Utunk, 1984 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-28 / 52. szám

— bBBwa—wwin iwifi íwiirm így akarta megcáfolni, hogy a történtek előtt krampusz volt, és rokonai közül egyesek még most is űzik ezt a sötét, sem­mivel sem menthető mester­séget.­­ Bemásztak a szenes pincé­be, ahol a Télapó egy ládába bújt, a krampuszok pedig igyekeztek a szén mögött el­tűnni. — Ez a Télapó tele van gyűlölettel, krampusz-ellenes elfogultsággal — súgta az el­ső krampusz. A másik krampusz csillapí­totta a társát, bár nem sok meggyőződéssel. — Nem krampusz-ellenes az öreg. De ő is fél, mert egye­sek azt terjesztik róla, hogy szereti a krampuszokat. Mert együtt jár velük munkába. — Pofa be — suttogta a Télapó. Az első krampusz er­re még jobban fölidegesedett. — Na látod — mondta hal­kan —, ez a helyzet, hogy döf­je meg az ördög. És meg is döfte a pályatár­sát, aki halkan nyöszörgött. Lehet, hogy erre a gyönge hangra, de lehet, hogy csak kíváncsiságból, három rendőr ereszkedett le a szenespincé­be, zseblámpával. Két fiatal meg egy idősebb feketeképű, akinek a mozgásán, arcán, szokatlanul magas sapkáján látszott, hogy nemrég még krampusz volt, ha ugyan nem tartozik most is ehhez a fele­­kezethez. A krampusz-rendőr lehetett a parancsnok, ami veszélyes­nek tűnt, lévén, hogy ismeri a krampuszok családi szoká­sát, eszük járását, természetét. — Van itt valaki?—kérdez­te a krampusz-rendőr, majd amikor nem kapott választ, ide-oda világított a lámpájá­val. Nemsokára észrevette a lá­dát — Télapó búvóhelyét — és fölkiáltott: — Ott valaki bujkál, döfje meg az ördög. De majd meg­döföm én. A két fiatal — a krampusz­ügyben még úgy-ahogy tár­gyilagos rendőr a ládához ment, és kihúzták belőle a bujkáló Télapót, zsákostól. — Hát kézre kerültél, hósza­kállas mákvirág — mondta gúnyosan a krampusz-rendőr —, hogy döfjön meg az ördög. A Télapó szakállába temet­te a szégyentől piruló arcát, majd a szájára mutatott, mint aki jelzi, hogy nem tud be­szélni. A krampusz-rendőr ezen csak nevetett, majd a Télapó igazolványait kérte. Ezek a zsák egyik rekeszében voltak. A Télapó igazolni tudta, hogy neve Télapó, foglalkozása tél­apó, iskolai végzettsége Tél­apó és családi állapota tél­apó. De a krampusz-rendőr mind­ezeken csak nevetett: kérte a szánkóvezetői igazolványát, a szakállviselési jogosítványát, a zsákhordói képesítését és en­gedélyét. Ezeket a papírokat a Télapó előkereste, de a krampusz­rendőr ezen is csak nevetett. Majd hirtelen fölvetette a ke­resztkérdést: — És hol vannak a kram­puszok? Hogy döfje meg az ördög. — Én sosem láttam őket — mormogta a Télapó. Közben a rendőrök előkerí­­tették a szénrakás közé bújt krampuszokat. — Szép kis rablóbanda, hogy döfje meg az ördög — mondta a krampusz-rendőr, szigorúan. Miért bújtatok el, ha tiszta a lelkiismeretetek? A két krampusz maga elé bámult. Érezték, hogy lábuk alatt forrósodik a föld. — Nekem menyasszonyom van — motyogta az első krampusz. Mintha a történtek után még ennek jelentősége volna. A krampusz-rendőr legyin­tett. — Sok legénynek van meny­asszonya, és mégsem bújik a szénrakás közé. Ti rablók, hu­ligánok, csövezők. Erre a Télapó is megszólalt, remegő hangon. — Rablók és huligánok le­hetnek, de ez a két krampusz kivételesen nem szokott csö­vezni. Egyébként kisegítő munkát végeznek mellettem. Tetszik tudni — magyarázta — a krampuszokat is érintet­te a gazdasági válság. A sötét ábrázatú rendőr le­gyintett. — Jól van, de miért bújnak el a hatóság elől, azt hiszik, hogy az orruknál fogva vezet­hetnek? Hamarosan végrehajtották a motozást. A két krampusznál virgácsokat találtak, a Télapó zsákja viszont tele volt isme­retlen eredetű csokoládéval, cukorsíppal, aranysztaniolba csomagolt fapénzekkel. A díszes társaság nemsoká­ra