Utunk, 1971 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1971-02-05 / 6. szám

RHÉDEY-KERT ■ A FAMÍLIA ÉS A HOLNAP ELŐTTI VÁRAD ROKOKÓ UDVAR A MÚLT SZÁZAD ELEJÉN CSOKONAI-KAZINCZI—VOROSMARTY-EMLÉKEK FERENCZY A MŰVÉSZ ■ EGY KLASSZICISTA SÍREMLÉK „Huszonnyolc esztendőket töltöttem el ezen régi híres Nagyvárad városában... Ezen hosszas és kellemetes tapasztalás bírt engem arra a meghatározásra, hogy az úgynevezett Rhédey-kertet, melynek egy része néhai Kohányi Kácsándi Theresia kedves feleségem és önönmagam múlandóság alá vetett része örökös nyugovó he­lyének vagyon szentelve — az egész publicumnak üdetöltésére szolgáló közönséges mulatóhelynek elkészíttetvén, halálom után, hatezer forint capitalissal együtt Nagy­várad városának oly móddal testállyam, hogy azon kert soha sem el ne idegenítes­sen, sem akár mely szin... vagy tekéntet alatt más végre ne fordittattasson.. (Rhédey Lajosnak 1819. január 1-én, Nagyváradon kelt alapítvány­­leveléből. Tudományos Gyűjtemény, 1819. VI. kötet, 115—117. l.) Az utast, ha Nagyváradon az iránt érdek­lődik, hogy merre keresse az újabban létesí­tett és egyre több látogatót vonzó állatkertet, a törzsökös váradi röviden csak „a Rhédey­­kertbe“ irányítja. Több mint százötven éve a Rhédey-kert egy lett Váraddal, ismert és ma­gától értetődő színhelye a tömegszórakozásnak (az egyszerű vigasságtól Jászay Marinak az an­tik görög színjátszást idéző előadásaiig), és a jelek szerint a „publicum“ szívesen is láto­gatja „a közönséges mulatóhelyet“ ebben az újabb formájában is. (Hogy félreértés ne essék, azoknak, akik a régi nyelvben kevésbé járato­sak, a közönséges az idézett szövegben nem azonos a mai nyelvhasználat „közönséges“, más­képpen „ordináré“ kifejezésével. 1819-ben a „közönséges mulatóhely" köz-szórakozóhelyet, népkertet, népligetet jelentett.) A Rhédey-kert látogatója manapság csak azt nem tudhatja, mi az az itt felejtett patinás épület, nem messze a bejárattól, a főút bal oldalán, amely szeré­nyen húzódik meg a köréje sorakozó fák alatt. Ha pedig a kíváncsi látogató bekandikál az épülethez egyáltalán nem illő, zöld faajtón, furcsa látványban lesz része: ládák, nád- és drótkötegek, seprűk, kosarak, nem éppen a jó gazdához méltó rendben. A türelmesebb szem­lélő előtt aztán, ha szeme megszokta a félho­mályt, furcsa kép bontakozik ki: Egy komor páncéloslovag (hajdani erdélyi fejedelem em­lékét idézi) ládák mögé barikádozva drótköte­­geket őriz. Középen pedig hazánkban egyedül­álló értékű klasszicista emlékmű, Ferenczy Ist­ván alkotta síremlék néz szembe hideg mozdu­latlansággal az idővel, porral, a légkör savai­val és minden műemlék, könyvtári, levéltári és múzeumi tárgy legnagyobb közös ellenségé­vel, az emberi indolenciával... (Még szembe­néz, mert a koporsósarkokat díszítő négy, már­ványba faragott fej közül ez ideig csak „rész­legesen“ esett áldozatul az egyik ..) De hát senki sem kívánhatja a ketreclakók szorgos istápolóitól, hogy állattani ismereteiken kívül még a Rhédey-síremlékhez (mert ez az a néma — a régi Váradon „mauzóleumnak“ is nevezett — épület) fűződő művelődéstörténeti emlékek értékével is tisztában legyenek és kü­lönösen­ gondját viseljék. Tehát a Rhédey-kert síremléke nem lehet szerszák­,raktár vagy lom­tár, s az alapítványból fakadó kötelezettsége­ken túl, művelődéstörténete is nyomatékosan arra kötelezi a várost, hogy ne engedje to­­vább pusztulni... Nagyvárad nem bővelkedik műemlékekben. Köztudomású, hogy 1660-ban történt bevétele s a több mint harmincéves török uralomnak véget vető 1692-beli felmentése után az ostro­mot kiállt városnak úgyszólván emléke sem maradt az előző századokból. (Ami mégis a török megszállás előtti korszakra emlékeztet, éppen a Rhédey-kápolna falában maradt meg. Ez Rhédey Ferenc, volt váradi főkapitány Szentjóbról Váradra hozott, XVII. századi vö­rösmárvány sírköve, amelyről még említést