Utunk, 1985 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-04 / 1. szám

Tudomány- és oktatáspolitika elvben és gyakorlatban (Folytatás az 1. oldalról) és minőségi színvonala jelentős emelését, a ter­mékszerkezet tökéletesítését és a gazdasági erőforrások minél hatékonyabb értékesítését, a román termékek versenyképességének a növe­lését. 1990-ig a román termékek körülbelül 95 százalékának a világon létező hasonló termé­kek műszaki és minőségi színvonalán kell áll­nia, és legkevesebb 2­5 százalékban olyan mű­szaki és minőségi mutatókkal rendelkező ter­mékeket kell előállítanunk, amelyek révén Románia az első helyre került a világon." A különböző területeken a tudományos ku­tatásra háruló feladatok közül írásunkban az alábbiak felvázolására szorítkozunk: A tudományos kutatásnak, amellett, hogy előtérbe helyezi a meglévő energetikai és nyersanyaforrások magasabb szintű hasznosí­tását, fokoznia kell erőfeszítéseit, hogy új energiaforrásokat tárjon fel — mint a geoter­mikus energia, szélenergia, biomassza, nap­energia és egyebek — és tökéletesítse felhasz­nálásukat. Úgyszintén fokozni kell a kutatásokat a nuk­leáris energetika terén, beleértve a gyors reak­torokat is. A kutatásnak arra kell összpontosítani ere­jét, hogy olyan új, magas jellemzőjű gépeket és felszereléseket kreáljon, amelyek az anyagi ráfordítás csökkentését, az említett műszaki és minőségi színvonal emelését eredményezik, és elvezetnek alacsony üzemanyagfogyasztású új motorok megvalósításához. Megnövekedett figyelmet kell fordítani az automatizálási, elektronizálási és robotizálási programok alkalmazására a termelési folyama­tokban; a hangsúly a komplex automatizálási gépsorok létrehozására tevődik, kezdve a mun­kaigényes szektorokkal, és azokkal, ahol ne­hezebbek a munkafeltételek. Az új mezőgazdasági forradalom véghezvi­telében a mezőgazdasági tudományos kutatás­nak arra kell irányulnia, hogy nagyobb hoza­mú, fagy- és szárazságleíró, rövidebb vegetációs idejű vetőmag- és növényfajtákat hozzanak létre, hogy nagyobb hozamú állatfajtákat te­nyésszenek ki, hogy új takarmányozási tech­nológiákat alakítsanak ki. Megkülönböztetett gondot és figyelmet kell fordítani az életminőség javítására, a demog­ráfiai program valóra váltására, a nép egész­ségének védelmére, életerejének fokozására. Az eddiginél még nagyobb figyelmet kell fordítani az alapkutatások fejlesztésére a ma­tematika, a fizika, a kémia, a biológia, az or­vostudomány terén és más területeken, ame­lyek új távlatokat hivatottak biztosítani az anyagszerkezet, a természet és az élet titkai­nak megismerésére, általában az emberi meg­ismerés gyarapítására irányuló tevékenységnek. A gazdaság- és társadalomtudományok te­rén a kutatásnak az új gazdasági mechaniz­mus tökéletesítésére és alkalmazására, az egész gazdasági és társadalmi tevékenység tervsze­­rűsítésének és vezetésének tökéletesítésére, a forradalmi munkásdemokrácia állandó fejlesz­tésére kell összpontosítania erejét — ez ugyan­is döntő tényezője a szocializmus és a kom­munizmus sikeres építésének. A társadalomtudományoknak továbbra is fokozniuk kell az objektív törvények tanulmá­nyozását, módosulásaikat és új működési for­máikat a szocialista társadalomban, és azon kell munkálkodniuk, hogy e törvényeket ha­zánk realitásaival és fejlődési távlataival össz­hangban alkalmazzák — az ide vonatkozó pártpolitika szellemében. A román kutatásnak fokoznia kell aktív együttműködését a szocialista országok, a világ más államai megfelelő intézeteivel, azért, hogy közös erővel oldják meg a gazdasági-társadal­mi haladás fontos problémáit, hogy fejlődje­nek Románia nemzetközi kapcsolatai