Utunk, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-27 / 13. szám
BENEDEK ELEK: A CSODALÁMPA Kiöregszünk lassan, vagy legalábbis középkorúak lettünk mindannyian, akiknek még alkalmuk volt vagy lehetett a hófehér szakállú, szelid tekintetű Elek apót közvetlenül is hallani mesélés közben, s akik még az ő Cimborájából tanulták az olvasás gyönyörét. Vajon ezért olyan öröm-e, amikor az utóbbi években (a kiadók és Elek apó késői tanítványai együttműködésének eredményeként) egy-egy újabb Benedek Elekmeséskönyvet állíthatunk könyvespolcainkra a régen elrongyosodottak mellé? A magunk gyermekkorát, ifjúságát idéznék csupán ezek a könyvek? Bizonnyal — azt is. De (s ezt talán csak most, érett észszel és megpróbáltatottan értjük meg) Benedek Elek meséskönyvei nemcsak szívet-lelket üdítő olvasmányok. A nép és a gyermekek nevelését életcélnak tekintő író nagyon is tudatos alkotásai, amelyek egy részleteiben és összefüggéseiben alaposan átgondolt koncepciót teljesítettek ki. Ismerd és szeresd népedet, néped múltját, álmait, törekvéseit, és ismerd meg a többi népeket, amelyek a nyelvi határok ellenére is testvéreid; egy család — az emberiség — gyermekei vagytok mindannyian — üzenik ezek a könyvek. Meg ezt figyeld meg, hogy a mesék ősi szimbólumai, a bennük kifejezésre jutó vágy, az igaz emberség, a jóság, a becsület utáni törekvés, bármennyire is különbözik a képzelet tarka szövete, valamennyi népre egyaránt jellemző, éljen az a Kárpátok bércei között, a Gangesz vagy a Themze mentén, a messzi Izlandban vagy a Földközi-tenger partvidékén. Ezt a magasrendű humanizmust példázzák-tanítják Benedek Elek meséi, a Székely mesemondó csakúgy, mint a Magyar mese- és mondavilág, és ennek a törekvésnek a betetőzését jelentette A csodalámpa — A világ legszebb meséi című sorozat, amelynek első kötete 1911-ben jelent meg, s amelyből most Faragó József kitűnő érzékkel végzett válogatásában, egy kiállításában is díszes kötetet jelentett meg a kiadó Cseh Gusztávnak a mesékhez simuló és mégis modern kivitelezésű, ötletes illusztrációival. És most, amikor újabb kis és nagy olvasók ezrei felé viszi ez a szép könyv Benedek Elek ma sem kevésbé időszerű üzenetét, nem árt, ha az ő 1911-ben írott, útra bocsátó szavait idézzük: „Van nekem egy csodalámpám, gyerekek, melynek tündéri fényességet árasztó világa mellett országotvilágot bejárok s így szedegetem össze a világ meséit. Világjáró nagy utamból, íme, itt egy könyvre való mese: olvassátok, gyönyörködjetek bennük ..(Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.) (Kormos gyula) GOZSDU ELEK: ANNA-LEVELEK Gozsdu Elekről a 40-es években, az irodalmi „újrafelfedezések“ idején hallott a legtöbb irodalmár. A találóan „ködlovagoknak“ nevezett írókhoz (Reviczky, Iványi Ödön, Papp Dániel, Lövik Károly, Színi Gyula, Krúdy Gyula, Török Gyula stb.) számítottak. A szerb-román-macedón eredetű Gozsdu 1841-ben született. Miskolcon és Temesváron nevelkedett. Jogot végzett, és nehezen érvényesült. Polgárcsaládból jött és a szép, a művészet, a tudomány, az irodalom szeretetét hozta magával. Első regénye, Az aranyhajú asszony (1880) még franciás, romantikus alkotás; a Köd (1882) már az orosz regényirodalomban honos „fölösleges ember“ problémájával foglalkozik. Igazán újat azonban pontásan kiérlelt novelláival hozott. Tantalus (1886) című kötete irodalmi siker volt. Gozsdu