Utunk, 1984 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-18 / 20. szám
Száz nap Keleten Alig néhány hónappal ezelőtt számoltunk be Jakabos Ödön rendkívüli vállalkozásának útinaplójáról és máris újabb keleti útleírást üdvözölhetünk: a Gazda Józsefét.* A Gazda házaspár is Felső- Háromszékről indul útnak, mint Jakabos Ödön. Gazdáék is keletre vándorolnak — de ettől fogva mindenfajta párhuzam-keresés útjuk és a Jakabosé között — erőltetetten hatna. Jakabos ugyanis Körösi Csoma Sándor nyomdokain járta be Indiát, a közbeeső és szomszédos országokat, amíg eljutott a dardzsilingi sirig. Gazdáék viszont azokat a tájakat keresték fel, ahol az emberiség, de legalábbis Európa és jórészt Ázsia kultúrájának, művészetének, írásbeliségének és — nem utolsó sorban — hitvilágának a bölcsőjét ringatták. Más volt tehát az úticéljuk, mások utazási körülményeik és mások nézőpontjaik is. Gazda József háromszor vágott neki feleségestől a Keletnek. Első utazásuk során — 1976-ban — Görögországot és Törökországot járják be; a másodikat (1978-ban) rövid bécsi és velencei kitérő után Törökországban kezdik, hogy Iránban majd Szíriában folyt Gazda József: Kelet kapui — száz nap ősi kultúrák földjén. Dacia Kiadó, 1984. r- - -----tassák, míg harmadik útjuk (1979) kiinduló pontja Damaszkusz s innen, Szíriából vándorolnak tovább Iránba, Pakisztánba, Afganisztánba — onnan pedig a szovjet Üzbegisztánon át — vissza, Kovásznára. Jórészt tehát a mohamedán Keletet járták. A műértő szemével csodálták a bejárt országok építészetét, művészetét, népművészetét, a szőnyegeket, kelméket, mecseteket, dzsámikat, medreszéket, múzeumokat , letűnt korok csodálatos műemlékeit, mítoszok színhelyeit. Mindezt bámulatra méltó kitartással, szorgalommal. Ők ugyan nem, de az olvasó már-már belefárad az épületek, a történelem előtti és történelmi múlt tárgyi emlékeinek a leírásába, s szinte örvendünk annak, hogy az afganisztáni Kandaharban nem jut idejük a múzeum és a híres dzsámi meglátogatására. Viszonylag rendezett körülmények között utaznak. Előre megváltott vonat- és repülőjegyekkel, hajón, (kivált első útjuk alkalmával), de ha a szükség úgy hozza (vagy azért, hogy rövidítsenek, esetleg mert a meglátogatott vidéken nincs vasút) gyalog, vagy autóstoppal is nekivágnak .... s rögzítik a látottakat, tárgyilagosan, mint a filmfelvevőgép. Gazda Józsefnek arra is gondja van, hogy minden meglátogatott ország, város, sziget vagy romváros történelmi és művelődéstörténeti múltját ismertesse. Gyakran idéz nagy utazókat, Marco Palót, de Mikest is, el egészen napjaink nagy utazóiig. Szívesen és találóan iktat be ismertetőjébe ókori, többnyire görög vagy perzsa költők műveiből, aztán arab, török költőktől vett idézeteket, és nem hiányoznak a könyvből az ősi eposzokra való utalások, azokból vett idézetek se. Az értő művészettörténész szemével nézi Gazda József — és Ella, a felesége — a keleti népek épületeket, ruhát vagy szőnyeget díszítő motívumait is, hogy jó érzékkel hívja fel a figyelmet azokra, amelyek közösek legősibb díszítőmotívumainkkal. Ebben a szemlélődésben az a legrokonszenvesebb, hogy Gazdáék mindig azt keresik, ami a népeket összeköti egymással; a sajátosat, az egyedit pedig sohasem mérik össze értékrendet kialakító szándékkal. Ha valamit sajnálunk a könyv olvastán — az a szűkszavúság, amellyel a szerző saját élményeit, reflexióit kezeli. Talán ezért is hat a leírás legtöbb helyen egyszerű képsorként: alig