Utunk, 1979 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-05 / 1. szám

A szent hajdan gyöngyei Lászlóffy Aladár elbeszélésének folytatása a 3. oldalról ...Ezt jónak láttam veled tudatni, édes barátom, mert kit nem interesszál manapság nálunk a varsói dolog ... 1819. kocka A hongyülésre küldendő követeknek utasítás. A bihariak dön­tése Lengyelország ügyében. Az európai nagy hatalmasságok közt fennálló szerződések ellenére a nemzetek sorából kitöröl­tetett lengyel nemzetnek alkotmányos jogaiba visszahelyezését indítványozni, azon történeti kapcsoknál fogva, melyek ma­gyart a lengyellel hajdani szomszédág, atyafiság, alkotmány­hasonlatosság, megosztott uralkodói szék s együtt küzdött véres harcok emlékezete által szorosabban egybekötik, fölírást java­soltak Bihar megye Rendei az ország részéről őfelségéhez in­tézteim s maguk is esedeznek, hogy a férfias erővel küzdött, de magára hagyott lengyel nemzet szomorú sorsa enyhíttessék, és szerződések által biztosított alkotmányának visszaállítására lépések tétessenek. Ezen fölírásra azonban válasz nem érkezett, az önkénynek martalékul adott szomszéd nép szenvedései pe­dig naptól napig súlyosodnak. A lengyelnek alkotmánya meg­szűnt, nemzeti nyelve természetes jogaiból kivetkőztetett, külön állott országa egyéb birodalmak kiegészítő részévé lett. Lép­­csőnként dúlta szét nemzeti kincseit az erőszak, mely vaskövet­kezetességgel leigázására törekszik. Ezen kebelrázó önkény ál­talában az örök igazság törvényeivel és az emberiség igényeivel meg nem fér, különösen pedig az európai hatalmasságok által szentesített szerződések iránti bizodalom csökentésére vezet, s ezért szükségesnek látja a választmány, hogy követeink az or­szágos rendek figyelmét e tárgyra nézve kifejezett törvényes óhajtásokra ujont felhívják. 1820. kocka Ház, szappanos joggal eladó. Tek. Nyitra vármegyében kebele­zett Érsekújvár mezővárosában egy az országúton fekvő, leg­jobb karban létező ház, minden szappanos mesterséghez szük­séges eszközökkel jutányos feltételek mellett kézből eladó. Bő­vebb tudósítást bérmentes levelekre ad Konlegner Károly ot­tani kereskedő. 1821. kocka Decemb ... ***Nagy érdemű, nagy fényű barátom! Bepecsétel­­ve áll a levelem a Tek. Asszonyhoz, szíves kívánságaimmal az új esztendőre s azon kérelemmel, hogy a levélbe tett papiros­szeletet első továbbítandó üzenetébe bérekeszteni méltóztassék, midőn tegnap már gyertyavilágnál vevém Berlinből dec. 8-dikán írt megbecsülhetetlen leveledet. Édes barátom, örven­­dek magadnak, de örvendek hazádnak is, hogy ezen utadon magadat ismeretekben meggazdagíthattad s minékünk s a nem­zetnek a külföldön becsületet csinálhatál. Levelednek sok helyein sikoltottam fel, de sehol nem any­­nyira mint midőn írod, hogy Gőthénél tölthetél félórát, meleg nyájassággal fogadtatva. Mi kik utazást nem tehetünk, neked köszönnénk, hogy tapasztalásaidban részesülhetünk. Irigylettem azon szerencsédet is, hogy Luther cellájában lehetős, mert ha a theológiai kérdésektől borzadok is, tisztelem azt a nagylelkű, azt a hős lelkű embert. Bolondságai a század bolondságai vol­tak s azokon is keresztül kelle esni. Reményiem Göthével be­széltél nyelvünk s literatúránk s a Széchenyi, Vay, Károlyi hőstette felől s bár előtte valamit declamáltál vala magyarul, hogy ő ítélhetne utána nyelvünk hangzásáról. Bár Tiecknél s még a szépasszonyok körében is szólhatnál nyelvünk felöl. Tedd ezt majd Londonban, Párizsban s valahol helye lesz... 1822. kocka Piarista rector Tamássy úr tegnap korán reggel