és nö­vekedjék hozzájárulása a más népekkel való barátság ügyéhez, a szabadság, függetlenség és a béke ügyéhez. A XIII. kongresszus határozatainak valóra váltása megköveteli, hogy állandóan javítsuk és tökéletesítsük az oktatást minden fokon, hogy az ifjú nemzedék képzésének és nevelé­sének felelősségteljes és megtisztelő munkáját a tudomány és technika, általában az emberi megismerés legújabb vívmányaira alapozzuk. Mindent el kell követnünk, hogy emeljük az emberek, a szocializmus építőinek szakmai színvonalát, szélesítsük általános műveltségü­ket, hogy kialakuljon az új ember, az ifjúság szocialista öntudata. Nagy felelősség hárul a tudósokra a háborús veszély aggasztó növekedésének megfékezésé­ben, fokozniuk kell erőfeszítéseiket, az összes népekkel együtt, hogy megállítsák az esemé­nyeknek a szakadék, a nukleáris katasztrófa felé tartó veszélyes menetét, hiszen a tudósok azok, akik a leginkább tisztában vannak a nukleáris fegyverekben és a világűr militarizá­lásában rejlő ves­zéllyel. Ebben a szellemben A tudósok és a béke Román Nemzeti Bizottság — melynek elnöke dr. Elena Ceaușescu, mérnök, akadémikus elv­­társnő — fokozni fogja együttműködését a vi­lág hasonló szervezeteivel, más tudós szerve­zetekkel, hogy megtegyen minden lehetőt pár­tunk és államunk nemzetközi együttműködési és békepolitikájának támogatására. A hazai tudományos kutatás és technológia fejlesztésének összehangolását és közvetlen irányítását dr. Elena Ceaușescu mérnök, aka­démikus, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bi­zottságának tagja, a kormány első miniszteré­nek első helyettese, a Tudomány- és Technoló­giaügyi Országos Tanács elnöke végzi, ugyan­olyan éleslátással és következetességgel, mint amely a kémia terén kifejtett, nemzetközileg elismert és nagyrabecsült tudományos munká­ját is jellemzi. Elena Ceaușescu elvtársnő személyében, ki­tartó és következetes munkastílusában megvan a garancia arra, hogy a vezetése alatt álló Tu­domány- és Technológiaügyi Országos Tanács és az alárendelt akadémiák és központi kutató­­intézetek — amelyek átfogják az ország összes kutatóintézeteit —, az összes tudományos ku­tatók, nemzetiségre való különbség nélkül ele­get tegyenek a jelzett elvárásoknak. Közelgő születésnapja ünnepi alkalmából kí­vánok Elena Ceaușescu elvtársnőnek hosszú életet, erőt, egészséget és boldogságot — együtt munkálkodva pártfőtitkárunkkal és államelnö­künkkel, Nicolae Ceaușescu elvtárssal hazánk, Románia Szocialista Köztársaság szüntelen fej­lődése, tudománya és kultúrája nemzetközi te­kintélyének állandó növekedése javára. Tudomány—szocialista építés Az, amit F. Bacon a tudomány szerepéről mintegy három és fél évszázada az Új Atlan­tis című munkájában megálmodott, már ré­gen valósággá lett. Természetesen ez nem egy csapásra következett be. A tudomány mai státusának kialakítása és megszakítás nélküli fejlődése egyre gyorsuló ütemű folyamat, mi­közben mind szorosabbá válik a kapcsolat a tudomány elméleti részei és azok gyakorlati alkalmazása között. Ugyanakkor jellemző, hogy a modern tudomány nemcsak megelőzi, hanem egyben meg is határozza a termelés fejlődését. Mind kézzelfoghatóbb módon igazolódik Marx több mint száz évvel ezelőtt megfogalmazott tétele, miszerint „[. . .] az általános társadalmi tudás, ismeret közvetlen termelőerővé [...]