érezzük, hogy Gazda József élte is azt az életet, amelyikről beszámol. Az egész útikönyvben például sohasem étkeznek. Két alkalommal vásárol Gazda kenyérfélét (egyszer kenyeret, egyszer lapótyát), néhányszor teáznak, egyszer Pepsi-Colát isznak és csak a vége felé kerül szó arról, hogy de jó is lesz egy kis zöldségféle a sok konzervkoszt után. Így aztán, amikor Gazda József leírja, hogy feleségének a sok jövésmenéstől, álldogálástól megdagad a lába és orvosi kezelésre szorul, szinte „üdítően" hat az olvasóra ez a részlet. Történelmi és művelődéstörténeti jellegű kommentárjai során Gazda szívesen elidőzik azokon a helyeken, amelyeket múltunk különösen érdekessé tesz számunkra. Jószivel és szépen ir Rodostóról , Mikest is idézi. Az Aleppóról szóló sorait olvasva vártam, mikor kerül már szó Bem apóról, aki ebben, a ma Szíriához, egykor Törökországhoz tartozó városban élt emigránsként. Azonban nem találkoztam Bem nevével a fejezetben, amit — végül is — nem írok Gazda rovására; elvégre mindenre neki se terjedhetett ki a figyelme. Azt azonban szemére vetem, hogy kritikátlanul tett magáévá és magyarázat nélkül, valósként fogadott el olyan történelmi forrást, amelyet — középiskolai szintű történelemtudással is — megkérdőjelezünk. íme, mit olvashatunk a könyv 266. oldalán — Gazda kabuli tartózkodása kapcsán: „Ezelőtt másfél ezer évvel, 456 és 557 között az uar (avar) hunoknak volt itt országa. Dinasztiaalapító uralkodóikról (Heftal) heftalitáknak is nevezték őket. Miután megdöntötték uralmukat, nyugatra sodródtak s új királyuk, Attila vezetésével eljutottak a Kárpát-medencéig ...“ Tudomásom szerint a hunok, akiknek Attila volt a legnagyobb királyuk, és akinek a halála után felbomlott a hun birodalom, 375 és 379 között már megjelentek Európában, amikor — Balambér vezetése alatt — a Donnál győzelmes háborút vívtak a gótokkal. A Gazda által említett első évszám (456) előtt két évvel Attila meghalt már. Feltehető, hogy a felületesen olvasott vagy ebben a formában téves kabuli forrás nem Attila hunjaira, hanem az avarokra utal, akik 540 és 580 között érkeztek Európába, hogy Justinianus bizánci császár szövetségeseiként a Volgától az Elbáig és a Dunáig meghódoltassák a germán, bolgár és szláv néptörzseket — feltámasztva Attila birodalmát. Bármennyire is a múlt művészettörténeti emlékeit kutatja az utazó házaspár, a meglátogatott országok jelenéről is óhatatlanul fogalmat alkot magának. Első iráni útjuk — például — az iszlám forradalom kibontakozásának idejére esett, a második során pedig már a győztes forradalom Iránját láthatták viszont. Nem véletlenül említem éppen Iránt és az iszlám forradalmat. Mert Gazda József fáradhatatlan kitartása előtt megnyíltak ugyan Kelet kapui — de csak azok, amelyek (az európaival sokban összefonódó) keleti történelem és a művészettörténet tárgyi megvalósításait őrzik és azok, amelyek a muzulmán Kelet mai — filmre rögzíthető — képét mutatják meg. Azzal a kapuval azonban, amely a muzulmán Kelet mélyebb megértéséhez vezethetett volna, amely az iszlám szellemi arculatát mutathatta volna meg — a szerző nem is próbálkozott. Erről csak ismert közhelyek szintjén kapunk némi útmutatást (a nők helyzete, szent helyek, ünnepek, vallási türelmetlenség), ami azonban arra sem elég, hogy a keleti vallásokkal, ideológiákkal kapcsolatos, évszázadok során kialakult előítéleteinket eloszlassa. A Gazda házaspár fáradozása (a három keleti út) és Gazda József