belépe hozzám, s kért hogy az abaúji őröket bírjam reá, hogy magát s szekerét eresszék bé a megyébe; egyszersmind kezembe adá leveledet és a Toldyét, melyet major Barthos úrnál a Tekintetes Asszony teve le. Július első napja okta el lévén zárva Ujhelytől és az egész világtól, csak ekkor tudtam meg a dolgot... Igenis itt ki vannak állítva az őrök, s oly kemény paranccsal, hogy rec­tor uramnak is vissza kelle fordulni. Viczmándy s Linkovics orosz esperes mindjárt a hír első hallására Kékedre futottak, mely távolabb esik a ragály követhető útjától. Dókus viceis­­pány a szőlők alá filagóriájába vonta magát. Azt mondják Ujhelyben halnak, de csak a Barátszeren; innen az a vélekedés, hogy az éhség öli az embereket, inkább mint a cholera. Ezt írja nekem ma Horn patikárius úr, levelét a zempléni őr által az abaúji őrnek adatván, s arra kér, hogy itt fogadjak neki em­bert, aki Kassáról számára gyógyszereket hozzon. Én Ujhelyen nem küldhetek tehát postára semmit s így élek az alkalommal ezen ember által téged tudósítni. ... Ez történt Bökényben is, mely Ugocsában fekszik; Be­­regben Csetfalván, Váriban, Naményban; Szatmárban Csecsén, Csekén (ott a mi Kölcseynk!) és Kórodban; Szabolcsban Kis­­varsányban. Tisza-Ujlakon néhány megholtat felbontottak s reá ismertek az indiai nyavalya minden jeleire. 1823. kocka Jelentés Alázatosan ajánlja alulírt a közelgő országgyűlésre, mindennemű kardokkal, különösen pedig dúsan ékített és ízletteljes bronsz, vagy ezüst díszkardokkal jól ellátott raktárát a leg­­jutányosabb áron! Hinszmansieder Károly Pesten Uri­ utcában, a „Kardhoz“. Egy bohó történet. Múlt vasárnap reggel egy hajdú be nem tud a jönni pitvarom ajtaján. Felkeltem s megnyitottam. Egy fertály óra múlva megint birkózik valaki. Annak is felnyitom. Aztán megint. Már akkor kifakadok s midőn megnyitottam az ajtót, meg kelle követnem kipattanásomért a szegény Szikszay fiskálist. Negyedszer is küszködik valaki. Megyek és kirepül "a számon az ebadta. Képzeld, Reviszky Dinkó Bánóéról! Sokáig a tarta prédikációja, hogy becsületes embernek mondani ebad­tát ... Az úr a tanúm, mondám, hogy a szó elébb reppene ki a számon mint kegyelmed meglátám. De ő csak vitte a magáét. — Uram, mondám, a Jézus Krisztus betett ajtóval is bejött a házba, itt pedig már négy nem tuda a nyílt ajtón... — Oly nevetés lett a szobában, hogy szegény kénytelen volt velük somolyodni. Nevess rajta, ha tudsz, én mindég nevetek, mikor eszembe jut. 1825. kocka • ...........................özöne a századnak lefolytéval szenvedett csa­pásoknak, a szerencse változó karjain véghez vitt, minden nem­zetek előtt ismeretlen sokasága a kiállott csatáknak...................... 1826. kocka Kedves Barátom! Az este azt hozza el, hogy itt ülök lámpám fénykörében és végezem ami kell.. . Ha őfelsége Ferenc csá­szár elébem állna ilyen időben (ahogyan álmomban elébem roppant a minap) vajon csak feddőleg fejezné ki kegyelmes csalódottságát, eképpen: Dehát Domine Kazinczy, éppen kegyel­med, vagyis hát kegyelmed is! aki pedig javulást fogadott, vagy mutatott legalább, hosszú időkre, mindenképpen a legcsende­sebb, akinek fejét meghagyni hibának nem látszott, forrongóbb időkben sem. Hát nem hagyja abba? De hiszen elhiszem maga, igenis maga a legveszedelmesebb mostan, vagy már régtől fog­va is az, ott álnok papirosai közt, a csendes lámpája alatt, a lúdtollaival, maga! ... maga!... Édes barát! Most estve naplementekor vettem a kedves 1827. kocka Édes barátom! most este, naplementekor vettem a kedves aján­dékot. Holnap