te­szünk.) Minden más emlék elpusztult, csak a megrongált várfalak meg a várban néhány romos épület maradt itt tanúnak és maradt kiindulópontja az új városalapításnak. Kezdő­dött pedig ez — a korízlésnek megfelelően — a barokk jegyében. (S csak egy példa arra, hogy miként: az újjáépülő városban egy olyan palota emelkedett a magasba, amely napjaink­ban hazánk legszebb későbarokk műemléke, a hajdani püspöki rezidencia.) Az új épületekben pedig tovább folyt az élet, jeles személyisé­gek, világiak és egyháziak a kor viszonyainak megfelelően biztosították, hogy a város az elő­ző évszázadok művelődési örökségével a kor szellemében éljen. A váradiak szeretik emlegetni a város „örök fiatalságát“. Ez, ha évszázadok távlatában te­kintjük át a váradi művelődéstörténetet, más megfogalmazásban azt jelenti, hogy Váradnak legkiemelkedőbb szakaszaiban művelődési éle­te korszerű volt, örökségét az új, haladó áram­latok jegyében gyarapította. Művelődéstörténe­tünkből számos forrást idézhetnénk, mégis, az utóbbi időben, úgy érezzük, Nagyvárad „örök fiatalságát“ a köztudatban igen leszűkítve ér­telmezik (köztudatot említettünk, tehát itt nem a művelődéstörténet, irodalomtörténet stb. hi­vatásos művelőinek, a kiváló műveltségűek­­nek a szintjét értjük, hanem a csúcsok és mély­ségek közötti átlagos szintet). Manapság igen gyakori mondhatnánk sztereotip jelző: „Iosif Vulcan és a Familia városa“, „Ady és a Hol­nap városa“. A váradi gyökerekből sarjadt és később váradivá lett Familia jelentősége túl­nő Nagyváradon, az Ady-emlékekhez való ra­gaszkodás és a Holnaposok úttörő mozgalmá­nak felemlegetése is helyénvaló. A város múltjában azonban ez nem „a minden", nem a kezdet és a vég, hisz Iosif Vulcant megelőzi Váradon Ignatie Darabant és Samuil Vulcan, Ady és a Holnap előtt pedig Nagyvárad szá­mos Kazinczy-, Csokonai-, Vörösmarty-emlék­­ben gazdag. Hogy csak azok közül idézzünk, akikre éppen a Rhédey-emlékmű és halottai emlékeztetnek... A középkori Várad művelődési életéből a köztudatba nehezebben rögzítődnek az emlé­kek, részben azért, mert — amint említettük — Várad esetében ezekhez nem fűződnek helyi tárgyi emlékek, de részben azért is, mert ami leginkább megmaradt, az irodalmi örökség, az, latinnyelvűsége miatt, és a kor művelődési viszonyainak megfelelően, inkább a középkori egyetemes latin nyelvű irodalom részeként, a művelődési szint csúcsain álló írástudóknak vá­­lott közkincsévé. Nagyváradon él Rogerius ne­ve, egy városnegyed viseli. Nehéz lenne vi­szont megállapítani: a váradi köztudatban mennyire él annak emléke, hogy például a váradhegyfoki premontrei konvent könyvtára gyarapítására a XIII. században saját könyv­másoló műhelyt tartott fenn, és hogy korának európai színvonalán tartsa könyvállományát, másolásra a franciaországi anyakolostorból, Premontre-ból kölcsönzött kódexet? Vagy él-e a köztudatban Vitéz János és az őt követő hu­manista püspökök és kanonokok híres könyvtá­rának az emléke, amelyet többek között a ko­rabeli leghíresebb firenzei könyvmásoló mű­helyből szerzett példányokkal gyarapítottak? (Igaz, ezek az adatok Jakó Zsigmond írástörté­neti és paleográfiai munkái révén már nap­jaink megfogalmazásában juthatnak a közmű­velődés hivatásos gyarapítóinak ismerettárába.) De a XVIII—XIX. század művelődési emlé­keiből már tárgyi emlékek is vannak. Kétség­telen, hogy Váradon sok minden történt a műemlékvédelem terén. A hajdani püspöki re­zidencia barokk palotájának restaurálása is a műemlékek, a kulturális örökség megbecsülé­séről tanúskodik. A Rhédey-síremlék mai ál­lapota viszont azt bizonyítja, hogy a köztu­datból a váradi művelődési élet egy egész sza­kasza kiesett. Mert a Rhédey-síremlék nem­csak egy házaspár műemlék értékű temetkezési helye, ugyanis a síremlék alkotója révén a XVIII. század végének és a XIX. század első harmadának egész sor jelentős emléke fűződik ehhez