útikönyve azonban így is tiszteletre méltó teljesítmény. Meggyőződésem, hogy Gazda Józsefnek nem lesz ez az egyetlen könyve, amelyre a három út ihleti; jó lenne azonban, ha a továbbiakban feloldaná szemérmes szűkszavúságát, hogy olvasói ugyanúgy gyönyörködhessenek mesélő kedvében , mint e sorok írója gyönyörködött, amikor szóban hallhatta Gazda Józseftől ennek a három útnak néhány epizódját. FODOR SÁNDOR Szenyei Sándor írásának folytatása a 3. oldalról zak: vannak nagyon jó, jó és kevésbé jó szakemberek. — Mit jelent az, hogy valaki „kevésbé jó“ szakember? — Na látja, ez is egy rang, amit mi adunk itt egy gyenge szakembernek. — Rang? Gyenge szakembernek? — Szóval — sóhajt Molnár Károly — mi a gyenge szakmunkásból „kevésbé jót“ — nevelünk. Sőt, előfordult, hogy jót. Nagyon jót nem, mert ahhoz — bárki, bármit mond — egy bizonyos, már az illetővel született „többlet“ kell. De nem ez volt a kérdés. Szóval... A gyenge szakmunkással mindenekelőtt meg kell értetni, hogy dolog nélkül nem lehet megélni... S ha pedig már dolgozni muszáj, akkor az ember igyekezzen minél kevesebbet szégyenkezni a munkája miatt... Meg aztán itt vannak a munkatársak, akik ha a részlegben készült terméket végül a te selejtes, mondjuk, csavarjaid miatt dobják vissza, akkor képesek ... Mert, ugye, zsebre (is) megy a játék... Volt itt olyan eset, hogy a munkatársak egy kollégát kerek három hétig nem is üdvözöltek ... — S ez a kolléga hogyan reagált az „elhidegülésre“? — Hozzám jött, hogy mitévő legyen. Mondtam neki: tata, próbálj meg legalább elfogadható szinten dolgozni. — És? — Megpróbált. És sikerült neki. És most „kevésbé jó“ szakember... — S a fiatalok? Azok, akik a szakiskolából kerülnek ide? — Ezeknek a fiataloknak a szakmai felkészültsége, enyhén szólva, hiányos. Ezen azonban mi, öregebb szakik, általában segítünk, és (a mi javaslatunk volt!) messzemenően segít az üzem vezetősége is: a fiatal három hónapig, de ha úgy találjuk, hogy szükséges, még tovább nem teljesítménybérben dolgozik, tehát ideje lehetősége van nem „hajtva“ elsajátítani a gépek, szerszámok kezelését. Amit azonban már az iskolában meg kéne tanuljanak (akár tantárgy is lehetne!): a munka, a választott szakma szépsége, a munka, a választott szakma megbecsülése... — A maguk javadalmazása november elsejétől nőtt... — Ezt az üzemben — kivétel nélkül — mindenki tudja. Ám nem mindenki tudja-érti, hogy a javadalmazás emelésének milyen feltételei vannak ... És azt sem elég csak tudni, hanem aszerint kell dolgozni is ... A munkásönigazgatás ott kezdődik: tudni mit és hogyan, mit és miért kell csinálni, azért, hogy életszínvonal-emelési terveinket is megvalósíthassuk. Egyébként az új javadalmazási rendszer még szorosabban kötődik a munka mennyiségéhez és minőségéhez. Ez azt jelenti, hogy a hivatástudattal és felelősséggel végzett munkának nagyobb lesz a becsülete, az anyagiakban is kifejezett elismerése, mint eddig volt. — Munkafegyelem... — Rend és fegyelem nélkül nem lehet dolgozni! Azaz lehet, de rosszul... A rend és a fegyelem hiányának a következményeit, sajnálatos következményeit néhányszor magam is tapasztaltam. S azt is tudom, hogy nem egy kihágás több figyelemmel, törődéssel a munkatársak részéről, elkerülhető lett volna. Ha szemet hunyok valamelyik beosztott munkatárs kihágása felett, közvetve magamnak és persze az egész munkaközösségnek ártok vele. Mi vigyázunk egymásra! — Megbánta, hogy nem lett mérnök? — kérdem Molnár