és holnapután itt vásárunk lesz, ha lesz, azok által küldöm majd recensiómat Ellingernek. Imhol az: Könyvbírálás A mű Pesten nyomatott, Trattnernél, igen csinosan, sűrűen, de szép és egészen új betűkkel. Recensens nem bocsájtkozik ki itt a munka szoros megítélésére, annak ideje akkor lesz, midőn a Ildik is megjelenend; de siet ennek elkészülését mind azok­kal tudatni, kik a poesist nem egyedül abban keresik s találják, hogy a beszéd rímekre vagy lábakra szedessék. (És így mind­végig a könyvön.) A pénz is kezedhez megyen hamarost. Ebből fizesd ki majd: 1. A szekereseket. 2. A könykötőt. 3. Gerlach-ot és az Antológiát. 4. Fellnert az óvást. 5. Rumyt 150 Ftig. 6. H. Istvánt 200 Ftig. Válassz papírosat az új könyv borítékjához s a typographiá­­ban hagyd meg, hogy ezt nyomtassák a cifrasság közepébe: A SZENT HAJDAN GYÖNGYEI 1828. kocka Óvás. Miután mind saját, mind gyermekeim java elkerülhetet­lenül szükségessé teszi magam és szülötteim vagyonának biz­tosítása végett nyilvánosan kijelenteni, hogy Lajos fiam által csinált adósságokat — legyenek azok bármineműek — sem je­lenleg, sem jövendőre fizetni nem fognám, — egyszersmind azt is nyilvánítom, miszerint a három hónap múlva beálló teljes­­korúsága után is felette a gondnokságot törvényes lépés által magamnak kieszközlöm, azt mind­addig megtartandó, vagy pe­dig halomásom esetében más gondnokra bízandó, míg maga alkalmassá válandik vagyonát önmaga kormányozhatni. Szeme­­réd, június l6dikén özv. Stainlein grófnő, született Hellenbach báróné. 1829. kocka .........mely eltekintve vívódó múlt felett, egyszersmind nyugodt önérzettel néz a jövő elébe... vienne que pourra! Sem egykor, midőn a pezsgő közélet küzdelmei — oly bű­bájos képleteket színezve a jövő fellegkárpitaira — absorbeál­­ták a legjobbakat is, sem utóbb, az önmegadó, tehát öngyilkoló lemondás gyötrelmei közt nem volt meg az az idő, mely a múlt­nak felfogására, értésére képesít. Akarjuk hinni, hogy immár megérkezett. Vagy legalább ne múlasszunk el semmit, hogy megérkezzék. . Az antik világ embere, midőn szülőfölde elpusztittaték: ha házi isteneinek szentszobrait megmenthette, kitörté könyvit szemeiből s új erővel, új reményei látott dologhoz ... Mentsük meg, tartsuk fenn a halk cselekvés ama hőseinek reliquiáit! Kor, viszonyok, szenvedelmek sorait söprik el a vívóknak, hí­veknek — hagyján! a zászló magasan leng a hősök kezében s a megüresedett nyomokba új meg új hatalmas társak, bajno­kok sorakoznak. Honnan jönnek ők? A sémiből. S a népakarat keni őket fel a... — — — — — — — — — __ __ 1830. kocka Éppen most jelent meg és kapható Geibel Károly könyváros­nál (Hajó-utcában). TAKTIKA vagy a politikai gyülekezetek tanácskozásának theoriája Bentham Jeremiástól Franciából fordította Dumond István után Gindery János (Két kőre nyomatott táblával) Fűzve 1 ft 30 kr pengő pénzben 1831. kocka Tisztelt kedves barátom, Széphalom Abaújnak utolsó helye, mely nincs bekerítve még a cholera miatt. Emberem indul oda­ viheti ezt a csomót is végezetül. Utolsó levelemet az úr nem aszerint értette, amint óhajtottam. Én is ember vagyok, mint minden asszonyi állat magzatja, de nem örömest vádolnám azzal magamat, hogy akiket szeretek megbántottam, s hogy akarva bántottam meg. Engedtessék meg ehhez mondanom, hogy én minden elméink közt az úr írását szeretem leginkább; az nem szofornyás, azt nem rontotta el a pedantéria; lelkes­, velős, tiszta, szép. Ám „A Művészt akár dicsérjük méltóképpen, midőn munká­ja csodálásában felejtjük dicséretét“ — ezt