Utunk, 1978 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-24 / 47. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM • 47. (1569.) SZÁM • ARALEJ • KOLOZSVÁR-NAPOCA, 1978. NOVEMBER 24. Kocsis Előd: Tündérjáték (Színes vaskonstrukció Galacon) A nemzet és a nemzetiség problémája az RKP, Nicolae Ceauşescu elvtárs felfogásában . Az egységes román nemzeti állam megteremtésének hatvanadik évfordulója méltó alkalom arra, hogy felmérjük hazánk jelenkori, immár három évtizedes szocialista fejlődésének eredményeit és perspektíváit. Az 1918. évi egyesülés történelmi szükségszerűség, a történelem menetének objektív törvényei által támasztott követelmények kifejeződése, az egész nép erőfeszítéseinek, a messzi történelmi múltba visszanyúló küzdelmeinek, annak a harcnak az eredménye, amelyet a kor leghaladóbb, a társadalom minden rétegét képviselő erői folytattak, így ténylegesen a széles néptömegek történelemalakító szerepének pregnáns megnyilvánulása volt. A század elején — mint erre Lenin többször felhívta a figyelmet — egy sor kelet-európai és balkáni országban, így Romániában is, a burzsoá nemzeti irányú államépítés még nem fejeződött be. A román nép számottevő része a nemzeti állam határain kívül, idegen uralom alatt álló területeken élt. „Az ország társadalmi fejlődése, gazdasági, politikai és kulturális haladása — hangsúlyozza Nicolae Ceaușescu elvtárs — szorosan összefüggött a román nemzet kialakulási folyamatának befejezésével. Az egyetlen államban való egyesülés — a románok évszázados törekvése, az a fennkölt ügy, amelyért az elődök számtalan nemzedéke harcolt — azonnali célkitűzéssé vált, olyan elengedhetetlen szükségességgé, amelyet maga a román társadalom előrehaladása követelt meg.“ Az egységes nemzeti állam kialakulására a kapitalizmus általános válságának az első világháború alatti kirobbanása, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a török és a Habsburg birodalom összeomlása nyomán előállt feltételek között került sor. És noha a burzsoázia és a földbirtokosság uralmának fennmaradása mellett, de kialakult az államkeret a modern Románia fejlődése számára. Ez kétségkívül pozitív hatással volt országunk egész gazdasági, politikai és társadalmi fejlődésére. „Meg kell mondanom — hangsúlyozta Nicolae Ceaușescu elvtárs az olasz televíziónak 1978. október 19-én adott interjújában —, hogy az egységes nemzeti állam létrejötte új távlatokat nyitott a termelőerők, a tudomány és a kultúra fejlődése, egész népünk általános civilizációs színvonalának emelése előtt. A kép azonban nem lenne teljes — folytatja pártunk főtitkára —, ha nem említeném meg azt is, hogy az egységes nemzeti állam megalakulása után a nép kincseinek javarésze az idegen monopóliumok kezében maradt. (Folytatása a 2. oldalon) GALL JÁNOS PRÓZA BODOR ÁDÁM • HORNYÁK JÓZSEF KÖNTÖS-SZABÓ ZOLTÁN • LÁSZLÓFFY ALADÁR Példás barátság Az elmúlt évek során anynyiszor lezajlott Ceausescu— Tito találkozók mindig azzal érdemelték ki az ország és a világ elismerését, hogy következetesen hozzájárultak a két szomszédos ország, Románia és Jugoszlávia barátságának és együttműködésének erősítéséhez és elmélyítéséhez, hogy szakadatlanul újabb és újabb lehetőségeit tárták fel a kapcsolatok megszilárdításának népeink kölcsönös érdekében és javára, s ugyanakkor síkraszálltak az egész emberiséget érintő kérdések békés és igazságos rendezéséért. Ebből az építő kézfogásból nagy tervek, fényes példamutatások születtek és valósultak meg a Dunán s azon innen és túl is. A két pártvezető és államelnök mostani belgrádi találkozója még tovább vitt a barátságnak és a jószomszédi kapcsolatok ápolásának e felfelé ívelő útján, amely a két ország nézetazonosságán, egymás iránti tiszteletén és megbecsülésén