Károly főmestertől somolyogva, válaszolt ő már nekem néhányszor erre a kérdésre. — Dehogy bántam! — kacag reám. Miért ne hinnék neki? Gáli János cikkének folytatása az 1. oldalról előtt kialakult reális helyzetet, s a haladás erőire támaszkodva készítette elő és vitte győzelemre a társadalmi és nemzeti, antifasiszta és antiimperialista felszabadító forradalom ügyét. Biztosította ezzel a marxi értelemben érvényesülő világtörténelmi haladás — melynek lényege a világtörténelmileg aktuálissá vált forradalmi fordulat — egy új lépcsőfokára lépésnek a visszavonhatatlan bekövetkezését hazánk számára, ami egyszersmind hozzájárulás az egész emberiségnek a világforradalmi folyamatban való előrehaladásához. Maga a haladás a történelmi mozgás alaptendenciája — bár nem azonosítható egyszerűen a történelmi fejlődés fogalmával —, mindig reális, konkrét, s nemcsak hogy nem zárja ki, hanem éppenséggel feltételezi megvalósulása formáinak változatosságát, sokféleségét és bizonyos keretek között, főleg a gazdasági és a politikai szféra eltérő alakulása tekintetében esetleg megnyilvánuló egyenlőtlenséget is. A történelmi haladás s ennek egyik, de legmarkánsabb megnyilvánulása, a fejlődés dialektikus, ellentmondásos, komplex — esetenként, a fenti értelemben — egyenlőtlen, s e tényből következik, hogy a fejlődésben a szembenálló oldalak összeütközésében az elévültnek, a túlhaladottnak el kell tűnnie, átadva helyét a másiknak, az újnak, amely a korszerűt testesíti meg. Persze, ez nem mindig történik így, s az a tipikus, hogy csak kivételesen megy végbe egy csapásra; az esetek többségében az ellentmondások hosszabb ideig megoldhatatlannak bizonyulhatnak, s a rendszer válságba jut, de pusztulása csak a társadalom forradalmi átalakításában érdekelt erők határozott, tudatos és többékevésbé erőszakos és áldozatvállalással járó fellépése, bátor aktusai nyomán következik be. Eklatánsan bizonyítják ezt, a történelmi mozgásban érvényesülő törvényszerűséget a hazánkban 1944. augusztus 23-án kirobbant fegyveres felkelés és az ezt követő forradalmi események. Mint erre Nicolae Ceaușescu elvtárs rámutat: „[...] az 1944. augusztusi felkelés a társadalmi és nemzeti, antifasiszta és antiimperialista felszabadító forradalom kezdetét jelentette. E forradalom nyomán kivívtuk hazánk igazi függetlenségét, megvalósítottuk Románia forradalmi, szocialista átalakítását.“ Ebben a forradalomban tehát szervesen összefonódva jöttek létre a hazai társadalom gyökeres átalakításának mind a közvetlenül napirenden levő általános, demokratikus és nemzeti célkitűzései, mind az elérendő jövő dimen■ziójában megfogalmazódó szocialista tartalmú változás reális feltételei. Természetesen az 1944 augusztusában kezdődő, s ma is teljében levő forradalmi folyamat semmiképpen sem lineáris és teleologikus természetű. De a felmerülő nehézségek, a meglevő és az újonnan fellépő ellentmondások leküzdésével, vargabetűk megtételével, az egymást váltakozva követő, lassuló és gyorsuló ütemben végbemenő szakaszokon keresztül előrehalad. Mégpedig azért, mert a szocialista társadalom vezető osztálya, a munkásosztály objektív érdekei — amelyek az alapvető kérdésekben ténylegesen az egész nép érdekei is — egybeesnek a termelőerők, a termelési s általában a társadalmi viszonyok folytonos korrekciójának nemcsak a szükségességével, hanem annak a tudatos, szervezett megvalósításával is. Ami éppen azért válik lehetségessé, mert itt a társadalmasult