Utunk, 1982 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1982-11-19 / 47. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ROMÁNIA szocialista köztársaság írószövetségének lapja XXXVII. ÉVFOLYAM • 47. (1777.) SZÁM • ARAD LEJ • KOLOZSVÁR-NAPOCA, 1982. NOVEMBER 19. Amire szavazunk Az 1982. november 21-i néptanácsi képviselőválasztás, országunk politikai és társadalmi életének e kiemelkedően fontos eseménye olyan időszakra esik, amikor az egész nép nagy lendülettel dolgozik a XII. pártkongresszus határozatainak, a Nicolae Ceaușescu elvtárstól az RKP KB június 1—2-i és október 7—8-i teljes ülésén kijelölt feladatoknak a teljesítésén. Ezekben a hetekben tehát ismét szükség volt az állampolgárok alkotó erőinek nagyszabású mozgósítására, hogy a közügyek intézésében, Románia gazdaságitársadalmi fejlesztésében újabb magasrendű eredményeket érhessünk el. Amint Nicolae Ceaușescu elvtárs rámutatott, e választásokat fel kell használnunk a néptanácsok munkájának javítására, a néptanács és a dolgozók közötti kapcsolatok javítására avégett, hogy a dolgozók tevékenyen vegyenek részt valamennyi gazdaságitársadalmi kérdés megoldásában. A municípiumi, városi és községi képviselőválasztások újabb próbái a honpolgári felelősségérzetnek. A jelölőgyűléseken, képviselőjelöltek és választópolgárok találkozóin, a politikainevelő munka minden fórumán ismét megvitatták e hetekben pártunk és államunk politikáját s azokat a figyelemre méltó sikereket, amelyeket a párt határozott és bölcs vezetése alatt ért el a dolgozó nép az országak sokoldalú fejlesztésében, az anyagi és szellemi életszínvonal szüntelen emelésében. A választási kampány soránt kitűnt, hogy pártunk és államunk egyre több gondot fordít a szocialista demokrácia fejlesztésére, az emberi személyiség korlátlan kibontakoztatására, az alkotmányos kötelességek és jogok tudatosítására. Megbizonyosodhattunk, hogy pártunk és államunk helyes nemzetiségi politikát folytat, s hogy ennek jóvoltából tovább szilárdult a jövőjüket tudatosan teremtő román, magyar és más nemzetiségű dolgozók barátsága és testvérisége. A szocialista demokrácia kiteljesedésére vall, hogy minden szinten bővül a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának tevékenysége, e képviseleti és demokratikus elveken nyugvó szervezeté, amely a Román Kommunista Párt, társadalmunk vezető ereje köré tömöríti az összes tömegszervezetet, a dolgozók tanácsait, az összes társadalmi osztályt és réteget, valamennyi állampolgárt, tekintet nélkül nemzetiségére. A választási kampányban teljes mértékben érvényesültek e demokratikus szervezet előnyei. Ez megint nagy ösztönző hatással lesz a dolgozókra, az alkotóerő és a kezdeményezőkészség újabb tartalékait szabadítja fel bennük, fokozza érdeklődésüket a külügyek iránt, erősíti állampolgári felelősségérzetüket és elkötelezettségüket, nemzetiségre való tekintet nélkül. A pártszervek irányításával a szocialista demokrácia és egység szervezetei, a tömegszervezetek és művelődési intézmények a haladó erkölcsöt, a szocialista etika és méltányosság elveit népszerűsítik a dolgozók körében, hogy minél hamarabb kinevelődjék a magasrendű forradalmi öntudattal rendelkező, a szocializmus ügyéhez tántoríthatatlanul hű, a haza függetlenségének megszilárdításában tevékenyen részt vevő új ember. A választások előkészítői különös gondot fordítottak arra, hogy ismertessék és értelmezzék pártunk és államunk bel- és külpolitikáját, közreműködését az emberiség nagy problémáinak megoldásában, kapcsolatait a szocialista, a fejlődő, az el nem kötelezett országokkal, a világ valamennyi államával. Kidomborodott, milyen döntő szerepe van a Román Kommunista Párt főtitkárának és Románia Szocialista Köztársaság elnökének, Nicolae Ceaușescu elvtársnak bel- és külpolitikánk megtervezésében és végrehajtásában, nagy győzelmeink kivívásában. Amint a SZDEF kiáltványából is kitűnik, az 1982. november 21-i választások küszöbén népünk szép eredményeket mutathat fel minden tevékenységi területen. Már néhány adat is ékesszólóan bizonyítja, milyen rohamos gazdasági fejlődésen ment át országunk a szocialista építés éveiben, különösen pedig azok alatt az országunk