Utunk, 1969 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-07 / 10. szám
LEVÉLVÁLTÁS O. B. — Temesvár: Karcolatairól is elmondhatni, amit — mint írja — verseire kapott válaszul: „felnőhetnek még az irodalomig”. Annál is inkább hasonló a válasz, mert egyelőre a lírai elemek uralják prózai írásait is: az átéltségnek, a hangulatoknak, a néha nagyon sikerült metaforáknak fontosabb a szerepük a mesénél, a megjelenítésnél, az epikus építkezésnél stb. Küldjön még. D. D. — Nagyvárad: Kiaknázatlan lehetőségek tárháza a balszerencsés autózás története: humoreszk (bár szándékában), melyen még csak mosolyogni sem lehet. A nevettetés teljes kelléktárát felvonultatja, de az ötletek egy része agyonismert, az előadás fáradt. Talán a kísérőlevélben jelzett halászkaland frissebb lesz. M. S. — Kolozsvár: Song egy házassági évfordulóra című, kétrészes (de háromfelvonásosnak sem éppen rövid) színműve nem több, mint megmesésített. dialógusokra és színpadi mozgásra szabdalt megállapítás-gyűjtemény a háborúk okairól, jellegéről, az agresszió erkölcsi vetületeiről stb Megállapítások, és nem mondjuk tézisek gyűjteménye (és így tézisdrámának sem tekinthető), mert közhelyes, nincs benne semmi eredeti, semmi mélység, s a „diagnózis“, az imperializmus erkölcsi felleletezése“ rendkívül szimplista. Az amerikai szoldateszka képviselője például a darabban egy nyugdíjas ezredes, aki ,,kivan” a kommunistákkal rokonszenvező vejére, mert az ellenzi a vietnami háborút, elintézi (?!) katonatiszti kinevezését, kikényszeríti Vietnamba, ahol eltűnik (sebesülése következtében emlékezetét veszti); az addig katonai gőgjében, felsőbbrendűség-érzésében őrjöngő ezredes (?!) összeroppan, nem tud hova lenni bűnbánatában és így tovább, végig az egész darabon. Sajnos, a társadalom életében az összefüggések sokkal, de sokkal bonyolultabbak, nem vezethetők vissza ilyen egyszerű képletekre, s még ha visszavezethetők lennének is, akkor sem lehetne megoldani őket egy elsőfokú kétismeretlenes egyenlethez hasonlóan, mint Ön teszi. K. I. — Székelyudvarhely: Olyanok az írásai, a hipp, kopp és a Várakozás, mintha valaki megpróbálna csak indulatszavakkal beszélni. Érzelmek, indulatok, hangulatok, mozgások hullámzanak bennük, de valahogy nem kötődnek egymáshoz, vagy legalábbis nem eléggé, kis túlzással azt mondhatni, hogy az egész írás (bármelyik) jelentése kevesebb és bizonytalanabb, mint a különálló epizódoké. B. I. — Nagyvárad: Meglepő kérdést intéz a szerkesztőséghez: elküldheti-e novelláját. Természetes, hogy elvárjuk. K. K. — Nagybánya: A fecskék ,,repülőedzésének” és a gyerekek úszóedzésének párhuzama valóban párhuzamos; egymás mellett, egymástól teljesen függetlenül haladnak, s az egykori meghatározás szerint csak a végtelenben találkoznak. Az útra készülődés szimbóluma mivel sem járul hozzá az úszóversenyre készülődés irodalmi általánosításához. O. A. — Kolozsvár: Ebből az egyetlen írásból mindössze annyi szülhető le, hogy kedveli a különös és a végletekig kiélezett helyzeteket. (Bár lehet, hogy ez is csak erre az írásra nézve igaz.) És esetleg az, hogy — legalábbis egyelőre — nem tud mihez kezdeni ezekkel a kiélezett helyzetekkel: a színész és a lány közös története nyilván véget ér megismerkedésük és válásuk pillanatában, de a lányé nem, ezért is írta hozzá a lány álmát, ami azonban már sablonos, semmit meg nem magyaráz, és semmivel sem viszi tovább a történést — a lány belső történetét sem. Küldjön még. S. I. — Marosvásárhely: Kísérőlevelében utalás sincs életkorára, de az írásból következően nagyon távoli és nagyon homályos elképzelései lehetnek csak az idős vagy az öregedő ember nosztalgiáiról. A Gyuri bácsi szerelme ezért is nem tud egy pillanatra sem meggyőző lenni. Miért nem ír olyasmiről, amit jobban, sőt, amit jól ismer? — V. N. — Berettyószéplak. Mint már nagyon sokszor jeleztük, sem névtelen, sem jeligés levélre nem válaszolunk. BARÓTI PÁL Olvasóink figyelmébe! Ne feledje el megújítani a második negyedévre szóló UTUNK előfizetését! Előfizetés-megújításokat és új előfizetéseket március 13-ig fogadnak el az iskolai, vállalati és intézményi önkéntes lapterjesztők, valamint a postahivatalok lapterjesztő szervei. Nők a világirodalomban VÍZSZINTES: 1. Erdélyi írónő, a Tüzes kemence, a Szent szégyen és más regények szerzője. 10. Marguerite..., a Szerelmem Hirosima és a Moderato cantabile című regények szerzője. 15. Neves fővárosi komikus színész. 16. Angol írónő, az Üvöltő szelek szerzője. 18. Mutatószócska. 20. Mérföld, angolul. 22. Operarészlet (ék. h.). 23. Azonos mássalhangzók. 24. Női név. 26. Biztató szócska. 27. Éktelen éhsége! 29. Visszalém. 30. MÉA. 31. Ritka női név. 33. József Attila-díjas magyar írónő (Boris). 36. Nagy német író, keresztneve a függ. 21. sorban. 37. Főképpen, sőt. 39. Romániai magyar írónő, az ősztől őszig című regény szerzője (Mária). 40. Eszmecseréd. 41. OOC. 42. Római kilencszázkilencvenöt. 44. Adnak neki. 45. Cápa egynemű hangzói. 46. Három, oroszul. 47. Igevégződés. 48. Hazai esszé- és drámaíró (Tamás). 50. Az erdei gyümölcs. 52. Igen, románul. 53. Neves francia író. 54. .. . : az 1952-es irodalmi Nobel-díj nyertese. 55. Ásványi fűszer (ék. h.). 57. Folyó szegélye. 59., Heveny. 60. Vissza: névelő. 61. Emésztőnedv. 63. Vissza: tű, románul. 64. Női becenév. 66. Vissza: ez a nap. 67. Ékesek egynemű hangzói. 69. Csoport. 71. Jelentős modern író, A per szerzője (Franz). 74. Télisport. 75. Neves román költőnő, verseit több nyelvre fordították. 76. Hatfonat. 77. EIL. 78. Tegnap után. 79. Művészet, latinul. 80. Tiltószó. 82. Kerékabroncs. 83. Fél ruha! 84. Réteges kőzet. 86. Lágyan esik. 88. NK. 89. Gabonabetakarító-e. 91. Vissza: az 1920. évi irodalmi Nobel-díj nyertese (Knut). 93. Romániai magyar írónő, a Tavaszi üzenet szerzője. 94. Lószerszám. FÜGGŐLEGES. 2. Ura: a fakó. 3. Modern versekben ritka. 4. ...az európai folyó. 5. Eltulajdonít. 6. Nekem, románul. 7. A függ. 25. második fele. 8. IB. 9. Mátka. 10. Lyukasztó szerszám. 11. Szövetség. 12. Tar betűt keverve. 13. AE. 14. Román írónő, az Ekés ruhácska című bábjáték szerzője (Viorica). 17. Fiatal román költőknő, sok versét fordították magyarra is (Ana). 19. Magyar írónő, egy ismert Robespierre-életrajz szerzője (Éva). 21. Lásd: 36. vízsz. 23. Férfinév. 25. Fafajta. 27. Ez a házacska. 28. Szakasz, idegen szóval. 30. Fénytelen. 32. Vissza, nátrium. 34. AT. 35. Régi római pénz. 36. Személynévmás. 38. Ismert román drámaíró, keresztneve kezdőbetűjével. 40. Román költőnő, több magyar költő fordítója (előtte: keresztnevének kezdőbetűje). 43. Magyarországi hegység. 45. Ragadozó hal. 48. Visszaülőbútor. 49. Akarat egynemű hangzói. 50. Azonos magánhangzók. 51. Micsodát? 55. Lenin-Békedíjas német írónő. 56. Román írónő, a Nem vagyok Eiffel-torony című színmű szerzője (Ecaterina). 58. Finom inganyagot. 60. Régi falusi méltóság. 62.........idész: nagy ókori matematikus. 64. Vissza: közelkeleti nép. 65. A méhlakás. 