a rendőrbíró előtt állt, a­­hol számot kellett adnia gya­lázatos tevékenységéről. A Télapó és bandája meg­mutatta rút erkölcsi arcula­tát. A csokoládét egymásra ken­ték, nem tudtak kielégítő ma­gyarázatot adni a foltos zsák eredetéről, a bearanyozott fa­pénzek céljáról, a virgácsok bevásárlási számláiról. A Télapó azt vallotta, hogy a krampuszok vitték a bűnös útra, a krampuszok pedig a Télapót vádolták. Az is bebi­­zonyosult, hogy a fapénzeket Napóleon­ aranyként szerették volna eladni, ha akadt volna vevő. Olyan kiabálást és ör­­döngös lármát rendeztek, hogy csak a hatóság akadályozta meg a tettlegességet. Végül a Télapó szegénysé­gére hivatkozott, a krampu­szok pedig szegény ördögnek mondták magukat. Védekezé­sük azonban meghiúsult. Az ügynökök elnyerték méltó büntetésüket. HAJOK ANDOK A jegykezelő Jimmy Box A vancouveri gyors jegykeze­lője bosszúsan lépett be az ú­­jabb fülkébe, ahol egy Télapó és két krampusz pókerezett. A krampuszok már elnyerték a foltos zsákot, de a Télapó még mindig nem ébredt reá, hogy kikkel hozta össze a bal­­szerencse. Két filkóra öt cso­koládécsizmát kért, közben pedig ügyetlenül a lapjait is mutogatta. — Nincs ezeknek jegyük — állapította meg első gusztá­­lásra a jegykezelő, potyán u­­taznak, mint rendesen. Közben pedig beletekintve a krampuszok kártyájába, jó­indulatúan intett a piros pa­­lástú, hószakállú utasnak, hogy hagyja abba pénzügyi szédelgését. De a Télapó kék napszem­üvegén keresztül félreértette a jegykezelő mozdulatát és to­vább emelte a póker ördögi összegét. — Rákérem még a kucsmá­mat, a kabátomat meg a kék szemüvegemet! A kalauz elsápadt. Azokra a gyerekekre gondolt, akik a Télapó könnyelműsége miatt nem kapnak ajándékot a ci­pőjükbe. Hirtelen a zsebébe nyúlt, hogy előrántsa revol­verét és lelője az ördögfiúkat, a pokolba küldje őket, átko­zott szerencséjükkel együtt. De csak a jegycsipő masina akadt a kezébe, azt tartotta a krampuszok orra alá. — A menetjegyeket kérem — mondta szigorúan, sőt fe­nyegetően. A Télapó megrovó pillan­tást vetett reá. — Várjon, fiam, amíg elin­tézzük kereskedelmi ügyein­ket. Ez volt, amitől a jegykezelő is tartott. Torka összeszorult, visszaemlékezett kisgyermek korára. Amikor hiába tette ki a cipőjét az ablakba. — Kérem a jegyeket, kü­lönben minden felelősséget magukra hárítok — jelentette ki szárazon. Közben kereste a pisztolyt, de nem találta. Az volt a Be­nyomása, hogy ellopták. Vagy valamelyik krampusz, vagy a­ Télapó. Ezalatt kiterítették a lapo­kat, és a Télapó szomorúan kezdett levetkőzni. A süvegét, vörös kabátját az egyik kram­pusz vette föl, ő viszont feke­te öltönyt és szarvakat öltött magára. A Télapó krampusszá vál­tozott, bár furcsának tűnt, hogy fehér szakállt viselt. De pillanatok alatt a szakállát is elvesztette, viszont nyert egy hatalmas ezüsttel bemázolt seprűt. A jegykezelő komoran fi­gyelt. Csak most kezdett rá­jönni, hogy miért keverednek össze a világban az ajándé­kok, a jók hiába rakják ki az ablakba a cipőjüket, a galá­­doknak pedig miért érkezik ajándékba videokazettáfon meg repülőjegy világkörüli útra. — Kérem a jegyeket, egyéb­ként figyelmeztetem önöket, hogy amit mondanak, a vád bizonyítékául szolgálhat — kiáltotta. Erre az előbbi Télapó — most már krampusz — pisz­tolyt szegzett a mellének. — Azonnal öltözzön be krampusznak, és adja ide az egyenruháját a jegylyukasztó­val. Mert a továbbiakban én leszek a kalauz. A Vancouver­ gyors jegykeze­lője bosszúsan lépett be az ú­­jabb fülkébe, ahol egy Télapó és két krampusz pókerezett. A krampuszok már elnyerték a foltos zsákot, de a Télapó még mindig nem ébredt reá, hogy kikkel hozta össze a bal­­szerencse ... TIMOR NOKTURNUSZ Télapóságok A Télapóságos idők zsiráfja magasba emeli fejét, hogy