Katolikus gimnázium, Vác, 1873

. Korunk mozgalmainak irányzata eléggé sejteti az aggasztó jövőt is, mindinkább láttatja a rejtet­tebb czélzatok horderejét. Valóban sajnos, hogy a megszokott kényelmes gondolkodás még ennyi jeladásra is kevéssé eszmél. Számítás helyett ábrándokat fűz a jövőbe. Hangzatos jelszavaknak hódol, gyakran ujjongva fogadja a vesz­tére czélzó biztatásokat s öntudatlanul engedi magát ragadtatni azon áramlat által, melynek sem keltét, sem irányát nem képes belátni. Elégnek tartja, ha valami a „korszellem“ igényeként hangzik s kedvencz hajlamok zászlaját lebegteti, avval ámítván, hogy rövid úton az óhajtott „Eldorado “-hoz juttat. Különös és bámulatra méltó, hogy a csalódások hosszú sora sem képes kifárasztani ábrándozóink hiú reménykedéseit. Mindig valami más körülményre vetik a nem sikerülés okát, semhogy ott leljék fel, honnét az valóban származik. Ily állapot igen bő alkalmat juttat azoknak, kik a sokaság hiszékenységéből ámítás által tőkét csi­nálni eléggé lelkiismeretlenek. Mennyire zsákmányolták ki ezek mind anyagi mind szellemi tekintetben a ne­kik kedvező körülményeket, annak ugyancsak leverő példáit láttuk ez utóbbi évtizedek folytán! Szomorú, hogy a behatóbb értelem emberei is részint megtévesztve, részint bármikép elszéditve mind kevésbbé vállal­­kozának azon nemes bátorságra, hogy az uj áramlat elemző bírálatával tájékozták és óvták volna honosaikat azon veszélyektől, melyekbe a roszul értelmezett s még roszabbul felfogott „korszellem“ sodorta. Így jön, hogy az érdekeltjei által váltig magasztalt modern irányzat immár mintegy zsarnoki kény­nyel uralt a kedélyek fölött. Vezérszerepet nyert az államban, társadalomban s behatolt a családi körök szentélyeibe, hogy mindünnen kiszorítsa a hagyományos jobb érzelmeket s ősi erényeket. Bevallott gyöngeség, hogy a lábrakapott divatok zsarnoki kénye alól fölöttébb bajos magát kivonni, még az önállóbb gondolkodásúnak is. Ámde ennek kac­érkodó hatalma inkább csak a külső formák idomítá­­sán űzi szeszélyeit ; míg a korszellem a gondolkodás és érzület belsőbb világát hódítja hatalmába s a fölött olykor nagyon is huzamosan gyakorolja befolyását. Lám még oly események után is, minők a társadalom min­den rétegeiben sűrűen merülnek föl, kárhoztatást vallva ez uj korszak téveteg irányai ellen, különös s majd­nem megfoghatlan, mily fölös számuak azok, kik mégis folyton egész odaadással hódolnak amaz áltekintély­nek, mely, úgyszólván, a tekintélyek lerombolását tűzte ki elvül. És aránylag a kellőhöz képest mily kevés azok száma, kik a közkeletűvé vált ferde fogalmakkal s balitéletekkel nyíltan szembeszállni mernének s er­kölcsi kötelességökül is mernék elfogulatlan ítéletet ejteni oly irányzatok fölött, melyek befolyása immár ta­­gadhatlanul ártalmas, sőt közromlást okozó ! Pedig e korszellem nemcsak feljogosítja, hanem elvül ismert kri­­ticismusával sokszorosan készteti az elméket arra, hogy műveit s magát is kíméletlenül bírálják. Hisz oly igen előnyösiti a skepsist, kételyt, sőt hitetlenséget is a hivő bölcselem és vallásos megnyugvás fölött. Inkább ócsárlója az erkölcsi fensőbbségnek, semhogy azt kegyelné; gyöngédtelen minden hatalom irányában s harczra biztat még a hit s erkölcsi élet legfőbb tekintélye ellen is. Miért legyenek tehát kimérve a dölyfös óriásnak gyöngéi, gyarlóságai s bűnei, melyeket tényleg oly bőven éreztet mind az állami, mind a társadalmi élet rom­­lasztásában ? S miért ne használtassanak kártékony dulásai ellen azon fegyverek védőlmül, melyekkel tám­a­­­dást intéz? Midőn a napi események egymásután szakadatlan sorban jelezgetik a korszellem tévesztő hatásának áldozatait erkölcsi szörnyetegek, családi tragoediák s magasról bukott előkelők botrányaiban, midőn hiteles statistikai adatok tárják nyilvány elé a kórházak, börtönök, fegyintézetek stb. jegyzőkönyveiből a physikai és erkölcsi életpusztulás megdöbbentő adatait; nem egy ábrándozó elámítottja a korszellemnek egy időre tűnődni látszik a fölött, hogy tán mégis mondanak valamit azon kesernyés beszédnek, kik korszellemnek méltóbban vélik nevezhetni e szédítő járványt. De csakhamar erőt vesz elméjökön az érzelmeikbe mélyen befurakodott ábránd, mert vajmi nehéz egyhamar szakítani az érzékeknek hízelgő s amúgy is népszerűséget osztó eszmék­kel. Kiváló módon érezhetni ilyenkor, mennyire alapos a hajdan bölcseinek ama gyakran emlegetett tapasz­talata, mely az észnek az érzékiség túlnyomó hatalma alatt sinlő szolgálatát jelzi, mit a római költő e ta­láló szavakkal fejezett ki: „Video meliora, proboque, deteriora sequor.“ Oly gyöngeség, mely néha nagy el­méken is erőt vesz, s nem ritkán erős lelkeket is megejt. És vannak, kik magánkörökben mély meghatottsággal vallják benső fájdalmukat napjaink erkölcsi ziláltsága fölött s nem kétlik, hogy ennek forrása az uj korszellem ernyesztő hatásából ered, de ugyanezt nyilvánosság előtt vallani számos kellemetlenség miatt nem eléggé bátrak. Még kevésbbé erősek arra, hogy a kárh­ozatos rohamnak ellenszegülni s azt hatásköreikben gátolni vagy csak mérsékelni is vállalkoznának. Az életviszonyok ezerféle szövevényei, hivatali és családi érdekek s meg ki tudja miféle kisebb-nagyobb akadályok látszanak jószándékaikat gátolni. Az ily sajnos állapotok fölött komolyabban eszmélőnek végre is abban csillámlik föl némi vigasz­taló reménye, hogy talán azon független lelkek, melyek tisztán szellemi érdekből a valódi benső élet ápolá­sára szentelték törekvéseiket, e végett a jobbak bátorításával jelenben, a kiskorúak nevelő-oktatásával a jövő­ben, most csöndesebben érlelve, majdan hangosabban terjesztve az üdvhozó tanokat, azon arányban fejlesz­teniük rokonkint és szilárditandják az éltető eszméket s regeneráló érzelmeket, a­mily arányban a korbatag szellem saját magát emésztve önként is ernyedez, oszladoz és pusztul. Hogy a nagy garral hirdetett uj korszak mind távolabb ejt a „kilátásba helyzett“ fényes remények megvalósulásától, azt az ép értelem ha még oly középszerű is, mind világosabban láthatja már annak fölös mennyiségű férges gyümölcseiből. Még az elfogultak is zokon érzik e vis­szás állapotok kényelmetlenségeit, a százféle bonyodalmak miatt mind aggasztóbbá súlyosodó állami és társadalmi zavart. De a mentőszereket il­letőleg vajmi különbözők a nézetek!

Next