Utunk, 1971 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Ferenc* József — Drámai monológ — FerenCz József fül a trónuson, hálóingben): Hát igen ... Ezt a háborút elvesztettem ... aka­rom mondani, megnyertem ... aber was ... több is veszett Königgrátznél... (Arcképét fi­gyeli a falon.) Már megint bepiszkították a le­gyek ... felségsértés! hazaárulás! Ság schon. Se­gítségül hívom az oroszokat, mint negyvenki­lencben ... Vagy most épp velük vagyunk há­borúban? Aber was... Ha most élne a Rezső fiam ... vagy ne szegődött volna el a televízió­hoz leányom, Ferencz Zsuzsanna ... Ság schon. Vénülök, hiába. Elfelejtettem, hogy a televízió még föl sincs találva. Schöne Geschichte! Bu­dát sürgősen el kell foglalni! Mire a levelek lehullnak! Vagy az is negyvennyolcban volt? Hé, merre van egy lakáj? Lakáj, kérem, küld­je be sürgősen a feleségemet. Hogy nem le­het? Mért nem lehet? Parancsolom ágyamba! Ja, vagy hogy le van szúrva... el is felej­tettem. Mért nem mondta mindjárt? Nincs a veszteségben teremtés, csak én, jawohl! Fré­di, Frédi, miért hagytál el engem. Nochamol. De ha a legyek bepiszkíthatják arcképemet, az nem jót jelent. Hanyatlik az imperializ­mus... én pedig negatív hős leszek! Ujjé! BALOGH EDGAR Szín: a Markotányosné sátra. A Markotányos- né a pult mögött áll. Jön a Dragonyos: Aggyisten, Biri! Eszem azt a te­remtette zúzád moslékját! Két icce szamo­rodnit ide! Hű, beh kemény csata folyik! Csak tudnám, micsoda eszemadta, tősgyöke­res, kirilájzumos ideológia nevében. Hallod-e, * te, add nekem magad, de gyorsan, mert siet­nem kell vissza a csatába. Markotányosné (nekiadja magát). Ulánus (be): Jó napot, Máriskó! Feji a tehe­net? Sokat ád? Ez a nyomorult ellenség nem röstell kaszabolni bennünket. Két meszely pintet adjon, lelkem. Hiába, vannak igazsá­gos és igazságtalan háborúk, de inni mind­kettő közben kell. Tudja mit: adja nekem magát. Markotányosné (nekiadja magát). Furvezér (be): Gyorsan, gyorsan, három lat porciót, Zsuzsi! Sietek a csata hevének mély­séges fenekébe, a mennydörgős donnerwette- rét nekije. El kell terjesztenünk a civilizá­ció áldásait emez kietlen, kopár, tősgyökeret- len, maleficzamos vidéken. A barbárságot föl kell számlálni, emmá így megyen. Adja ne­kem magát. Markotányosné (nckiadja magát). Kürasszir (be): Hogy vágyói, Pendzsi? Odakünn dúl a bel villongás. Adj, lelkem, egy uncia hüvelyket. Biza, még emberhalál is esik, de ez szintúgy vót. A halhatatlan istenekre, kik az Olümposz hófödte bérein élik örök nya­ralásukat, birodalmunk- egységének vezérgon­dolata vörös fonálként húzódik végig törté­nelmünk csatamezőin. Add nekem magad izibo! Markotányosné (nekiadja magát). Még nincs , vége Maiságunk megjeleni^ íéses kidaliása mii ■■■—n alcím Midőn — jő néhány eszten­dőkkel ezelőtt — maiságunk megjelenítéses kidallását sür­gettem, meg kell vallanom if- jaink és ifjúnőink színe előtt, hogy nem gondoltam másra, mint a drámairodalom bokré­tájára, melyet ezennel vészén az olvasó. Ugyanakkor a nép- szolgálatosság eszmélye lebe­gett orcám előtt, mely romá­niai nemzetiségességünk e- gyüttvalóságának conditio sine qua nonja mint olyan. Mint afféle vén medve, sekszpiri Antóniusz és Kleopátra, aki vagyok, meggyőződésem, mi­szerint. Az idő tehát engem igazolt: dráma nélkül nincsen népszolgálat, népszolgálat nél­kül nincsen dráma, ez az én hiszekegyem. Maiságunk és medenceiségünk megjeleníté­ses kidallásának bokrétája, még ha történelmi álorcában is, mert szerves múltunk or­ganikusan kapcsolódik e je­lenhez, ez pedig a jövőhöz — íme, a népszolgálat hármas egysége. Föl hát a függönyt! Hadd virítson, daloljon, szol­gáljon a bokréta szemünk előtt! Drámaíró, főrendező és dramaturg, sőt az egészet írta: SZILÁGYI DOMOKOS Díszlettervező, fővilágositó és kellékes, sőt illusztrátor: CSEH GUSZTÁV KOCSIS ISTVÁN VERESS DÁNIEL Iféjjíi-imsz a zavarosban — Tragikus média, C. P. Snow előszavával — PÁSKÁNDI GÉZA ijbü elvtárs 'Ubü (ül és hallgat übűbájosan, továbbá az or­rát piszkálja). Ubüné (az ölébe ül): Hát már nem szeretsz, Balthazár! l)bü (m.f.): Nem. "Ubüné (hüppög): Te szörnyeteg! Föláldoztam neked a lányságomat, a fiatalságomat, az életemet, a ... l)bü (flegmával): Ha annyira vagy a lánysá- goddal, miért nem tartottad meg? A fiatal­ságodat úgyszintén. Meg az életedet. Meg a- mit még mondani akartál. Ubüné: Balthazár, ne ingereld az alvó nős­tényoroszlánt. Ha megtartottam volna a lányságomat, a fiatalságomat, az életemet meg amit még mondani akartam, akkor ma mindez nem volna a tiéd. Ubir: A tiém? Mi az, hogy a tiém? Te csak izért áldoztad föl, mint mondod, a lánysá- godat satöbbit, hogy egy szép napon a sze­memre vethesd. És ez a szép nap bekövet­kezett. Mazochista voltál és szadista vagy, aberráta vagy. 