Üvegipar, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

ÜVEGIPA­R A LEGJOBBAKBÓL LETT MUNKAKÖZÖSSÉG tiszonnyolc ügyes ember Manapság sokan vitatkoznak arról, hogy a kisvállalko­zások ugyan merre viszik a szocializmus szekerét. Még többen talán azok vannak akik felismerték és nem kérdő­­jelezték meg a párt és az állam új intézkedését. Egysze­rűen szükséges a hogyan tovább útjait keresni. S egyre többen vannak, akik nem várják a sült galam­bot, hanem az ügy mellé állva cselekszenek. Így van ez az Orosházi üveg­gyárban is, ahol 1932. október­­ 1-én társasági szerződéssel létrejött a vas- és csőszerelő gazdasági munkaközösség. A vasszerkezeti üzem huszonnyolc dolgozója, az üzem össz­­létszámának egynegyede, tizenhét vasszerkezeti szerelő és tizenegy csőszerelő állt össze munkaközösséggé, melynek profilja a gyáron belül folyamatosan jelentkező vasszerke­zeti és csőszerelő munkák elvégzése. Álljunk meg egy pillanatra. A vállalkozókat sokszor ez; az a vád, hogy csak ügyeskedők, spekulánsok, egyéni önzésből meggazdagodni vágyók, va­gyis negatív tulajdonságú em­berek kapnak az alkalmon, amikor munkaközösségekbe lépnek. Biztosan vannak ilye­nek is. De az üveggyáriak egé­szen mást példáznak. Itt azok álltak össze, akik eddig sokat és jól dolgoztak, a mun­i­­taközösség három választott képviselője pedig tekintélyes ember, jó szakemberek és jó közösségi emberek is. OLÁH ISTVÁN az ügyintéző, üzem­vezető-helyettes és alapszer­­vezeti párttitkár, a vasszerke­zeti csoport szakmai irányító­ja PODMANICZKI LÁSZLÓ művezető és szakszervezeti fő­bizalmi, a csőszerelő csoport szakmai irányítója pedig KŐ­VÁGÓ ANDRÁS csoportveze­tő, szakszervezeti bizalmi. Úgy is megfogalmazható, hogy olyan emberek, akik eddig is a gyári érdekek, a társadalom ügyének előrevivői voltak és maradnak továbbra is. A ve­lük történt beszélgetésből áll össze a kép, tulajdonképpen mire vállalkoztak, és kinek milyen haszonnal jár ez. A KÜLSŐ CÉGEK NEM VÁLLALTÁK A gyár gazdasági és társa­dalmi vezetősége egyre job­ban érezte, hogy a beruházá­sok, a felújítások elvégzésénél szűk a keresztmetszet, kivite­lezési nehézségek jelentkez­tek, a költségek megemelked­tek. Ezért is, és egyéb meg­fontolásokból serkentették vállalati gazdasági munkakö­­­zösség létrejöttét ezen a terü­leten. Az elmondottakat tá­masszuk alá néhány példával. A gyár működéséhez elen­gedhetetlen a beruházások, a felújítások folyamatossága. Ezek zömét külső vállalatok végezték és végzik a jövőben is. Az ÉKSZEV, CSŐSZER, Hőtechnika, GÉPSZER, és mások állandó közreműködők. A külső cégek a kisebb volu­menű munkákat nem, vagy nem szívesen vállalják, nagy rezsivel dolgoznak, a vállal­kozási díj magas, ez a gyár­­­nak jelentős többletkiadást okoz. A vasszerkezeti üzem­nek eddig is be kellett száll­nia szerelésjellegű munkák­kal, hogy egy beruházás, fel­újítás idejére létrejöjjön. De az üzem fő feladata a kar­­­­bantartás. Az új beruházások­kal, az ú­j létesítményekkel és felújításokkal természetszerű­en megszaporodtak a karban­tartó feladatok (például: cse­­répsorok, keverékszállító rend­szer stb.) A vasszerkezeti üzem az utóbbi években lét­szám- és kapacitáshiányban szenvedett. Mivel fő profilja a karbantartás lett, szerelési­­ munkákra nincs már elég ere­je. Vagy vegyünk egy másik problémát. A felújítások ide­jén sok volt a túlóráztatás, például a keverékszállító be­rendezés is így készült, ennek bérköltsége a bérszínvonalat emelte meg Ez így nem gaz­daságos. Most a túlórát az üzem karbantartásra, gyors hibaelhárításra fordíthatja, és ez a termelés folyamatosságát jobban elősegíti. Nos, ezek és még sok más körülmény, ob­jektív ok tette szükségessé a megoldás keresését. Ennek ad törvényes lehetőséget a válla­lati gazdasági munkaközösség. MASZEKOLÁS HELYETT KÖZÖSEN Van a dolognak néhány em­beri oldala is. A munkaközös­ség tagjai munkaidőn