Bugyi Sándor (szerk.): VÁRhely, 1996 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 3. szám - Közelkép - Hajnal László Gábor: Virrasztani félelem nélkül. A nyugati magyar sajtó múltja - jelene
tője és kiadója Lippóczy G. Miklós. Rögtön utána érdeklődtem, hogy ki lehet ez, mert nekem volt egy ilyen - G. nélkül - nevű barátom, távoli rokonom, de az nem író ember. Küldtem neki levelet, hogy kedves szerkesztő úr, ez vagyok, és kérdezném, nincse kapcsolata a tolcsvai szőlőbirtokos, hasonló nevű férfival. Pár nap múltán távirat érkezett oda, ahol laktam: „Az én vagyok! Azonnal gyere, ha kell, autóval átcsempészlek..." így is történt. Röviddel később már részt vettem a lap szerkesztésével, kiadásával együttjáró ténykedésekben. - Honnét volt pénz a nyomtatásra, a munkatársak fizetésére? A Münchenben kiadott Hungária elődje a Bad Wörishofenben, 1948 januárjától megjelenő D.P. Express Newspaper, Hungarian Edition, illetve később a Weekly Express, Hungarian Edition lett. Az angol címek arra utaltak, hogy az amerikai megszálló hatóságok által engedélyezett és anyagi tekintetben támogatott lap volt, mert valamilyen módon tájékoztatni kellett a menekültek ezreit az őket foglalkoztató kérdésekről. A Nemzetközi Menekültügyi Hivatal (IRO) pedig azt segítette, hogy Augsburgban létrejöjjön a Szabad Újságírók Szövetsége, azzal a céllal, hogy az emigránsokat saját nyelvükön kiadott sajtótermékekkel lássák el és elősegítsék a száműzetésben is alkotó tollforgatók műveinek megjelenését, de pénzt nem tudtak adni, csak papírt, abból viszont jócskán. Ennek a szervezetnek választották egyik alelnökéül Lippóczy Miklóst. - Úgy gondolom, hogy a papírral üzletelés (bár akkoriban aranyat ért) nem fedezte a kiadásokat! - Ezt a D.R Expresst fölfedezte dr. Radvánszky Antal alkotmánytörténész és közgazdász, aki odahaza ügyvéd, külügyi tisztviselő s végül a Magyar Nemzeti Bank vezértitkára volt 1945-ig. Ő kezelte azt diplomata alapot Svájcban, amit azzal a szándékkal juttattak ki Horthyék 1944-ben, hogy ebből a pénzből fedezik majd egy esetleges exilkormány, illetve a háború utáni utazások, tárgyalások kiadásait. Az összeg körülbelül 6 millió svájci frank lehetett, amit Zürichben helyeztek - aranyra átváltva - biztonságba. Na most: Radvánszky fölajánlotta 1948 őszén Lippóczynak, hogy rendszeresen támogatja a már létrejött Hungária megjelenését a diplomata alap kamataiból. Nagyon jól éltünk azokban az években, az emigrációba kényszerült politikusok, írók színe-java közölte nálunk véleményét, de csak azok keresték velünk a kapcsolatot, akik egyfelől rokonszenveztek a negyvenöt előtti kormányok magatartásával, intézkedéseivel, ugyanakkor elkülönítették magukat a szélsőjobboldaliaktól. - Meddig tartott a „békebeli" állapot, hiszen az emigrációban örökösek a civakodások, széthúzások? - A szerkesztőség 1953 áprilisában szakadt ketté, és Radvánszky Antal a vele tartó Nemzeti Bizottmányosokkal és Szabad Európa Rádiósokkal Új Hungária címen, de megtartva a régi formátumot és fejlécet, másik lapot indított. A Hungária, amelyiknek ekkortól én lettem a felelős szerkesztője és kiadója, főmunkatársa pedig Kovách Aladár, irodalmi munkatársa Vaszary Gábor, a „Nemzeti Emigráció Lapja"-ként jelent meg, míg a külsőleg teljesen hasonló másik újság azt hirdette magáról, hogy a „Szabad Magyarok Független Hetilapja". Most nem akarom részletezni a kenyértörés okait, hiszen erről terjedelmes könyvet lehetne írni. A lényeg az, hogy az Új Hungária 1971 januárjáig jelent meg, komoly anyagi nehézségekkel birkózva, mert azt talán mondanom sem kell: a svájci bankban lévő hatalmas összeg az évek folyamán kézen-közön eltűnt.