67. Vissza. ... and roll. 68. Magyar klasszikus írónő, legismertebb regénye a Színek és évek (Margit). 70. Görög betű. 71. Kicsinyítő képző. 72. AB. 73. Tű, románul. 75. ... Albert, amerikai regényíró. 78. A Meuse folyó német neve. 81. Ész. 84. ... és kontra. 85. Adózik egynemű hangzói. 86. Attila népe. 87. LAR. 89. Argon. 90. Német személynévmás. 91. Névtelen aláírás. 92. Hélium. (Készítette: Jánosy Erzsébet) A 7. számban megjelent, Vörösmarty-sorok című rejtvényünk megfejtése: Mely egy új világot zár magába; Zajától felrémül a szívmagány; Míg oly magas lesz, mint a csillagok. Nem tudok, nem lehet elfogulatlanul írni róla. Nóra azért, mert emlékezéskor nem szokás a higgadt mérlegelés, de mert a halála óta eltelt fél évszázad alatt sokszor és sokáig elfeledték, mert a kritika őt is elraktározta a ködlovagok közé, mert sokan ma sem tudják, hogy a huszadik századi magyar próza mestere. Mert mostohán bánt vele az utókor. Pedig a modern irodalom igazi érzői-értői felfigyeltek tehetségére. Ady valahányszor Váradra érkezett, rögtön érte üzent , hogy aztán reggelig tartó vitákban vallják meg egymásnak ábrándjaikat, vágyaikat. Halálakor a búcsúztatók közt ott van Juhász Gyula és Krúdy is; első regényét Bölöni György és Gellért Oszkár méltatja meleg szavakkal; majd az irodalom jeles szaktekintélyei, művének lelkes újfelfedezői — Várkonyi Nándor, Féja Géza, Thurzó Gábor, Rónay György, Vargha Kálmán és Domokos Mátyás jelölték ki helyét prózánk fő vonulatában. Újabban a kiváló irodalomtudós, Sőtér István mutatta fel mint olyan írót, akinek „ábrázolási vívmányaihoz a magyar regény még eredményesen folyamodhatik fejlődésének mai, vagy majdani szakaszaiban“. Török Gyula az Arad megyei Simándon született vagyonvesztett nemesi családból. Kolozsvárt jegyzi el magát az irodalommal: itt nyer novellapályázatot, itt szenvedi végig a hajdani vidéki újságírás napi hajszáját, s egy tragikus (egész életére és művére kiható) szerelem emlékét is innen viszi magával a „Holnap városába“. Váradon kerül közel a századelő irodalmi megújhodásához, ismerkedik meg Adyval, Juhász Gyulával, Dutka Ákossal, Emőd Tamással és a fiatal Tabéry Gézával. Budapesten hal meg 1918 őszén, harmincéves korában. Kötetei csaknem egyszerre jelentek meg a nekrológokkal. Négy regénye közül csak egyet láthatott könyv alakban, elbeszélései jó részét csak halála után gyűjtötték össze, finom érzékkel megírt képzőművészeti kritikái pedig ma is ott porladnak egykori lapok hasábjain. Török Gyula írói világa saját osztályélmény: annak az osztálynak a sorsát mélyíti művészetté (némi nosztalgiával), amelyből ő is való, mindig azzal a biztos tudattal, hogy őseinek „csonthomloka” hiába szegül szembe az új idők „vaslokomotívjával“. „Sok mindent nem fogunk megérteni, sok minden fájni fog, ami eltűnt a régi világgal, mégis úgy óhajtjuk az új időket, mint az ígéret földjét“ — írta egyik cikkében. Származása (apai ágon a rokonság visszavezethető a Rhédey grófokig, anyja a címerükön hét csillagot hordó Konczaházyak leánya) neki már csak puszta emlék, a hajdani életforma ihlető élményforrás. Ő a tollat választja, és nem tudja dühét visszafojtani, amikor azt kell tapasztalnia, hogy a kolozsvári New York kávéház „előkelő“ vendégeit még 1906-ban is külön elkerített hely illeti meg. Regényeiben, elbeszéléseiben a múló hangulatok, a finom lelki rezdülések mestere. De a múlt varázsa nem erősebb, mint az a társadalmi réteg amelynek elmúlását figyeli és nem a letűnő világ igézetéből