túl, sza­bad idejük egy részét a vál­lalkozások teljesítésére fordít­ják. Alapvető fő követelmény továbbra is a gyári munka­köri kötelezettségük tökéletes elllátása. Csak akkor lesz va­lóban hasznos a munkaközös­ség, ha tevé­keny­kedésük nem megy a fő feladat rovására. A kiválasztásnál már egy össze­szokott csapat volt, hiszen egy szocialista brigád tagjai is, akik eddig is vállaltak plusz­munkákat, túlórázást, de igen sok egyéb társadalmi munkát is. Nem tagadják, hogy egyi­­kük-másikuk eddig is masze­kolt gyáron kívül. Tehát is­merik egymás emberi tulaj­donságait, mint a szorgalom, a fegyelmezettség, a teherbí­rás, de ismerik szakmai fel­­készültségüket is, mint példá­ul a több szakmában való jártasságot. Tehát vállalkozó szellemben eddig sem volt hi­ány, de ez az új lehetőség egy egyéni haszon mellett a kö­zösség és a társadalom hasz­nosságát jobban szolgálja. Most szervezett formában van bizto­­sítva a kereset kiegészítése. Eh­hez hozzájárul az a technikai segítség, amelyet a gyár igénybe vehető gép- és szer­számeszközei nyújtanak. És ez már egy újabb gyári, tár­sadalmi érdek! A Közösség törvényesen, szabályszerűen működik. Háromtagú képvi­selő irányítja a munkát, a ta­gok saját maguk közül fasztották őket. Úgy néz rá­ki, jól összeállt a csapat. Beszélgetőtársaim mind­ezeket igen nagy hozzáértés­sel mondják el, a tudósító ne­hezebben tudja rögzíteni közölteket. Talán ennél is ne­­­hezebb visszaadni a lelkese­désüket, azt a hangnemet, ahogyan besszélnek. Élvezik azt, hogy egy dolognak cse­lekvő részesei lehetnek. El­mondják még, hogy a kis lét­szám miatt a munka jobban szervezhető, az anyag, az esz­köz biztosítva van, mindenki személyre szólóan ismeri fel­adatát. És ez nagyon jó. Tré­fásan jegyzik meg, hogy eddig munkájukat ennyien nem el­lenőrizték, mint most. Nem­csak hivatalosan, hanem közösségen kívül álló munka­a­társaik is­ Igyekeznek helyt­állni. Ezek után már csak az a kérdés hiányzik, mit vég­zett el ez a munkaközösség alig három hónap alatti. A PLUSZMUNKA IS ÖRÖMÖT AD A keverékszállító rendszer második ütemének szerelését a beüzemelésig folyamatosan az év közepéig végzik el. Há­rom egység elkészült, tizen­kettő még hátravan. Ezzel a­ II—III-as kemencék keverék­szállítása szalagos rendszerrel biztosítva lesz. Sok targonca használata feleslegessé válik, az eddig ott foglalkoztatott lét­számot, illetve kapacitást más­hol lehet felhasználni. Mun­kájuk nyomán javul a mun­kahelyi és környezetvédelmi helyzet. Elvégezték a II-es hutai esővízelvezetést három­száz méternyi csővezeték ki­építésével. A selejtcserép el­­hordása konténerben, targon­cával történt az I-es hutában. Ennek kiváltása érdekében, gazdaságosabb módszerre át­térve, cserépelhordó, úgyne­vezett „metrószalag’ kiépí­tése történt meg. Az építőüze­mi telephely fűtésvezetékét, a víz- és melegvíz-szolgáltatás berendezéseit elkészítették. Ez igen jelentős a munkahe­lyi körülmények javítása ér­dekében. További tervek kö­zött annyi feladat szerepel, hogy azok kitöltik az egész évi kapacitást, teljes leter­heltséggel. Igen. Teljes leterheltséggel. Becsülettel helytállni a fő­­foglalkozásból eredő munkák­ban és bizonyítani a vállal­kozás értelmes hasznosságát. Azt mondják beszélgetőtár­saim, hogy bírni fogják. Fia­tal, harmincöt év alatti em­berek, akiknek a munka nem csak a fáradtság, hanem az öröm forrása is. A minimális munkaidő fejenként, havonta hatvannyolc óra. Ez a kötele­ző, eddig száz-száztíz órát dolgoztak. Bruttó jövedelmük hat-hétezer forint volt, mely­ből négyféle adó és SZTK- járulék lejött, ez ezer forintot tesz ki. Megéri? Igen! Azért csinálják. De vajon csak ezért? Pribék Sándor ÜVEGMŰVÉSZ Reneszánszát éli napjainkban az ősidők óta ismert anyag, az üveg, olyan művész keze nyomán, mint a nem­rég önállósodott Parádi Üveggyár művészeti vezetője, Rénes György. A hagyományos