alapszik. Ennek a megbecsülésnek volt a kifejezője az az ünnepi momentum is, amikor Tito elvtárs átadta a Szocialista Munka Hőse Érdemrendet Nicolae Ceaușescu elvtársnak 60. születésnapja és több mint 45 éves forradalmi munkássága alkalmából, kimagasló érdemeinek elismeréseként az országépítésben, a baráti, jószomszédi viszony elmélyítésében és a népek közötti együttműködés erősítésében. A belgrádi megbeszélések középpontjában is ezek a kérdések állottak. A minden területen való még szorosabb együttműködés további távlatai nyíltak meg a közös eszmények, a két ország szocialista fejlődése, a már eddig is bevált jó tapasztalatok, a kölcsönös előnyök alapján, amelyek mindkétfelől meggyorsítják az előrehaladást. A nemzetközi életről folytatott eszmecserét az egész világot foglalkoztató kérdések iránti mély felelősségérzet hatotta át, s az eltökélt szándék a nemzetközi enyhülésért, a háborús gócpontok felszámolásáért, a helsinki határozatok következetes valóra váltásáért az európai biztonság érdekében, a fegyverkezési hajsza meggátolásáért, egy igazságosabb világrend megteremtéséért. Egy ország fejezi ki ma elismerését a belgrádi találkozó gyümölcsöző eredményeihez való újabb hozzájárulásért. UTUNK Emil Isac és Bresztovszky Ede kiadatlan levelezése A román nép évszázados törekvése az egyesülésre különféle formákban öltött testet az idők során, a társadalmi és politikai mozgalmaktól a szellemi és kulturális testvériesülésig, de mind-mind az 1918. december 1-i egyesülés nagy művét készítette elő. Az erdélyi románok harca a nemzeti felszabadulásért és a Romániához csatlakozásért, általában a Kárpátokon inneni és túli románság küzdelme a nemzeti egység kiteljesítéséért, szerves része az 1917—18-as kelet-európai polgári demokratikus átalakulásoknak. A hanyatló monarchiában a magyar burzsoáziától és birtokos osztálytól kétszeresen, társadalmilag is, nemzetileg is elnyomott erdélyi románok túlnyomó része sohasem tekintette különállónak a nemzeti meg a társadalmi felszabadulás ügyét. A magyar néptömegek, munkások, parasztok, haladó értelmiségiek, demokraták, szocialisták (köztük európai, sőt világhírű tudósok, művészek, írók is) belátták a román lakosság harcának jogosságát, és nem álltak a visszahúzó erők pártjára, ellenkezőleg: magasra tartották a szabadság és igazság zászlaját. Jeles román és magyar értelmiségiek az első világháború és az utána következő forradalmi események különösen nehéz körülményei közepette is tovább ápolták a kölcsönös megértés, a demokrácián alapuló testvériség, az egyetemes emberi haladás nagy hagyományait. Említhetjük e sorban Emil Isac, Ady Endre, Vasile Goldi?, Kosztolányi Dezső, Octavian Goga, Babits Mihály, Bresztovszky Ede nevét. A testvériség, a fejlődés, a demokrácia, a szocializmus jegyében fogant s a román és magyar haladó értelmiségiek magatartására egyaránt jellemző, közös gondolatoknak és fellépéseknek idézzük az alábbiakban néhány kiadatlan írásos bizonyságát, nevezetesen Emil Isac román szocialista költő és Bresztovszky Eder magyar szocialista író, hírlapíró levélváltását épp az 1918-as egyesülés évéből. Az elnyomott erdélyi románok ügyéért sokat tett családból származó kolozsvári költő, Emil Isac már fiatalon bekapcsolódik a népe fölemelését célzó mozgalomba, amely az ő szemében sohasem más népek ellen irányul, hanem csak a főnemesek, grófok, bárók, népnyúzók ellen. A vállalkozó kedvű ifjú úgy dönt, hogy elöljáróban a román kultúrát, a román szellemi értékeket próbálja a többi erdélyi nemzetiség, mindenekelőtt a magyarok elé tárni, meggyőződése ugyanis, hogy csak a közeledés oldhatja meg helyesen a történelmi problémákat, nem a széthúzás. „Mi azt akartuk, hogy a népek békében éljenek, szeressék más ajkú, más nemzetiségű