a műemlékhez és a helyhez. Idézzünk ezekből az emlékekből. Kezdjük azokkal, akik számára a kápolna és síremlék készült, hisz ők töltik be az emlékek polarizátorainak sze­repét. A Rhédey-család, amelynek egyik tagja — Rhédey Lajos — temetkezőhelyül választotta a nagyváradi ligetbe épített kápolnát, fejedel­met adott Erdélynek. A Rhédey név a híres kolozsvári „szála“ révén, amely első otthona volt a kolozsvári magyar színészetnek, beke­rült a színháztörténetbe. Rhédey Ferenc vá­radi főkapitányt, Bethlen Gábor sógorát, aki­nek az említett vörösmárvány sírköve a vá­radi Rhédey-kápolna falában van elhelyezve, Móricz Zsigmond tette halhatatlanná trilógiá­jában. Erdőszentgyörgyön pedig egy másik sí­ron felirat emlékezik meg az ott eltemetett szépséges Rhédey Claudiáról, akinek révén a Rhédey család rokonságba került az angol ki­rályi családdal. (A számon tartott rokonságról nem is olyan régen sajtónk is írt.) Koordiná­ták egy család több évszázados szereplésének színteréről, ezek között helyezkedik el Rhédey Lajos pályafutása. A feleség, Kácsándi Teréz, választékos neve­lésben részesült, műveit asszony, barát­i szá­lak fűzik Kazinczy Ferenchez, akárcsak a má­sik Kácsándi lányt, Susie-t, Gyulay Ferenc­­nét. Ez utóbbi leánya Gyulai Lotti, az öreg Kazinczy késői szerelme, anyjával együtt „nagy irodalmi sugallók“ (Szauder József szóhaszná­lata) közé számítódik. Rhédey Lajos és felesége — a Rhédey-kert­­ alapítvány levele szerint — 1791 óta élt Vára­­­­don. A 28 éves Rhédey mögött — annyi idős, amikor Váradra költöztek — a katonai épí­tészeti akadémia, a testőrség és a Wurmser huszárezredbeli szolgálata áll. Ezen múlt szá­zadi és szabadé­let­i genealógiákból idézett ada­tok mellett ma már többet tudunk róla (főleg amióta Benda Kálmán kiadta „A­ magyar ja­kobinusok iratai“ című forráskiadványt). Tud­juk, hogy a jakobinus mozgalom idején neve többször szerepelt a vizsgálati iratokban és a rendőrspiclik jelentéseiben, amelyekben a ja­kobinus mozgalom idejében mint franciabarátot emlegetik. Pesten meglátogatja a francia hadi­foglyokat, és társaságban kijelenti: „a francziá­­tól nem kell félni, ha elgyón, jó szívvel mint barátot kell fogadni“. Nem szereplője a jako­binus pernek, de a zempléni vizsgálat során — amely a forradalmi törekvések elfojtását célozta — a már Bihar megyében élő Rhédey Lajost törlik a zempléni táblabírák sorából és közgyűlésen való megfeddésre ítélik. A francia­barátságot nyilván még a testőrségből hozta Rhédey, ahol Bessenyei óta a francia művelt­ség iránti vonzalom — hagyomány. De a Nagy­váradra költözött Zemplén megyei táblabíró politikai jellegű megnyilatkozásaira feltétlen hatást gyakorolt az a haladó szellemű kör­nyezet, amelyet ebben a városban talált. (Az újabb román történelemkutatás tisztázta a nagyváradi román értelmiség és főleg Ignatie Darabant szerepét és kapcsolatait az erdélyi román felvilágosodás áramlatában. Erről és a váradi szellemi élet korabeli magyar vonatko­zásairól is, beleértve a váradi jakobinus gócot, Engel Károly tájékoztatta újabban a magyar ol­vasót.) A zempléni vizsgálat lezárása viszont ha­tárkő Rhédey Lajos haladó jellegű politikai megnyilatkozásaiban. A korabeli sajtóban neve sokat szerepel ezután, tevékenyen részt vesz a közéletben is, de felfelé ívelő közéleti pályáján már a központi hatalom bizalmi embere, fő­­ispáni adminisztrátor, főispán, sőt neve fel­merül a személynöki tisztség betöltésénél is. Franciabarátságáról később is találunk emlí­tést, sőt azt hisszük, nem lenne minden tanul­ság nélkül annak tisztázása sem, hogy meny­nyire befolyásolja a francia példa közigazga­tási működése idején a központi hatalom sze­repének hangsúlyozott érvényesítésében. De en­nek a franciabarátságnak egészen más most a tartalma, mint a jakobinus mozgalom idején. Közéleti szereplésében már nem jut el a re­formmozgalom hívei közé. Életéből maradan­dó emlékként azok a kapcsolatok maradnak meg, amelyek kora művelődéséhez fűzik. Tu­dósokkal, írókkal levelezik, alapítványokat tesz, irodalmi ambíciói vannak. 