fakad. Akárcsak Justh Zsigmond, Török Gyula is odaír háttá volna nagy nemzedékregénye (A zöldköves gyűrű) címéül: Fuimus. Azoknak a belső világát írta meg ő is a régi művészikben, akik úgy ragaszkodnak a múlthoz, mint a fehér mellényhez — mindaddig, amíg ki nem kísérik őket saját külön temetőjükbe. Csodálatosan tud jellemezni sejtetni egyetlen gesztussal is! A nemes ősök patriarkális szokásaitól megválni nem tudó •Tózsa úr még meghalni se akar úgy, mint más: „Megparancsolta, hogyha szénásszekerek döcögnek el az utca kövezetén nyissák ki az összes ablakokat. Áradjon be a remek illat, a száradt füvek szaga.“ Ezért kellett ablaka alá rendelni nyolc szekeret, hogy nyikorgásuk emlékeztessen, a múltba vesző időkre, hogy elűzze — képzeletben — a „zűrös“ jelent. A szűkszavú tárgyiasság és az emlékezés melankóliájának szintézise finom lélektani elemzéssel párosul Török Gyula prózájában. Ezért érezzük ma is frissnek, korszerűnek. KOZMA DEZSŐ Ötven éve halt meg TÖRÖK GYULA Medgyes Lajos idézése Nem üstökösként tűnt fel az irodalom egén, irodalmi jelentkezésére kevesen figyeltek fel. Életműve is szerény: két verseskötet: az 1846-ban kiadott Erdélyi Lant, és a halála után összegyűjtött költemények. E két kötet anyagát is kikezdte az idő, s ma már mindössze néhány verse él a köztudatban, pedig számon tartott versei mellett még néhány megérdemelné a figyelmet. A múlt század negyvenes éveiben egyházi stúdiumok után kerül Désre, és itt marad haláláig. Innét küldi verseit és újságcikkeit a különböző ekkor megjelenő, haladó lapokba. Ő maga is bekapcsolódik megyéjének ellenzéki harcaiba, s kiállásait idegenkedve figyelik a hivatalosak. Szokatlan egy paptól. Amikor a különböző pesti folyóiratok hasábjain vita bontakozik ki Petőfi költészete körül, ő maga is hallatta véleményét az Életképek-ben. A lap 1846-os évfolyamának egyik számában (II. 562.) nyílt levelet ír Petőfihez, aki ekkor a jobboldal támadásainak a pergőtüzébe került. Levelében az igazi népköltő hivatásáról értekezik, lelkesedve ír Petőfiről, aki eddig teljesítette az igazi költői hivatást. A népköltészetet, csakúgy, mint legtöbb haladó kortársa — a népi költő számára kiapadhatatlan forrásnak tekintette. Ebben az időben született költeményei tagadhatatlanul Petőfihatásokról árulkodnak, de ezt ő sohase tagadta, s amikor a szabadságharc véres fináléja után a nagy költő halálhíre két, verseiben — akárcsak Arany — visszasírja a régi barátot, harcostársat. Mert az eszmei azonosság, a forradalmár szemlélet barátokká kovácsolta őket, s Petőfi, amikor részt vesz az erdélyi hadjáratban, kétszer is szert ejti, hogy dési lakásán a költőt meglátogassa. Nemcsak Petőfi a látogatója, de jön Tompa Mihály is, és Jókai sem kerüli el. Irodalmunk jeles személyiségei ekkortájt nem Désre jönnek elsősorban, hanem Medgyes Lajoshoz. Medgyes Lajos alakját bizonyosfajta legenda veszi körül, az irodalom korifeusai számára rejtély marad, hogy a történelmi események és az irodalmi élet központjától távol élő pap hogyan tud olyan érzékenyen reagálni a közélet és az irodalom eseményeire. 1848 elején Jósika Miklós követválasztása alkalmából arról ír, hogy a mi viszonyaink között a népből származó költő csak politikus költő lehet, a márciusi napok felemelő eseményei után — mint írja: „Most ott állnak az idők, hogy a költők is örömmel lépnek fel, mert most nem vak eszközök, egyes érdekek kivitelére — de előmozdítói lehetnek a közigazságnak és a közboldogságnak ..