mondja Emilia Galottiban a herceg. Halld tehát miért nem szólok én Zalánról, miért a Cserhalomról és miért most Salamonról. Bár te is úgy vehetnéd azt, amint Csokonay legjobb dalaival! Szívesen köszönöm baráti fáradozásidat, elfogadom tekinte­tes Károlyi úr ajánlását. Kinek van inkább szüksége pénzre, mint nekem, minekután a prókátorok istentelen kezeikből még a septemvirális tábla sentenciája sem tud a kikaparni? De ér­zem én, hogy typographusaink­nak pénz adni fontos lesz ez­tán is. Minden munkáim letisztázva várják a rendelést, egyedül epistoláim vannak hátra. Hogy azok valaha jussanak sajtó alá, nem hinném, nem is remény­em a mai idők közt, s nem köny­­nyedebben, mint mástól a poétai munkák. De sebaj! Nem győ­zöm hangoztatni, hányszor is elmondom: összefogni a dolgokat, barátom, összehozni, összefoglalni és összesíteni kell. Synthe­­tizálni az eredményeket. Mindég erőnk a megőrzés. Thalyhoz, Farkas Antalhoz is készen áll asztalomon a levél. Az is az iratnyalábban megyen. Az ember már kint vár a fo­­gatossal, s eljött az este, de még ma elindulnak. Amíg lehet. Ahogy lehet. Annyit írtam már, hogy alig lát többé a szemem s nyakam m­ar csaknem megmerevedtek. Ajánlom magam be­cses emlékezetedben megőrizni. Élj szerencsésen! — — — — A mikrofilm archívum zárójelentése: .................ezért a kísérleti vizsgálat végén meghozott döntés, hasonló helyzetek, képletek, szükségletek előfordulásának való­színűtlenségére hivatkozva, intézkedik, hogy az anyag értelmez­hető, tehát felhasználható részeit nyelvtörténeti sajátosság, gaz­daságtörténeti dokumentum, korfestő adat, kép, anekdota stb. stb. szempontjából külön kodifikálva kategóriáikhoz irányítsák, eredeti állagát a BhFF szabályzat 111. paragrafusa értelmében végleg felszámolják, előfordulásának tényét pedig az U.K.H. 10011 Világintézet álomnaplójába vezessék be, mint azokat a tisztázhatatlan egykori dolgokat, képződményeket, problémákat, melyeket a maga erejéből megoldott úgyis helyben a primitív kori történelem, s a továbbiakban már csak az értelem halandó, személyeskedő, tehát fegyelmezetlenebb részét, a szellemet nem hagyják nyugodni. SÖRIVÓKNAK VALÓ NÓTA KORMOS GYULA RIPORTJA 1824. kocka Szeretünk és szoktunk is gyakorta ünnepelni, évfordu­lókra emlékezni, s mégis va­lahogy szinte észrevétlenül mentünk el Kolozsvár egyik legnépszerűbb és leggyakrab­ban emlegetett üzeme, a sör­gyár centenáriuma mellett,­­holott vannak, vagyunk né­hány tízezren ebben a város­ban, akik legalább egyszer he­tente habzó vírsus sör mellett diskuráljuk meg ügyes-bajos dolgainkat, és számunk, ha érzékeim nem csalnak, évről évre gyarapszik. Mind több a híve a nevezetes „seritalnak“ vagy a „folyékony kenyérnek“, ahogyan egyesek becézik, s ha erről nem is szokás statiszti­kát készíteni az évvégi szám­vetések alkalmával, a sörgyár vezetői a megmondhatói an­nak, mennyire nem könnyű a növekvő igényeket kielégíteni. Pedig a mai sörgyár nem 2500 hektoliter sört gyárt évente, mint ama száz év előtti, ha­nem mintegy félmillió hektoli­tert, és a szállítást, a sörházak, vendéglők, üzletek, sőt olykor zöldség- és gyümölcs üzletek ellátását sem cammogó biva­lyok és széles tomporú stájer lovak vontatta stráfszekerek­­kel oldják meg, hanem gép­kocsikkal. Mégis megtörténik, hogy a sörivó cimborák néha nem éppen a legelismerőbben nyilatkoznak a Monostori úti sörgyárról, amikor a csapos sör helyett csak tehetetlenül széttárt karokkal köszönti ő­­ket. Mert hát ilyenek vagyunk, cimborák, add meg uramisten, de most mindjárt, a