei, az úgynevezett Börtön­dalok (Rabságom oka, Börtön­dal, Szózat, Sóhajtás, Emléke­zés lakhelyemre a börtönből). Ezekben a költeményekben is kifejezésre juttatja, hogy nem alkuszik, forradalmi eszméit nem tagadja meg, s láncai nem tudják megfélemlíteni: „------------A sorvasztó rabságot / Mosolyogva hordozom, / Éret­ted szent szabadság! / Éretted drága hon! // Oly sok dicső elvérzett / A harcban értetek / Büszkévé tesz az érzés / Hogy­ én is szenvedek---------“ A januártól májusig írt bör­tön­dalokat a szabadságot szimbolizáló allegorikus ver­sek követik ... Egyre erőtelje­sebben fogalmazódik meg ben­ne a felismerés: a szabadságot csak akkor lehet kivívni, ha az Erdélyben élő nemzetiségek összefognak és közösen harcol­nak a zsarnokság ellen. Az 1860-as román—magyar köze­ledés több versre ihleti a köl­­­­tőt. Ő is, akárcsak Zilahy Ká­roly, versben köszönti a kül­földről hazatérő Reményi Ede hegedűművészt, aki Kolozsvá­ron, Galacon és Brailán tartott nagy sikerű koncertjeivel tesz hitet a barátság eszméje mel­lett. Ekkor születik meg a köl­tő azóta is legismertebb verse, a Békeszózat: „ ... A magyar épp úgy­ szolga volt / Ha cí­mert nem mutathatott / Miért gyűlölnétek hát egymást / Ti. különajkú népfajok?“ Ady előtt senki sem fogalmazta meg a közös tennivalókat ilyen világosan, mint ő: ,Testvérkezet! Testvérkezet! Magyar, szláv és román elem! Az átkos külön­ szakadás Örökre száműzött legyen! Megváltásunk igéje abban áll, Ha felszakad köztünk minden viszály... A vers utótörténetéhez tarto­zik az is, hogy a cenzúra meg­akadályozta pesti közlését. „A Békeszózat miatt lapomat le­foglalták, s azon számot újra kellett nyomatnom ...“ — ír­ja keserűséggel levelében Eg­­ressy Gábor, a szerkesztő. Az öregedő költőnek tapasz­talnia kell, hogy szinte semmi sem valósult meg a nagy cél­kitűzésekből, az uralkodó osz­tályok a zsarnoksággal való ki­egyezést készítik elő. A pálya­társak közül is egyre keveseb­ben maradtak életben. Leteszi a tollat és elhallgat. 1894. már­cius 9-én bekövetkezett halá­lának a híre sokakat meglep, neves folyóiratok, lapok, me­lyeknek egykor munkatársa volt, már rég halottnak hit­ték. Most, amikor halálának 75. évfordulója alkalmával idéz­zük alakját, önkéntelenül is felmerül a gondolat — a leg­jobb idéző az lenne, ha újra megjelentetnénk a verseit, azokat, amelyeket nem kezdett ki az idő vasfoga, amelyek a mai olvasónak is tartogatnak mondanivalót. Zilahy Károly­­nak sincs kötete, akinek Med­­gyes atyai jóbarátja volt. Nem lenne kegyelemsértés, ha a két költőt, akiket hasonló ideálok kötöttek össze, közös kötetben jelentetnénk meg. Semmi sem idézheti jobban alakjukat a saját írásuknál. ENYEDI SÁNDOR

Next