Utunk, 1988 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1988-11-11 / 46. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Történelmi tudat Az egységes román nemzeti állam megalakulása 70. év­fordulójáról való megemléke­zéseknek és a Központi Bi­zottság közeli ideológiai ple­nárisa előkészítésének idő­beni egy­beesése természetes módon irányítja a figyel­met a történelmi tudat he­lyére és szerepére a szocia­lista tudat egészében. A köz­ponti sajtó sorra közli a Poli­tika Végrehajtó Bizottság tag­jai tollából az évfordulónak szentelt és az áprilisi tézisek jegyében fogant tanulmányo­kat, amelyekben a történelmi tudat időszerű, az ideológiai­nevelői tevékenység új minő­ségi szintre emelése szem­pontjából fontosnak ítélt kér­dései kiemelt érdeklődésnek örvendenek. Nicolae Ceausescu elvtárs felfogásában a történelmi tudat kialakításának és fejlesztésé­nek az egész ideológiai-novel­­lői tevékenység egyik legfon­tosabb tartópillérévé kell vál­nia. Pártunk és államunk ve­zetőjének ez az álláspontja szervesen összefügg a szocia­lizmusról vallott nézeteivel. Áprilisi expozéjában Nicolae Ceausescu elvtárs ismételten és erőteljesen hangsúlyozta pártunknak azt a vezérelvét, miszerint a szocializmus kü­lönbözőképpen valósul meg a különböző országokban, min­den pártnak az adott ország konkrét feltételeinek, realitá­sainak, történelmi sajátossá­gainak megfelelően kell al­kalmaznia a társadalmi fejlő­dés objektív törvényszerűsé­geit és a tudományos szocia­lizmus elveit. A szocializ­musnak minden egyes or­szágban sajátos történelmi forrásai és dimenziói is van­nak; a történelmi tudat már csak ezért is elengedhetetlen és fontos összetevője a szocia­lista tudatnak. Az áprilisi expozéban Nicolae Ceausescu elvtárs elvi követ­kezetességgel és példás érve­léssel utasítja vissza mind a forradalom, mind az ellenfor­radalom exportjának tételét és gyakorlatát. A szocializmus nem exportálható és nem im­portálható, a szocializmus bár­mely országban csak akkor és annyiban lehetséges és életké­pes, ha mély történelmi gyö­kerei vannak, ha az egész ad­digi történelmi fejlődés szük­ségképpeni eredményeként jön létre. Nicolae Ceausescu elv­társ történelmi fejtegetéseiben — amelyek új alapokra he­lyezték az egész román törté­netírást —, erőteljesen ki­domborodik az a tény, hogy Románia történelme folyamán a dolgozó nép forradalmi, ha­ladó, hazafias erői vitték vég­hez az összes nagy forradalmi átalakításokat, biztosították társadalmunk haladását. Ha­zánk életének minden fontos mozzanata — mondotta pár­tunk és államunk vezetője — összefügg a tömegek harcával, az egész nép harcával, amely a társadalmi haladás mozgató ereje, Románia történelmének igazi alkotója. Nicolae Ceausescu elvtárs következe­tesen hangsúlyozta és hangsú­lyozza, hogy a Román Kom­munista Párt jog szerinti örö­köse és folytatója a román nép forradalmi és demokratikus harcainak — a szabadságért, a társadalmi igazságosságért, a függetlenségért, a haladásért. Az áprilisi expozé hazánk, de ugyanakkor az egész emberi­ség történelmi tapasztalatára is épít, amikor azt igényli, hogy állandóan tartsuk szem előtt; a népek, a széles töme­gek a társadalmi fejlődés iga­zi hajtóerői, megvalósítói. Ez a történelmi tapasztalat is benne foglaltatik abban az elvben, amelyet pártunk ideo­lógiai programja — Nicolae Ceausescu elvtárs 1982. júniusi előadói beszéde — így fogal­maz meg: „A szocializmus a néptömegek, a dolgozók, a nép műve, a nép építi a népért“. Pártunk és államunk veze­tőjének a