formákon túl új eljárásokra és for­mákra törekszik. Jelenleg nyugati piacokra — francia, svájci, amerikai, kanadai — készít olyan egyedi darabokat, mint a képen is látható és nagy sikerre számító világítótestek. Danis Barna felvétele X 1983. FEBRUAR LEHET EGY KÉRDÉSSEL TÖBB Nyújtózkodásunk és a takarónk Pártunk XII. kongresszusának határozatai cselekvésünk középpontjába a külgazdasági egyensúly megteremtését állí­tották. Az MSZMP Központi Bizottsága 1982. június határozata megállapítja, hogy az életszínvonal alakulása 23-i a következő évtizedben attól függ, hogy a gazdaságos, nemzetközi igényekhez igazodó exportot hogyan tudjuk nö­­­velni, a műszaki fejlődést nem gátló, ésszerű importm­érsék­­lést hogyan tudjuk megvalósítani. Természetes, hogy a külgazdasági egyensúly megterem­tése jelenleg kizárólag a kivitel növelésével és az import csökkentése útján képzelhető el. E két tényező együttes ha­tására, a belföldi felhasználásnak csökkennie kell. Havasi elvtárs írásában a ni szeretnénk az exportot és belföldi felhasználással kap- csökkentjük az imortot? Mi csolatban a „túlelosztás” ío­ a belső megoldás? galmat használja. Lényegében arról van szó, hogy többet­­ használtunk fel annál, amit megtermeltünk. Elgondolkod­tam azon, hogyan lehetne ezt a tényt értékelhetőbbé tenni! _______________ Kevés az, amit teszünk A helyi példa adott. Sok la- ———————— kást, iskolát, óvodát építet­tünk, korszerűsítettük a köz- Hiszen az export növelése a műhálózatot, általában véve tőkés gazdasági rendszer­rel­­megvalósultak község- és vá­­sága mellett rendkívül nehéz rospolitikai célkitűzéseink, — feladatot jelent. Az import és erre méltán lehetünk busz- hosszú távú radikális csökken­­tek Zala megyében is! Igaz, tése viszont hazánk adottságai eredményeinket csak úgy ér- mellett szinte elképzelhetetlen.­hettük el országosan, hogy . Kül?"?és ® nemzetközi össze­­. . . . . ., hasonlítások megállapítottak részben a más nemzetek al­­att hogy hazánkban a munká­tól megtermelt nemzeti jőve- termelékenysége messze elmé­­delmet vettük kölcsön, mivel vacs a tőkésországok termelé­­az általunk megtermelt kevés­­kenységétől, de a szocialista ... . . ...... országok termelékenységi ősz­nek bizonyult igényeink kiesé- szehasonlításában sem tarto­sít és éhez í zunk az élvonalba. Ezt alapul tenni azon kívül, hogy növel­_ A bajok külső okain -gon- véve, egyszerűsödik a képlet! Ha a term­ékbe feketett dolok itt elsősorban a csere-­anyag, munka, energia értéke arányromlásra — nem tudunk csökken, növekvő kivitel is le­­változtatni. Mégis mit kellene hűtűvé teheti a fogyasztás nö­velését. Ugyanakkor növeked­ni fog a naturális mértékben kifejezett fogyasztás anélkül, hogy az forintban jelentkezne, következésképpen az életszín­vonal is javulni fog. Ehhez nem kell új dolgokat kitalál­ni, hiszen a feladatok évek óta ismeretesek, sokat beszéltünk már róluk. Tanulmányoztam Zala me­gye városi-járási gazdasági adatait. Mindenütt a bázis­szemléletet tükröző magatar­tással találkoztam. Pedig tu­domásul kellene venni már, hogy a kimutatható, hol sze­rény, hol nagyobb mértékű javulás ellenére kevés az, amit teszünk. Legalábbis ahhoz ké­pest kevés, ahogyan élünk! Megítélésem szerint a tár­sadalmi tudat szintje elma­­radt az elért életszínvonal szintjétől. Talán éppen azért, mert az első nem kizárólag munkánk eredményéből fa­kad! A változtatás legfonto­sabb ideológiai feladataink egyike. Ugyancsak tudati elem annak megértése, hogy olyan időket élünk, amikor halaszt­hatatlanná vált a csoportérde­kek alávetése a közösség ér­dekeinek ! Néha áldozatok árán is vál­lalni kell olyan feladatot, — például, mint az exportra va­ló termelés esetén — amely­nek alacsonyabb jövedelmező­sége átmenetileg hátrányos a kisebb kollektíva számára. Saj­nos nem végtelen az olyan termékeink száma, melyek ke­resettek a külpiacon. Jelenle­gi