(Ellenőr, 1848. V. 14.) De már jóval a forradalom kitörése előtt újságcikkeiben és verseiben döngeti egy önmagát túlélt rend korhadt választófalait. Az újoncállítási népdalban az elnyomott, sanyargatott jobbágy panaszát szólaltatja meg: „Szolgának szült anyám engem / Nincsen jogom, nincsen földem / Amerre csak szemem ellát / Elöl, hátul nyomorúság.“ A forradalmat lelkesedéssel köszönti — büszkén vallja magát a forradalom katonájának. Amikor a közélet hullámai már Désen is gyűrűznek, lelkes hangú tudósításokban számol be a kolozsvári Honvéd című lapnak a szabadságharc dési és észak-erdélyi eseményeiről. Nemcsak az írás vált a harc buzdító eszközévé, hanem a templomi szószék is. Amikor pedig a szabadságot lábbal tiporják, ő sem kerülhette el a zsarnokság számonkérését. A kolozsvári fellegvári börtönben születnek meg legszebb versei, az úgynevezett Börtöndalok (Rabságom oka, Börtöndal, Szózat, Sóhajtás, Emlékezés lakhelyemre a börtönből). Ezekben a költeményekben is kifejezésre juttatja, hogy nem alkuszik, forradalmi eszméit nem tagadja meg, s láncai nem tudják megfélemlíteni: „------------A sorvasztó rabságot / Mosolyogva hordozom, / Éretted szent szabadság! / Éretted drága hon! // Oly sok dicső elvérzett / A harcban értetek / Büszkévé tesz az érzés / Hogy én is szenvedek---------“ A januártól májusig írt börtöndalokat a szabadságot szimbolizáló allegorikus versek követik ... Egyre erőteljesebben fogalmazódik meg benne a felismerés: a szabadságot csak akkor lehet kivívni, ha az Erdélyben élő nemzetiségek összefognak és közösen harcolnak a zsarnokság ellen. Az 1860-as román—magyar közeledés több versre ihleti a költőt. Ő is, akárcsak Zilahy Károly, versben köszönti a külföldről hazatérő Reményi Ede hegedűművészt, aki Kolozsváron, Galacon és Brailán tartott nagy sikerű koncertjeivel tesz hitet a barátság eszméje mellett. Ekkor születik meg a költő azóta is legismertebb verse, a Békeszózat: „ ... A magyar épp úgy szolga volt / Ha címert nem mutathatott / Miért gyűlölnétek hát egymást / Ti. különajkú népfajok?“ Ady előtt senki sem fogalmazta meg a közös tennivalókat ilyen világosan, mint ő: ,Testvérkezet! Testvérkezet! Magyar, szláv és román elem! Az átkos külön szakadás Örökre száműzött legyen! Megváltásunk igéje abban áll, Ha felszakad köztünk minden viszály... A vers utótörténetéhez tartozik az is, hogy a cenzúra megakadályozta pesti közlését. „A Békeszózat miatt lapomat lefoglalták, s azon számot újra kellett nyomatnom ...“ — írja keserűséggel levelében Egressy Gábor, a szerkesztő. Az öregedő költőnek tapasztalnia kell, hogy szinte semmi sem valósult meg a nagy célkitűzésekből, az uralkodó osztályok a zsarnoksággal való kiegyezést készítik elő. A pályatársak közül is egyre kevesebben maradtak életben. Leteszi a tollat és elhallgat. 1894. március 9-én bekövetkezett halálának a híre sokakat meglep, neves folyóiratok, lapok, melyeknek egykor munkatársa volt, már rég halottnak hitték. Most, amikor halálának 75. évfordulója alkalmával idézzük alakját, önkéntelenül is felmerül a gondolat — a legjobb idéző az lenne, ha újra megjelentetnénk a verseit, azokat, amelyeket nem kezdett ki az idő vasfoga, amelyek a mai olvasónak is tartogatnak mondanivalót. Zilahy Károlynak sincs kötete, akinek Medgyes atyai jóbarátja volt. Nem lenne kegyelemsértés, ha a két költőt, akiket hasonló ideálok kötöttek össze, közös kötetben jelentetnénk meg. Semmi sem idézheti jobban alakjukat a saját írásuknál. ENYEDI SÁNDOR