“ válik. Ez a tétel széles körben tudatosodik és lesz valósággá hazánkban, egyrészt a párt ideoló­gia­i-politi­kai nevelőmunkája, másrészt a gaz­daság- és társadalomvezetés elmélete, vala­mint gyakorlata, de nem utolsó sorban éppen tudománypolitikája eredményeként. Pártunk dokumentumai, így különösen a XIII. kong­resszuson Nicolae Ceaușescu elvtárs előterjesz­tette Jelentés, a Határozat és valamennyi rész, kiegészítő jellegű program szakszerűen és nyomatékkal hangsúlyozza a tudomány, a tudományos kutatás jelentőségét az országunk­ban folyó szocialista-kommunista építés jelen­legi és soronlevő szakaszaiban. „A következő ötéves terv gazdasági-társadalmi fejlesztési programjának megvalósításában — mutat rá a jelentés — különleges fontosságú szerep há­rul a tudományos kutatásra, a kutatási ered­ményeknek, a korszerű tudomány és technika friss vívmányainak a termelésben való gyors és határozott bevezetésére. [...] A tudományos kutatás, a technológiai fejlesztés és a műszaki haladás bevezetése 1986—1990-es időszakra vo­natkozó programja előirányzatainak megfele­lően, a kutatótevékenységnek biztosítania kell a termékek műszaki és minőségi színvonala jelentős emelését, a termelőszerkezet tökéletesí­tését és a gazdasági erőforrások minél hatéko­nyabb értékesítését, a román termékek ver­­senyképességének a növelését.“ A XIII. kongresszusnak a tudomány szere­pét olyannyira kidomborító megállapításai és iránymutatása felveti a tudománnyal kapcso­latos számos kérdés behatóbb elemzésének az igényét. Persze egy rövid írás keretében erre semmiképpen sem vállalkozhatunk. Csupán egyetlen probléma érintőleges felvázolására te­szünk kísérletet, ez pedig a tudomány közvet­len termelőerővé válása tézisének értelmezése. Annál is inkább szükségesnek tűnik ez, mivel első pillantásra — nyilván csak látszólag — a közismert marxi tétel ellentmondásnak tű­nik, mégpedig azért, mert az eléggé széles kör­ben elterjedt primitív, vulgarizáló felfogás szerint a tudomány csak szellemi jelenségként, a termelőerők viszont csak anyagi jelenségként kezelhetők. A feltételezett ellentmondás, a „hiba“ tehát nem a Marx adta megfogalma­zásban, hanem abban az eljárásban van, amely a termelőerőket rosszul határozza meg, s en­nek kövekeztében úgy tekinti őket, mint ame­lyek csak a szorosan vett munkaeszközökből és az azokat mozgásba hozó emberekből áll­nak. Ez a koncepció azonban — tévesen — nem veszi figyelembe, hogy a tudomány a ter­melőerők „sajátos eleme“, Marx szavaival „esz­mei és egyszersmind gyakorlati gazdagság", és hogy a legfőbb termelőerő az ember, a maga szellemi és anyagi erejének egységében. A termelés alapja a termelőerőként fellépő em­ber, de nemcsak a természettel és a termelés eszközeivel, a technikával való anyagi kölcsön­hatás szintjén mint anyagi termelőerő, hanem mint a termelési folyamatban mind nagyobb szerephez jutó szellemi potenciák hordozója, s éppen ezek a szellemi potenciák — persze nem ilyen egyszerűen — jelentik a tudományt. Nyilvánvaló tehát, hogy a termelőerők több összetevőből álló rendszert képeznek, melynek középpontjában az ember áll. Valamennyi, a termelőerő részét képező anyagi-technikai, szel­lemi, szervezési eszköz mint alkotóelem az ember fizikai és intellektuális tevékenységé­nek terméke, s egyben kiegészítője. Ebben az összefüggésben teljesen nyilvánvaló, hogy a technika és a tudomány egyaránt a termelő­erők összetevői, mégpedig egyenértékű össze­tevői, az ilyen szerepet betöltő tudományt úgy fogva fel — de nem tagadva tudatforma mi­voltát, s az ebből adódó sajátosságait — mint a társadalom kutatótevékenységének rendsze­rét, amely a természetről, a társadalomról és a gondolkodásról szóló ismeretek létrehozására és értékesítésére irányult. Az előbbiekből kitűnik, hogy az eszmei (így jelölve teljesen leegyszerűsített formában a tudományt) a társadalmi termelés története folyamán szükségszerűen mindig jelen volt az anyagi termelésben, ekképpen adva volt a le­hetőség, hogy