történetében példátlanul gyümölcsöző évek alatt, amelyek az RKP IX. Kongresszusa óta teltek el, amelyeket joggal neveznek Ceausescu-éveknek. A szocialista Románia, ez az erős iparral és javában fejlődő mezőgazdasággal rendelkező ország — állampolgárainak legnagyobb büszkeségére és elégtételére — ma 15-ször gazdagabb, mint 1950-ben volt; a román ipar jelenleg ötvenszer annyit termel, mint 1938-ban, a mezőgazdasági össztermelés 258%-os az akkorihoz képest, az egy főre eső nemzeti jövedelem tízszeresére nőtt. 1965 és 1981 között 596 396 lakás épült, úgyhogy jelenleg Románia népességének 70%-a új házban lakik. A dolgozók tényleges jövedelme több mint négyszeresére, a fogyasztási javak forgalma tizenötszörösére, az egy főre jutó szociális-kulturális juttatások értéke pedig 211 lejről kb. 3200 lejre emelkedett. Mialatt országunkban a példátlan számú gazdasági fejlődés eredményeként évről évre nő a munkahelyek és a foglalkoztatott lakosok száma, a kapitalista világban egyre súlyosabb a munkanélküliség. Így Romániában a foglalkoztatottak száma az 1950-es 8 277 200-zal szemben 1980-ra már 10 350 100, tehát 24%-kal nőtt. Viszont a nyugati sajtó éppen a minap számolt be arról, hogy a tőkés országokban ez idő szerint több mint 31 millió ember van munka nélkül, ebből 11,2 millió jut a Közös Piac országaira (Görögországot leszámítva), 11 millió az Egyesült Államokra (itt a munkanélküliek a munkaképes lakosság több mint 10,1%át teszik ki), több mint 1,8 millió az NSZK-ra. Említésre méltó továbbá, hogy a bőség hazájának titulált Egyesült Államokban a lakosság 14%-a szegény, ez 32 millió embert jelent, annyit, mint Franciaország vagy Olaszország lakosságának fele. Hazánkban a termelőerők gyors ütemű előretörése, az iparosodás, a mezőgazdaság és az összes többi ágazat erőteljes fejlődése elősegítette az oktatás, a tudomány, a művelődés és az egészségvédelem korszerűsödését. A választási (Folytatása a 2. oldalon) LEONTIN STOICA Aurel Ciupe: Női arckép 38 Gabriel García Marquez önmagáról íróvá válásáról „A föld nekünk törvény volt mindig... Villányi Istvánnal Bukarestben találkoztam először, a magyar falusiak hetilapjának szerkesztőségében. A mezőpetri agronómus-elnök kínai tanulmányútra indult romániai mezőgazdászok küldöttségével. A repülőgép indulására várva, beütötte magát főiskolai jó cimborájához, Simonka Lászlóhoz, aki akkoriban vette át a Falvak Dolgozó Népe szerkesztését. Villányi István a gyakorlat eleven tapasztalatait hozta el a szerkesztőségbe. Visszatértében Villányi megint felugrott a szerkesztőségbe folytatni az eszmecserét. Mi, persze, Kínáról faggattuk volna, de ő nem tágított Mezőpetritől. — Olyan ez a Villányi, mintha szerelmes lenne a földekbe, a falujába, a gazdálkodásba — mondta róla Simonka Laci, mikor a tömzsi, fürge mérnök elköszönt, így is majdnem lekéste az esti szatmári gyorsot. — Ez az ember érti a gazdálkodást és érzi a falut — jegyeztem meg. — Gondold el, hogy egy falusi gyerek, akinek vérében a földművelés és a szorgalom, egyszerre ezer meg ezer holdon kezdhet el gazdálkodni. Egy gazdalap szerkesztőjéhez illően sorolta a mezőpetri termelőszövetkezet országos figyelmet érdemlő eredményeit. Ebben az alföldi faluban 1960 táján még csak 14 mázsa búza termett egy hektáron, a hetvenes évek derekán már ötven! Más terményekből is megkétszereződött, megháromszorozódott a hozam. Megyeszerte Villányi „portáján“ legnagyobb a száz hektárra számított állatállomány: 102 tehén, borjú, ló, vagyis számos állat. Kicsit ezt a lustrát folytatjuk most Mezőpetri kellős közepén. Villányi István mintha megöregedett volna az eltelt évtizedben, arca törődött, mozgása kissé fáradt, most látszik rajta az 55 esztendő, vagy még inkább az a huszonegy, amit a petic gazdaságban töltött. Csizmásán ül az íróasztalánál, mindig ez a viselete, hogy bármelyik pillanatban indulhasson a sáros, havas határba is. Bátran kérdezem itt azt, amire sok helyütt kerülgetőzve, nem szívesen válaszolnak, és rendszerint nem is mondanak igazat: — Több tenyészállat van-e most Petriben, mint a magángazdálkodás idején volt? — Jóval több. Pedig nálunk mindig fejlett volt az állattenyésztés. A hajdani