többi — például az, hogy honnan kerül ki a torkot hűsítő nedű — nem igen érdekel. Lám, annyit se tettünk, hogy ha már nem koccintottunk — mert sörrel ugye nem szokás —, legalább egy korsónyit a száz éves fennállását ünneplő sörgyári dolgozók egészségére ürítsünk. Bizony-bizony kereken száz esztendeje múlt, hogy bizo­nyos Sigmond nevezetű testvé­rek a Monostor út 2—6. szám alatti telken — ahol ma is áll —, a kolozsvári sörgyárat meg­alapították. Szerény, manufak­turális eszközökkel dolgozó sörfőzde volt ez, évente mind­össze 30 ezer hektoliter árpát és 16 ezer kiló komlót dolgo­zott fel, amiből legalább is a Sigmond testvérek állítása sze­rint, mindössze 2500 hektoliter sört készítettek, nyilván a fi­zetendő adó összegére is elő­relátóan gondolva. Ez a sze­rény kezdeményezés vetette meg a mai sörgyár alapját. Arról már igen kevesen tud­nak, ha tudnak, hogy ugyan­ezen a helyen már jóval ko­rábban is, a XVII. század el­ső évtizedeitől kezdve műkö­dött egy serfőzde. A gyár mai területe, miként az egész kör­nyék, akkortájt a kolozsmo­­nostori római katolikus Kon­­vent tulajdona volt, és úgy tetszik, a jó páterek sem ve­tették meg a „folyékony ke­nyeret“, mert a saját részük­re és jobbágyaik szükségleté­nek kielégítésére serfőzőt mű­ködtettek. A fáma arról sem tesz emlí­tést, hogy mi kényszeríthette Sigmondékat arra, hogy alig tíz évvel később a gyártói megváljanak. Mert hogy nem a kolozsvári polgárok idegen­kedése lehetett az indító ok, arra elegendő bizonyság, hogy az egykori Czell Frigyes, aki­nek már volt egy sörgyára Brassóban, nemcsak érdemes­nek találta a gyárat megvá­sárolni, hanem hamarosan hozzákezdett a kezdetleges ü­­zem átszervezéséhez, moderni­zálásához, a termelés fokozá­­tához. 1910—12-ben már állt a gyár központi, mai napig meglévő főépülete, működtek az új fermentációs pincék, a töltő, üveg- és hordómosó rész­legek, a még máig is használt földszinti és emeleti serfőző, valamint az alagsori és rész­ben emeleti géptermek. A Czell sörgyár már akkor is kékre festett épületeire és a mellette levő sörkertre kis­diákkoromból még magam is emlékszem, de amire odane­­vekedtem, hogy sörét is meg­kóstolhassam, az 1929-es nagy gazdasági válság Czell Frigyes helyzetét is aláásta. A brassói Hitelbank útján új gazdát ka­pott a gyár, a tordai sörgyár akkori tulajdonosa, Bisztrai Farkas Imre vásárolta meg. Ez hamarosan felszámolta a tor­dai gyárát és a Czell sörgyár­ból­­ csinált Ursus sörgyárat. Abban a reményben, hogy a nagyobb kapacitású és jobban felszerelt kolozsvári sörgyára, két szeszgyára és egy görgé­­nyi faipari vállalata jövedel­méből majd csak eltengeti va­lahogyan az életet. A gazda­sági válság Farkas Imrével nem bánt kesztyűs kézzel, az állandóan ismétlődő munkás­zavargások is zavarták: nem talált más kiutat, belépett a sörgyárak kartellébe, s ennek következtében az Ursust is a nagyváradi Dreher-Hagen­­macher sörgyár kezelte. Nem volt ez vidám idő, van egy maradandó emlékem róla. 1934-ben kezdődött az a szokás itt felénk, hogy tanév végén a középiskolás diákokat gyárlá­togatásokra vitték. Amolyan serkenő bajszú nagydiák vol­tam, és így az akkori Derma­­ta, a Húsárugyár, a Dohány­gyár meglátogatása után az is­kola két évfolyamával részt vettem a sörgyár meglátogatá­sában is. Komoly, már akkor modernnek nevezhető felszere­léssel folyt a habzó nedű gyár­tása, de a hordók, palackok rendben tartását, szállítását, raktározását kézi erővel, férfi­ak és legalább fele részben ki­merült asszonyok végezték. Csöppet sem volt ez vigasz­taló látvány, de rosszabbat is láttam például a Dermata nyersbőr- és cserző részlegén. Viszont a gyár vezetősége egy frissiben csapraütött hordó sörrel vendégelte meg a „di­ákurakat“ és tanáraikat. De bármennyire is népszerű volt a kolozsváriak előtt az Ursus sör és „szép“ pillanat, amikor a ma is létező Ursus sorházban délelőtt 10—11 óra között rendszerint népes ven­dégsereg asszisztálása közepet­te lezajlott a szertartásos „friss csapolás“. Hagenmacherék 1940-ben állandóan csökken­tették a gyár termelését. 