tulajdontermelési viszonyok talaján mód nyílik nemcsak a társadalom mindenkori objektív fejlődéstörvényeinek feltárására, hanem ennek alapján a megoldás optimális módjának tudatosítására és — az össztársadalmi tevékenység motivációjának befolyásolása révén — az egyetemes fejlődés meggyorsítására. Mindez egyben igazolja az elméleti feltevést, aminek megfelelően kidolgozott stratégia és taktika alkalmazásával elindult ezelőtt negyven esztendővel, hazánkban a nagy forradalmi átalakulás, bizonyítva — mint azt pártunk főtitkára ismételten hangsúlyozta —, hogy „A szocializmus jelenti az egyedüli alternatívát a kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályokra osztott társadalom helyettesítésére, a gazdasági-társadalmi haladás, egy igazságosabb és jobb világ bolygónkon való megteremtésének egyetlen útját képezi.“ úgy működik, ha ezt rendkívül összetetten, valamennyi társadalmi, emberi, erkölcsi, filozófiai, esztétikai összetevőivel együtt ábrázolja a szerző. A modern dráma tehát filozófiai fogantatású, s mivel a gondolat öntörvényűsége szüli a drámaformát, nem beszélhetünk uralkodó drámamodellekről. A drámairodalom krónikása örömmel nyugtázhatja, hogy ez az alkotói elmélet olykor már meghozza a beteljesedés örömét is. Gondolkodtatás és cselekedtetés egyaránt jellemzi a leírt és kimondott szót. Természetes, hogy a ma élő szó a máról szól — a máért. Az itt élő drámaszerző — szülőföldjéért. A művészi beteljesedés tényét jelzi az is, hogy a drámai szó nemcsak szűkebb pátriánkban érvényes mondanivalókat hordoz, hanem a sajátos egyetemessé tágul, színműírásunk így nemcsak emberben, hanem emberiségben is gondolkozik. Ily módon színpadra szánt irodalmunk korok tanúja lehet, s ez maradandóságot biztosít. Míg egykoron a drámai műfaj az irodalom Hamupipőkéje volt, addig mára a többi műnemhez hasonlóan a szellemi körforgás szerves részévé vált, nemegyszer elsőként fogalmazva meg a nemzet, nemzetiség életében sorsdöntő mondani és tenni valókat. ILdul A MÁRCIUSI FÜZETBEN MEGJELENT REJTVÉNYEK MEGFEJTÉSE: MÁRCIUS: Óh, gyúlt világ! óh drága március! / Rügyek, szerelmek, forradalmak / Évadja, — A CSALOGÁNYHOZ: Csattogj tavasznak édes éneklője, / Csattogd el az epedő szerelem dalát, TAVASZODIK: Titkon a Bükkben / moccan a rügyben / — mint csibehéjban — kandin a lomb. TAVASZI SZÉL: Tavasz van, vagy tavasz se még. / Ez a nap olyan fiatal, / mint kislány arcán a mosoly. A MÁRCIUSI LÁZ: Folyó megárad, megborzong a rét. / Ezer követ száll, ujjong szerteszét. SZÁMPIRAMIS: 942 302 338 94 114 112 28 38 38 37 8 12 14 12 13 1 6 3 8 2 9 SOKSZOROZOTT BÚVERO 6 19 1 21 18 24 12 17 10 2 4 11 13 15 22 23 16 9 14 3 8 7 25 5 20 TAVASZI ÉNEK: Éneklem a tavaszt, a fényt, / bimbózó ifjú zöld reményt, / szerelmes szívem sóhaját OLASZ TENORISTA: Enrico Caruso TAVASZELŐ :Bokrok közt szellők raja cserkész. / Eső zsong. Friss ég fényt derít. CSIGAREJTVÉNY: Verlaine MÁRCIUS: Selymit a barka / már kitakarta, / sárga virágját bontja a som. ITT A TAVASZ: Ady Endre: Új Tavasz ez; Tóth Árpád: Az új tavaszra; Tompa László: Virágzó fák alatt; Reviczky Gyula: Új élet; Olosz Lajos: Kibontott rügy; Petőfi Sándor: Tavasszal menj ki a szabadba; Szabó Lőrinc: A változatlan tavaszban; Áprily Lajos: Március BŰVÖS NÉGYZET: kaláka, apatit, lakoma, átoson, kimosó, Atanáz GYERMEKEKNEK: I. tavaszi vakáció, április, május, március, kirándulás; II. Sáncban a hévíz könnyű hajót visz KÉPES REJTVÉNY: Botár Edit: Télvég KORA