a tudomány közvetlen termelő­erővé váljon. Ez a lehetőség azonban csak ak­kor realizálódik, amikor megérnek rá az ösz­­szes feltételek: egyrészt a társadalomban, a termelésben fellép az a szükséglet, hogy a tudomány közvetlen termelőerőként nyerjen felhasználást, másrészt maga a tudomány al­kalmassá válik a megfelelő funkciók betölté­sére. Ilyenformán a tudomány csak a terme­lésnek és a társadalomnak, valamint magának a tudománynak kellőképpen magas fejlettségi fokán válik közvetlen termelőerővé. A tudo­mány e minőségének kialakulása tehát egybe­esik eredményeiknek tudatos és rendszeres fel­­használásával a társadalmi termelés konkrét feladatainak megoldására, amivel viszont együtt jár az ilyen felhasználás biztosítására irányuló speciális intézkedések megtétele is. A tudomány közvetlen termelőerővé válásá­nak folyamata jelenlegi fokán a tudományos ismeretek — egészen röviden szólva — a kö­vetkezőkben testesülnek meg: a technikában (a marxi meghatározás szerint ez a „tudo­mány tárgyiasult ereje“) és a technológiában (ez a technika nyújtotta eszközök működteté­sének, felhasználásának módja), vagyis a ter­melés tárgyi feltételeiben; a dolgozók széles tömegeinek alkotói képességeiben; a termelés és a társadalom szervezési és irányítási elvei­ben. Ugyanakkor ezek a tényezők egyben olyan csatornák is, amelyeken keresztül a tudomá­nyos ismeretek közvetlen termelőerőkké vál­nak. Mégpedig néhány viszonylag önálló, de egymástól kölcsönösen függő láncszem kiala­kulásával és közvetítésésével. Ezek közül egye­sekben az ismeretek felhasználása és eszmei termelési modellekké való átalakulás megy végbe; mások információs tekintetben biztosít­ják e modellek kísérleti realizálását és gya­korlati bevezetését; ismét mások a termelés irányításának és ellenőrzésének szükségleteiből fakadó feladatokat teljesítenek, így végered­ményben megvalósul és fejlődik a tudomány, a technika és a termelés közötti szilárd kap­csolat, valamint kölcsönhatás, lényegében az ebből a három tényezőből álló dinamikus rend­szer. Ez a folyamat természeténél fogva interna­­cionális jellegű, de a különböző társadalmi­gazdasági rendszerű országokban uralkodó ter­melési-társadalmi viszonyoktól függően nyil­vánvaló, hogy sajátos módon megy végbe. A tőkés módon szervezett termelés szempontjá­ból a tudomány — az előbb említett három­tényezős rendszer meghatározó alkotóelemeként — annyiban közvetlen termelőerő, amennyiben az anyagi javak termelésének aktív faktora, de főleg abban a tekintetben, hogy elősegíti a profitszerzést. A szocializmus áttöri a tudo­mányhoz fűződő kizárólagosan utilitárius vi­szony korlátait, a tudományt a tárasadalmi valóságon belüli egyik olyan tényezőnek te­kintve, amelyben az ember termelőereje sza­badon fejlődik, és reálissá teszi azt, hogy a tudomány és a társadalmi termelőmunka össz­népi szinten egyesüljön. A szocializmusban a tudomány nemcsak az anyagi javak termelő­je, hanem az emberi személyiség szellemi gaz­dagságának, az ember nembeliségéből fakadó céljainak, érdekeinek, szükségleteinek, minden­­oldalú fejlődése perspektíváinak is a terme­lője. A tudomány­technika-termelés kialakult rendszerének fejlődése — éppen mert nem za­varja az önző magántulajdonosi szemlélet sok káros következménye — egyértelműen pozitív irányba halad a szocialista társadalom viszo­nyai között. Ennek egyik, egyszersmind meg­határozó feltétele a tervszerű műszaki fejlesz­tés, ugyanis ez az a nélkülözhetetlen lánc­szem, amely összekapcsolja a tudományt a technikával és a termeléssel; ennek — már­mint a technikai, technológiai fejlesztésnek — a lényege pedig az, hogy a tudományos kuta­tás eredményeit