kiélezett helyzetünkben úgy érzem megengedhetetlen, hogy gazdaságossági okok miatt azok, akiknek ilyen termékük van, ne éljenek az értékesítés lehetőségével, hivatkozva kompetitív árképzésre, a jö­­­vedelmezőségi mutatóhoz kö­tött bérezésre. Biztos vagyok abban is, hogy hosszabb távon az áldozatvállalások nem ma­radnak elismerés nélkül. Foglalkoztatottság és elfoglaltság Hogy mi tehát az egyedüli célravezető megoldás? Kizáró­lag a jobb munka. A jobb munka alatt nem csak a mun­ka minőségét, hanem annak hatékonyságát is értem. Egyéb­ként az utóbbi időben egyre in­kább az hallani, hogy a munka termelékenységével összefüg­gő gondjainkat a teljes foglal­koztatottság okozza. Vagyis az, ami vitathatatlanul egyik legnagyobb büszkeségünk, tár­sadalmi rendünk óriási vív­mánya, melyet feladni nem szabad! Meg kell viszont te­remteni azokat a feltételeket, amelyek megtartását lehetővé teszik. Ha már mindenáron át akarunk venni valamit a tő­kés társadalomtól, akkor olyat adaptáljunk, ami vitathatatla­nul hasznos számunkra! A rosszat hagyjuk meg nekik! Hogy mi a baj mégis ha­zánkban a teljes foglalkozta­tottsággal? Az, hogy ez messze nem jelenti a teljes elfog­laltságot ! Eljutottunk oda, hogy mindenki, aki akar, ta­lál magának munkahelyet. Ennek a munkahelynek vi­szont csak akkor van értelme, ha annak betöltője társadal­milag hasznosan dolgozik. Más kérdés, hogy munkánk válto­zatlan szervezettsége és veze­tési színvonala mellett a mun­kanélküliség semmit sem ol­dana meg. A hangsúly a ve­zetési színvonalon van. Azért, mert a munka szervezettsége, a munka- és a technológiai fegyelem betartása, illetve be­tartatása vezetői feladat! Meg­felelő vezetői szakértelem és odafigyelés kizárttá kell tegye a rossz munkavégzést, alacsony teljesítést. Megjegyzem, nem a teljesítménybérben foglal­koztatott dolgozóink teljesít­ménye alacsony! Munkaszer­vezésünk jelenlegi szintjén ezek a teljesítmények nemzet­közi összehasonlításban is megállnák a helyüket! Az alapvető baj a nem teljesít­ménybérben foglalkoztatottak teljesítményével van. A nor­mában dolgozókat viszont rossz munkafeltételek sújtják, a ami kihat a munka minőségé­re. Az ilyen hibáink palásto­lása is hozzájárul a teljesít­mény, vagyis az árualap-kép­ződés nélküli bérkiáramláshoz, ami a gondok egyik jelzője. A rosszul szervezett, minőségé­ben gyengébb munkára nehe­zebben derül fény, ha úgy fi­zetik meg, mint a jót. A ve­zetői elnézés, a különféle „kapcsolatok” nehezítik a jö­vedelmek differenciálását. Természetesen, negatív morá­lis hatásuk is felmérhetetlen. Export-import alulnézetben Visszatérve azt exportra. Mi az, ami a kiszabott vámon kí­vül ezt a tevékenységet ne­hezíti ? Gyárunk legfontosabb tőkéspartnerei az NSZK-ban vannak. Ott az NDK termé­kei után a vámmentesség mel­lett a vevők forgalmiadó-vis­­­szatérítésben is részesülnek. A vám és adó együttesen több mint 20 százalékos kedvez­ményt jelenthet a vevők szá­mára, természetesen ugyan­ilyen hátrányt jelentene, ha tőlünk azonos áron vásárolná­nak. Mi marad tehát hátra? Ha árak tekintetében is ver­senyképesek akarunk maradni, olcsóbban kell eladni, de akkor mi lesz a kompetitív árkép­zéssel!? És még egy gondolat a nem rubelelszámolású im­porttal kapcsolatban. 1983-ban lehetőségünk nyílna menetes gyermektejesüveg belföldi picra történő gyártására, csakhát a hazai piac jelenleg telítve van hasonló, tőkés pi­­­acról származó termékkel. Az érintett nagykereskedelmi vál­­lalat illetékesei elmondták, hogy 200 000 dollár értékű ter­méket az elmúlt évben át kel­lett venniük, holott a mi ter­mékeinkből is nagy mennyi­ség van raktáron. Ilyen esete­ket el lehetne kerülni, ha az import engedélyezését minden esetben a hasonló terméket gyártó belföldi vállalat jóvá­hagyásához kötnék, illetve a lehetőségeket és az igényeket folyamatosan egyeztetnék. Somoskeöy István igazgat«

Next