TAVASZI DÉLUTÁN: Délután négykor lángol a város / sárga verőben. Golyóhírt kapni. EGÉSZÍTSE KI: Donizetti MÁRCIUS: Lúdbórzik, nézd, a tócsa, vad, / vidám, kamaszfiús / szellőkkel jár a fák alatt / s zajong a március. SCHUBERT OBERTÉ: Három a kislány. A TÓ TAVASZI ÉNEKE: Ha csillagoktól / csillogok, / vagy elbújtak / a csillagok, / egyszerre fáj már / estetájt / minden, mi soksok / este fájt. HALADÓKNAK: Rigoletto, Rodelinda TAVASZI ÁG: Villám nem ért és nem tört le szél. / Elkerültem villogó fejszéket. / A fán hagyott a nyár, az ősz, a tél... / Jött a tavasz é s egy szerelmes letépett. KURT WEILL: Koldusopera TAVASZI VERS: Tavasz volt tegnap, beborult mára, / de csupa zöld az egész határ! / Tavaszi nótát fütyül a szél s a / kertek fáin ezer madár. TAVASZ: a bimbók feje szinte pattog, / madarak nászéneke csattog, / fent aranyszárnyú fellegek: / szerelmi diadalmenet! BETÜSZÁMTAN: É=1; H=2; D=3; J=5; G=6; V=7; J=8; K=9; R = 0. SZERKESSZEN KERESZTREJTVÉNYT: A nap tüze, látod, /a fürge diákot / a hegyre kicsalta, a csúcsra kiállt. Kötő József cikkének folytatása az 1. oldalról az új értékeket termelő szellemi önvizsgálatban Nicolae Ceaușescu elvtárs szavai: „ ... a művészetnek és az irodalomnak tükröznie kell társadalmunk realitásait, dialektikus materialista világ- és társadalomszemléletünkre kell épülnie; magától értetődik viszont, hogy a művészeti alkotásban különböző kifejezési formáknak és eszközöknek kell érvényesülniük, nem szabad megkövetelni az uniformizálást, ami korántsem mozdítaná elő az irodalom és művészet fejlődését, szerepét a szocialista tudat színvonalának emelésében, ellenkezőleg, leszűkítené ható- és vonzókörét.“ , Új korszak kezdődött drámaírásunkban, amelyet a már említett ankét „tisztult eszmék útkeresése a művészi kifejezésben“ periódusának nevez. Sütő András, Szemlér Ferenc, Székely János, Lászlóffy Csaba, Méhes György, Veress Dániel, Csávossy György, Sylvester Lajos drámaművészete érzékelteti az öneszmélés korszakának néhány jellegzetes vonását. (A néhány jelző használata nem esetleges: nem térhettünk ki valamennyi szerzői pályára.) Ha ezekből a vonásokból a mai dráma általános képét kívánjuk kibontani, talán a következőket kéne hangsúlyoznunk: az új témához adekvát forma ismérveinek kidolgozásához szükségessé vált a dráma és drámaiság fogalmának újraértékelése. Minden sikerült drámának ezt a címet adhatnék: a választás dilemmája. A drámai hőst az élet keresztútjain ábrázolja, a történelem és a kortársi lét kínálta lehetőségek közötti döntés pillanatában. Az egyetemes drámairodalom történetét az élet határhelyzeteibe sodort hősök foglalatának is felfoghatjuk. Antigoné választhat: kihívja a sorsot vagy konformistává válik és aláveti magát a kor erkölcsének. III. Richárd önmaga dönti el, hogy gazember lesz és nem erkölcscsősz; az öreg hölgy a humanizmus nevében Güllen város jótevőjévé is válhatott volna, de ő hatalmát az emberi kapcsolatok szétzüllesztésére használta. A kortárs ember tulajdonképpen ugyanezekkel a dilemmákkal viaskodik. A mai ember létkérdése esélyeinek felmérése a „végzetével“ való küzdelemben, hogy úrrá lehessen sorsán, harca katartikus kisugárzásával erősítse az emberi lélek nemesítését hirdető XX. századi héroszokat. Ezek a tények elfogadtatják velünk a felismerést, hogy a drámai mű nem egyetlen ismérve nem a konfliktus, hanem egy szituációba épített potencia gyakorlati megvalósulása. A szituáció drámai potenciája csak