Utunk, 1978 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-06 / 1. szám

ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSSÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM • 1. (1523.) SZÁM • AKA­­­LEJ • KOLOZSVÁR-N, 1978. JANUÁR 6. Tóth László: Csendélet FABIAN SÁNDOR HEGESZTŐ Sorok vékony lángja kezemben, szemeimben gyulladás rebben. A tökéletes: az Egész. Hegesztek mindent, ami Rész: örömök elszakadt emlékét, áskálódás szétmarta békét, tükrökbe tört világosságot, indulat-zúzta józanságot, reményt, mit a félsz ketté vágott, az énjeink morzsolta földet, e négymilliárd részre törtet, az örökké külön szabott tegnapot, mát és holnapot, s — mert szétváltságukban esendők — az elmúlt és az új esztendőt. SZŐRMEGYÁRTÓ ANZIKSZ Cementre dobva kikészítésre várnak a nyirkoktól súlyos, nyers juhbőrök. December is naponta lelök egy halom gubancos eget a Szőrmegyár udvarára. Meghajlott derekú asszonyok osztályozzák a bőröket, cserzőlébe cipelik, szárítják, zsírtalanítják, vasalják — ekkor már a galvanizált, száraz prémekben érdes ujjaik a csillagmorzsákat is érzik. Púpos kocsi indul naponta a szűcsökhöz. A soha meg nem telő raktárból december is elvisz egy-egy rakás fehér szőrmét. Gyűl a pihe-prém a mennybolt polcain, új esztendőre kitelik belőle csillagok kucsmája, hold bekecse, mindenség bundája. „Mint a virágos hegyoldali kaszáló“ ... Mennyi szín, mennyi szín ... — Biztosság, nyár, szépség és nyugalom ... lelkesedett Ady 1914 júniusában a kalotaszentkirályi lenyű­göző színpompa láttán. És már a múlt század derekától hány történetírót, festőt, írót, néprajzost, de minden rendű és rangú szakembert és közönséges halandót ragadott meg Kalotaszeg népviselete. Nyújthat-e valami jelentőset, valami újat még egy ilyen ki­advány? Hisz Kalotaszegről, annak népművészetéről, visele­téről — amint Váczy Leona Kalotaszeg helyismereti könyvé­­szete (Korunk, 1973/11) is bizonyítja — az 1950-es évekig szinte egymagában több hoszabb-rövidebb írás jelent meg, mint va­lamennyi néprajzi vidékünkről együttvéve. Előítéletem egy csapásra eloszlott, amikor a Faragó-Nagy- Vámszer szerzőhármas szép kiállítású könyvét kézbevettem.* Tudtam a több mint negyed százada végzett gyűjtésről, részle­teket is olvastam belőle a Művelődésben. De ez a vaskos kötet, ez néprajzi-történeti monográfiává érett az eltelt huszonöt év alatt. ötvenhárom falu, száznegyvenhét adatközlő, százhúsz év ide­vágó szakirodalma Már magukba véve is beszédes adatok. Ezeknek fényénél mind világosabban látjuk Kalotaszeg szín­pompás ruhaviseletét, amely Kós Károly örökszép megállapí­tása szerint „virít, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló.“ A kötet „ ... egyik forrása — mint a szerzők is írják — maga a népviselet, kiegészítve viselőinek és alkotóinak tudásával, emlékezetével; a másik a viselet korábbi irodalma...“ A kézirat kései kiadása lehetővé tette — és saját bevallásuk szó­(Folytatása a 4. oldalon) SZENTIMREI JUDIT * Faragó József — Nagy Jenő — Vámszer Géza: Kálot­a­­szegi magyar népviselet (1949—1950). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977. Világ hava Túl az éjféli órakonduláson, harangozáson, túl a búcsúzás és búcsúztatás ünnepi érzelmein, hagyjuk ott az összes kifényesített év végi kellé­ket, keljünk fel az ünnepire varázsolt asztalok mellől érzelmeinkkel, és lépjünk ki velük a világ fehérségébe az év eleji reggelen. Kérdezzük meg ettől a megállás nélküli téltől évkezdő reményün­ket: nincs menekvés most sem, csak mi vagyunk megint, megint csak mi lehetünk ebben az évben is, akikre a fehér földgolyó minden gondja vár? Csak mi, apák, lehetünk ismét apák , és csak mi, fiúk, lehetünk ismét fiúk? Nincs ebben az évben sem, nincs senki, aki bár erre az évre apa vagy fiú lenne helyettünk — ha úgy óhajtanánk? — kér­dezzük a világ fehérségébe újévi reményünket. A fehérség nem válaszol, csak hull a világ hava egyre, tűnődő-mocorgó kérdéseinkre, csak hangtalan hóhullásával válaszol a világ — jelezve talán ez­zel is: a kérdezés a mi dolgunk, a válaszadás vi­szont nem