szakít az anekdotázó „beszéllyel“ — és modern lélektani, filozofikus-elmélkedő novellákat ír. A konzervatív kritika — elmarasztalja. A fiatalok (Justh Zsigmond, Reviczky stb.) lelkesednek érte. Hősei kiábrándult, csalódott emberek. Életükben, bukásukban valóságos, természettudományos következetességet keres. Tájrajzaiban valósággal turgenyevi képeket találunk. Gozsdu különben, mint független író-újságíró , nem boldogult. Ügyész lesz előbb Karánsebesen, aztán Temesvárott. Szinte alig ír. Megcsapja a szecesszió áramlata. Művészettel, zenével foglalkozik. (A félisten című drámája Verocchióról szól.) Megérinti a tolsztojánus világnézet is. Temesvárott él — boldogtalan házasságban — eltemetett írói ambíciókkal. Az irodalomtörténet úgy tudja, hogy írói pályája A kurier című, előadásra nem került drámájával zárul. Illetve följegyezték, hogy 1907-ben megismerkedett egy gazdag temesvári kereskedő művelt, költői lelkű feleségével, Annával — és hozzá több száz levelet írt. A levelek „lappanganak“, mondja egy 1965- ben megjelent, terjedelmes traktátus... (Megjegyzem: néhány évvel ezelőtt hallottam, hogy megkerült Temesvárott a levelezés. De hogy ilyen értékes — ezt senki sem gondolhatta.) És most, 1969-ben, Anna-levelek címmel megjelent talán irodalmi műveivel egyenértékes levelezése. Ez a szó nem is pontos, hogy levelezés. Az Anna-levelek teljes írói tudatosággal írt tanulmánynaplóönéletrajz, illetve műfajba alig sorolható írások. Szabályos levelek külsőleg, de bennük, két lélek szerelmi történetén kívül, benne van minden, amit az író „hallgatása“ évtizedeiben gondolt és érzett. A szép kiállítású könyvet Pongrácz P. Mária válogatta és látta el kitűnő utószóval. A válogató több mint félezer levélből állította össze a könyvet. (Gozsdu gondolt a levelek kiadására. 2000-ben — így rendelte — jelenhettek volna meg...) Az utószóból mindent megtudunk, amit az íróról, Annáról és a korabeli Temesvárról tudnunk kell. A kötet — s ez nem szólam — igazából nyeresége irodalmunknak. Szép olvasmány és ugyanakkor értékes dokumentumanyaga a Gozsdu-kutatásnak. Kiadása: szerencsés vállalkozás volt. A borítólap — kissé a korhangulatot idézően — Árkossy István munkája. (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest) (ficzay Dénes) Puskásné Pongrácz Antónia: ötvöstál Kosztolányi Dezső közismert verséből idézünk a vízszintes 1. és a függőleges 19. sorokban; a vízszintes 51., 102. és a függőleges 25., 57. sorokban három művének a címét rejtettük el. VÍZSZINTES. 16. Német nevelő (nőnem). 17. Italmérés. 18. Híres olasz labdarúgó volt. 19. Meredek part. 20. Sérülés. 21. Dísze. 22. Ady szerelme. 23. Visszaütőlap. 25. Római pénz. 28. Lapos edény. 29. Háziállat. 30. Visszaévelő növényei. 32. Lét. 34. Kitelik. 36. NK. 37. Bennlakásokat. 41. Hónapja. 43. Európai országban készült. 44. Szívesen, németül. 46. Öregember. 47. Én se porolok... 49. Napóleon egyik tábornoka. 50. LR. 53. Kacat. 54. Tagadószó. 55. Menj, angolul. 56. The ...: vége. 58. Vissza: például juhar. 60. BYBB. 62. Vissza: bányalejárat. 64. Egzotikus növény. 66. Székely padláson. 68. Nevelős testrész. 69. Egykorú testvér. 70. Az a .... beszélték. 71. Egyszerű gépek. 72. Vissza: héber bibliái. 74. Szemügyre vennie. 75. Román férfinév, fan. 76. Ez a kis háziállat (ék. h.). 78. Előidéznél. 80. Indíték. 82. Török férfinév. 