Üvegipar, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Iffy látta Danis Barna a Hilton ablakában a Halászbászt'* Kritika vagy érdektelenség? ! Nehezen tudnám összeszámolni, hogy életem során hány szép vallomást hallottam a legkülönfélébb szakmák nyugdíjas avagy még azt jócskán gyakorló mestereitől. Ma is hallom a tetőfedő szerelmetes szavait arról, hogy az munkájánál nincs szebb a világon, mert a tetőfedés, ha hiszem, ha nem a művészet. Egy szobafestő valósággal versbe szedte, miképp engedelmeskedik neki az anyag, amivel dolgozik, s miképp válik újra meg újra teremtéssé a hozzáértés. Az ácsmester a tetőszerkezetet a ház lelkének nevezte, olyan valaminek, ami egyéniséget ad az építménynek. Ám ebben az egyéniségben a jó szakember egyénisége is benne van, mint modotta. A kőbányász arra hívta fel figyelmem, hogy a követ nem az erő bírja le, hanem a koratély és az anyag tökéletes ismerete. Következésképpen a legkeményebb szikladarab is „kezes bárány” lesz az értő kézben. S, ha az újságíró is imigyen vélekedik saját mesterségét illetően, ne vegyék ezt tőle zokon. Higgjék el neki, szívvel, lélekkel művelt zsurnalisztika legalább annyi örömöt és szépséget jelent számára, mint az ácsnak a tetőszerkezet, vagy mint az üvegfúvónak a tökéletesre méretezett, karcsú kehely. És ha ez a szavakét alkotott — bocsánat a szóhasználatért — remek, olyan igazságnak hordozója, amelyben az olvasó is kedvét leli, akkor a mi munkálkodásunk sem haszontalan időtöltés. Most, amikor decemberben, a Magyar Sajtó Napja alkalmából a gyári tudósítókat köszöntötték az Üvegipari Művek vezetői, sok szó esett az újságírásról, amely nem csupán szakma, hanem hivatás is. No persze, a gyári tudósító csak mellesleg, tanult szakmája mellett, kisebb-nagyobb tehetséggel megáldott amatőrként próbál szerencsét a mi hivatásunkkal. Ez a vállalt pluszfeladat olykor bizony a szabad idejéből is el-elcsíp valamicskét. És tegyük hozzá, hogy a ilyen újságírás amatőr művelőjének vajmi kevés örömet okoz. • S, hogy miért? Az említett sajtónapi összejövetelen így fogalmaztak a tudósítók: Magukra vannak hagyva. A témaválasztáshoz nem kapnak segítséget. Sem a gazdasági, sem a tömegszervezeti vezetők, de maguk a dolgozók sem ostromolják a vállalati sajtó üzemi emberét a sürgető óhajjal, ezt írd meg, mert erről nyíltan, őszintén, takargatás nélkül beszélni kell... Ne vegye tőlem zokon az olvasó, ha az elröppent kis házi ünnepség apropójából meg valamire felhívom a ügyeimet. Csupán tényközlésnek szánom: sem a szerkesztő, sem a szerkesztő bizottság nem kap önöktől levelet. Ez természetesen lehet a lap kritikája. De lehet az önök érdektelensége is. Véleményüknek készséggel állunk elébe! AZ ÉV TANULSÁGAI J *" » Magasabb szint«« munkát csak a tettek egysége eredményezhet Beszélgetés Czina Sándor vezérigazgatóval íme, itt áll előttünk, daliásan, fiatalon, ígéretesen. Az arca ránctalan, az izmait feszíti az erő. Az örök idő bugyrából érkezett, s mi számmal illetjük, mondván, ez hát az új év, az Úr 1984. esztendeje. Ez hát valami másnak, valami sosemvoltnak a kezdete. Ez lesz a mi évünk, gondoljuk a poharak koccanása közben. Mert hisszük és akarjuk az újjal a jobbat, a reménnyel a boldogabbat... Aztán megszólal a locsi-fecsi kis ördög: „Tavaly is és azelőtt is ezt mondtad. Tavaly is, és azelőtt is vágyakoztál, fogadkoztál. S mi lett az eredmény? Az újat, a jobbat, a boldogabbat nem várni, hanem csinálni kell... Egy nyelven beszélni nem elég! Itt álljunk meg. Pontosabban ennél a szónál kezdjük el Czina Sándorral, az Üvegipari Művek vezérigazgatójá vail a beszélgetést: Azt csinálták-e a vállalat gyárai 1983- ban, amire megannyi szóval és ígérettel az év elején vállalkoztak? Röviden a közös nyelvtől eljutottak-e a közös cselekvésig? — Szépítgethetném a válaszomat, de nincs értelme. Következésképpen azt kell mondanom, hogy egy nyelven mást tudunk csevegni, de a cselekvés egységével baj van. Világosan mutatja ezt a tavalyi esztendő. Nem egyszer, és nem kétszer megbeszéltük, mit kell tenni gyáramként. A Salgótarjáni öblösüveggyár kivételével minden gyár vezetése teljesíthetőnek tartotta a tervet, ígéretet tett a ráeső feladatot Egy-két hónap eltelte elvégzi, után ugyanezek a vezetők a közben megváltozott körülményekre hivatkozva srófolták lefelé a már elfogadott, a közösen elhatározott értékeket. Készséggel elismerem, csodálatos dolog a nyelv. Már csak azért is, mert remekül el lehet bújni a szavak mögé, és nagyszerűen el lehet takarni vele a lényeget. De ha a termelés mechanizmusa akadozik, ha rozsdás a vezetés kereke, azt aligha lehet csupán a beszéddel mozgásba lendíteni, megolajozni. — Mondana konkrét példát? — Nem titok, tehát igen. Túl sokat ígért és beszélt az év során a Salgótarjáni Öblösüveggyár és a Karcagi Üveggyár. Aztán kiderült, hogy a szó és a tett között milyen nagy a szakadék. De az is kiderült, hogy a szavak mögött nincs fedezet. Nem hiszem, hogy új dolgot mondok, ám, mert alapkérdés, kénytelen vagyok megjegyezni, egy jó vezető is tévedhet, annyira azonban soha, hogy beosztottai és felettesei előtt szavainak súlytalanságával lejárassa magát. Ha viszont ezt teszi, az nem maradhat következmények nélkül. A dolgozó megérti a kikerülhetetlen kudarcot. De azt a kudarcot aligha, amelyet a dolgok elkendőzése erkölcsileg is súlyosbít. — Úgy tudom, a két gyár jócskán talált rossz eredményeinek magyarázatára mentséget. — Nézze. Mi a magyarázatok és a mentségek országa vagyunk. Én mégis amondó vagyok, hogyha egy üzem, mint például a Salgótarjáni Öblösüveggyár 90 milliós nyereséget tervez, annak nyilván megvan hozzá a belső ereje, emberi és technikai feltétele. Következésképpen csupa külső és belső okra, csupa fatális, tőle független erőre hivatkozva csak körülbelül millió forintot elérni, az érvelésnek és eredménynek is elfogadhatatlan. — Ha nem tévedek, mindaz, amit elmondott, a vezetési stílus hiányosságaira utal. — Nem téved. Egyszerűen arról van szó, hogy normál feszültségi állapotban viszonylag sokat „bakizhat” egy vezető, nem perdöntő a stílusa. De minden különleges helyzet megköveteli tőle, hogy maga is különlegessé váljon. Ami pedig az alapkérdést illeti, úgy gondolom, nem az a legfontosabb, egy nyelven beszélünk-e, hanem az, hogy tetteinkben egységesek vagyunk-e ! Ez egyébként az 1983-as esztendő egyik tanulsága. Differenciálni kell a jogokat is — Ezek szerint van másik is? — Nyilván nem lesz népszerű, amit mondani fogok, de nem a levegőből, hanem tapasztalatból beszélek. Mi szétosztottuk a jogokat. Vagyis az adható legnagyobb szabadságot biztosítottuk a gyárainknak. Ebben nem tettünk különbséget, mindenki egyformán részesült a jogokból, sőt mindegyik gyár maximális szétosztásért hadaakozott. Mégis baj van a kréta körül Mert, hogy, hogy nem, a gyáraknak csupán egy része közelítette meg a tervben előirányzottakat, ám a jogaival maximálisan élve csak a Salgótarjáni Síküveggyár és a Nagykanizsai Üveggyár teljesítette túl a tervét. A többiek nem nagyon tudtak mit kezdeni a számukra is biztosított szabadságfokkal. Még pontosabban, a jogok lehúzták a mérleg egyik serpenyőjét, ám a másikat nem ellensúlyozta az elvárt felelősségérzet és a kötelességtudat. Az elmúlt év másik tanulsága tehát az, hogy a jogok elosztásánál is differenciálni kell, tosabb legyek. Hogy még ponegyes gyárainknál korlátozni is fogjuk az idén a jogokat. Az intézkedéseknek ebből kell 1984-ben kiindulniuk. Későn, de felébredtünk! — Fél évkor azt kérdeztem öntől, veszélyben van-e a dolgozók hatszázalékos keresetnövekedése. Ön akkor azt válaszolta, igen. De végül bizakodott abban, hogy a veszély elhárítható. Nem gondolja, hogy a múlt év tanulságai között akad egy olyan is, ami nem a gyárakat illeti, hanem a vállalat központját? Nem gondolja, hogy a központ egy kissé elaludt? — Sajnos, a tények ezt bizonyítják. Valóban fél évkor ébredtünk fel. Én is hivatkozhatnék a piaci helyzetre, a megnövekedett minőségi igényre, a választékbővítés követelményeire, meg millió egyébre. De nem teszem, mert valójában nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a külső körülmények dolgában egy átlagosan erős hatásra készültünk fel, és annál erősebb kopogtatott az ajtón. És ami legalább ennyire fontos, óvatlanok voltunk a belső eüllentmondások dolgaiban. Vagyis, ahogy maga mondja, későn ébredtünk fel. De felébredtünk! És olyan intézkedési tervek születtek még a nyár derekán, amelyek nélkül aligha zárhattuk volna úgy az évet, mint ahogyan zártuk. — Ön tehát elégedett atz eredménnyel? — Hát ez túlzás. Mindenesetre a közepes minősítést megérdemli. Teljesítettük az exporttervünket. Öt és fél százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre. A nyereségtervünk is 700 millió forint körül mozog... — Jelent-e az új év új feladatot az Üvegipari Műveknek? — Az új feladat nem új. Legfeljebb a végrehajtás lesz az, hiszen egy sor olyan célkitűzést kell megvalósítani, amit eddig nem sikerült. Az új tehát az lesz, hogy az idén megcsináljuk. S csupán számok nélkül, változatlanul kiemelt feladatunk a tőkésexport növelése. A dolgozók jövedelmének és szociális ellátásának szempontjából pedig a nyereségterv teljesítése lesz a legfontosabb. Következésképpen az új esztendő magasabb szintjét egyetlen egy dolog jelentheti: a tettes egysége. De erről már beszéltem. Mint ahogyan azt is elmondtam sokszor, a vezetőnek alapvető kötelessége, hogy a dolgozónak megteremtse a jó munkavégzés feltételeit. A dolgozónak pedig számos eszköze, fóruma van ahhoz, hogy megkövetelje mindezt a vezetőjétől. Nézze, az én hitvallásom szerint a termelés egy sajátságos háború. Csakhogy míg a katona meghal a háborúban, a dolgozó és a vezető élni akar általa. Áldozatok nélkül. Az ember védelme mindenek előtt áll — Miféle áldozatra gondol? — Arra, hogy a rossz gyár menjen tönkre. A rossz vezető bukjon meg. A rossz munkásnak ne legyen helye köztünk. No, de ez már nem 1984, és nemcsak az Ipari Művek kérdése. ÜvegAmi viszont nagyon is a mi asztalunk: a tavalyi év bővelkedett tragikus eseményekben is. Orosházán egy, Tokodon négy dolgozónkat temettük el. A legértékesebből, az emberből veszítettünk, s pótolhatatlan ez a veszteség Ez is az év tanulsága, mert záruljon bárhogyan is a toscodi vizsgálat, nekünk az ember védelmét, biztonságát bármiféle cél elé kell sorolni. A katasztrófák, a tragédiák tanulsága helyett közös cselekvéssel, és fegyelemmel a katasztrófáik és tragédiák elkerülésén szükséges fáradozni. — Végezetül egy személyes kérdés. Kíván-e ön változtatni a vezetési stílusán? — Az év tanulságaiból következik, hogy igen. Mert a rossz munkáért ma jóval nagyobb büntetés jár, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. De, aki átlagon felül munkálkodik a maga posztján, az átlagon felüli elismerésben részesül. Ehhez kívánok minden dolgozónknak erőt, egészséget és kitartást az új esztendőben. Szabó Iréné