1799. március 19-én a Nagyváradon szereplő Nemzeti Játszó Társa­ság színészei József nádor névnapjára írott kö­szöntő versét „a ma híres Mozart által szerzett muzsikára alkalmaztatva“ éneklik. Ezek a rö­vid életrajzi adatok jelzik a fontosabb esemé­nyeket Rhédey Lajos életéből. Ez a hivatalos „portré“, kellő feszességgel és a szépséghibák retusálásával. Viszont egészen más kép rajzo­lódik ki Rhédey Lajosról Kazinczy Ferenc le­velezésében (aki egyébként rokona volt). Ka­zinczy és a vele levelezők közül főleg Cserey Farkas jellemzése szerint Rhédey Lajos hiú, fennhéjázó, egész a nevetségességig feltűnni vá­gyó férfi. Gáláns kalandjai — szép ember is volt — gyakran botránkoztatták meg Kazin­­czyt. Kérdés, hogy az általuk rajzolt kép-e a reá­lis Rhédey-kép. Kazinczy közléseinek forrás­értékéhez aligha férhetne kétség, és hajlamo­sak lennénk a levelezésében annyira a refor­mok és a haladás mellett kardoskodó Cserey­­nek is hitelt adni. De ... Kazinczy felháborodásai mélyén lehetetlen, hogy ne érezzük Kácsándi Teréz barátjának őszinte felháborodását azért, mert Rhédey La­jos, miután a legnagyobb pompával eltemette feleségét, továbbra is alaposan kivette részét az élet örömeiből. Ugyanakkor valószínűleg az is bánthatta az irodalmi vezérségére kényes Ka­zinczy­, hogy Rhédey művészeti és irodalmi ügyekben bizony figyelemre se méltatta őt. Ezért, bár kétségtelen, hogy Kazinczynak sok mindenben igaza van, Rhédeyre vonatkozó megjegyzései nem mentesek az elfogultságtól. (Például Kazinczy Rhédey bizonyos közigazga­tási intézkedéseivel kapcsolatban a maradi vármegyei ügyintézés szemszögéből bírálja az adminisztrátor külön „kancelláriájának“ műkö­dését. Ezt a gyakorlatot viszont a modernebb közigazgatás követelményeinek megfelelően rö­videsen általánosan bevezetik a vármegyei közigazgatásban. Kazinczy nemcsak azon há­borodik fel, hogy Rhédey Lajos a Rhédey-kert­­ben „muzsikákat ad a Várad matronájának", és ezért — szerinte — „a Theresi temető he­lye most Circus Flóráé. Római értelemben“, hanem az is megbotránkoztatja, hogy Rhédey a társasági életben házasságon kívül született leányával mutatkozik.) Cserey jellemzései hitelességét sem fogadhat­juk el ma már maradéktalanul, és erkölcsi ér­tékükben is alaposan kételkedhetünk. Mert a közismerten hiú és közéleti szereplésre vágyó Csereyt nemcsak féltékenység fűti, hanem ma már tudjuk róla, hogy... az udvar besúgója volt. Ezáltal nemcsak a közélet terén, hanem az udvar felé is riválisát látta az udvar bizal­mát élvező Rhédeyben. Rhédey Lajos és felesége Nagyváradon való letelepedésük után ékíthették a közös temet­kezőhelyül szánt kápolnát a Rhédey-kertbe, tehát 1791 után, de mindenesetre 1804 előtt, mert ez év tavaszán már ide temették Rhé­­deynét. Fák, bokrok, az állatkert ideiglenes ketrecei takarják el tavasztól őszig a Rhédeyek kriptá­ját. A „mauzóleumot“, ahogy a váradiak neve­zik, így, perspektívátlanságában nem is tűn­nek fel építészeti furcsaságai. Stílusa meghatá­rozhatatlan. Az egész építmény inkább bizarr­­nak mondható. Értékét is jobbára váradi idő­mértékben mért régisége és kultúrtörténeti ne­vezetességei adják. Az 5,60 méter széles, 8 mé­ter hosszú félköríves záródású épület leírására Bíró József, Nagyvárad műemlékeinek kitűnő monográfusa is csupán néhány sort áldoz. „A barokkos belső architektúrához — írja — a dob romanizáló ablakai, a külső homlokzatnak bombázott várra emlékeztető mesterséges re­pedései, csúcsíves kapuja, ablakai és támasztó pillérei járulnak romantikus egyvelegben.“ Ilyennek találtuk most is. Csak éppen vakolata kezd már omladozni, csupasz téglái vörösle­nek a romló ereszek alatt, s a mesters­­­éges­re- A déli oldal vasrácsos ablaka

Next