hát­ra tekinthessen, vagy zúzma­­rás­ előre. Mert a zsályaszagú hidegben mélyértelműek a ci­pők, melyek üresen bandzsa­­lítanak az ablakban, elhagyot­tan a melengető, belülről ki­felé néző lábtól. A fölkurkászott jelenidőből cipőmadzag vezet a jövő­­múltba és múlt-jövőbe, hol ünnepséges örömöket mutat az égbe revesült majomkenyérfa és megkövesedett kakukk. Ma minden Puttony olyan hajlék, ahol sok jó ember fér meg egy kis helyen. Télapók jönnek világgolyón, a földgolyón, Télapók jönnek, Télapók mennek szekéren, re­pülőgépen, mű­ Göncölön, de a Tél marad. A vágtató lovak remegő or­ra teli van bazsalikomszagú haladással, vad csődörök ti­porják krampuszossá a vilá­got. Sem Kolumbusz, sem Kris­tóf, sem Platon — Pestalozzi nem merték fölfedezni, új­­böggyel kitapintani önnön a­­jándékaikat, mielőtt megkap­ták volna. Lesmirglizett egünk fejünk­re borul, de mi kitekintünk alóla, a megputtonyozott, nesz­telen léptű időbe, így tesszük cipőnket ablakunkba. Cseh Gusztáv rajzai HARUN VARABI­A Kalarábiában Hamarosan elterjedt a hír Mamalakban, hogy rövidesen meghozzák a zöld festéket. Igen nagy izgalomban volt a lakosság. Az idősebbek lila köpenyegeikkel le-föl szalad­gáltak, a lilára mázolt gyer­mekek visítoztak örömükben, a fiatalok egy része — de né­hány öreg­asszony is — kiült a háztetőkre, mások fölmász­tak a fák lilára festett ágaira, tapsoltak, kiáltoztak és vár­tak. Már senki sem emlékezett arra az időre, amikor Kapd el Faszi a banán állam legki­tar­tóbb munkása és legméltóbb tulajdonosa kihirdette a pró­féta szent színének betiltását Kalarábiában. Kapd el Faszi, aki az apró banánköztársaság örökké lát­hatatlan ura volt, valamikor részvényeket nyomtatott min­den fa és cserje tulajdonjogá­ra. De a részvényeket nem bocsátotta ki, hanem elzárta egy óriás lilára festett pán­célszekrénybe, a központi fő­pincében, és éjjel-nappal a dísztűzoltó különítménnyel ő­­riztette. Evvel a rendkívül e­­szes pénzügyi fogással minden fa, bokor és fűszál igazgatója lett, beleszólást kapott abba, hogy melyik fa mit teremten. És egy hosszú részvénytársa­sági gyűlés után, melyet az alezredes a Dívánon tartott, előírta a gyümölcsök és leve­lek színét is. Ez volt a Díván legelső rendelete, amelynek értelmében a falevelek lila színűekké minősültek, kötele­ző módon. A Díván határozata kettős célt szolgált: Kalarábia ba­­nánköztársaság kifejezte szem­beszegülését az izlám terjedé­sével szemben, elutasítva a próféta szent színét. És u­­gyanakkor felhasználásra ke­rült tíz hajórakomány lila fes­ték, amelyet Kapd el Faszi a Dívánon rendelt azúr parti tá­mogatóitól. A lila köpenyes farmerek li­lára festették a banánt, ame­lyet aztán óriási mennyiség­ben szállítottak külföldi pia­cokra, cserében a lila fes­tékért. Kezdetben nagy érdeklődés mutatkozott a lila banán iránt. De miután egy konkurrens cég által lefizetett kutatócso­port kimutatta, hogy a lila ba­nán liloxidot tartalmaz, csök­kenni kezdtek a megrendelé­sek, miközben a lila festél­ ára éppen a kalarábiai vásár­lások miatt egyre emelkedett. Ekkor az alezredes új hatá­rozatot hozott a Dívánon. Ki­fejezte az izlám iránti állandó és megszakítatlan megbecsü­lését. Egyben pedig elrendel­te, hogy a falevelek, a banán és a fűszálak zöld színűek le­gyenek. Ezután terjedt el Mamalak­ban, hogy meghozzák a zöld festéket. És valóban hatalmas tartálykocsik tűntek föl, fül­sértő berregéssel. A volán mellett zöld kucsmás, zöld pa­­lástos Télapók ültek, zöld sza­kállal. De minthogy Kalará­biában ismeretlen volt tulaj­donképpen a tél — csak az esős évszak mutatta az idő válto­zását —, a sofőröket Esőapó­nak, Esőszélapónak, sőt Dél­apónak nevezték. Az idősebbek kétségbeeset­ten le-föl szaladgáltak és igye­keztek festékre szert tenni, at­tól