83. D-vel: „megkövesedett“ tan. 84. Jegyzett. 85. Olaszországi folyó. 86. Mint az 54. vizsz. 89. RO. 91. Eszme. 92. Névelős égitest. 94. Archívuma. 97. Részletek, románul. 98. ... a gyümölcs. Steinbeck regénye. 100. Ez a remek szaglószerv. 101. Életnedvem. FÜGGŐLEGES. 2. Rádióállomás. 3. Vissza: a sorvégi összecsengés. 4. Elege volt valamiből. 5. Igekötő. 6. Értékes fafajta. 7. Gyulladás. 8. 6, németül (hímnem). 9. Állóvíz (ék. h.). 10. Ennek a tulajdona. 11. Tréfa. 12. Kapu belseje. 13. JIL. 14. Bibliai alakot. 15. A Léna egyik mellékfolyója. 24. Szájat nyit. 26. Keleti katonai paktum betűi. 27. Nyílás, tájszólásban. 30. Izomkötő szalagja. 31. Ellátták tetővel. 32. Vissza, belül-é. 33. Kotor a tetejére. 34. Kiváló médium (ék. h.). 35. Szervezethez tartozik. 37. Kocsma. 38. A harmadik személyre szintén nem. 39. Európai néphez tartozik-e (ék. h.). 40. TEN. 42. Kis víziemlős (ék. h.). 45. Folyó, oroszul. 47. Mint a 40. függ. 48. Visszajutalom. 52. Gépkocsi „lelke“ (ék. csere). 59. Földrész. 60. Kritizáló (ék. h.). 61. Becézett bárány. 62. Névelős töprengőt. 63. Tengeröböl a dalmát partokon. 65. Térsége. 66. Két szó: népiesen hív, kínai hosszmérték. 67. Nyugati katonai paktum betűi. 73. Taszított. 75. Visszajegyezne. 77. Mutatószócska. 79. Nap, románul. 81. Forrás-nemzedékbeli költő (Ferenc). 85. ... Lap, ázsiai baloldali szervezet. 87. Harap-e. 88. Kitüntetés. 90. Abba az irányba (ék. föl.). 91. Göngyölegsúly. 93. Baromfi-betegség. 95. Bajban van! 96. Visszaírta vala! 97. Mező. 99. KT. 101. Római hatos. (Készítette: Németh Balázs) A 11. számban megjelent, Csupa zene című rejtvény megfejtése: agitato, Oborin, Bihari, Radó, Bader, Kolár, Loder, Parigi, Aladin, Saloman, Egidi, Arima, Paradis, Eber, Elér, Novák, Kogán, Dimna. 8 M. P. — Aknazugatag: „Legyenek szívesek és nézék át. e?ni a verseket, amelyeket irtani s kérem közöljék bírálatukat hogy milyen sikerültek. Kérném hogy magyarazák meg majd hoc/1711 stílus jó vagy a vers címek megfelelnek a vers magyarázatán . Én leginkább szerelmi költészettel szeretnék foglalkozni. A h*lyesirást kérem korektálják ki. Ha megfelelnek a követelményeknek a versek kérem publikálják is az Utunk következő számában. Tisztelettel ... nevelő.“ Ha ön nem lenne nevelő,"akk**" is riasztó ez a levél. Az életben vannak nehézségek, melyeket” néhanap csak magyarázatot kell keresnünk, máskor harcolnia szükséges ellenük. Nem szeretném megszégyeníteni, de legalább az elemi helyesírási szabályokat ismernie kellene. Ez erkölc kérdése is. Hová vezetne, ha anyanyelvünket nem tisztelnék? Érthetetlen számomra ez a magatartás és még érthetetlenebb az ön esetében, akinek már a foglalkozása is mást sugallna bárki más számára. Verseiből pedig jószándékot olvastunk ki és olyan fokú érzelmi feszültséget, mely arra enged következtetni, hogy nem veszi semmibe a világ tényeit és parancsait. Ha nem is tehetség, de a közös, a szép iránti felelősség szólalt meg bennük” Hogyan képes ezt egyeztetni a szó, a kifejezés pillanati és történelmi lényege iránti nemtörődömségével? Lúd,big Schuarz — Újpécs: Úgy érezzük, hogy a kis, meglehetősen elrejtett bánsági faluból érkező üzenete nemcsak nekünk, hanem olvasóinkhoz is szól: az ember, a nép, a kultúra olyan szeretetét, megbecsülését sugározza, melyre mindenütt és bármikor szükség mutatkozik. Ez a mély emberiség fűtötte az Utunkban nemrég közölt Az