az ő dolga, az ő dolga, hogy hulljon szé­pen a hó, s hogy most tél legyen, s ő ezt a dolgát, lám, végzi is békében, becsülettel. Ekkor, a világ példamutató dolgaitól ismét ma­gunk felé fordulva, elhallgatunk. A hóhullás pél­dájánál, bármennyire is hangtalan, nem számítha­tunk többre válaszul. Végezzük a dolgunk! KENÉZ FERENC Az ismeretszerzés kérdései Az 1977-es Korunk Évkönyv megjelenése is nemzetiségi művelődésünk eseményei közé tartozott. Ez az Évkönyv, úgy vélem, kettős szerepet tölt be a hazai magyar művelődés­ben. Egyrészt lehetőséget te­remt a tudományos kutatással foglalkozó szakembernek a vé­leménymondásra, másrészt a korszerű műveltség ismeret­­anyagát terjeszti azok felé, a­­kik a napi tudósításoknál töb­bet akarnak tudni korunk va­lóságáról. A nemzetiség szellemi po­tenciáljának is az a legfőbb jellemzője, hogy milyen szín­vonalon érzékeli kora valósá­gát, hogyan alakítja, csiszolja megismerő mechanizmusát. A helyes helyzet- és távlatfelis­merés a cselekvőképesség e­­gyik fontos feltétele. A közér­zet zavarai nem kis mérték­ben — a külső körülmények kedvezőtlen alakulása mellett — a valóságismeret hiányos­ságából is származhatnak. A huszadik század végén a nemzetiségeknek, mint kollek­tív szubjektumoknak, az iro­dalom és a művészet mellett a tudományokban is meg kell találniuk önkifejezésük lehe­tőségeit. A csak „folklór-nem­zetiségek“ felett eljárt az idő. Mindezt csak azért ismételjük el, hogy jobban kiemeljük többé-kevésbé rendszeresen megjelenő évkönyveink köz­­művelődési jelentőségét. Ember a gyorsuló időben — olyan szaktudományi és világ­nézeti témakör, melyről világ­méretekben nem lankad a vi­ta. A világgal közvetlenebb információs kapcsolatba lépő őserdei négert éppúgy foglal­koztatja, mint az amerikai campusok tanárjait és diák­jait vagy falvaink tévénéző földműveseit. Az év minden napján akaratlanul is szembe kell néznünk a gyorsuló idő problémáival. A kérdések mindennapi elő­fordulásai és folyamatos is­métlődései bonyolult­­feladat elé állítják a szerkesztőket és a szerzőket. Sokkal egyszerűbb sajtótörténeti tanulmányokat közölni, mert a források ava­tott megszólaltatásával olyan ismereteket szerezhetünk, me­lyeknek megbízhatóságához nem férhet kétség. A rázorsuló idő jelenségeit, folyamatait is­merjük ugyan, de nem mindig értjük, hogy miért éppen így vagy úgy történik valami és nem másképpen. Az 1977-es Korunk Év­könyvben közölt tanulmányok a színvonalas ismeretterjesz­tés műfajába sorolhatók. Az olvasó változatos és sokrétű ismereteket szerezhet a váro­siasodásról, távközlésről, kör­nyezetvédelemről, ökológiáról, ellenkultúráról, örökléstanról, modern művészetről, az ifjú­ság jelenéről és jövőjéről, öt­éves tervről, közlekedésről, nyelvészetről, formatervezés­ről, interdiszciplinaritásról, technikáról stb. Mindjárt hozzá kell ehhez tennünk, hogy a legjobb is­mereteket terjesztő írás sem lehet fogyatékján a problémák sokoldalú felvetésének, a vá­laszadás nyíltságának. A tár­gyilagos és rendszerező tény­­közlés sokat veszít írásértéké­ből, ha zártságával útját sze­gi a továbbgondolásnak. A nyitottság különösen fontos a gyorsuló idő jelenségvilágának elemzésénél. Werner Heisenberg írja e­­gyik filozófiai esszéjében — Korunk fizikájának világképe —, hogy az ember a történe­lemben először áll önmagával szemben. A kutatás tárgya „többé nem a természet mint olyan, hanem az ember kér­désfeltevésének kitett termé­szet.“ Az ember a kutatásban is újból önmagával találko­zik. A „kérdéseknek kitett“ természet és társadalom kuta­tása csak az egymást kiegészí­tő válaszadásra teremt lehető­séget, így a „nagyon bizo­nyos“ csak a többféle válasz szintézisében keletkezhet. Az ökológiai válságot az ipa­ri civilizáció szüntelenül nö­vekvő szükségletei váltják ki. Megtévesztőnek tartom az o­­lyan magyarázatot, amely az ökológiai válságot tudatos mű­szaki politikával megoldható­nak mondja. A környezet­szennyeződés sem azért „állott elő“, mert a természet terve­ (Folytatása a 2. oldalon) FABIAN ERNŐ Megjelent AZ UTUNK SZÍNES FALINAPTÁRA

Next