felfogásában a he­lyes történelmi tudat egyik legfontosabb vonása, hogy for­radalmi álláspontra helyez­kedve ítéli meg a múlt törté­néseit — akárcsak a jelenét is egyébként —, megkülönböz­tetve a jót a rossztól, a pozi­tívat a negatívtól, tárgyilago­san értékelve egyiket is, má­sikat is, annak érdekében, hogy becsülni, fejleszteni tud­juk a jót, a haladót, az ér­tékeset és elvessük a rosszat, a negatívat. Nicolae Ceausescu elvtárs példaként említi, hogy pártunk, népünk, szocialista történelmi tudatunk határo­zottan elítéli és bírálja az egy­kori polgári-földesúri rend­szert, ám ugyanakkor nagyra becsüli a társadalmi haladá­sért folytatott harcokat, ame­lyek a román nemzet és a egységes nemzeti állam kiala­kulásához vezettek. A helyes történelmi tudat hasonló dif­ferenciáltsággal ítéli meg és értékeli a szocialista társada­lom fejlődését is, hiszen ez a fejlődés is arra épül, ami a történelem folyamán megva­lósult. A helyes történelmi tudat elengedhetetelen feltétele an­nak, hogy ismerve és becsülve népünk történetét, anyagi és szellemi alkotásait, hősi har­cait, méltóképpen értékeljük és becsüljük a jelen vívmá­nyait, a történelmi távlatok ismeretében tudatosan tevé­kenykedjünk a szocialista ha­za szüntelen felvirágoztatása érdekében. A helyes történel­mi tudat a szocialista haza­­fiság lényeges összetevője, márpedig az ideológiai és a politikai­ nevelő munka egyik legfontosabb feladata a szocia­lista hazafiság erősítése, fejlesz­tése. Pártunk ideológiai prog­ramjában Nicolae Ceausescu elvtárs szocialista hazánk e­­gyik nagy vívmányának ne­vezte az összes dolgozók teljes jogegyenlőségét nemzeti kü­lönbségre való tekintet nélkül, és hangsúlyozta, a jövőben is mindent meg kell tenni a tel­jes jogegyenlőség elvének tö­retlen alkalmazásáért. Ebben az összefüggésben hangzottak el a következő szavak is: „Kö­zös hazánk van. Az egész nép egyesült munkájával teremt­jük meg a világ legigazságo­sabb és legemberibb társadal­mát , a szocialista és kom­munista társadalmat. Tegyünk meg mindent az egész nép, nemzeti különbség nélkül az összes állampolgárok együtt­működésének és megbontha­tatlan egységének erősítéséért. A szülők eredetétől függetle­nül, közös eredetünk van: a haza eredete, amelyben szület­tünk. Tanuljuk meg szeretni és megvédeni közös hazánkat! Itt, Romániában, a dolgozók­nak, nemzetiségi különbség nélkül, szoros egységben meg kell teremteniök, a Román Kommunista Párt politikai ve­zetésével, az új, szabad életet, teljes egyenlőségben és testvé­­riségben. Itt, közösen teremt­sük meg a kommunizmust!“ Logikus, mindig időszerű, mindig fontos következtetései és követelményei ezek a he­lyes történelmi tudatnak. UTUNK Marius Butunoiu: Mihai Viteazul szobra Cluj-Napocán Tömegmozgalmak — az egységért Románia állami függetlensé­gének kihívása és Dobrudzsá­nak az országhoz való vissza­csatolása, a román államépítés rendkívül fontos láncszemét jelentették, de mivel a román állami lét még 1877—78-at kö­vetően nem esett egybe a nemzeti léttel, a politikai egy­ségért való küzdelem tovább­ra is a román történelem e­­gyik fő jellemzője maradt. E küzdelem feltételei azon­ban lényegesen megváltoztak. A román politikai egységtörek­­vések éltető központját, össze­fogó és irányító erejét a most már teljesen független, az ál­landó politikai és gazdasági felemelkedés útját járó Romá­nia fogja alkotni az egész el­következő időszak során. A te­kintélyében és erejében meg­növekedett ország lett a hatá­rain kívül élő összes románok reményének