félve, hogy rövidesen meg­büntetik őket lila köpenyegúla miatt. De senkinek sem esett bán­­tódása, kivéve az egyik meg­gondolatlan fecsegőt, aki a fölsorakozó dísztűzoltóságot — immár zöld egyenruhájuk mi­att — zöld krampuszoknak nevezte. A bomlott eszű uszí­­tót mint árulót vonták fele­lősségre, mert a dísztűzoltók két tagja valóban krampusz volt, de ezt csak seprűikről és szarvukról lehetett megállapí­tani. Miután pedig már meg­állapították a futkosók is, nyilvánvalóan nem illett — sőt tilos volt — továbbmon­dani azt a meghökkentő tényt, amit mindenki látott. A Délapók jóságosan moso­lyogtak, miközben a dísztűzol­tók megengedték a tartály­­kocsik csapját és kezdték fel­tölteni saját kocsijaikat zöld festékkel. Majd megindultak és fecs­kendőikkel a lila falevelek és banánok zöldre festéséhez kezdtek. Mindenki lelkesen vette tu­domásul, hogy a levelek, az éretlen banán és a fű — Kapd el Faszi előrelátása, valamint a Délapók ajándéka következ­tében megint zöld lesz, és a természetben helyreáll az e­­gyensúly. Fox Box 1906-ban született az Egyesült Államokban egy gyorsvonaton, ahol leszálláskor anyját elvesztette, és egy jegykezelő fogadta örökbe. Ifjúságát vasúton töltötte, nevelőapja mellett. Egy ízben átment a moz­donyra és a mozdonyvezetőtől is jegyet kért. Azóta ivással foglalkozik. Visszatérő motívuma, hogy a vonaton mindig ugyanazok utaznak. A világháborúban páncélvona­tok vészfékjét kezelte, alagútrobbantásokban is szí­vesen vett részt. Magyarul eddig egy ismertetés jelent meg róla: „Beszélgetés Fox Box kerekeivel“ címen, Bodor Pál tollából, a Vasutasok Lapjában. Mehem­ed Köpik kobut nyelven író ajváj novellis­ta, a kobut irodalom megalapítója. 1942-ben banánke­reskedést nyitott, majd bezárta. Irodalmi esteken és merényleteken vett részt, ezek miatt többször életve­szélybe is került. Miután novellát írt az éppen ural­mon levő tábornokról, temetése az ország fontos ese­ménye volt. A sírásókat fölforgató tevékenység címén fogták perbe. Jan Peterson a legismertebb író a krampuszok kö­zött, aranydió-díjas elbeszélő. 1936-ban született Fon­­dantban. Télapónak készült, de a faji megkülönböz­tetés miatt nem folytathatta tanulmányait. Amikor a régens herceg-mikádó cipőjébe beletett, több Télapót kényszermunkára ítéltek. Miután virgácsaitól hiva­talosan is megfosztották, életét írásnak szentelte. Te­vékeny harcot folytat a krampuszok érdekében. Számtalan városból kiutasították. Jelenleg egy ké­ményben dolgozik. Camillo Basillo egy operaház súgónőjének törvény­telen gyermeke. Terroristának készült, de a terrorista akadémiára nem vették fel. A milliárdosok életét áb­­­rázolja. Autószerencsétlensége után a szanatóriumban hőguta áldozata lett. Timor Nokturnusz hosszú ideig fagylaltárus volt egy éjszakai mulatóhelyen. Egyik télen, amikor a mula­tóhelyet tatarozták, írni kezdte bővérű képgazdag éj­jeli látomásait. Volt bérszámfejtő, bakter és papagáj­­kereskedő. Atyja magyar származású. Nikolasz Krampupulosz Famagusztában egy viharos éjjel látta meg a napvilágot. Sétahajókat visz a ten­gerre, amelyet úgy ismer, mint a tenyerét. Képver­seket ír, több ízben hajótörést szenvedett, de minden alkalommal sikerült a hajóját összeenyveznie. Borús optimizmusára sokan fölfigyeltek. JUNIUS DECEMBERSZKIJ TÉLAPÓ VARAS A kor az idő rokkant farkcsigolyája Ha megállsz megcsapva nógat Nem kell nekünk rezeda mályva Nem várunk tőkés Télapókat Várjuk a tele Télapót Ki úgy jön mint a rikkancs Mi nem vagyunk rút csőlakók Ablakban bőrös bakkancs Szeretne ön előfizetni az UTUNK-re? De úgysem tud! Ritkaságszámba menő lapunkat UTUNK-ba csomagolva ingyen házhoz szállítják a Bajor-féle Télapó szolgálatos krampuszai. Ha szeretni akar münket Rendelje meg az UTUNK-ot! 5

Next