konkretizálja, s olyan anyagi formába „önti", amely közvetlenül bevezethető a termelésbe. Következésképpen a tudomány­­technika-termelés rendszerének utolsó tudo­mányos és első technikai láncszeme a műsza­ki fejlesztés. Annak, hogy a tudomány­technika-termelés rendszere kialakul, s egyre zökkenőmenteseb­­ben működik — miközben a tudomány domi­náló szerepe mindinkább kidomborodik —, a legfontosabb társadalmi-gazdasági következ­ménye az áttérés az extenzív gazdasági fejlő­désről az intenzívre. Ez az áttérés a termelő­erők struktúrájában és dinamikájában bekö­vetkezett forradalmi átalakulásokon alapszik, az átalakulások viszont kiterjednek a tudomá­nyos bázisra, a szervezeti és emberi ténye­zőkre, valamint a technikai-technológiai ele­mekre egyaránt. Az intenzív fejlődés lényege — egészen leegyszerűsítve — a tudományos­műszaki forradalom eredményeinek a maxi­mális alkalmazása, mégpedig a minőségi köve­telmények kielégítése prioritásának biztosítása végett, ennek pedig az egyedül lehetséges és objektíve szükségszerű módja a termelés tel­jes technicizálása, a klasszikus gépi techniká­nak a felváltása automatizált, libernetizált rendszerekkel, robotokkal. És mivel mindez igen bonyolult — nehézségektől és ellentmon­dásoktól sem mentes — műszaki, szervezési és nem kis mértékben emberi problémák meg­oldását teszi szükségessé, természetszerű, hogy kedvező feltételt biztosít számára a szocialista tervgazdálkodás, az, hogy ennek a folyamat­nak a kibontakozását tudatosan mozdítja elő a politikai vezetés, amely az egész nemzetgaz­daságot mint egészet tekintve megfelelő dön­téseket hoz, intézkedéseket eszközöl. Ennek plauzibilis példája az a mód, ahogyan pártunk XIII. kongresszusa veti fel és oldja meg ezt a problémát, így a jelentés megállapítja: „A következő ötéves terv folyamán fokozni kell valamennyi iparág intenzív fejlesztését, jobb egyensúlyt biztosítani a különböző szektorok között, elhárítva az adott pillanatban felme­rült bizonyos ellentmondásokat. [...] 1990-ig általános vonalakban befejeződik valamennyi szektor intenzív átszervezése." A tudomány közvetlen termelőerővé válásá­nak a következménye elsősorban a gazdasági hatékonyságnak a növekedése, másodsorban a munka termelékenységének nagymértékű eme­lése, ez viszont a gazdasági fejlődés intenzitá­sának a legfontosabb mutatója. A munkater­melékenységet növelő tényezők közül tehát ép­pen azok az elsőrendű jelentőségűek, melyek valamiképpen a tudományt képviselik, azzal vannak valamilyen formában kapcsolatban. Ilyenek: a tudomány általános fejlettségi szín­vonala, a termelésben való közvetlen alkalma­zása, a technikai-technológiai haladás foka, a dolgozók képzettsége, a termelés-szállítás szer­vezettsége. Ennek felismerése és megvalósítása érdekében kifejtendő tennivalók jutnak kifeje­zésre a jelentés következő passzusában: „Az 1986—1990-es ötéves terv egyik fő célkitűzését a munka termelékenységének a jobb termelés- és munkaszervezés, valamint az automatizálás, kibernetizálás és robotizálás útján történő nö­vekedése jelenti." Azon túlmenően, hogy a tudomány — jelen­leg egyre inkább , mint közvetlen termelő­erő milyen szerepet játszik a társadalmi fej­lődés egy adott stádiumában, számolni kell azzal a hatással is, amelyet a jövő formálására gyakorol. Mégpedig azért, mert a tudományos gondolatnak az egyszeri gyakorlati megvalósí­tásával nem szűnik meg a hasznossága a tár­sadalom számára. Hiszen a tudományos gon­dolatok nem pusztulnak el, nem is kerülnek roncstemetőbe, mint az elavult, elhasználódott technikai beredezések. Tovább folytatják ter­melő életüket, egyrészt új gondolatokkal egye­sülve, másrészt