a hordozója. A­­mint ezt a sibiui Tribuna mottójaként 1884-ben Ioan Slavici megfogalmazta: „A nap minden román számára bucu­­restiben kel fel“. A román államnak az 1918. évi egyesülés előkészítésében betöltött helyét és szerepét il­letően ki kell emelnünk, hogy Románia egész politikai élete e célkitűzés megvalósítására tájolódott be. A közéletet irá­nyító politikai pártok és ve­zető politikusok a gazdasági­társadalmi kérdésekben még ha eltérő álláspontokat és programokat is hangoztattak, az állami egység kiteljesíté­sének ügyében azonos célokat követtek, s e tekintetben csak a megvalósítás módozatait és eszközeit illetően oszlott meg a véleményük. Amint azt Nicolae Ceaușescu elvtárs is megállapította: „E harc alap­vető megkülönböztető vonása az volt, hogy átfogó tömegfel-seget öltött, átfogta a munkás­ságot, a parasztságot, az értel­miséget, a burzsoázia haladó köreit, a társadalom fő osztá­lyait és rétegeit. Az akkori fel­tételek között a burzsoázia, minden politikai korlátja elle­nére, pozitív szerepet töltött be az egyesülésért vívott küz­delemben, s a történelmi fej­lődés objektív követelményei irányában, a tömegek érde­keinek és törekvéseinek szel­lemében cselekedett“. S a romániai közvélemény ki is fejezte szolidaritását a Kárpátokon túliakkal; a par­lamentben éleshangú nyilatko­zatokban, a tömegek utcai megmozdulásokon és tünteté­seken, a sajtó hasábjain vál­lalnak közösséget velük. A megalakult kulturális-politikai egyesületek pedig rendkívül é­­lénk tevékenységbe kezdenek az egységért folyó harc műve­lődési, politikai és nemzetközi téren való kibontakoztatása érdekében. Az 1891. január 24-én munkához látó Liga cul­turală tevékenysége volt a leg­eredményesebb. A Liga jelen­tős összegekkel járult hozzá a román nemzeti mozgalom do­kumentumainak megjelenteté­séhez és terjesztéséhez, az er­délyi tudósok munkáinak a ki­adásához, az erdélyi román iskolák, művelődési egyletek, intézmények, folyóiratok és újságok támogatásához, a bör­tönbe került újságírók és po­litikusok segélyezéséhez. A Liga culturală kiadványai nagymértékben hozzájárultak a nemzetközi közvéleménynek a román ügyről való tájékoz­tatásához. Külföldön lévő szervezetei s az ott megjelen­tetett kiadványai rokonszenvet ébresztettek és támogatást sze­reztek. A Liga tekintélyes ve­zetői, a román politikai és művelődési élet kimagasló képviselői — V. A. Urechia, S. Mindrescu, N. Iorga, G. Mo­­roianu, V. Lucaciu, O. Goga, Take Ionescu, Vasile Stoica — nem egy esetben európai visszhangot keltő akciók kez­deményezői voltak. A román értelmiségnek ez a legjava, mutat rá Nicolae Ceauşescu elvtárs, „energiáját önzetlenül a népérdekek szol­gálatának, a harcos művelődés fejlesztésének, a társadalmi haladáshoz, a szabad és füg­getlen hazához fűződő eszmé­nyek valóra váltásának szen­teli“. A romániai közvéleménynek a Kárpátokon túliak nemzeti s politikai küzdeleme iránt ki­nyilvánított szolidaritása egy adott pillanatban a memoran­­dista mozgalomhoz kapcsoló­dott. Valóságos tömegmozga­lom bontakozott ki az erdé­lyiek támogatása érdekében. „Az biztos, hogy a magyar­­országi és az erdélyi románok melletti mozgalmak, amelyek már több éve tartanak — je­lenti egy elfogulatlan szemlé­lő, egy török diplomata — ke­mény és nagyon erőszakos for­dulatot vettek.“ A nagy történelmi évfordu­lók — 1901-ben Mihai Vitea­zul halálának 300. évfordulója, 1904-ben Ştefan cel Mare ha­lálának 400. évfordulója­­, a román fővárosban rendezett nagy kulturális rendezvények és kiállítások, amelyeken kép­viseltették magukat az összes románok, megannyi alkalmul szolgáltak a kapcsolatok szo­rosabbá vonására, a románok küzdő szellemének gyarapítá­sára.