1939—40-ben már alig termel­nek többet, mint annak idején Sigmondék, holott a gyár ka­pacitása 60 ezer hektoliter volt. A háború első éveiben ez a mennyiség még tovább csök­ken, romlik a sör is, a 11—12 %-os sör helyett csak 8 %-ost termelnek, egészen addig, a­­míg Hagenmacherék kezéből is kicsúszik az irányítás. 1943—44-ben újabb hirtelen fellendülés következett: a há­borús hisztéria fokozza a sör iránti igényt, ismét 30 ezer hektoliter az évi termelés, s így is alig győzik kielégíteni a szomjas gégéket. Ennek a konjunktúrának a háború be­­fejezése vet véget, s 1945—48 közötti újabb nehéz idők kö­vetkeznek, se nyersanyag nincs, se az infláció nem ked­vez a sörgyártásnak. az új időszak 1948-ban, az államosítással kezdődik, bár nem minden nehézség nélkül. A sörgyárhoz csatolják a ko­lozsvári és a szamosújvári szeszgyárakat, ide kerül a volt tordai sörgyár is, és az új munkás vezetőség hozzálát a rekonstrukcióhoz, a termelés átszervezéséhez, a felszerelés kibővítéséhez. Mintegy 8 mil­lió tejes befektetéssel új épü­letek, épülettornyok emelked­nek a régi faistállók és raktá­rak helyén, elkészül a 335 ton­nás malatasiló és a kicserelt vagy korszerűsített gépek, gépsorok segítségével 1958-ban már 92 ezer hektoliter sört ál­lítanak elő és a következő tíz évben ezt a mennyiséget is megkétszerezik. 1971—73-ban újabb bővítés, korszerűsítés következik, a régi főépület mellett, mögött, a régi malom helyén új toronymagas üzem­részek készülnek el, és renge­teg más gépi berendezés mel­lett egy olyan automata palac­kozó gépsort szerelnek be, a­­mely naponta két váltásban közel negyed millió palackot tölt meg. Ezzel és sok más korszerű gép és futószállító­­szalag segítségével szinte mi­nimálisra csökkentik a kézi munkát. Pedig hol tart a mai termelés. Már 1974-ben elérte az évi 424 ezer hektolitert! Természetesen merőben megváltoztak a dolgozók mun­kakörülményei is, és a sörgyár mai dolgozóinak túlnyomó többsége szakmai tanfolya­mon, technikumok végzettei­ből vagy más magasabb ké­­pesítésűekből áll. És ez a meg­állapítás nemcsak a dolgo­zók 50 százalékát kitevő 18—35 évesekre vonatkozik, hanem a 40 százalékot kép­viselő 35—40 évesekre is, a gyár tulajdonképpeni de­rékhadára, amely együtt nőtt, fejlődött a mai, valóban kor­szerű hatalmas üzemmel. Sörivó cimborák! Amit ele­­dendő trehányságunkból kifo­lyólag elmulasztottunk az év folyamán: ürítsünk egy korsó jó habzó Ursus sört közhasznú szép üzemünk dolgozóinak e­­gészségére! KÖRÖSSI P. JÓZSEF útközben és egyszerre megindultak a vitorlavásznak és annak már nem tudtunk ellenállni mi sodorhatta azokat a vásznakat mikor mi még fújtatni sem mertünk nem hogy szelet csinálni azok a vásznak maguktól indultak meg árbocrudat mi adtunk alájuk a hajó­ács mesterségét útközben tanultuk így adta elő később tengeribeteg kormányosunk de hogy egy léghajón mi szükség vitorlavászonra tengeribeteg kormányosra s miért kell a hajóács mesterséget a matrózoknak léghajón elsajátítani — hadd ne (én) áruljam el

Next