Bugyi Sándor (szerk.): VÁRhely, 1996 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 3. szám - Közelkép - Hajnal László Gábor: Virrasztani félelem nélkül. A nyugati magyar sajtó múltja - jelene
nyilas magyaroknak halvány sejtelmük sem volt arról, hogy volna nekik való emigrációs sajtó is. Hangsúlyozom, hogy ezt csak ők tették meg, a kolónia többi részéről hatástalanul hullott le minden ilyen irányú kísérletem." Az óriási távolságokkal magyarázható, hogy a kapcsolattartás hatékony formájának, lehetőségének tartották a sajtótermékek alapításának, fennmaradásának anyagi, erkölcsi segítését. A Hungarista Mozgalom hivatalos lapja az Út és Cél volt, amit 1949-től mint „Magyar nemzeti alapon álló antibolsevista kézirat"-ot jelentettek meg először Crácban, majd Salzburgban, Münchenben adták ki. Aztán Németországból Dél-Amerikába, utána Hollandiába, végül Ausztráliába került a szerkesztőség, mert az európai államok többségében komolyan nehezményezték a hivatalos szervek, hogy nyíltan ápolják Szálasi Ferenc emlékét, és nemzetiszocialista eszméket terjesztenek. Hasonló sorsra jutott az emigrációs szélsőjobboldal másik, de színvonalát tekintve lényegesen „magasabban" lévő, 1948 tavaszától 1962 nyaráig megjelenő Hídverők is. A 8. számtól egészen a megszűnéséig Alföldi Géza (Szálasi propagandaminisztériumának államtitkára), viszonylag ismert költő, újságíró volt a felelős kiadója és szerkesztője, míg a főbb munkatársak közé Baráth Tibor, Marschalkó Lajos, Ruttkay R. Kálmán, Milotay István, Málnási Ödön, Oláh György, Padányi Viktor tartozott.35 Tegyük hozzá, hogy a Hídverők nem hirdette magát pártlapként, sőt gyakorta tették szóvá a szemellenzős „testvér"-ieskedéseket, de Európa színe-javának mondották a nürnbergi per elítéltjeit, erős túlzásnak (hazugságnak) nyilvánították a hatmillió zsidó elpusztítását, viszont óvatosan kezelték az antiszemita véleményeket. Mindezek dacára - állítólag a bajor szociáldemokrata párt följelentésére - a német hatóságok válaszút elé állították Alföldi Gézát: vagy megszünteti a lapot, vagy elhagyja az országot. Az előbbit látta célszerűnek, hiszen az 1956-os menekültekből kevés támogatót tudtak maguk mellé állítani: a Hídverők utolsó száma 1962 augusztusában jelent meg. Örökségét az 1947-ben, Londonban Süli József alapításában havonként kiadott újság, a Hídfő vette át. „A keresztény nemzeti magyarság legbátrabb harcos lapja"-ként napvilágot látó sajtótermék története azért érdekes, mert igyekezett összefogni az „antibolsevista nemzeti jobboldal" valamennyi csoportját, és „híven szolgálni a hungarizmus gondolatát", de a szerkesztők, kiadók igyekeztek megnyerni több-kevesebb sikerrel az emigrációs tollforgatók jelesebbjeit is. A már említett Marschalkó Lajos 1954-től haláláig, 1968- ig jegyezte a lapot és helyébe Fiala Ferenc (Szálasi sajtófőnöke) került: kereken húsz éven át, 1988-ig irányította a tennivalókat, ám ekkor ő is eltávozott a földi létből. Tisztét Dunai Ákos (1977-től 1985-ig a Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986-tól 1987-ig a Hazánk szerkesztője volt; mindkét lap Amerikában jelent meg) vette át, de 1989. október 4-én, 33 évesen egy autószerencsétlenség áldozata lett. A San Franciscóban élő kiadó, Dr. Fabó László ekkor a montreali lakos Tóth Juditot, a kanadai város magyar rádiójának (1983 júniusától 1992 októberéig) műsorvezetőjét kérte meg, hogy vállalja el - fizetés nélkül - ezt a nem könnyű munkát. A Hídfő múltjának alapos ismerője Filippi István (1956 előtt négy évet töltött politikai okokból fegyházban, részt vett a szabadságharcban, és a forradalom bukása után érkezett az NSZK-ba) villamosmérnök, a Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (fő)titkára, a frankfurti BOOK FAIR, az évenként ismétlődő Könyv Világkiállítás magyar emigráns sajtórészlegének alapítója, fenntartója és rendezője.