­­ CSÚCSÚJA ISTVÁN • DAVID HOVANESZ • JAKABFFY TAMAS • KISS ZSUZSANNA • VJACSESZLAV KUPRIJANOV • VASZILIJ LEDKOV • NAGHlB MAHFÜZ • JANIS PETERS • NYIKOLAJ RUBCOV XLIII. ÉVFOLYAM 46. (2089.) SZÁM CLUJ-NAPOCA 1988. NOVEMBER 11. ARA 3 LEJ ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Olvastam az olvasásról ■ /• . r­­­i.■ Arany János levele Petőfi­nek: „Elmeneteled óta nem­hogy a költés, de még a vers­­csinálás sem megy. Tudod-e, miféle mesteremberség ez a verscsinálás? Ez, pajtás a kő­vágásnál csak százszorta ne­hezebb valami, ezelőtt én sem ismertem, de a napokban megpróbáltam. Az ember le­ül, kitalál sok tollrágás után egy rímet, mely legyen pél­dául tapló, ha ez megvan, feláll, gondolkozik, hol lehet­ne megegyező rímet lelni, végre egyben megállapodik, tegyük fel ebben: vak ló"... Iulius Pollux, egyiptomi származású görög grammati­kus a második század végén Athénben tanított. Szorgalmá­nak köszönhetjük az Onomasz­­tikon című, csak töredékben fennmaradt ősirodalmi lexi­kont, mely egyebek közt a költő görög elnevezéseit gyűj­ti össze és magyarázza. Már csak ebből a virágzó görög költészet páratlan gazdagságá­ra, a műfajok sokaságára le­het következtetni. A költő poietész, az énekes apidosz, a komédia parodosz, de még a tragédia is az* a nászdal himenaiosz, és olyan mitoló­giai „titkokat“ is felfed, hogy Manérosz például nemcsak a múzsák tanítványa volt, de nem kisebb dolog, mint a föld­művelés „feltalálója“! Külön voltak evező-, őrlő-, cséplő- és pásztordalok, s nyilván csak daloló dalok is. A költő s a művész fogal­ma sokat változott az évezre­dek folyamán, státusa is inga­mozgást végez a hierarchiák­ban; megbecsülésével kapcso­latban egyformán épületes je­lenet, mikor a műteremláto­­gató német-római császár le­hajol s felveszi Tizian elejtett ecsetjét, valamint az a levél, melyben a makedón király tu­datja Arisztotelésszel fia, az eljövendő Nagy Sándor meg­születését. Körülbelül így hangzik: „Fülöp üdvözli Arisz­totelészt. Tudd meg, fiam szü­letett. Ezért is hálát adok az isteneknek, de nemcsak éppen azért, hogy született, hanem inkább azért, hogy a te éle­tedben jöhetett világra .. Festetics gróf pedig levett sü­veggel fogadta a kastély ka­pujában Csokonait, abban a rátarti világban, mikor egy ispán szemében Csokonai sem volt több, mint egy másokat süvegelni köteles jobbágy. De térjünk vissza Arany János leveles­könyvéhez. A Bach­­korszak közepén így kesereg a költő státusáról Tompa Mi­hálynak: „Miért is kellett ne­kem odahagyni békés magá­nyomat? Miért e pályára lép­nem, mely egész életre bol­dogtalanná tett? Oly nyugod­tan élnék, én egyszerű falu­si jegyző, nem ismerve senki­től! De az ördög nem hagyott békét: első léptem sükere hiú­vá tőn, s vágyakat keltett bennem, melyek elvontak a mindennapi élet apró gond­jaitól. Most meg vagyok haso­­nolva önmagammal: örömest visszatérnék a régi ösvényre, de nem lehet többé. Oh bará­tom! ha én a Toldit nem ír­tam legyen, nem volnék most vagabundás.“ Ám ugyanebben a levélben áll a bölcs, higgadt, vigasztaló­figyelmeztető megállapítás is: „Vajon Shakespeare előtt nem volt-e angol költészet? Vajon ő támad-e, ha ez nincs, ha nincs kit homályba borítni (...) hol tehetséget vettünk ész­re, nyilatkozzék az bármily alakban, bizony az ítészet helytelenül cselekszik, ha do­rongot használ ellene.“ laszlóffy aladár

Next