Utunk, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-07 / 32. szám
ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXV. ÉVFOLYAM ■ 32. (1136.) SZÁM ■ ARALEJ ■ KOLOZSVÁR, 1970. AUGUSZTUS 7. Bukaresti levél Technika és öntudat Nem szónoki frázis csattanópuffanó fordulata a cím. Az elmúlt hetekben a bukaresti nemzetközi gyermeknevelési értekezlet előadásaiból, felszólalásaiból tucatnyi ilyen megfogalmazást jegyeztem ki , s nem érzelmi, inkább gondolati telítettségük miatt kívánkoznak kiemelésre. A román pionírszervezet javaslatára, a Nemzetközi Nevelési Év keretében került sor erre a tanácskozásra, melyen gyermek- és ifjúsági szervezetek képviselői, nemzetközi szervek megbízottai a gyermeknevelés és a jelenkori tudomány, technika viszonyát vitatták meg. Hogy a gyermekeket, ahogyan mondani szokták, fel kell vértezni a korszerű tudományos és műszaki ismeretekkel, abban mindenki egyetért. Efölött nem kell értekezni. Nem is erről folyt az eszmecsere. Nem arról van szó ugyanis, hogy el tudják-e sajátítani gyermekeink a kor tudományos ismereteit, tudják-e majd holnap kezelni rendkívül bonyolult gépeinket. Az emberről és az ember világáról van szó, a következő évtizedek, illetve a harmadik évezred felnőttjeiről. A környezeti, helyzeti válságnak nevezett állapot távlataiból vizsgálta a kérdést egy neves szakértő. Eszmefuttatását ezzel a megállapítással kezdte: az ember biológiai fejlődésében oly messzire jutott, hogy háborúk nélkül is elpusztíthatná önmagát, társadalmát. Körülbelül három és fél milliárd ember él a földön — sorolta az ismert futurológiai adatokat —, 30 év múlva kétszer ennyi lesz. Az éhségtől való félelem megalapozott, ha arra gondolunk, hogy a jelenlegi élelmiszertartalékok egyenlő elosztása esetén valamennyien alultápláltak volnánk. Az egyenlőtlen elosztás miatt csak az emberiség háromötöde éhezik — ezért nem érzékeljük a helyzetet. Fogy a levegő is. Egyetlen gépkocsi 1000 kilométeres útján annyi oxigént fogyaszt, amennyi egy ember évi szükséglete. Az Amerikai Egyesült Államok oxigénszükségletének csak 60 százalékát tudja belső tartalékokból (növényzet) fedezni, a többi a Csendes-óceán övezetéből való, ott pedig sugárhajtású repülők „eszik“ az oxigént, hiszen egy Európa— Amerika közötti úton 35 000 kilogramm oxigént fogyaszt a korszerű utasszállító gép. Ez és a föld felületén történő égési folyamatok növelik az átlagos hőmérsékletet, ami egy idő múlva kritikus értékekig juthat és a sarki jégtakaró olvadásával katasztrófát okozhat. Az élelmiszertermelés főleg a mezőgazdasági területeken is(Folytatása a 4. oldalon) FORRÓ LÁSZLÓ HERVAY GIZELLA Vers A tojás a kalitkában nőni kezdett. Kinőtte a kalitkát s a madár szabadon született. De a kalitka nem nőtt utána. Egyre jobban szorította odabenn. Madár volt, mit tehetett volna: énekelt. EUGEN JEBELEANU Várakozás Rád várok még e megroppant lépcsőkön Kezem lehúzza egy kis csomag árnyék Kapaszkodni nem akarok megfordulni sem bírok Körül az éj kibomló uszálya seper Sorra hamvadnak a csillagok Kettesben még elcsíphetnénk az utolsó szakaszt ahol az emberek akik ott utaznak lepedőnyi kockás kendőbe törlik arcukat és álmodon kenyeret tartanak térdükön SASZET GÉZA fordítása Csillagfénytől a lelkiismeret tüzes trónjáig Látszatra könnyű és hálás vállalkozás Székely Jánosról portrét írni, hiszen nincs a mi láthatárunkon nála önelemzőbb költő, aki olyan gátlástalanul, velőkig ható metszésekkel magyarázná önmagát. Mármár azt mondhatnánk: ez az életformája, ez a szüntelen monologizálás a Sorssal, amely — úgymond — törvénnyé emelte benne a szenvedést, mint a „csúcsokra“ való emelkedés felhajtó erejét. (Nincs itt sem a helye, sem az órája annak, hogy a körülmények szövevényéből kibogozzuk a külső és belső tényezők kölcsönhatását, egyáltalán, hogy különválasszuk a költői érzékenységet, az emberi sérülékenységet az objektív feltételektől.) Így lett a könnyelkínnal vállalt állapotból a szenvedés kiváltsága, egyfajta exodus, magányosság-öntudat, az átlagos, közrendű emberi viszonyulásoktól való elfordulás. Mindez csak látszatra ilyen egyszerű, mert a mélyebb és nagyobb összefüggésekben gondolkodó elemzés semmiképp sem fogja ilyen egyértelműnek találni Székely János útját a csillagfénytől Dózsa tüzes trónjáig. Nem, mert bevallottan a Teljességet érzi magában, a kort minden ellentmondásával együtt, a jót és a rosszat, az erényt és a bűnt, az üldözőt és az üldözöttet. Nem egyszerű szofisztikai játék ez az önmagába visszatérő közös közérzet, melynek görbéje az elliptikusnál is eltérőbb pályán mozog. E szabálytalan keringésnek a költő megszabta törvényei vannak, és csak bonyolítja az a körülmény, hogy ez a költői-emberi magatartás a természeti dialektikán alapul, a hegeli dialektikát is tiszteli, de szüntelenül a paradoxia felé sarkítja poláris pontjait. Már itt figyelmeztetnünk kell arra, hogy Székely János iskolázott, művelt filozófus-elme, akit a tételek nem elégítenek ki, szenvedélye a világ újragondolása, az igazság felfedezése, szóval a bölcseleti teremtés. Lírája ilyetén válik intellektuálissá, de egészen más értelemben, mint korunk gondolati lírája. Semmiképp sem alkalmi bölcselő, filozófiai műveltsége a költői gondolkodás lételeme, szerkezeti struktúrája. Abban különbözik minden kortársától, hogy elsősorban gondolatokra épít és nem érzelmekre. Szándéka a megértés és a megértetés, még távoli elvonatkoztatásait is jól érzékelhető, pontosan megfogalmazott képekkel teszi megközelíthetővé. Épp ezáltal éri el — itt is paradox módon — a képes elvontság modern formáját. A természet, a folyó, a tó, a füzes, a madaras könnyen megfejthető, mégis sokrétű, sugallataira fegyelmezetten engedelmeskedő jelképekkel ajándékozzák meg. Csakhogy ezek nem is „jelképek“ a szó (Folytatása a 2. oldalon) IZSÁK JÓZSEF ! HHJUL Gy. Szabó Béla: Görög emlék r PRÓZA Szabó Zoltán: Tapsvihar Bodor Ádám: Fülledt reggel