községi nyilvántartások szerint legfennebb ezer szarvasmarha volt Petriben. Most 2500 nagyállatuk van a közösben, a magánházak istállóiban további 250 fejőstehén. Ezen kívül 168 igáslovat és csikót tartanak. — Ett be is fejezhetnék — mosolyog ravaszul Villányi. — Ezek a számok pontosak, bármikor ellenőrizhetők. Valamit mégis hozzátennék ... Hajdanán vagy hatszáz ló volt Petriben. A gazdák lovakkal dolgoztak, csak egészen szegény emberek igázták a teheneket. — Ott vannak most igázni a gépek. — Ott. — Szereti a lovakat? Talán fölösleges is megkérdeznem. Ez a szokatlanul — más téeszekhez viszonyítva — nagy állatállomány a gondokat is megnövelte. A téesz 2485 hektáros összterületéből 2325 hektár szántó, tehát alig van kaszálójuk, legelőjük. Vagy 550 hektáron szántóföldi takarmányt termesztenek, kisegíti őket továbbá a silókukorica, a takarmányrépa, a szemesárpa. Csak szarvasmarhát, abból is bizonyos fajtákat tenyésztenek, a modern gazdálkodásban nem érdemes mindenfélével kísérletezni. Mezőpetribe hozzák el mostanság a megyébe látogató vendégeket, bizonyságaként, hogy Villányi István gazdasága a megye egyik legjobb üzemegysége. Innen viszonylag kevesebben mennek el, mint más falukból. Petriben érdemes a téeszben dolgozni. A jövedelem együtt növekedett a terméshozamokkal, Villányi István erre mindig (Folytatása a 2. oldalon) BEKE GYÖRGY Őszi tárlat Kolozsváron Kezdjük azzal, hogy a kolozsvári művészek őszi tárlatai mindig eseménynek számítottak? Ne kezdjük, mert nem lenne igaz. Nemcsak az egyének , a közösségek életében is vannak hullámvölgyek. Láttunk már a kincses városban olyan őszi tárlatokat, amelyeket úgy egészükben nyugodtan át lehetett volna emelni akármelyik európai vagy tengeren túli művészeti központ kiállítótermébe, és nem vallottunk volna szégyent vele. Igaz, olyat is láttunk, amelyikkel már kevésbé hencegtünk volna. Nem. A kolozsvári őszi tárlatok nem számítottak mindig eseménynek. Nem mindig és nem föltétlenül jelentettek mérföldkövet művészeti életünk fejlődésében, alakulásában (különben is, hagyjuk a mérföldköveket, annyi van belőlük, hogy már-már alig győzünk csetleni-botlani közöttük). Meg aztán (bizonyos kor után) az ember óvakodik is a sommás ítélkezéstől. Nem gyávaságból, nem is túlzott óvatoskodásból. Egyszerűen azért, mert a művészet megítélésére nincsenek általánosan érvényes szabályok, így tehát csak azt mondhatom el: milyennek éreztem, véltem a kiállítást, a tárlaton szereplő munkákat, anélkül, hogy az objektív igazság hordozójának tarthatnám magam. Irigylem tehát annak a pályatársamnak a magabiztosságát, aki néhány sorban sommás ítéletet mondott a kolozsvári festők és szobrászok ez idei őszi tárlatáról — alig kegyelmezve néhány (egyébként valóban szép munkával jelentkező) művésznek. Az ifjonti lendület iránt fellángolt irigységem csupán azért nem csapott át csodálatba, mert a bírálat írója ítélkezéseit nem is próbálta indokolni. Kár pedig, mert minekutána megnéztem a kiállítást, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy sok mindenben — igaza van. A Március 6 utcai galériába látogatva ugyanis az első érzésem az volt, hogy a tárlat — szegényes. Sivár. Aztán, mint minden művészetkedvelő, elindultam lassan, előbb a mellékszobának tűnő kisebbik, majd a nagyteremben. Elidőzhetve egy-egy kép, szobor (kiváltképpen néhány remekbe sikerült fej, faragott kompozíció és Benczédi néhány — karikatúráinál sokkal elmélyültebb — groteszkje) előtt, azt kellett látnom, hogy a kiállításon igen sok nagyon jó munka van. Az egyes munkák sokkal jobbaknak, érdekesebbeknek tűntek a kiállítás egészénél. Bizonyára nem én vagyok az első, aki észreveszi, hogy a Március 6 utcai kiállítóterem, amelyikben jobbnál jobb egyéni, életművet elénk táró kiállításokat láthattunk, nem a legalkalmasabb arra, hogy közös, pláne megyei méretű tárlatnak nyújtson otthont. Egyéni kiállítás esetében a terem kiváló lehetőséget nyújt a művésznek arra, hogy munkáit jelentőségük, terjedelmük (adott esetben négyzetcentiméterekben kifejezhető nagyságuk) szerint a legelőnyösebben csoportosítsa, elhelyezésükkel is jelezve, mi az, amit hangsúlyosabbnak (Folytatása a 6. oldalon) FODOR SÁNDOR