ember nem sokat hoz haza Cherbourg-ból című kitűnő írását is. „Újpécs, 1970 február 17 Tisztelt szerkesztőség! Egy karcolatomnak az önök folyóiratában való megjelenése legkellemesebb meglepetéseim közé tartozott örömmel, de méginkább gey kis büszkeséggel olvastam nevemet, azért, mert a sok név közül önök a kevesebbek közé választottak. És ezt őszintén meg akarom köszönni. Bocsássák meg kérem, ha magyar nyelvtudásom és a helyesírás szerénysége dacára mégis magyarul írok. Szeretném, ha ez őszinteségem jeléül szolgálna. Mély tisztelettel, Ludwig Schwarc“ Köszönjük levelét, megmelegítette a szívünket. Gruis Erzsébet — Resica: ,,... Mi itt. Resicán kissé elhagyatottnak érezzük magunkat. Ezért tekintjük barátainknak azokat akik mindannyiunkhoz szólának. Lapjuk mit szeretettel kísértem végig az indulástól kezdve, míg végül is kedvenc lapom lett. Kis megjegyzéseim nem kifogások, nem is indítványok, csak egy resicai magyar értelmiségi, egy régi olvasójuk barátságának megnyilvánulásai. Életem legnagyobb irodalmi meglepetése az idei Nobel-díj volt. Hogy engem magával ragadott Beckett, amikor pár évvel ezelőtt (véletlenül!) találkoztam vele, hogy — valóságos vadászatot rendezve az írásai után — ma már szeretem és csodálom, az más lapra tartozik. Nos, első meglepetésemből felocsúdva elrohantam, és legalább húsz embert megkérdeztem: — Mit szól hozzá, hogy Samuel Beckett Nobel-díjat kapott! — és a húsz közül egyetlenegy se tudta, de még csak Beckettről sem hallott Egyszeriben olyan egyedül éreztem magam, mint Beckett összes hősei együttvéve. Sírni tudtam volna. Mindez valami hibát sejtetett. Nagyon-nagyon szeretnénk több modern, komoly külföldi írót megismerni. Fordításokhoz nagyon nehéz hozzájutni, utolsó oldaluk gyakran teljesíti kívánságunkat, de, kérem, legyenek bőkezűbbek. Más. Egyszer egy *»olvasójuk« azt írta, hogy csak a keresztrejtvény miatt veszi a lapot, mert az Utunk többi anyaga csak írók egymás közti vitatkozása. Csodálom a türelmüket, hogy aránylag szelíden válaszoltak. Szerintem nagyon érdekesek ezek a viták, sőt azt szeretném, ha ki lehetne terjeszteni őket a képzőművészetre és főként a fiatalok verseire. A modern művészetben ez a kettő az, mely, érzésem szerint, hogy úgy mondjam, néha »átesik a tonon«. És a kritika néha amolyan magam sem értem, de biztosan szép, mert modern. Érthetőbb versek kellenének, hogy lassan hozzászokva a modern kifejezésmódhoz mindenki megértse és megszeresse az igazán nagyokat. Nem akarom levelemet túl hosszúra nyújtani. Évkönyvükhöz szívemből gratulálok. Ebben a műfajban olyan, amilyent csak kívánni lehet. Kitűnő és jól válogatott képzőművészeti reprodukcióik, illusztrációik a lap értékei. Ha nem is mindig remekművek, de évek során biztos kézzel vezetik az olvasókat a modern művészethez vezető nehéz úton. Volna még egy vágyunk, bár ebben, azt hiszem, nem sokat segíthetnek. Mi itten csak a temesvári, meglehetősen hagyományos műsorrendű magyar színházat láthatjuk. Én még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az év egy részét Bukarestben töltve minden modern darabot kitűnő előadásban élvezhetek, de sokan közülünk nagyon hátramaradtak. Hát így nem lehet eljutni Beckettig! Boldogan fogadnánk modern magyar színházat erre mifelénk is.