'Ubüné- Aber Balthazár! Ki az a Ráta? Vala­melyik nőd, tudom én (zokog). Ubü: Hát igen. Ez vagy te, Szvétakétu ... i'bünc: Ki az a Szvétakétu? Követelem, hogy megmondd! Ubü: A gidófalvi kocsmáros. Te pédig, fiacs­kám, ne bőgj. Igenis van Rátám és Szvéta- kétum és Kategorikus Imperatívuszom, és szörnyeteg vagyok. Te mindezt nagyon jól tudtad még úgynevezett lányságod idején. Mégis, vagy talán éppen emiatt, rám kapasz­kodtál, mint a folyondár, mint az aranka ... Ubüné: Hah! Még Aranka is! A legjobb ba­rátnőm ... (Zokog.) Ubü: ... mint a bürök, mint a nadragulya, mint az oleánder, mint a hibiszkusz . . . Csak azért, hogy mint mondod, lányságoddal táp­láld az én szörnyetegségemet, fiatalságoddal a Rátámat, életeddel a Szvétakétumat és a többivel a Kategorikus Imperatívuszomat, mert a szörnyeteget szeretted bennem, a ki­mondhatatlant, a retteneteset. Ne bőgj, mert te akartad, hogy szörnyeteg legyek. Mert so­hasem is szerettél. Ha szerettél volna, le­köpsz, megpofozol, meggyűlölsz, elhagysz az első pillanatban. Ubüné: De Balthazár ... akkor nem. lehetnék itt... Ubü: Na látod. Az az igazi szerelem. Jádzó személyek: VIII. Edwárd erdélyi fejedelem, anno dacumál Bethlen Ubul, önnön testvéröccse Mikes, később Kelemen Kemény Apor, egy rittengő Lézer Lear, marxista Veress Tóbiás, Főúton Álló (Main Street Hoo- ligan), brit követ Egy Parasztlázadás Mária Terézia, nő L-rak, papok dölyfe és sokan mások Történik: időszámításunk szerint, többnyire a sepsiszentgyörgyi színházban Felvonás. Szín. (Előbbiek, utóbbiak, ugyanott ) Egy Paraszílázadás (bejön): W,erbőczi Imrét keresem, tisztelettel. Lear: Az, kérem, nem szerepel a darabban, csak az előszóban, ott is mint István. Bethlen Ubul (be): Minden órádnak leszakaszd virágát, mely lüktet lassú percegéssel. Entestvérem várom be és el. Nagyságos fejedelem, Edwárd! Ten ecséd reád várt. VIII. Edwárd (be): A lét vagy a nemlét kérdése ez. (Odanéz.) Hah! Lázadás, Paraszt a neved! Egy Paraszílázadás (meghajol): Nagyságod parancsolatjára. (El.) Vili. Edwárd: Ecsénk, Ubul, ki vagy ecsénk, merthogy közös szülőktől származónk, vagyishogy egy atya és egy anya szült bennünket. (Ki­szól.) Mikes! Mikes (be): Parancsoljon nagyságod. VIII. Edwárd: Kedet ki hítta? Éppeg mondan­dó valók: ,,Mi keserű az nagyúr életje“, erre ked bévetekszik. Mikes (félre): E perctől fogvást cselszövő lészek, gúnyolhatva vagyok mert. Társim Kemény Apor és Veress Tóbiás lesz.- Megírom levélbe Kelemen' koromba. (Fenn­hangon.) Nagyságod szava arany bízvást a Teremtő által. (El.) Veress Tóbiás (be): Szőr, áj tszenk ju veri macs..'. Kemény Apor (Tóbiással be, fordít): Nagysá­gos uram, eme brit angol szerint egy gyáva cenk veri a macskát juh szőrivel. VIII. Edwárd (Tóbiáshoz): Juhszőr, állj! Kemény Apor (fordít): You, Sir, I! Veress Tóbiás: Jesz! VIII. Edwárd: Jevek. (Kiszól.) Kívánjuk látni ágyasunkat, a cemendét. Mária Terézia (be): A nő azé, ki megműveli. Fönnforogtam vala nemesi ágyakban Észak Velencéjében, Stockholmban, valamint Dél Stockholmjában, Velencében. BeíhUn Ubul (kanzisztorral): Nő, feküdj le véllem nyílt színen. A te kenyered szerint, amely nem egyéb. Egy Parasztlázadás (be): Homo homini lupus. Míg ők feküsznek nyílt színen le, törökbúzánk és lófejünk sincsen nékiink emiatt. Miénk csupán a náspág hátalfelünkön és a deres kaloda. Lear: A társadalmi haladás rugója szól be­lőle. Urak, papok dölyfe és sokan mások: Paraszt­lázadás, leverünk tégedet. Lear: A reakció egy követ fúj saját magával. Mária Terézia (bőg): Bő! Bő! Vili. Edwárd: Helyes a bőgés, szláv szűz. Kemény Apor: Az emberélet útjának felén ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. (Félre.) Mikes, ki később Kelemen, szólt-vélem egy szövendő cselről, melly nékem elemem. (Mária Teréziához.) Kaparj, kurva, neked is lesz. (Még 8 felvonás) ■I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék