Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1983-08-26 / 34. szám
MARGÓ Betyár-romantika, vagány- romantika — minden szépírói kvalitás ellenére is ez ötlik fel PANAIT ISTRATI (PUSZTAI BOGÁNCSOK. Három kisregény. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1903. Fordította Domokos János. Az utószót Bíró Béla írta. A borítólapot Szilágyi N. Zoltán, az illusztrációkat Domokos Péter készítette e kötetbe foglalt első két kisregényének (Cosma, Codin) olvastán. Istrati rakodómunkás-vagányai éppen olyan múlt századbeli, anakronisztikus figurák, mint a Cosma betyárjai, s talán épp ez az anakronisztikus világ nyűgözte le Istrati írásaiban a XX. századi Nyugat-Európát, s olyan jeles íróegyéniségeket, mint pártfogója és tisztelője, Romain Holland. A kuriózum, a bizarr környezet, a „századidegen" alakok „civilizált" stílusban való életre hívása. A hol volt, hol nem volthangulatokat kerestek a kortársak Istrati könyveiben, s meg lehettek győződve arról, hogy ilyesmi csak az írói fantáziában él már. Olyan „izgalmakat" kerestek az író könyveiben, amilyent a Drakula-történetekben találtak, vagy akár azt a kuriózumot, hogy „valahol azokon a tájakon" él egy nép, amelyik nyereg alatt puhítja a húst. Nem Istrati hőseinek anakronizmusa hat groteszkül, hanem az, hogy a civilizált Európa egyik sarkában még mindig — és valóságban! — léteztek, létezhettek Cosmák és Codinok. Ami az író számára „téma", elsődleges élményforrás, az a kortárs írók és olvasók számára „mindössze" irodalmi élményt jelent. Kissé szomorú ez mind az anakronisztikus valóságot, mind pedig a Nyugat „irodalomszempontú" viszonyulását tekintve egyaránt. Ehhez persze még hozzájárul Istrati stílusban megnyilvánuló szemlélete is, aki ezt a letűnőben lévő világot bizonyos nosztalgiával szemléli: az erőszakos, barbár világ a stílusban oldódik meseszerűvé. Betyár-romantika, vagány-romantika — írtuk a két első kisregény kapcsán, s a kötetcímadó, harmadik kisregény első látásra mintha elütne az előző kettőtől, csak a tárgyát poézisba emelő bogáncsjelkép átgondolása után ötlik fel bennünk. Panait Istrati „nyomor-romantikája" ugyanannak a szemléletmódnak a továbbgyűrűztetéséről tanúskodik, mint amit az előző írásokban nyomon követhetünk, s amelyik egy elbeszélő egységes, egész pályája során töretlen szemléletmódjáról árulkodik az olvasónak. Mert a betyár- és vagányvilágról szóló történeteket még lehet irodalmi régiókba emelt meseként élvezni, de a Pusztai bogáncsok világa, az a kegyetlen korszak, amely a nagyon is hiteles történelmi adatokkal meghatározható, az 1907-es parasztlázadást megelőző korról nyújt meghökkentő képet, már semmiképpen sem tekinthető az írói fantázia szüleményének. S mégis: a bogáncfűzés történetét át- meg átszövő motívuma átpoétizálja ezt a valósan kegyetlen világot, a puszta télre váró képe, a szélnek eredő („szélnek eresztett") parasztgyerekek kiútkeresése romantikus színezetet kölcsönöz az Írásnak. Ám mindezt csak első látásra. Mert a „stílusfogás“ felszíne alatt a bogáncfűzés egy más, mondjuk így: valóságértéket is kap. A találomra botvégre akasztott bogáncsot kergető, széllel rohanó kisgyermekeket lényegében nem a kalandvágy, hanem sokkal inkább a nyomortól való menekülés űzi az ismeretlenbe. Egyetlen kaland ez a parasztlázadást megelőző élet, s nem azért, mert romantikus kitérőkkel tarkított, hanem mert perspektíva nélküli, esetleges. Minden megtörténhetik: van, aki „futni hagyja" bogáncsait s visszatér otthonos nyomorába, van, aki bokáncskergetés közben vész el a mindent elnyelő Bárágánon, van, aki mindössze csak nyomort cserél, s egyesek aztán — nagyon ritkán — valahogy révbe jutnak. S mindez olyasmiktől függ, mint az időjárás szeszélye, egy távolságot lerövidítő tehervonat feltűnése a pusztában, vagy akár egy jobb bocskor, amely kitart a hétmérföldes mesebeli csizmát igénylő távolságon. Nem lehet egy társadalomban ilyen esetleges az ember sorsa; egy nép nem élhet örökké az esetlegességek világában, amelyben a gondoskodás egyetlen jelképe a bot és a korbács. Az égő udvarházak tüzénél elhamvadó romantika egyetlen utolsó lobbanással világítja be a XX. század e szégyenletes valóságát. FINTA BALÁZS EHEBEH HAZA Maharia Stancu versének öt sorát idézzük a vízszintes 1., függőleges 60., 18., vízszintes 25. és 47. számú sorban. Szemlér Ferenc fordítása. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora (zárt betűk: O, L). 16. Kőolajat tartalmazó márga. 17. Rendellenesség, franciául. 18. Fél-hibrid! 19. Indiai légitársaság. 20. Színnel összefüggő betűi. 22. Házikó. 23. NG. 24. Francia állami légitársaság. 25. Az idézet negyedik sora (zárt betű: M). 27. EEEE! 29. Egyenletes, mély hangot adó. 31. Homokkő, franciául. 33. Lengyel realista prózaíró (Boleslaw, 1847—1912). 34. Kolozsvári úszó, vízilabdázó volt (László). 37. Vágány. 39. ATÉ. 40. ... Darie, román színész. 41. Helység az NSZK-ban Schweinfurttól keletre. 43. Valakiből, valamiből az utolsó, egyetlen példány. 45. Szintén nem. 47. Az idézet utolsó sora (zárt betűk: E, P). 49. Magad. 52. Község Beszterce-Naszód megyében. 54. Gépkocsi rövidítése. 57. Női név, Lehár-keringő címe. 60. Dél-franciaországi város. 61. Sas, németül. 63. Az áram feszültségének megváltoztatására szolgáló készülék nevének rövidített változata. 66. Részben peshecs! 67. Ócska holmi. 69. Fajsúlymérő. 70. Piperecikkmárka. 72.! 74. Olasz város Portiei és Avelino között. 75. Fölébe kerekedik. 77. Népi ruhadarab. 81. Állat kicsinye. 82. Egyhangú adás! 83. Jaj!, románul. 85. USE. 86. Kétjegyű mássalhangzó. 87. Vadászhely. 88. A legnagyobb fűtőértékű, ragyogó fekete színű kőszén. 91. Elcsípi, letartóztatja. FÜGGŐLEGES: 1. Csapadék. 2. Tenger Ausztrália és Új- Guinea között. 3. Lócsemege. 4. Nagy magyar költő betűjele. 5. Az egyik szülőtől származó. 6. Tapasztalatlan, hiszékeny. 7. Rangjelző. 8. Francia főúr. 9. Bepiszkít, franciául. 10. Az egoista névmása. 11. Hálóban a labda. 12. Múlt századi román festő (Teodor). 13. Itt marad, akit búcsú nélkül hagynak el. 14. Igekötő. 15. Az „Egy múló pillanat" című regény írója. 18. Az idézet harmadik sora (zárt betűk: T, A. .21. Bajor, római császár, német király (uralk: 1314—1347). 25. A III. labdarúgó VB-én győztes olasz csapat egyik tagja. 26. Yvonne Furneaux 1962-ben készült filmje. 28. Súlymérték. 30. Nádor a Hunyadi László című Erkel-operában. 32. Sporteszköz. 35. Angol helyeslés. 36. Antimon vegyjele. 38. Soha, németül. 42. Vissza, kemence sütőrésze. 44. Spanyol folyó. 46. Talajművelő eszköz. 48. Maró hatású anyag. 50. Törzstiszt felesége. 51. No, lám. 53. „Unum... leonem" — Egyet kölykezik az oroszlán, de az orszlán. 55. Félrehajít. 56. BSL. 58. Fizikai atmoszféra. 59. Római államférfi (az „Öreg"). 60. Az idézet második sora (zárt betűk: S, I). 62. Német hímnemű személynyomás. 64. Értékes tulajdonság, készség — elavult kifejezéssel. 65. A vízfolyással ellenkező irányban. 68. Előzmény. 71. Libéria, az inasok formaruhája. 73. ...Mara házassága: 1941-ben készült magyar film. 76. Oda, jávai, vissza, német folyó. 78. Szükséges. 79. Tüzelőanyag. 80. Valaki számára súlyos terhet jelentő személy, dolog, körülmény. 84. Női becenév. 87. Titkon figyel. 89. Tangens rövidítése. 90. Kilencvenkilenc római számmal. 92. Tova. 93. Háziállat. 94. Határrag. (Készítette Rámay Tibor) A helyes megfejtést beküldők között három könyvet sorsolunk ki. A megfejtéseket kérjük lehetőleg levelezőlapon postázni szeptember 7-ig. A kolozsvár-napocai nyertesek a könyvet az UTUNK szerkesztőségében vehetik át. A 31. számban közölt, Madárhangok című rejtvény megfejtése: Szakadj ki, lelkem, s zengj el, mint dalom; / Mi vagy te más, mint hangzó fájdalom! / Így énekelt a cserje vad bogán / Az erdő szive, a kis csalogány... Könyvjutalmat nyert: Bartalan Ila — Marosvásárhely, Bojtor László — Csíkszereda, Rózsa Éva — Zilah. LEVÉLVÁLTÁS V. Gy. — Máramarossziget: „Decemberi alkonyat méla csendjében egy régi könyv akadt kezembe. Elsárgult lapjai közt van néhány érzelgős és dicsekvő levél, melyek nekem feltve orzott kincseim, szintúgy, mint az a kék selyeming, melyet Ágnes küldött nekem nemrég szünnapomra. Az az Ágnes, akivel ezelőtt egy jó pár esztendővel egy utcában laktam. Miközben rájuk tapad a szemem, azonnal felidéződnek bennem azok a szomorú napok, dolgok, melyek ővele estek meg. Kinézek az ablakon át az utca túloldalára, s egy mállott vakolatú, roskadozó, kis házikó ötlik szemembe. A házikóval együtt Ágnest is odaképzelem a virágoskerttel, amint kedvenc virágait öntözi friss kútvizzel, majd leteszi az öntözőkannát, besiet a házba és leül varrógépe mellé és varr, varr a petróleumlámpa halvány fényénél kiveresedett szemmel késő éjfélig. A gyári munka mellett nagyon jól fogott ez a kis mellékkereset neki. Leginkább egy kis tejért vagy tojásért varrogatott, amiből aztán megfőzte napjában egyszer szerény kis ételét. Így éldegélt Ágnes egyedül, szülök és rokonok nélkül már 14 éves kora óta, szinte magára hagyatva, abban a kis házikóban, melyet jó szüleitől örökölt. De a szomszédok azért mégis segítettek neki ebben-abban, kivált az anyám, aki még meleg levest is szokott átküldeni tőlem Ágnesnek. Mint a hangosfilm egyik izgalmas epizódja, úgy idéződik fel bennem az Ágnessel való utolsó találkozásom. Anyám épp valami csipkeminta után küldött hozzá. De az ajtót zárva találtam nála. Így hát lekuporodtam a küszöbre, mint egy kiskutya, és hallgattam, mikor jön Ágnes. A toronyóra a negyedtizenegyet ütötte már, amikor csak észreveszem, hogy egyet csikordul a kertajtó, s belép rajta Ágnes hosszú, eingár alakjával. Lába alatt nyersen csikorgott a kavics, amint közeledett a ház felé. Felegyenesedtem, s ahogy észrevett engem, hozzám lépett, barackot nyomott a fejemre, kinyitotta az ajtót és betessékelt a házba, széket húzott elő és leültetett. Ő pedig levetette nagykabátját és nekilátott, hogy megrakja a tüzet. A kályha kicsiny, karikákkal is ellátott, főzésre is alkalmas dobkályha volt, s két perc sem tellett bele, már izzott a teteje a belétuszkolt széntől. Ágnes kinyitotta zöld csíkos kis táskáját és egy papírgombolyagot húzott elő, melyben egy karéj ,sirpa kenyér és némi meggömberedett hús volt, melyet egyetlen háziállatának, Bogársammnek, a kiscicának adott oda. Mikor a földes szobát már enyhe meleg árasztotta el, félre húzta a kályhakarikákat és egy lábosban vizet tett fel, úgy sürgött-forgott, mint egy pattogós menyecske, a maga rideg, földes kis szobájában. Vizet hozott a kútról, elmosogatta az edényeket, a pitvarból málélisztet hozott be. Eközben a kályhán forrt a víz, fehér, gyöngyökben fröccsent az izzó vasra. Ágnes lógta az aranyszínű sárga lisztet és belegörgette a pattantmázú ócska lábosba. Lassanként lágy, meleg puliszkaszag terítette be a szobát. Nemsokára már a tányéron gőzölgött a meleg vacsora, melyhez Ágnes hideg tejet öntött, amikor erős kopogtatásra lettünk figyelmesek, s belépett egy elegáns, jólöltözött úriember. Ahogy beljebb jött, akkor vettem észre, hogy a községünk párttitkára. — Jó estét, Ágnes! — köszönt barátságosan Ágnesnek. — Jó estét! — felelte rebegő szájjal Ágnes és udvariasan helylyel kínálta a titkár urat. — Ágnes — kezdte a titkár beszédét —, úgy hallottam, hogy gyerekkorodban mindig arra törekedtél, hogy tanítónő lehess. De számításaid áthúzta szüleid korai halála. Namármost, mivel tudjuk azt is, milyen nehezen élsz, hát azt határoztuk el, mi, a vezetőség, hogy elküldünk továbbtanulni, ha te is akarod. Ha könnyíteni akarsz sorsodon. — Akarom, hogyne akarnám — felelte Ágnes halkan, és két könnycsepp buggyant ki szeméből. Ezzel meg is egyeztek. A titkár kezet szorított Ágnessel és meghagyta neki, hogy másnap jelentkezzen a néptanácsnál, majd távozott. Rövid ideig szólni sem tudott a boldogságtól Ágnes, csak nézte, nézte a petróleumlámpát, mely percegő lánggal festette az ő nyomorúságát a frissen meszelt falra, melyen saját készítésű falvédők sorakoztak egymás mellett, mint valami remekművek. Aztán mégis, ahogy tekintete átsiklott a falon, észrevett engem is, csendesen, szinte lábujjhegyen odalépett a szekrényhez, kikereste anyámnak a csipkemintát és ideadta nekem. Felálltam a székről, az ajtóhoz mentem, halkan a kilincsre tettem a kezem és kijöttem a házból. Ágnes a kapuig kisért ki. Ott keményen megfogtama romát, magához vont, aztán villódzó szemeivel arcomba nézett és elrebegte, hogy ő most el fog innen kerülni, tanítónő lesz belőle, ki tudja visszajön-e még ide, ebbe a faluba. De akkor is, ha nem is jön, levél útján majd találkozni fog minden alkalommal anyámmal és velünk, akik nagyon sajnáltuk és szerettük őt. De eljön ő holnap mihozzánk és elbúcsúzik. Ahogy mindezeket elmondta, hirtelenzokogásba tört ki és befutott a házba, hogy ne lássam az ő könnyes arcát. Másnap szavát betartotta, eljött elbúcsúzni anyámtól, apámtól s tőlem. És elváltunk, elszakadtunk Ágnestől, aki éppen 18 éves volt akkor, azon az emlékezetes napon. Sorbacsókolt mindannyiunkat, vette csomagját és kifelé indult. Az ajtóban megállt és visszanézett, soha nem láttam anynyi fájdalmat és örömet egyaránt tekintetében. Kinn fényesen sütött a nap, és Ágnes elindult — elindult a boldogabb és jobb jövő felé. Hírt róla nagyon későn, hét év múltán kaptunk. Időközben tanítónő lett és egy nagyvárosban tanít férjével, aki matematika-fizika tanár. Van egy lakásuk, autójuk és két kislányuk." — így nem maradt üresen a lakás meg az autó. S ha Edouard király Ágnesre vonatkoztatná híres kérdését, bízvást felelhetnék neki: Igen, Sire, használt a megöntözés. K. JAKAB ANTAL ORSZÁG • Megjelent az Igaz Szó 7-es száma, amelyben Hajdú Győző Közélet és irodalom címmel közöl vezércikket. Prózát olvashatunk Kozma Máriától (Basa Tamás hűsége), Bogdán Lászlótól (Eltávozás), Haller I. Józseftől (Júlia) és Palotás Dezsőtől (Mennyi a sok?). Verset közöl Farkas Antal, Horváth Alpár, Szentgyörgyi László. Szőcs Géza poémájának címe Részletek egy operalibrettóból. Siegfried Jerusalem és Kirite Kanawa hangjára. A Művészvilágban Terényi Ede „arcképvázlata" Csiky Boldizsár zeneszerzőről. Szőcs István Arany János: Buda halála című tanulmányának második, befejező részét közli. A Szemlében Borbély István Esticsillag-fényben címmel ír Mihai Eminescu poémája megjelenésének 100. évfordulójára. Franz Kafka születésének 100. évfordulója kapcsán Ágoston Vilmos közöl esszét (Franz Kafka reális ideje). A szerkesztő asztalát Hajdú Győző jegyzi. A Kilátóban H. P. Lovecraft — A. Derleth Árnyak a kapu előtt című fantasztikus regényének Jánosházy György fordította V. része. A szám képzőművésze Izsák Márton. • A kolozsvári Állami Magyar Színház 1983—84-es műsorterve: Constantin Cubleșan Csábítás; Al. Kirițescu Szarkafészek; Madách Imre Az ember tragédiája; Maxim Gorkij Vassza Zseleznova; Csiky Gergely Kaviár; és egy romániai magyar szerző mai tárgyú színműve. • Az Ifjúmunkás 33-as számában riportot olvashatunk Mirk Lászlótól (Ifjúsági műhely Brassóban). A. Kovács Sándor Florin Brinduna táncművésszel készít interjút („A táncot életem értelmévé tettem, komolyan veszem"). Cikket közöl továbbá Nagy L. Róbert, B. Kovács András, Koromán Pál, Szabó György és Kovács Csaba. • A Maros megyei Vörös Zászló augusztus 12-i számából kiemelendő Demeter József A zöld arany árnyékában című riportja. Az augusztus 13-i szám Figyelő című művelődési oldalán cikket közöl Oláh Tibor (Graziella), nyelvészeti jegyzetet ír Bartha János. Dézsi Ödön Pávai Istvánnal, a Maros Művészegyüttes művészeti titkárával beszélget (Úttörő szerepre vállalkoztunk). Dumitru Huruba Modern terepjárók című karcolatot Réthy István fordította. • • A budapesti Magvető kiadásiban nemrég jelent meg Pusztai János A sereg című nagyregénye. • Milánóban, 70 esztendős korában elhunyt Vittorio Sereni költő, az 1982-es Strega-díj nyertese. Sereni 1941-ben jelentkezik első ízben, Hatar című kötetével, az olasz hermetikus költészet egyik legjelentősebb képviselőjeként. 1942-ben Versek címmel újabb kötetet ad ki, majd 1947-ben jelenteti meg Algériai napló című könyvét, amelyben háborús élményeit és algériai fogságát írja le, s amelyben egyszersmind elszakad korábbi „elefántcsonttoronyköltészetétől". További két jelentős könyve 1954-ben és 1965-ben jelenik meg Egy vereség részletei, valamint Emberi szerszámok címmel, amelyek révén a szerzőt az úgynevezett „lombardiai vonal" költőihez sorolják. Ez utóbbi korszakára a moralizáló tűnődés és a szónokiassággal való leszámolás jellemző. • Az augusztus 18—21-e között sorra kerülő 35. Nemzetközi Zongoravetélkedő Ferruccio Busoni-díját a Brúno Canina (Itália), Hans Kann (Ausztria), Rudolf Fischer (NDK), Pierre Barbizet (Franciaország), Hubert Harry (Nagy-Britannia), Bernhard Ebert (NSZK) és Charles Yebb (USA) alkotta zsűri osztja ki . A 60-as években Jean Génét még igen vitatott szerző volt, a 70-es években már nemigen érdeklődtek írásai iránt. A most 72 esztendős író műve reneszánszát éli a színpadon: Fassbinden Civódás című rendezését követően Hans Neuenfeld az Erkély című darabját, Patrice Chéreau a Falakat, Peter Stein pedig a Négereket vitte színre. Gabrielle Lavin ismert színész és színházi rendező első ízben próbálkozik filmrendezéssel: Heinrich von Kleist Hamburg hercege című művét viszi filmre. Vérében van ez a darab – nyilatkozta Lavia —, amelyet egyébként nemrégiben színre is vitt. A címszerepre maga vállalkozott, Natalia hercegnő alakítását Monica Guerritonéra bízva. Hibaigazítás: Az Utunk 32-es számának Ország rovatában a a harmadik hír II., III., és IV. sora helyesen így olvasandó. .....az 1967-ben elhunyt Szőnyi István festőművész emlékét születésének a hetvenedik évfordulója alkalmából...“ A 30. számban közölt keresztrejtvény címe helyesen: Az erdőről hazatérő favágók. FŐSZERKESZTŐ: LÉTAY LAJOS FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: SZILÁGYI ISTVÁN SZERKESZTŐSÉGI FELELŐS TITKÁR: M I K O E R V I N Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztőség címe: 3400 Cluj-Napoca, Str. Dr. Petru Groza nr. 2. Telefon 951/12420 Külföldi olvasóink a következő címen fizethetnek elő: ILEXIM, departamentul export-import presă, P.O. Box 136—137. Telex: 112 28 București, Str. 13 Decembrie nr. 3. Nyomda: I. P. Cluj. Ki hitte volna ... ■ hogy Nagy L. Róbert szerint: „Arról nem is beszélve, hogy menynyire gyerekcipőben járt még a légi hadviselés.“ Hermész bébi szárnyas sarujában ... Ki hitte volna... VILÁG