“ — Tisztelt és szeretett és nagyon figyelmes olvasónk, levele, kéréseolyan segítség, melyre ugyan mindig számítunk, de amely mégisaz újság erejével hat. Sok igazsága és megszívlelendő javaslatai, gondolom, meghallgatásra találnak, és táplálják azok felelősségtudatát, akik művelődésünk ügyét szívvel-lélekkel, tehetséggel szolgálják. A modern irodalom és művészet megértése oly bonyolult kérdés azonban, hogy választ adni rá talán csak az idő tudna. Én csak megjegyezni szeretném, hogy az Utunk Aréna rovata igyekezett hidakat verni, és lelkesíteni a nagyobb lélegzetű és mondanivalójú ihlet felé. Lépéseket tettek mások is. Személyesen nem vélem túlságos veszélynek az áttételes kifejezésmódot, de ugyanakkor szinte fölöslegesnek az olyan erőfeszítést, mely az időtlenség pózában, gyökértelen modernkedésben merül ki. Persze, nem egyszerű a dolog, mert költői szándék és a mű közt elég nagy az út, és semmilyen vívódás vagy belső kín, őszinteség és mélységre törekvés nem menti a kudarcokat. Készséggel beismerem, hogy engem is ért ilyen rossz pillanat. De előre kell mennünk, semmivel, még a klasszikus nagyság példáival sem lehetünk elégedettek. Nem mindig jobb az, ami új, de a régi meghaladásáról akkor sem mondhatunk le, ha akadályaink a legmegbecsültebb értékek. Ezt az ellentmondást sem képes a kritika föloldani, nem is szükséges. Az irodalomban válogatni is lehet, mindenki ízlésének, elképzelésének megfelelőt. Teljesen abszurd arra gondolni, hogy az irodalom több ezer éve nem a tartalmak és formák harca, váltakozása, fejlődése. Az ön által megbírált fiatalok a legszélesebb nyilvánosságot szeretnék maguknak. Egyéniségükhöz, sajátos világukhoz makacsul ragaszkodnak. Magából a ragaszkodásból természetesen még nem születik nagy mű, de a Forrás-sorozat már bizonyít! Általában azonban nem célravezető, ha dicsérjük az elért eredményeket. Ezért kell elfogadni az ön finom érzékenységét, mely Beckett elfogadásában is megnyilvánult. A versek dolgában azt mondanám még, hogy vegye figyelembe, milyen sikert érnek el immár szinte hétről hétre előadóművészeink mai költeményeket tolmácsolva, vagyis hogyan növekszik a legszélesebb rétegekben a versek szeretete. Beckett időszerűsége, mondanivalója tekintetében az a véleményem, hogy türelmes kritikus is legyen. Beckett idegensége szépséges lírában nyer ugyan kifejezést, ebben a lírában a szenvedés, a boldogság szomjazásától kiszárad a torkunk. Az egész világ egy sajátos színpadi játékban és légkörben érvényesül zseniális módon. Tudnunk kell azonban hatásán túltennünk magunkat, mert életünket nem a becketti reménytelenség mégoly varázslatos, de éppilyen veszedelmes hangulatában kell rendeznünk. A mi „abszurd“ dolgaink mások és a feltételeink is. Mi is mások vagyunk. Beckett elragadtatásba sodorhat és sivár tájakra is vihet. Kiúttalansága tiltakozásra késztethet és várakozásra. Látja, ön sem várakozott, levelet írt és nem reménytelenül ... Ami a temesvári színházat illeti, megjegyzése nem minden vonatkozásban áll helyt, ugyanis a temesváriak adták elő az elmúlt évben és kitűnő szereposztásban Pintér Gondnokát is és más mai darabot is. Végül pedig hadd szóljak arról, amiről ön nem szólt. Hogy bizony a bánságiakat kivéve nagyon-nagyon rég nem látogatott el magyar írócsoport Resicára. Utoljára az Igaz Szó nevezetes országos körútja során, de ennek több mint tíz esztendeje. Nem tehetek ígéretet, de ezt a mulasztást érzem, és bizonyos, hogy mások is. MÁRKI ZOLTÁN