kiindulópontként szolgálva ez utóbbiak születéséhez. Mindennek a tudatában hangsúlyozzák ismé­telten pártunk dokumentumai a tudomány je­lentőségét az új társadalom felépítésének va­lamennyi stádiumában, sajátos­ konkrét célki­tűzéseinek valóraváltásában. Ezt fogalmazza meg a kommunizmus irányába való előrejutás perspektívájában a XIII. kongresszuson előter­jesztett Jelentés: „A korszerű tudomány és technika legújabb vívmányainak széles körű bevezetésével a XX. század utolsó évtizedé­ben tovább folytatódik a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunista társa­dalomra való áttérés műszaki-anyagi alapja megteremtésének és fejlesztésének forradalmi folyamata. [...] Teljes mértékben tisztában kell lennünk azzal, hogy hazánk gazdasági­társadalmi fejlesztése, a kommunizmus meg­teremtése csakis a tudomány és a technika, az általános emberi megismerés legújabb vívmá­nyainak alapján mehet végbe." GALL JÁNOS Januári évfordulók 1 — 425 éve halt meg Joachim du Bellay francia költő 2 — 40 éve halt meg Gulácsy Irén 120 éve halt meg Gustaw Olizar lengyel költő 3 — 70 éve született Pierre Courtade francia regényíró 110 éve halt meg Pierre Larousse francia filológus 4 — 25 éve halt meg Albert Camus francia író 20 éve halt meg Thomas Stearns Eliot angol költő 65 éve halt meg Benito Pérez Galdós spanyol regényíró 5 — 520 éve halt meg Charles d’Orléans francia költő 120 éve született Dávid Frischmann héber író 75 éve halt meg Petelei István 40 éve halt meg Szabó Dezső 6 — 225 éve született Ion Budai-Deleanu román költő 165 éve született Degré Alajos 7 — 660 éve halt meg Dóm Dinis portugál költő 270 éve halt meg Fénelon francia író 255 éve halt meg Árni Magnússon izlandi filozófus­­ — 105 éve született Fan Noli albán író 9 — 100 éve született Bengt Berg svéd író 95 éve született Karel Capek cseh író 80 éve halt meg Louise Michel francia költőnő 11 — 40 éve halt meg Ada Negri olasz költőnő 12 — 105 éve született Lengyel Menyhért 95 éve halt meg Júlio César Machado portugál író 13 — 25 éve halt meg Sibilla Aleramo olasz írónő 120 éve halt meg Józef Dzierzkowski lengyel író 15 — 135 éve született Mihai Eminescu román költő 190 éve született Alekszandr Szergejevics Gribojedov orosz író 16 — 135 éve született Pierre Loti francia író 17 — 385 éve született Pedro Calderón de la Barca spanyol drámaíró 20 éve halt meg Hans Marchwitza német regényíró 18 — 120 éve halt meg Magnus Jakob Crusenstolpe svéd író 230 éve született Ondrej Plachy szlovák író 19 — 200 éve halt meg Zaharije Orfelin szerb író 120 éve halt meg Pierre-.Joseph Proudhon francia publi­cista 20 — 135 éve halt meg Adam Gottlieb Ohlenschlager dán költő 85 éve halt meg John Ruskin angol író 21 — 170 éve halt meg Matthias Claudius német költő 115 éve halt meg Alekszandr Ivanovics Herzen orosz író 23 — 110 éve halt meg Charles Kingsley angol regényíró 105 éve halt meg Eugéne Labiche francia drámaíró 24 — 230 éve született Johann Baptist Alxinger osztrák költő 25 — 80 éve született Itó Hitosi japán író 350 éve született Daniel Caspar von Lohenstein német költő 26 — 70 éve halt meg Akaki Cereteli grúz költő 130 éve halt meg Gérard de Nerval francia író 27 — 125 éve halt meg Bolyai János 210 éve született Friedrich Wilhelm Schelling német filo­zófus 40 éve halt meg Szerb Antal 28 — 95 éve született Martha Bibescu román írónő 180 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály 165 éve halt meg Pálóczi Horváth Ádám 29 — 125 éve halt meg Ernst Moritz Arndt német költő 125 éve­ született Anton Pavlovics Csehov orosz író 30 — 155 éve született Petre Ispirescu román író 215 éve született Köteles Sámuel

Next