testvéreiket“ — ez lesz majd Emil Isac jelmondata, életre szólóan. Századunk második évtizedének zivataros esztendeiben, midőn az erdélyi románok társadalmi és nemzeti mozgalmai a magyar kizsákmányoló osztályok, a kormányzat merev ellenállásába ütköztek, Emil Isac mindvégig ügyelt, nehogy összetévessze az említetteket a — mint nemegyszer hangoztatta — ugyancsak kizsákmányolt magyar néppel, és szüntelenül azon fáradozott, hogy kapcsolatai e nép haladó képviselőivel ne csak háborítatlanok maradjanak, de tovább erősödjenek, mert hitte, hogy a kultúrában meginduló közeledés kedvezően hat majd mindkét nép történelmi sorsának alakulására. „Mivel már ifjúkoromban csatlakoztam a szocialista mozgalomhoz, amikor ez még »bűnnek« számított — vallotta 1946-ban Emil Isac —, 1912-ben is, 1914-ben is, később is folyton hajtogattam, hogy az »oláh kultúrát« lenéző budapesti reakció nemcsak gazságot, hanem butaságot is művel azzal, hogy a magyar népet ellenünk, románok ellen hergeli; másfelől a béketárgyalásokon váltig mérsékletre, ígéreteik megtartására, az antiszemitizmus elutasítására intettem a román kormányférfiakat. Bizonyság rá több száz cikkem. És viszont: magyar barátaim, Ady, Babits, Kosztolányi s a magyar szellemi élet csaknem valamennyi vezéregyénisége egy oldalon állt velünk, románokkal, román demokratákkal az emberi haladás közös ügyének védelmében.“ Az irodalom és a politika története immár számon tartja ezeknek az éveknek a kezdeményeit a kölcsönös ismeretség elmélyítésére a román és magyar írók között. Köztudott, hogy 1909-ben Kuncz Aladár révén Emil Isac megismerkedett Ady Endrével, aki „régi szilágysági család sarjaként nap mint nap találkozhatott románokkal, s megtanulta szeretni őket“, aki „talán minden magyar politikusnál jobban megértette, hogy a román kérdés... társadalmi kérdés“, és hogy „a román tömegek vágyakozása az állami és közjogi újjászületésre, az emberi szabadságvágyból fakad“. Az idézett sorok írója, Emil Isac, a román—magyar kapcsolatok igazságos rendezésének körébe vágó sokrétű politikai, társadalmi és kulturális kérdések tisztázására tett javaslataiban mindenkor biztos támpontként emlegeti a magyar költő nevét. Az ifjúkori jó barát, Kuncz Aladár állandó összeköttetést biztosít Ady meg Isac írói köre között, sokat buzgólkodik Ady és Caragiale találkozásának megszervezésén, a haladó román és magyar írók közeledésének előmozdításán; így 1912-ben megegyeztek a kölcsönös fordítások elkezdésében s első lépésként egyfelől Caragiale, másfelől Ady, Kosztolányi és mások néhány jelenetének színrevitelében. 1913-ban Isacon a sor, a Noua revistă română tudósítójaként elvállalja, hogy A balkáni kérdés és a műveit Európa című, C. Rádulescu- Motru szorgalmazta nemzetközi eszmecseréhez megnyert magyar tudósok és írók (Jászi Oszkár, Földes Béla, Márki Sándor, Kosutány Ignác) közreműködését. 1914 első heteiben, a Román Nemzeti Párt és a Tisza-kormány közötti tárgyalások idején heves vita robbant ki, s ebben ismét szóhoz jutott az Ady—Goga—Isac-hármas. Emil Isac az Adevărul hasábjain (később a budapesti Világtól is átvett) nyílt levelet intéz Adyhoz, igazi költői, hazafias és internacionalista kiáltványt: „Áldassék a neved, Ady Endre, hogy a modern Magyarország himnuszát zenged, légy áldott, hogy ezernyi pimasz, barbár és arisztokrata ellenében olajágat merészelsz nyújtani nemes vlach népemnek“, hiszen — folytatja Isac, újrafogalmazva Ady Gogához szóló 1914. január 24-i nyílt levelének gondolatait — „el kell jönnie a tisztítótűznek, a szabadító tűzvésznek, hogy lángba borítsa ezerszám a kastélyokat és a rendházakat, el kell jönnie a lelkek hatalmas lázadásának, hogy kiűzze az Igazság, Szabadság és Művészet temp(Folytatása a 4. oldalon) GHEORGHE I. BODEA